Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): megnyílt az ötezer kötetes új községi könyvtár. Létesítésére állami beruházásból kilencvenezer forintot fordítottak. A falubeli szerelők a villanyszerelést társadalmi munkában végezték.
Községi Könyvtár (Kőtelek): Új épületbe költözött a kőtelki könyvtár néhány héttel ezelőtt. Erre a célra mintegy 50 000 forintos ráfordítással a községi tanács néhány helyiségét alakították át. A könyvtár új berendezése a járási tanács ajándéka.
Községi Könyvtár (Kőtelek, Szászberek, Tiszavárkony): Tiborcz György előadása kertészetről és a zöldségtermelésről. Az előadást mindhárom estén szakfilm vetítése követett.
Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvtári tájékoztatót szerkesztett a könyvtár, amelyben a könyv- és folyóiratszolgáltatásait ismerteti a lakossággal. 1963-ban a falu lakosságának 28,3 százaléka látogatta a könyvtárat: a tájékoztató legfontosabb célja a könyv iránti érdeklődés fokozása.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): összeült a megyei könyvtár operatív bizottsága a februári mezőgazdasági könyvhónap előkészítésére.
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Észt-magyar barátsági napok keretében az észt küldöttség a megyei könyvtárba is ellátogatott. Kedves meglepetésként néhány olvasókartont is megtekintettek a vendégek észt írók könyveiről, akiknek műveit az aláírások tanúsága szerint sokan olvassák.
21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Erkel Ferenc élete (Művészeti előadássorozat). Előadó: Várszegi Mártonné tanár.
22. Városi Könyvtár (Jászladány): diafílmvetítés a gyermekeknek.
Jászladányi könyvtár épülete - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági könyvhónap ünnepélyes megnyitója. A megnyitón a szakemberek számára dr. Horn Artur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást. A könyvtár művelődési autója is a mezőgazdasági propagandatevékenység szolgálatában állt ebben a hónapban.
Február
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi könyvtáros találkozó a szolnoki könyvtár alapításának 30. évfordulója alkalmából.
Községi Könyvtár (Cibakháza): Megkezdte működését az újjáépített, olvasóteremmel bővítetti községi könyvtár. Építésére 70 000 forintot fordítottak. Felét a községfejlesztési alapból biztosították, másik felét pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya adta. A megyei könyvtár függönyökkel és több mint ezer könyvvel segítette a cibakházi könyvtárat.
Községi Könyvtár (Rákóczifalva): hetenként harminchat órán át látogatták az olvasni vágyó felnőttek és gyerekek. Emelkedett az olvasók száma is, eddig 1964-ben több mint ötszázan iratkoztak be.
Községi Könyvtár (Tószeg): a művelődési otthonban rendezték meg a mezőgazda- sági könyvhónap keretében a mezőgazdasági könyvnapot. A helyi könyvtár és a földművesszövetkezet már ezt megelőzően több könyvkiállítást rendezett a község eszpreszssójábah és mozijában, ahol a legtöbb ember fordul meg esténként.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): „Mezőgazdasági szakkönyvet ajánló katalógus" címmel színes borítóval 32 oldalas füzetet jelentetett meg. A kiadvány a könyvtár jelenlegi mezőgazdasági könyveinek jegyzékét tartalmazza. A katalógus segíti az olvasókat a könyvek közötti tájékozódásban.
5. (Jászladány, Szolnok): a könyvbarát bizottság ülésezett. A KISZÖV képviselője bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz. A következőkben határozatot hoztak, amelynek egyik pontja a megyei könyvtár és a MÉSZÖV kezdeményezésére a községi könyvbarát bizottságok részvételével versenyfelhívást dolgoztak ki. A verseny célja az volt, hogy az általános műveltség mellett a szakmai ismereteket is növeljék falun.
20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vlaicu Birna Varga Katalin című életrajzi regényének bemutatása a könyvtárban. Előadó: Horváth Béláné nyugdíjas pedagógus.
