Címke: Vihar Béla

1963

34. Ünnepi Könyvhét

Besenyszög

Az irodalmi szakkör például a könyvhét idején lépett fel.

Jászberény

május 7. Összeült az a bizottság, melynek feladata a május 25-től június 2-ig tartó ünnepi könyvhétnek a város és a járás területén való megszervezése és irányítása. Programját az országos, illetve megyei' irányelvek alapján, de a helyi adottságok figyelem- bevételével állította össze.
Az idén is lesz Jászberényben és a községekben könyvsátor.
A járás négy községében — köztük a legkisebben, Jásziványban — író-olvasó találkozót is rendeznek. Jászalsószentgyörgyön ezt az újjáépített könyvtár megnyitásával kapcsolják egybe. Sokfelé lesz könyvbál tombolával, melynek nyereménytárgyai értékes olvasmányos könyvek. A bevétel egyharmadát a helyi közművelési könyvtárállomány gyarapítására fordíthatják. Kiállításokat is rendeznek, melyen nem csak a könyvheti újdonságok láthatók, hanem az utóbbi évek irodalmi anyagát és az „év legszebb könyve”-it is bemutatják a közönségnek. Szórakoztató előadások formájában könyvismertetésekre is sor kerül.
A könyvhét sikerét elősegítik a járás minden, községében működő „könyvbarátbizottságok” is, melyeknek tagjai közt minden üzem, tsz, intézmény, tömegszervezet képviselője helyet foglal és amelynek legtöbb helyen a községi párttitkár az elnöke.

május 25. A Jászsági Állami Gazdaság volt a színhelye a hivatalos megnyitó ünnepségben.  A Déryné színházterem irodalmi színpadának tagjai léptek fel. Jászberényben többfelé lesz könyvkiállítás és árusítás így a Fémnyomó és Lemezárugyárban, valamint az Aprítógépgyár ebédlőjének előcsarnokában, s a város számtalan pontján. Az ünnepi könyvhét kedves velejárójaként két könyvbálra is sor kerül, melynek tombolajátékán értékes regényeket és versköteteket nyerhetnek a szerencsések.

május 30. A Művelődési Ház és a járási könyvtár rendezésében az ünnepi könyvhét záróakkordjaként került sor a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet tantermében zsúfolt-nézőtér előtt Surányi Ibolya és Egressy István budapesti előadóművészek közreműködésével a jászsági irodalmi estre.

Karcag

május 26. A Déryné művelődési házban  Veres Péter író volt a vendég

Martfű

1963. május 26. Író-olvasó találkozó. Vendég: Vihar Béla, Tuli József

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatványtára

Mezőhék

május 25. Veres Péter látogatott a településre az ottani Táncsics Tsz vendégeként.

Tiszafüred

június 2.  Az ünnepi könyvhét befejezése alkalmával író-olvasó találkozón helybeli irodalmi színpad adott rövid műsort, majd a Szolnok megyei írók olvastak fel műveikből.

2007

78. Ünnepi Könyvhét és 7. Gyermekkönyv Napok

2007. május 30. - június 6.

Abádszalók

  • május 31. – június 4. “Megbocsátás hete” – a késedelmi díjak elengedése. Könyvkiállítás az újonnan megjelent könyvekből.
  • június 1. Könyvvásár a könyvtár előtti téren. Szakácskönyvek kiállítása. Tájjellegű receptverseny. Író-olvasó találkozó Bodnár László főiskolai tanárral, íróval, világutazóval. Téma: idegenforgalom, turizmus
  • június 4. Tanulságos mesék a népmesék világából. Foglalkozás óvodások és kisiskolások részére.

Jászapáti

  • május 30. 8. osztályos tanulók szervezett beiratkozása a felnőtt könyvtárba
  • június 2. Játék-délelőtt. Felső tagozatosok könyvtárhoz, könyvekhez kötődő önszervező közössége.
  • június 4. Az Aranyfa olvasóprogram záró rendezvénye.
  • június 6. Új diabétesz könyveink bemutatása a cukorbetegek klubfoglalkozásán.

Jászberény

  • június 4. Író-olvasó találkozó. Ferdinandy György: A bolondok királya című tényregényének bemutatója.

Jászfelsőszentgyörgy

  • május 31. Mesefoglalkozás – nagycsoportosoknak
  • június 4. Első osztályos tanulók ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba.

Jászfényszaru

  • május 30. – június 6.Könyvek – nemcsak “könyvmolyoknak”. Kiállítás magángyűjtők könyveiből.

Kenderes

  • május 31. Író-olvasó találkozó az általános iskola 8. osztályos és a helyi középiskola kenderesi tanulóival.Vendég: Kurdics Mihály. Téma: “A kábítószer itt van testközelben”.
  • június 1. Halló, itt a könyvtáros mesél! Mesék kicsiknek és még kisebbeknek.
  • június 2. Tippelő könyvekről gyerekeknek és felnőtteknek.

