Címke: Tiszaderzs

2017

Január

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tóth László fotóiból nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Empátia kör címmel tartott beszélgetés Sőregi Katalin az erőszakmentes kommunikációról fiatalok számára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Báthoryakról tartott előadást Kiszely Tóth Anett az Életre kelt történelem című sorozat keretében.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hunya Zoltán magángyűjteményéből nyílt numizmatikai kiállítás a Művészeti szalonban. Az Ifjúsági teremben pedig Rejtélyek, titkok a történelemben címmel Túróczi Tamás történész beszélgetett a diákokkal. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

Dr. Örsi Julianna és Szendrei Eszter mutatta be a Palástban című helytörténeti kiadványt, amely a nagykunsági kötődésű lelkészek életét dolgozza fel.

Boldogházi Hírek archívumából

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kölcsey Ferenc: Himnusz rajzpályázatra beérkezett pályaművekből nyílt kiállítás a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az angyalok nem sírnak címmel Kiss József író-rendezővel Barabás Botond színművész beszélgetett.

Mészáros János felvétele

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Kalendárium helyismereti foglalkozás közönsége Ladnai Bálint őrmester hadtörténeti előadását hallgatta meg az 1849. január 22-i szolnoki ütközet évfordulója alkalmából.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége kézműves foglalkozáson farsangi maszkokat készítettek az érdeklődők.

29. Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Születésének 80. évfordulója alkalmából Hatvani Dániel nevét vette fel a Közösségi Színtér és Könyvtár. A helyi általános iskola két tantermében kapott helyet a könyvtár, új polcokkal és ülőbútorokkal is gyarapodtak.

A tiszaderzsi intézmény facebook oldala

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör vendége Nagy Katalin Matild képzőművész volt. Megrajzolt történetek című foglalkozás keretében a művészi könyvillusztrálásról beszélgettek az alkotóval.

Február

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd verseny Szolnok városkörnyéki fordulójának adott a Gyermekkönyvtár.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7 mérföldes csizmában heted7 határon című mesevetélkedő III. fordulóját szervezték meg a gyermekkönyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Válogatás az elmúlt 30 év legkedvesebb sajtófotóiból címmel nyílt meg Mészáros János fotóriporter, az Új Néplap munkatársának kiállítása a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatványtára

11. Községi Könyvtár (Tiszainoka): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtári Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával megújult a tiszainokai könyvtár.

Tiszainokai könyvtár facebook oldala

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Természetbarát Klub Szabó Eszter tartott élménybeszámolót 4 nap Amszterdamban címmel.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sortűz után címmel közönségtalálkozót tartottak a könyvtárban. Erdélyi János filmrendezővel Bajnai Zsolt beszélgetett.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nemzedékek emlékezete előadássorozatban Kis Krisztián Bálint történelemtanárt hallgathatták meg az érdeklődők.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Harry Potter világa címmel nyílt meg Földi Regina fotókiállítása az Ifjúsági teremben.

Március

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 80 év - visszatekintés címet adta életmű-kiállításának Nagy László fotóművész.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kommunikációs megoldások a hétköznapok könyvtárhasználatában címmel könyvtári szakmai napot tartott a megyebeli könyvtárosok számára. A rendezvény főelőadója Horváth Sándor Domonkos volt. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új Néplap Ankétra került sor a Művészeti szalonban, ahol a megyei lap újságírónak tehetettek fel kérdéseket az érdeklődők.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági részleg olvasóból alakult Irodalmi kör kvízestet szervezett. Ezen a napon Kalapos Éva íróval találkoztak helyi középiskolások a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Arccal a földön a 20. század címmel versszínházi emlékműsort hallgathattak meg az érdeklődők az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek előadásában

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró családi kézműves foglalkozást szerveztek a gyermekkönyvtárosok.

27. Községi Könyvtár (Örményes): Az ovisoknak mutattak be rövid meséket a youtube-on a KSZR rendszer keretein belül kapott új projektor és vetítővászon segítségével. A mesékkel kapcsolatos kvíz után megvendégelték a gyerekeket egy kis harapnivalóval is.