24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Frankel Leó születésének 120. évfordulója tiszteletére „A munkásmozgalom és a forradalmi elmélet” címmel könyvkiállítás nyílt.
Községi Könyvtár (Jászfényszaru): megkezdődött az új kultúrház építése. Erre a célra a helyi tanács községfejlesztési alapjából több mint hárommillió forintot fordítottak, s a falu lakói mintegy 150 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A modern könyvtárral, olvasóteremmel, szakköri szobákkal és egy 400 személyes színházteremmel ellátott lett az új létesítmény.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az intézményt tatarozták, és két új helyiséggel is bővítették. Nagy István, a könyvtár vezetője jó szervezéssel megoldotta, hogy az átalakítás alatt is folyt a kölcsönzés és az olvasótermet is látogatták az érdeklődők.
A könyvtár jelentős állandó támogatást kapott a városi tanácstól, a két új helyiséget a tanács bocsájtotta rendelkezésre, és vállalta a parkettázás és átalakítás költségeit. Jelentős támogatást nyújtott a tanács a könyvállomány gyarapításában is. 25 ezer forintos költséggel elkészült a külső KÖNYVTÁR felirat színes neoncsőből.
Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): a közel százezer forintos költséggel korszerűsített könyvtárat átadták az olvasóközönségnek.
Április
Városi Könyvtár (Túrkeve): a községfejlesztési alapból biztosított 12 ezer forintnak több, mint a felét már felhasználták. Felméréseket végeztek, s kikérték az Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek véleményét is.
13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mátyás Ferenc és Maróti Lajos költő voltak a Költészet napján a város vendégei.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi est a megyei könyvtár, a megyei könyvbarát bizottság és a Magyar Írók Szövetsége rendezésében a Ságvári Endre Művelődési Házban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében a megyei könyvtár és a megyei könyvbarát bizottság a Szolnoki Kulturális Hetek keretében szerzői estet rendezett. Bevezetőt Simon István, a Kortárs folóirat főszerkesztője mondott. Az írókat, költőket — Csanádi Imre, Fejes Endre, Fodor András, Sánta Ferenc, Sükösd Mihály — Tasnádi Attila szerkesztő mutatta be. Az esten közreműködött Jancsó Adrienne előadóművész.
Május
Községi Könyvtár (Fegyvernek): a lakosság igényei megnőttek, s a régi könyvtár szűknek bizonyult. Nekiláttak az új könyvtár építéséhez, a munkálatokhoz szükséges 60 ezer forint költségvetési megtakarításból származott. A könyvtárt körülvevő udvart is parkosították társadalmi munkában.
Fegyverneki könyvtár - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
7. Ságvári Endre Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): „A könyvtár szerepe a szakszervezetek kulturális nevelő munkájában“ című könyvkiállítás.
22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a Ságvári Művelődési Ház színháztermében került sor az 1964. évi ünnepi könyvhét megnyitójára. A megnyitó egybeesett a Verseghy Könyvtár megalapításának 30. évfordulójával. Bevezetőt mondott Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. A megnyitón részt vett Dobozy Imre Kossuth-díjas író, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Urbán Ernő Kossuth díjas író és Váczi Mihály József Attila-díjas költő. A műsorban közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei.
23. Községi Könyvtár (Jánoshida): megnyílt a könyvtár új helyisége. Nagy polcok, kis polcok, nagy asztal, kis asztal, mert egyúttal a gyermekkönyvtár is korszerű berendezést kap a jánoshidai könyvtár új otthonában. Az ünnepség vendége volt Váci Mihály és Demjén László.
Jánoshidai könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
Június
Községi Könyvtár (Besenyszög): csaknem ötezer forint értékű könyvet kapott ajándékba a helyi földművesszövetkezettől. A 165 kötet könyvvel 5280 kötetesre nőtt a könyvállomány.