Kisújszállás

  • június 7. KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉRE RENDEZETT ÜNNEPSÉG az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Ünnepi köszöntőt mondott Tatár Zoltán alpolgármester. A rendezvényen közreműködött az: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény női kara, Arany János Általános Iskola kórusa, Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Diri Dongó kórusa, Ének-zenei nagykórus, Phoenix vegyeskar, Városi Óvoda Intézmény Pitypang óvodásai. Szaval: Szegi Albertné és Gyányi Andrea

Kunszentmárton

május 30. Megyei megnyitó ünnepségre a József Attila Városi Könyvtárban került sor.  A rendezvényt Dr. Czuczi Mihály polgármester nyitotta meg, majd ezt követően könyvtáros szakmai napra került sor. Balogh Anna előadása hangzott el A kulturális intézmények fejlesztési lehetőségei európai uniós támogatások felhasználásával címmel. Fábián Márta előadása: A kulturális fejlesztések helye az észak-alföldi regionális programban. Kiállítás: A tarot szimbolikája az irodalomban és a művészetben. Herczeg László könyvtáros magángyűjteményéből. Tóth János festőművész kiállítása. Köszöntő: Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke. Dinnyés József előadása: Panaszdalok Határ Győző versei, Dinnyés József dallamai; A Nyugat és az Új Hold költői

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Martfű

  • május 31. Mit olvasnak a bajnokok? Beszélgetés martfűi híres sportolókkal olvasmányélményeikről. Közreműködik: Stefanovics József, Vincze Tímea, Vincze Mariann, Serfőző Dávid
  • június 4. Van, aki írja, van, aki olvassa… A Martfűi Verskedvelők Köre és a Lapozó Olvasókör találkozója.

Mezőtúr

  • május 30. Baráti beszélgetés Nádasdy Ádám költővel
  • június 4. Író-olvasó találkozó a könyvtárban. Vendégünk: Endrei Judit.

Szolnok

  • május 30. – június 6. TOTÓ a megye irodalmi életéről.
  • május 30. május 30. Könyvbemutató. Ferdinandy György: Bolondok királya. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula.
  • május 31. Az Ünnepi Könyvhét városi megnyitója a Damjanich János Múzeum díszudvarán. Köszöntőt mondott Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere. Közreműködött a Bartók Béla Kamarakórus. Vezényelt Molnár Éva karnagy.
  • május 31. “Múzeumi műtárgyak vendégségben” címmel kamarakiállítás megnyitása a tatai Kuny Domokos Múzeum anyagából.
  • május 31. Olvasó család – tanuló társadalom. Dr. Nagy Attila olvasásszociológus előadása
  • 2007. május 31. Író-olvasó találkozó szolnoki szerzőkkel. Vendégek: Rékasy Ildikó költő, Bistey András író, Kerekes Tamás író. A beszélgetést Lengyel Boldizsár újságíró vezeti.
  • május 31. “Életem kész regény”. Fiatalok és szépkorúak kedvenc könyveinek bemutatása, ahol általános és középiskolás fiatalok beszélgettek a nyugdíjasokkal regényekről, versekről, kedvenceikről. Az Aba-Novák Kulturális Központban tartott beszélgetés moderátora Novák Zsuzsa volt.
  • május 31.“Amit szívedbe rejtesz” c. verses zenés irodalmi összeállítás a Híd Színház és a 6 perc zenekar előadásában. Szerkesztette: Rigó József
  • június 1-30. “Villanások a Gutenberg-galaxisból”. Kamarakiállítás Kis Krisztián Bálint gyűjteményéből.
  • június 1. – július 3. Könyvkiállítás. Hunting down the universe című angol nyelvű könyvkiállítás a Verseghy Könyvtár GatewayUK különgyűjteményében
  • június 1. Szakkönyvbemutató. Mikroközösségek. “Jászkunság” Könyvtéka 1. Az MTA JNSZ Megyei Tudományos Egyesületének kiadványa. Bemutatta dr. Szabó László
  • június 1. Meseposztócska: 8 mese posztótechnikával a múzeumudvarban. Előadjtk a megyei könyvtár gyermekkönyvtárosai 

Almási Gizella gyermekkönyvtáros foglalkozása - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 1. “Könyvról könyvért” irodalmi vetélkedő 
  • június 1. Szakkönyv-bemutató: Oklevelek és iratok Szolnok város történetéből 1075-1685. Összegyűjtötte és latinból fordítottak Benedek Gyula. (Documentatio Historica) Bemutatta dr. Bagi Gábor történész
  •  június 1. Bartha Júlia: Lale. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai. Bagi Gábor: A Nagykunság a XIII-XVI. században. Bemutatta Ruzicska Ferenc újságíró
  • június 1. Az ESŐ című folyóirat legújabb számának bemutatása. Közreműködött Deme Gábor színművész és Bátorligeti Mária kritikus 

Várszegi Tibor, Jenei Gyula, Deme Gábor és Bátorligeti Mária - Hild Könyvtár felvétele

  • június 1. Várszegi Gábor Bot című előadása
  • június 2. Játszóház gyerekeknek a Napsugár Gyermekház közreműködésével a múzeumudvarban.
  • június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő
  • június 2. Aki nem hiszi, járjon utána (népmeseelemzés). Előadó: Koszecz Sándor
  • június 2. Író-olvasó találkozó vendége volt V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja munkatársa a Hild Viktor Könyvtárban

V. Kulcsár Ildikó - Hild Könyvtár felvétele

  • június 2. Gyermekek Európája címmel gyermekjátékok bemutatója a Verseghy Könyvtár Gyermekkönyvtárában.