Tiszaszőlősi könyvtár - Új Néplap archívuma

Április

3-4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): In memoriam Verseghy Ferenc tudományos konferenciát szervezett a könyvtár névadó 260. és halálának 195. évfordulója alkalmából a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont XVIII. Századi
Osztálya munkatársaival szoros együttműködésben a város önkormányzatának támogatásával.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Áprilistól őszig Verseghy Ferenc munkásságát és szolnoki kultuszát bemutató molinókiállítást állítottak a könyvtár előtti téren.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszelyné Tóth Anett Titanicról szóló előadását hallgathatták meg az Életrekelt történelem sorozat látogatói.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dragomán György íróval Tálas László újságíró beszélgetett a Szolnoki Mementó programsorozat keretében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közösségépítés címmel szakmai konferenciát szervezett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Három kis hangjegy címmel francia kórusok hangversenyének adott otthont a Művészet szalon.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Széchenyi István Gimnázium diákjainak munkáiból nyílt kiállítás a Gyermekkönyvtár Ifi-Art sorozatában.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szülésre hangolva címmel szervezett beszélgetést a kismama klub a könyvtárban.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Természetbarát Klub foglalkozásán Hegedűs Istvánné az alföldi Szent Márton zarándokútról tartott beszámolót. Ezen a napon az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlév alkalmából dr. O. Réti Zsófia tartott előadást Magyar írók és költők 1956 után címmel.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld világom elnevezésű környezetvédelmi vetélkedőt szervezett a Gyermekkönyvtár és a Europe Direct szolnoki irodája. Ezen a napon Szőllősi Kristóf, az Acélszentek szerzője volt az Ifjúsági részleg vendége.

23. Községi Könyvtár (Mesterszállás): A  Hagyományőrző Kézimunka Szakkör szervezésében tűzzománc és grafika kiállítást rendeztek a könyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Az Olvasókör vendége Baranyi Ferenc költő volt. A szerző verseiből Márki Éva és Rigó József olvasott fel.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár Olvasókuckó klubja tartott foglalkozást Olvassuk ki Európát! címmel.

28. Községi Könyvtár (Örményes): A Madarak és Fák Napja alkalmából Kiss Balázs a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke volt a könyvtár vendége, aki Dévával, az ölyvvel tartott bemutatót az általános iskolások számára. Az előadás után a gyerekek kézre vehették a madarat.

Örményesi Hírvivő archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nemzedékek emlékezet sorozatban Kis Krisztián Bálint előadását hallgathatták meg a történelem iránt érdeklődők.

Május

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt történelem sorozatban Kiszelyné Tóth Anett Zrínyiekről tartott előadását.

11. Községi Könyvtár (Mesterszállás): A település gyűjteménye felvette szolgáltatásai közé a KönyvtárMozi programokat.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születés Hete

Boldogházi Hírek archívuma

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvasókör Pablo Neruda íróról beszélgettek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Június

7-10. Ünnepi könyvhét

10. Községi Könyvtár (Mesterszállás):  A könyvtári munkatársak szervezésében elszármazott művészek kiállítását rendezték meg.

14. Községi Könyvtár (Hunyadfalva): Az önkormányzat által megszépített épületbe a Nemzeti Kulturális Alap és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával új bútorok, eszközök, dokumentumok kerültek. A gyerekeket játszósarkot, a felnőtteket olvasófoteleket vehettek birtokba.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár színes programmal kapcsolódott be a Múzeumok éjszakája egyik szolnoki helyszíneként.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyereknapi kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárosok.

Tóth Annamária csataszögi könyvtáros - Új Néplap archívuma

Július

Könyvtári nyár Mesterszálláson - Falufigyelő archívuma

Csataszögi könyvtár - Mészáros János felvételei

Augusztus

21. Városi Könyvtár (Jászberény): Háromhetes leltár után ismét megnyitotta kapuit a városi könyvtár. 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy 2.0 (1997-2017) jubileumi konferenciát szerveztek a könyvtárban. Szalóki Gabriella könyvtári referens, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Közgyűjteményi Főosztály, Könyvtári és Levéltári Osztály munkatársa és Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató-helyettese is előadást tartott.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