Községi Könyvtár (Öcsöd): a helyi földművesszövetkezet háromezerhétszáz forintot adott a helyi községi könyvtárnak az idén. Júniusban megvásárolták az új könyveket: több mint 200 kötetet, főként ifjúsági és mezőgazdasági szakkönyveket 1963-ban 940 beiratkozott olvasó volt a községben. Szeptemberre elkészítették az állomány katalógusát. A helyi asztalos kisipari termelőszövetkezetnél rendelték meg a katalógusszekrényt. A régi, megrongálódott diavetítő helyett újat, nagyobbat vásároltak, hogy a tanév megkezdésétől vasárnap délelőttönként vetítéseket tartsanak a gyermekeknek.
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtárosi tájértekezlet a Művelődésügyi Minisztérium szervezésében.
Szeptember
Városi Könyvtár (Jászberény): megjelent a mezőgazdasági szakkönyvek részletes ajánló katalógusa a jászberényi járási-városi könyvtár gondozásában. Ötvenhat nagyalakú oldalon, áttekinthető csoportosításban ismertette a kölcsönözhető szakkönyveket.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): megjelent a Verseghy Könyvtár évkönyve. Dr. Nagy János szerkesztette kiadvány az egész megye könyvtárhálózatát mutatta be, amelyet a szolnoki gyűjtemény alapításának 30. évfordulója alkalmából jelentetett meg a megyei könyvtár.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Korszerűség a művészetben" című előadássorozat első megnyitó előadásán Major Máté professzor az építészeti stílusokról és a modem építészeti „stílusról” adott áttekintést.
Október
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XIX. század képzőművészeti irányzatai címmel tartott előadást Németh Lajos.
November
Községi Könyvtár (Jászkisér): A szépen berendezett községi könyvtár bővítése során 80 négyzetméterre emelkedett az intézmény alapterülete.
Jászkiséri könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Nagy János szovjetunióbeli élményeiről vetítettképes előadást tartott a megyei könyvtárban.
5 -19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bokros László kamarakiállítása
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei könyvterjesztési szakbizottság alakuló ülésére került sor a könyvtár igazgatói szobájában. A bizottság feladata volt a megyei tanács közművelődési könyvtárainak szakszerű és ízléses berendezése, építése.
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar válasz a modern európai képzőművészeti törekvésekre címmel tartott előadást Németh Lajos kandidátus, művészettörténész.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Medicina Könyvkiadó és a könyvtár egészségügyi szellemi vetélkedőjének elődöntője.
December
Törökszentmiklósi járás: Mintegy 8000 kötet könyvvel gyarapodtak a községi könyvtárak. Több, mint 30 ezer kötet állt az olvasók rendelkezésére a járásban.
Versegh Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma címmel újabb tájékoztató bibliográfiát adott ki a tanácsi közművelődési könyvtárak szovjet szépirodalmi könyvállományáról.
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): tudományos ülést tartott Szolnokon a Magyar Hygienikusok Társaságának Tiszántúli Tagozata. Megjelent prof. dr. Jeney Endre debreceni egyetemi tanár, a Magyar Hygienikusok Társaságának örökös tiszteletbeli díszelnöke, a Tiszántúli Tagozat elnöke, dr. Csinády László hygienikus orvos, a Tagozat titkára, prof. dr. Kun Lajos, az Országos Munkaegészségügyi Intézet, valamint dr. Balogh Mihály és dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében.
11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Elek Lajos, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tartott előadást „A népművelés feladata, helye a szocializmus teljes felépítésének időszakában” címmel.
19. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Antal Ilona és Palicz József festőművészek olajfestményekből, rézkarcokból, pasztellekből és fametszetekből álló kamarakiállítása.
A kamarakiállítás meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára
21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): kibővített értekezletet tartott a Megyei Könyvbarát Bizottság. Az értekezlet első napirendi pontjaként a szovjet szépirodalmi műveknek a megye tanácsi könyvtáraiban való olvasottságáról volt szó, majd a könyvbarát mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták.
Századunk zenéje címmel Várnai Péter zenetörténész tartott előadást a szokásos könyvtári estje keretében.
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.