Játszóház - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 3. Játszóház gyerekeknek.
  • június 3. Aranysor Íróklub bemutatkozása
  • június 4. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. 
  • június 4. Mesedélelőtt óvodásoknak. 
  • június 4. Könyvtárosok Kórusa. Vezényel: Balázs Ildikó 

Könyvtárosok Kórusa a Múzeum udvarán - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 4. Pilistől Pilisig. Előadó: Born Gergely.
  • június 4. Várszegi Tibor Bot című előadása.
  • június 5. A Régi magyar családok sorozat 6. kötetének bemutatója. A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család történetét ismertető kötet szerzői Claude André Donadello, Cseh Géza és Pozsonyi József. Velük dr. Horváth László beszélgetett.
  • június 7. Wieloch-Varga Krystyna kiállításának megnyitójára kerül sor a könyvtár Művészeti Szalonjában. A megnyitó beszédet mondott dr. Andrzej Pedryc, a Magyarországi Lengyel Alkotói Fórum elnöke

Tiszafüred

  • június 1. Író-olvasó találkozó. Vendégünk: dr. Lebovits Imre, a BME ny. docense, Tiszafüred díszpolgára.
  • június 5. Író-olvasó találkozó a gyermekkönyvtárban Békés Pállal.

Törökszentmiklós

június 6. Vihar Judit közreműködésével Vihar Béla-emlékestet rendeztek a várois könyvtár olvasótermében.

Újszász

1955

Ünnepi Könyvhét

1955. június

A Könyv ünnepére - írta Kisfaludi Sándor, a megyei könyvtár vezetője

Az idei könyvhét ünnepélyesebb, jelentősebb, mint az eddigiek. Azzá teszi az a körülmény, hegy egybeesik hazánk felszabadulásának tízéves évfordulójával. A most megjelenő írások és megemlékezések nemcsak általában beszélnek a könyvről, az olvasásról, könyvtárainkról, az olvasómozgalomról, nemcsak azt emelik ki, hogy az előző könyvhetek termését messze túlhaladóan az idén 130 könyv jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre 1 millió példányszámban, hanem elsősorban arra használják fel ezt az alkalmat, hogy visszapillantsanak a magyar könyv tízéves útjára, s — anélkül, hegy ünnepremtők lennének, — az eredmények mellett teret szentelnek a hibák elemzésének is.
A magyar könyvkiadás hatalmas fejlődést tett meg az elmúlt évtizedben. Ma már nem arról van szó, hegy az író nem talál kiadót műve kiadására, hanem sokkal inkább az okoz gondot, hogy meglévő gazdasági lehetőségeink milyen mértékű kiadói terv végrehajtására adnak módot. A tíz év alatt megjelent 26.204 mű azt jelzi, hogy ezeket a lehetőségeket jól kihasználtuk. Hihetetlen mértékben megnövekedett a könyvváisárlók, tehát a nemcsak egyszerűen olvasók tábora. Manapság az okoz fejtörést, vajon elegendő példány számiban jutnak-e el a könyvek a boltokba. — Sajnos, az igény még mindig nagyobb, mint a termelés: a tíz év alatt produkált 237 millió 500.000 példány nem mindig volt elég a vásárlóik igényeinek kielégítésére.
4 kultúrforradalomban, szocializmus építésének e rendkívül fontos frontszakaszán jelentős szerepet játszanak a könyvek és azokat a dolgozókhoz közvetítő könyvtáraik. Míg a felszabadulás előtt Szolnok megyében alig volt egy-két államilag fenntartott közkönyvtár, a 10 év alatt széleskörű könyvtári hálózatot építettünk ki. Ennek eredményeképpen ma a megye minden közigazgatási egységének, sőt kisebb településének is van könyvtára. Alig akad olyan állami könyvtár, mely ne létesített volna területén — az üzemékben, termelőszövetkezetekben, gépállcmáscfcon, olvasókörökben — fiókkönyvtárakat. Hogy az Alkotmányban lefektetett művelődési jog nemcsak írott ma- laszrt, azt legjobban bizonyítja az a tény, hogy népköztársaságunk több mint 1 millió forintot ferdít a Szolnok megyei könyvtárakra, és mindössze 30.000 Ft az az ösiszeg, mely a behatási díjakból a költségvetés bevételi oldalán szerepel.
A könyvállomány rohamléptekkel gyarapodott. Míg 1952-ben csak 53,686 kötet volt a megye állami könyvtáraiban, ez a szám két év alatt háremszorosára nőtt. — Ma 166,207 kötet áll az olvasók rendelkezésére. De nemcsak számszerűleg javult a helyzet. Ahogy javult a könyvkiadás, úgy gazdagodott, színesedett a könyvállomány. A megyei könyvtár egyre inkább tudományos könyvtárrá fejlődik, a kisebb könyvtárak pedig egyre jobban ki tudják elégíteni azokat a jogos igényeket is, melyeket eddig el kellett hárítani maguktól.
Az olvasók számának növekedése jelzi, hogy az olvasás valóban mozgalommá fejlődött. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt két év alatt — mióta a teljes állami könyvtárhálózat kiépült — kétszer annyira emelkedett a beiratkozott olvasók száma. A rohamos fejlődés bizonyítéka az, hogy az idén 3 hónap alatt ugyanannyian iratkoztak be, mint 1955-ben egész évben. Bár az állami könyvtárakon kívül ma már számtalan szakszervezeti, üzemi, vállalati, iskolai könyvtár áll a dolgozók rendelkezésére, bár az előbb említett számok valóban „mutatósak", mégsem lehetünk elégedettek. Még manapság is vannak rétegek, melyeiket nem tudtunk megnyerni a rendszeres-olvasásnak,
A könyvtári kölcsönzések adalal igazolják a legszembetűnőbben a könyv diadalútját. Míg az állami könyvtárak 1952-ben 142,432 kötetet adták az olvasók kezébe, 1953-ban 582.783 kötetet olvastak olvasóink, és ez a szám 1954. végére 785.558 kötetre emelkedett. Hogy a fejlődés töretlenül felfelé ívelő, azt viszont az bizonyítja, hogy az idén 3 hónap alatt majdnem annyit kölcsönöztek a megye könyvtárai, mint 1954-ben fái év alalt. Kétségtelen, hogy itt is vannak még hibák. A számok önmagukban még nem győznek meg bennünket arról, hogy könyvtáraink valóban teljesítették azt a feladatot, mely a kultúrforradaiomöan népünk nevelése terén rájuk hárul. Még mindig vannak olyan fontos művek, melyek nem jutnak el elég olvasóhoz; még mindig találkozhatunk olyan jelenséggel, hogy könyv- tárcsáink az egyszerűbb megoldást választva meg sem kísérlik kevésbé olvasott, de jelentős írók és művek propagálását, de az letagadhatatlan eredmény, hogy egyre többen és egyre többet olvasnak. Ez ugyan még csak a fejlődés első felka, de nem lebecsülendő mértéke.
Az irodalom munkásai— Érők, kiadók, könyvtárosok — a márciusi párthatározat után világosabban látják feladataikat. Látják az elkövetett hibákat, de látják a kijavítás útját is. Nagy eredmény, hogy a ma születő írások nagyrészt mai életünkkel foglalkoznak, de hiba volt, hegy a társadalmi átalakulás veze- tőerejét, a munkásosztályt nem ábrázolták elég sokoldalúan, örvendetes, hogy könyvkiadóink meghallgatták a dolgozók jogos kívánságait, de még ma sem mondhatjuk, hegy kifogástalanul látják el feladatukat. Jó hallani, hogy gyarapodik a könyvtárak olvasótábora, de tudjuk, hegy a könyv még nem jutott el mindenhová. Dicsérendő munka eredménye, hogy klasszikusainkat nagy tömegek olvassák szívesen, de nyilván hiányosság, hogy nem fordítottunk elég gondot a mai magyar irodalom, a szocializmus építését elősegítő irodalom propagálására.
Ha ezeket őszintén végiggondoljuk, akkor válik aa Ünnepi Könyvhét, a könyv ünnepe eredményeink felmérése mellett további munkánk helyes kiindulópontjává, további eredményeink biztos alapjává.

Szolnok megyei Néplap, 1955. június 5.

Szolnok

Szolnokon a Kossuth Lajos-tóren és a Kossuth Lajos utcában két könyvsátor hívogatta az olvasókat.

Pedagógus Nap és az ünnepi könyvhét alkalmával a megyei könyvtár megjutalmazta azokat a pedagógusokat, akik mint falusi népkönyvtáTosek, vagy fiók-könyvtárvezetők, jó eredményeket értek el.

Író-olvasó találkozók vendége volt a megyében Gereblyés László, Hárs László, Molnár Zoltán, Mesterházi Lajos, Sipos Gyula és Vihar Béla.

1954

Ünnepi Könyvhét

1954. október 3-10.

1950-es évek második felében az ünnepi könyvhét szervezésében egyre több szerepet kaptak a könyvtárak is. 1954-ben például a megyei napilapban a könyvünnep alkalmából megjelent vezércikket a megyei könyvtár akkori igazgatója, Kisfaludy Sándor írta. A hálózattá szerveződött és megerősödő tanácsi könyvtárak a helyi események bázisintézményeivé váltak. Kiállításokkal, olvasókörökkel és könyvismertetésekkel egészítették ki a könyvvásárokat. A megyei megnyitó ünnepségek házigazdája évről évre egy-egy település könyvtára lett.

ÜNNEPI KÖNYVHÉT - Irta Kisfaludl Sándor, a megyei könyvtár vezetője

Az idén október 3. és 10. között rendezzük az immár hagyományossá vált ünnepi könyvhetet. Nagy seregszemléje ez az új magyar irodalomnak és könyvkiadásnak.
A kulturforradalom eredményeképpen egyre növekszik dolgozóink igénye a könyvek iránt, úgyhogy könyvkiadásunk alig tud eleget termi a mind sürgetőbben elhangzó kívánságoknak. A könyvtárak olvasótábora évről évre nagyobb lesz, többen és többen vásárolják meg a könyveket, hogy ne csupán olvassák azokat, hanem saját könyvtárukat is gyarapítsák velük. Ma már a falusi könyvtáraknak is komoly gondot okoz, hogy kielégíthessék a jó könyvek iránt megnyilvánuló igényt. Dolgozó parasztjaink, akik jórészt csak kalendáriumot olvastak, — vagy nem olvastak — ma
Veres Péter, Szabó Pál, Sarkadi Imre és a többiek írásait olvassák. Ennek a kulturális fejlődésnek eredménye, hogy például a megye könyvtárainak olvasótábora 1950 óta 600-ról majdnem 30 ezerre emelkedett, hogy ma már havonkinti átlag 50.000 kötet fordul meg ennek az olvasótábornak a kezén.
Az új kormányprogram előtt a könyvkiadás terén is követtünk el hibákat. Hogy csak egy-két jellemző mozzanatot említsünk: kevés volt a szépirodalom, de ugyanakkor különböző szervek, szinte ontották a brosúrákat, melyeket senki sem olvasott; a magyar kasszikus írók műveihez lehetetlenség volt hozzájutni, a külföldi irodalom jelentős alkotásait alig láthattuk a könyvesboltok kirakataiban.
Az új kormányprogram a könyvkiadásban is elsősorban a dolgozók jogos igényeinek kielégítését jelenti. Helyes arány alakult ki a szépirodalmi és egyéb művek között, aminek eredményeképpen jóval több regényt, elbeszélést, verset olvashatunk,
mint eddig. Fájó és sokat vitatott kérdés volt mindmáig a példányszám is. Előfordult, hogy hiába jelentek meg jó könyvek, az olvasók nagyrésze már nem tudta megvásárolni, mert szinte a megjelenés napján elkapkodták az utolsó kötetet is. Kétségtelen, hogy az általános könyvéhség vitte rá például a megyei könyvtár néhány olvasóját arra, hogy egy-egy feltétlenül megszerezni óhajtott könyvet -  mondjuk: az „Operák könyvé”-t - „elvesztette“. A megoldást nyilván nem az ellenérték lefizetése, hanem a könyvek példányszámúnak felemelése jelenti. Az idén jelentős mértékben megnövekedett a kiadott művek példényszáma is: a magyar klasszikusok átlagpéldányszáma 1953-hoz képest 100 százalékkal emelkedett, az ifjúsági könyvek pedig 230 százalékkal nagyobb mennyiségben kerülnek forgalomba.
Olyan sorozatokat indítottak kiadóink, melyeket az olvasók már régen vártak, követeltek: gyors ütemben jelennek meg Jókai, Mikszáth, Móricz Zsigmond regényei, az orosz klasszikusak, a világirodalom legkiválóbb alkotásai. Hatalmas sikere van a könyvkiadás egészséges hagyományát felelevenítő Olcsó Könyvtárnak, melyben magyar és külföldi klasszikus műveket, a mai magyar irodalom alkotásait olvashatják az olvasók. A sikert legjobban az bizonyítja, hogy az 50.000-es példányszómban megjelenő kötetek is napok alatt elfogynak.
Az Ünnepi Könyvhéten megjelenő mintegy 50 szépirodalmi és ifjúsági könyv - több, mint 400.000 példányszámban - már tükrözi a könyvkiadásban bekövetkezett jelentős változást. Valószínű, hogy még ez sem tudja teljesen kielégíteni az igényeket, de mindenesetre több, az olvasók által nagyon keresett könyv lesz,
mint eddig. Az olvasók türelmetlenül várják a Jókai-sorozat újabb köteteit, a többi között Móra Ferenc, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes műveit, József Attila összes verseinek bibliofil kiadását. De nem kisebb érdeklődésre tarthatnak számot Szabó Pál, Darvas József, Veres Péter, Tamási Áron mellett Aristophanes, Lope de
Vega, Fielding, Puskin, Erenburg, Fast, Stil és a többiek most megjelenő írásai. A klasszikus ifjúsági irodalmat Verne, Dickens, Molnár Ferenc és mások munkái képviselik.
Az Ünnepi Könyvhét azonban nemcsak könyvkiadást problémákat vet fel és nem elsősorban könyveladást jelent, hanem biztosítani akarja az eddigi eredmények továbbfejlesztését.
Országszerte - és így Szolnok megyében is - irodalmai esteken találkoznak az írók és olvasók. Az íróik műveikről beszélnek, az olvasók elmondják véleményüket. Reméljük, hogy ezekből a találkozásokból még több, a mai életről szóló írás fog születni.
Ahová nem jutnak el az írók magük, ott irodalmi előadásokon és könyvankétokon hívják fel a dolgzók figyelmét a mali magyar irodalom kiemekedő alkotásaira. Az Ünnepi Könyvhéten találkoznak a könyvtárosok és az olvasók is: olvasó megbeszéléseken vitatják meg a könyvtárak munkáját. Az itt elhangzó kritika, a
felvetődő jó ötletek bizonyára hozzá fogják segíteni könyvtárainkat ahhoz, hogy még jobban végezzék fontos kulturális tevékenységüket.
Ezek az alkalmik mind egy célt szolgálnak: elő akarják segíteni az írók és olvasók kapcsolatának megerősödését, jó és szép könyvekre akarják irányítani azoknak a figyelmét is, akik eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset és rosszat olvastak. Különösen sok a tennivaló falun. Dogozó parasztjaink közül még mindig nem olvasnak elegen, még mindig ritkaságszámba megy Túrkeve és Karcag példája, ahol a nyár folyamán csoportos olvasást szerveztek a nyári mezőgazdasági munka idején, és - bár egyes helyeken nagy keletje van a mezőgazdasági szakkönyveknek, - aránylag még mindig kevés azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik tudásukat könyvekből is gyarapítani akarják.
Az Ünnepi Könyvhétnek akkor lesz sikere, ha újabb tömegeket nyerünk meg az olvasásnak és ezzel könyvtáraink olvasótábora a jövőben még nagyobb ütemben fog emelkedni; ha a mezőgazdasági dolgozók megismerkednek a termelés fokozását elősegítő szakkönyvekkel; ha a dolgozók megértik, hogy az irodalom nem csupán az írók, könyvkiadók, népművelési szervek ügye, hanem személyes ügyük is. 

Az írás megjelent a Szolnok Megyei Néplap 1954. október 2-i számában

A megye népkönyvtárai csaknem kivétel nélkül kiállításokat és könyvismertető előadásokat rendeznek az Ünnepi Könyvhéten. A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete minden járásban egy-egy mezőgazdasági szakkönyv ismertető előadást rendezett.

Azokban a községekben, ahol Állami Könyvesbolt nem működik, a földművesszövetkezetek rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kunhegyesi járás földművesszövetkezeti dolgozói tettek legtöbbet a cél érdekétien.
Az abádszalóki töldmflvesszövetkezetnél szépen feldíszített könyvkirakat hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy milyen olvasmányokból válogathatnak. Az első napon 178 könyvet adtak el. Jó munkát végeztek a kunmadarasl szövetkezeti dolgozók is. Közel ezer forint értékű könyvet adtak el. A tiszaburai földművesszövetkezet a DISZ szervezet székháza előtt a legforgalmasabb helyen építette fel a könyvsátrat. A Hazafias Népfront bizottság gyűlésén résztvevő dolgozók is igen sok könyvet vásároltak.
Eredményesen dolgoztak Fegyverneken, ahol több mint ezer könyvet adtak el. Cibakházán, Tiszaföldváron a legnagyobb érdeklődés Jókai, Mikszáth és Illés Béla művel iránt nyilvánult meg.

Kunszentmártonban a tanulóifjúság is sikerrel vette ki részét a terjesztésből. Az anyagi eredményen kívül céljuk az olvasók táborának emelése; írók és olvasók kapcsolatának elősegítése volt. 

Abádszalók

Vihar Béla

Jászberény

Szeberényi Lehel

Karcag

Dobozy Imre tartott előadást irodalmi est keretében.

Kisújszállás

június 2. A helyi Kultúrotthonban rendezték meg a könyvhét megnyitóját, melyen Szabó Pál Kos suth-díjas író mondott beszédet. Az ünnepség előtt a város képviselői — tanácselnök. elnökhelyettes, tsz-elnökök. pedagógusok, dolgozó parasztok stb. — fogadták a Kovács Kálmán igazságügyi miniszterhelyettes, Nánási László, az Elnöki Tanács tagja és Csótó István, a Megyei Tanács elnök- helyettese kíséretében megérkező Szabó Pált, maid a vendégek díszebéden vettek részt az MNDSZ helyi szervezetében. Az ebéd után meglátogatták a Táncsics termelőszövetkezetet, ahol elbeszélgettek a tsz tagjaival és vezetőivel.
Este a Városi Könyvtárban találkozott Szabó Pál az olvasókkal. Érdeklődött a könyvállomány és az olvasótábor száma és összetétele iránt, majd — a jelenlévők kérésére — sok könyvet dedikált. Közvetlenhangú és érdekes előadását nagy figyelemmel hallgatták a kisújszállási dolgozók.
Kifejtette, hogy az irodalom, a műveltség, a könyv, a szellem — hatalom. A megszerzett hatalmat megtartani, csakis ezzel — műveltséggel, szellemi erővel lehet. Éppen ezért olvasni kell mindenkinek és minél többet.
Az irodalmi mondanivaló mellett kitért arra is, hogy a kisújszállási termelőszövetkezetek országos viszonylatban nem tartoznak a legjobbak közé, pedig, ha a város dolgozói, élükön a szövetkezeti tagokkal, csupán egy évig, fegyelmezetten, teljes erejükből dolgoznának, soha nem látott fejlődés következnék be Kisújszállás életében.

Szolnok
október 2. Irodalmi est a Szigligeti Színházban. Vendég: Sarkadi Imre volt. Előadása után a színház művészei szolnoki írók és költők műveiből adtak elő.

A Megyei Könyvtár a mai magyar könyvkiadás bemutatása céljából könyvkiállítást rendezett az olvasótermében, és olvasó-megbeszélést is tartottak.

Szolnokon öt könyvsátrat állította fel a tömegszervezetek. A vasútállomáson a Vasutas Szakszervezet, a városi tanács előtt az MNDSZ városi szervezete, az Uttörőház előtt az úttörők, a városi párt- bizottság előtt a DISZ, a Kossuth Lajos-utcában pedig az Állami Könyvesbolt.

október 5. A Járműjavító kultúrtermében; irodalmi estet rendezett az Állami Könyvterjesztő Vállalat az üzemi kultúrotthon segítségével. Megjelent és felszólalt az esten Gyárfás Miklós, az ismert író és kritikus. Közreműködtek a Szigligeti Színház művészei. 
Az üzemi pártbizottság képviselője nyitotta meg az irodalmi estet, majd rögtön utána Gyárfás Miklós beszélt az írókról és olvasókról, valamint az irodalom feladatairól. Megemlítette, hogy új irodalmunk felnőtt már, önálló; eredményesen küzdenek az írók a sematizmus ellen. Ugyancsak felnőtt olvasóközönségünk is, melynek véleménye jótékonyan befolyásolja Íróinkat. Kérte a résztvevőiket, hogy a most megvásárolt és olvasott művekről írják meg véleményüket a könyvek íróinak. !
Gyárfás Miklós közvetlen hangú felszólalása után megkezdődött a színvonalas, tartalmas műsor, melyben a Szigligeti Színház művészei működtek közre.
Első számiként Szép Zoltán szavalta el Petőfi: „A XIX. század költői" című versét, melyet Kiss Tibor énekszámai követtek. Nagy tetszést keltett Benjámin László „Hajnali karének“ c. versciklusa, — melyet Győri Ilona adott elő. Sok és megérdemelt tapsot kapott Ser- íőző Ilona, aki Musszorgszkij: Gopek-ját énekelte.
Ezután Bőd Teréz egy Vörösmarty és egy Zelk verset adott elő kedvesen, nagy sikerrel. Gyárfás Miklós egyik kötetben még meg nem jelent novellája, „A cseresznyési eset“ következett. Velencei István előadásában nagy tetszést váltott ki, majd Hadházi Sándor szavalt el két verset, az egyiket Juhász Ferenctől, a másikat Simon Istvántól, két fiatal költőnktől.
Feszült figyelem kísérte a következő számot, Karinthy: „Röhög az egész osztály“ című humoros írását, melyet a nagyon tehetséges Fülár István adott elő. Felszabadult, harsogó nevetés töltötte be az egész termet. A résztvevők nagy tapssal jutalmazták Fillár István számát. Befejezésül ismét Serfőző Ilona énekelt — ezúttal egy-egy megzenésített József Attila és Petőfi verset — ismét nagy sikerrel. Ifomoly irodalmi és zenei élményben, kellemes szórakozásiban volt részük az est hallgatóinak.

Tiszaföldvár

A könyvhét alkalmából a helyi gimnáziumban könyvdélutánt rendeztek. Nagy örömet okozott a sorsolás azoknak a szerencséseknek, akik nyertek, Karinthy és Jókai könyvei közül.

1963

Január

Törökszentmiklós

Kormány Barnáné, a törökszentmiklósi könyvtárvezető - Szolnok megyei Néplap

9. Városi Könyvtár (Jászberény): mesevetélkedő úttörővetélkedő. 8-14 éves gyerekek versenyeztek különböző műfajokban

Jászberény

Február - Mezőgazdasági könyvhónap

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Verseghy Könyvtár és a MÉSZÖV a választási előkészületeik alkalmával bibliográfiát adott ki. Ez a válogatás tartalmazza azokat a könyvcímeket, amelyek részben a régi választásokkal kapcsolatos eseményeket, visszaemlékezéseket részben a mai helyzet felmérését, a tanácsokkal kapcsolatos tudnivalókat tárgyalják.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

16. Lenin Termelőszövetkezet könyvtára (Karcag): a Lenin Tsz adottságai megkívánták, hogy könyvtárukat kimondottan szakkönyvtárrá fejlesszék.
16. Városi Könyvtár (Karcag): a mezőgazdasági könyvhónap első rendezvényeként a karcagi városi könyvtárban „Korszerű növényvédelem" címmel tartott értékes előadást Kovács András politechnikai tanár.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): felújították a könyvtárat. A kölcsönző a helyén marad, a volt olvasóteremben tájékoztató-szolgálatot állítanak fel, a volt raktárhelyiség pedig átalakított állapotban hatalmas, modem olvasóteremmé válik. Az emeletre kerül az ifjúsági könyvtár.

Felnőtt kölcsönzői tér - Verseghy Ferenc Könyvtár

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megújult a bibliotéka könyvkötészete. Az 1958-ban alapított kötészet korábbi helyisége nem felelt meg az időközben megnövekedett igényeknek. A 8 fős kötészet átköltözött egy részére kialakított 3 új helyiségbe. A gépterem és kötőterem mellett öltöző és mosdó is szolgálta a személyzet kényelmét. Automatizálták a kézi meghajtású vágógépet, felújították a lemezollót.

Szolnok

Kötészet - Szolnok megyei Néplap felvétele


28. Kertvárosi Fiókkönyvtár (Szolnok): Szolnok Városi Tanácsa és a Verseghy Könyvtár rendezésében - a mezőgazdasági könyvhónap keretében - ankétot rendeztek a kertvárosi művelődési házban. A mintegy negyvenhat résztvevő dr. Bálint György budapesti előadóval beszélgetett a háztáji gyümölcstermelés fontosságáról, a vitaminok biztosításáról, étkezési kultúránkról.

Március

11-12. Szolnok: a megye könyvtárosai részére két napos értkezletre került sor. A napirenden két előadás szerepelt. Az egyik a közművelődési könyvtárak helyzetéről és feladatairól, a másik a könyvtárosoknak a szocialista tudat kialakításáért, az általános- és szakmai műveltség terjesztéséért folytatott küzdelméről szólt.
21-31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): birtokba veszi a könyvtár az új helyiségeit.

Felnőtt kölcsönzői tér - Verseghy Ferenc Könyvtár

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gorkij születésének 95. évfordulója alkalmából irodalmi estet rendezett az MSZBT megyei elnöksége, a megyei Verseghy könyvtár, a Hazafias Népfront és a TIT.

A megemlékezést Szurmay Ernő a városi tanács vb elnökhelyettese, a Közgazdasági Technikum igazgatója tartja. A műsorban felléptek a Szigligeti Színház művészei.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára


Április

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a felújított könyvtár ünnepélyes megnyitója

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára


9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megye községi könyvtárosai „könyvtártechnikai minimum vizsgán” vettek részt.
20. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): megalakult a Társadalmi Könyvbarát bizottság.

27. 30. Községi Könyvtár (Jászladány): Galabárdi Zoltán és Tímár Máté író-olvasó találkozó

previous arrow
next arrow
Slider

29. Községi Könyvtár (Fegyvernek): Könyvbarátok Ünnepe.
 

Május

9. (Jászjákóhalma-Kapitányrét): Művelődési autó kibővített műsorában fellépett a szolnoki irodalmi színpad.

previous arrow
next arrow
Slider

13. Kunhegyes-Pusztatomaj: felléptek a szolnoki Szigligeti Színház művészei a Megyei Könyvtár közreműködésével.

previous arrow
next arrow
Slider

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): ülésezett az ünnepi könyvhetet előkészítő bizottság.
25. Községi Könyvtár (Mezőhék): Veres Péter író-olvasó találkozó.
25. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Túli József és Vihar Béla író-olvasó találkozó.
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Mezőgazdasági könyvek a Szolnok megyei Verseghy Könyvtárban” címmel ajánló katalógust adott ki a megyei könyvtár.

Június

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megyei könyvbarát mozgalom egyéves tapasztalatainak megbeszélésére került sor.

Július

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): megnyílt a strandkönyvtár a Damjanich-népfürdőben, amely 1963. szeptember 1-jéig várta az érdeklődőket. 
17. Községi Könyvtár (Cibakháza): befejeződött a könyvtár teljes felújítása és bővítése.

Cibakházi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): könyvbarát est, melynek programját Majakovszkij születésének hetvenedik évfordulója tiszteletére szavalóversennyel gazdagították.

Augusztus

20. Járási Könyvtár (Kunszentmárton): hat év alatt megkétszereződött az olvasók száma a könyvtárban. A jó munka eléréseként Csík Mihály, a járási könyvtár vezetője augusztus 20-án „Szocialista kultúráért” kitüntető elismerésben részesült.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a könyvtár kötészete termelését egy év alatt csaknem megnégyszerezte. Évente közel 15 000 kötet könyvet varázsoltak újjá. Jó munkája elismeréseként Lázi László, az üzem vezetője miniszteri dicsérő oklevelet és ezer forint pénzjutalmat kapott.

Szeptember

27. Járási Könyvtár (Tiszafüred): rajzpályázatot hirdetett a könyvtár „Legkedvesebb mesealakom” és „Ó, boldog nyár!”címmel.

Október

2. Városi Könyvtár (Jászberény): könyvbarát bizottsági értekezletet tartottak a bibliotékában. Az értekezleten részt vett dr. Nagy János, Márvány Mihály és Széplaki Katalin, a megyei könyvbarát bizottság képviseletében.

6. Községi Könyvtár (Cibakháza): elkészült az új községi könyvtár Cibakházán. A községfejlesztési alapból és állami beruházásból mintegy 60 000 forintos költséggel épülő létesítmény belső szerelési, parkettázási munkáit is befejezték. Október közepére a mezőtúri Asztalosipari KTSZ elkészítette a berendezést is, s utána a 4600 kötetes új könyvtár kapuit megnyitották az olvasni vágyóknak.

Cibakházi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): ideológiai és szakmai továbbképzési napot tartott. Részt vettek rajta a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Széchenyi Könyvtár, a budapesti Szabó Ervin Könyvtár, a megyei tanács művelődési osztálya, valamint a Heves, Csongrád és Hajdú megyei könyvtárak képviselői, továbbá mintegy 70 Szolnok megyei függetlenített könyvtáros.
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „IRODALOM ÉS KORSZERŰSÉG” címmel a Verseghy könyvtár és a városi tanács vb művelődési osztálya előadássorozatot indított a könyvtár olvasótermében.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hárs László író-olvasó találkozó, és Koczkás Sándor, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem irodalom- történeti tanszékének adjunktusa tartott előadást „Költészetünk legújabb irányzatáról” címmel.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

November

1. Járási Könyvtár (Túrkeve): rendelkezésükre álló eszközökkel a túrkevei könyvtárosok is segítették a dolgozók általános- és középiskolai oktatását. Rendszeressé vált, hogy a dolgozók iskoláinak magyar, történelem és osztályfőnöki óráit a könyvtárban tartották. A tanulásra kiadott anyaghoz irodalomjegyzéket készítettek a könyvtár és szintén az anyaghoz kapcsolódó könyvekből kiállítást rendeztek.
16. Járási Könyvtár (Tiszafüred): könyvbarát értekezletet tartottak. Nagy Imre, a járási könyvbarát bizottság elnöke értékelte az eddigi munkát.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új törekvések prózairodalmunkban címmel könyvtári estet rendezett a szolnoki pedagógus klub és a Verseghy könyvtár.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vitaestet tartottak a pedagógus klub és a Verseghy könyvtár rendezésében. A esten a Móra Ferenc Könyvkiadónál megjelenő új könyveket vitatták meg.

December

1. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): új könyvtárat avattak. A tanácsháza egyik szárnyát alakították át.

Jászjákóhalmi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára 

6. Járási Könyvtár (Tiszafüred): „Szép községünk téli élete” címmel közös fotópályázatot irt ki a Tiszafüredi járási könyvtár és a gépállomás fotószakköre.


 Öcsöd

Öcsöd - Szolnok megyei Néplap felvétele

13. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Németh Lajos, az MSZMP JB munkatársa a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, Szűcs János, az MSZMP JB osztályvezetője a KGST-ről tartott előadást.
15-16. Községi Könyvtár (Nagykörű, Kőtelek): író-olvasó találkozót tartottak Tímár Máté és Galabárdi Zoltán íróval, valamint Vihar Béla költővel.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megyei könyvtár dolgozóinak továbbképzésén, dr. Kovács Máté az Eötvös Lóránd Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékének vezetője tartott előadást az írás-olvasás lélektani problémáiról.
18. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Bükkfalvi Zoltán előadását hallgathatták meg az érdeklődők Thackeray angol realista regényíró halálának 100. évfordulóján. Könyvkiállítás az angol irodalomból.
22. Móricz Zsigmond könyvtár (Mezőtúr): Tímár Máté író-olvasó találkozóra került sor a bibliotékában.
23. Járási Könyvtár (Tiszafüred): sakkversenynek adott helyet a könyvtár „Tiszafüred ifjúsági sakkbajnoka 1963” címmel.

previous arrow
next arrow
Slider