Községi Könyvtár (Mesterszállás): Leselejtezett könyvekből rendezett börzét a település könyvtára.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katona József (J. Soldiers) könyvbemutatójára került sor.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jég dupla whiskeyvel című fotókiállítást Lengyel Boldizsár megnyitotta meg.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kulturális Örökség Napjai alkalmából Zárt ajtók mögött címmel játékos könyvtárbemutató foglakozást tartottak az érdeklődőknek.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): A Kutatók Éjszakáján országszerte közel kétezer program várta a tudományok szerelmeseit. A sötétedés utáni rendezvényhez a Jászberényi Városi Könyvtár is csatlakozott. Csillagászati előadások, csillagköd készítés, robotika és drónbemutató is várta az érdeklődőket.

BerényCafé felvétele

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kutatók Éjszakája: Könyvtári és Europe Direct stand a Szolnoki Campuson

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Népmese Napja alkalmából a gyermekkönyvtárosokból álló Minerva bábcsoport mesélt a gyerekeknek.

Október

2-8. Országos Könyvtári Napok

25. Városi Könyvtár (Kenderes): Baba-mama klub foglalkozásán a babamasszázsról beszélgettek és tartottak bemutatót.

26. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A Homoki Általános Iskola 4. osztályos tanulói vettek részt a Gyermekkönyvtárban Fábián Attila a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának előadásán.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

November

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy és kortársai címmel szervezett szavalóverseny középiskolásoknak a könyvtár. A verseny zsűrijének elnöke Molnár László színművész volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár vendége Háy János író volt. Az alkotóval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Szolnok szaval címmel a város több pontján diákokkal együtt szavaltak a könyvtárosok.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 4 for Europe középiskolai versenynek adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Társkiállítás keretében fotókból és fafaragásokból szerveztek a könyvtári munkatársak.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak könyvtárosok részére. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jónás Tamás költő volt a könyvtár vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Várhalmi Sándiorné gobelin kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban Tűvel festett világ címmel.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium helyismereti klub vendégeként Rideg István mutatta be a Jászkunság Évkönyv 2017-ben megjelent kötetét.

8.Verseghy Könyvtár (Szolnok): ZLátótér kiállítássorozat keretében Lövei Bettina fotóit tekinthették meg az érdeklődők az Ifjúsági teremben.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Arany 200 online vetélkedő eredményhirdetésére került sor.

14.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozót szervezett a könyvtár. Petőcz András József Attila-díjas íróval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Emlékéve zárókonferenciáján Lengyel Réka, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, XVIII. századi Osztály tudományos munkatársa tartott előadást.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):  "Amikor kihunynak a fények" címmel tartottak mesedélutánt a könyvtárban.

1987

58. Ünnepi Könyvhét

1987. május 27.

Könyismertetés és könyvvásár a KEVISZ ebédlőben (Kunmadaras)

Ankét. Vendég: Schmidt Egon (Kunszentmárton)

1987. május 28.

Kiállításmegnyitó. Moskál Tibor grafikusművész (Jászberény)

Gyűlölök és szeretek. Zenés irodalmi est. előadó: Beregszászi Olga, Újlaki László  (Kenderes, Kisújszállás)

Kiállítás a szovjet művészeti albumokból. Közreműködik: Valentyina Prohovona könyvtárvezető, Szovjet Kultúra és Tudomány Háza (Kisújszállás)

"Játék a könyvtárban" címmel foglalkozás felsős tanulók számára a gyermekkönyvtárban (Kunmadaras)

Könyvismertetés és könyvvásár a Kossuth Tsz-ben (Kunmadaras)

1987. május 29. 

Író-olvasó találkozó. Vendég: Baráth Lajos (Fegyvernek, Törökszentmiklós)

Mai szovjet irodalom. Előadó: Szurmay Ernő (Jászapáti)

Mai magyar irodalom. Előadó: Kunráth Sándor (Jászszentandrás)

Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Papp János tanácselnök, dr. Ürmössy Ildikó elnökhelyettes, Szolnok Megyei Tanács. Közreműködik: Tardy Balázs színművész, Mezőtúri Zeneiskola  (Mezőtúr)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Mezőtúr, Túrkeve)

Magyar népmesék. Mese-videó óvodásoknak (Kunmadaras)

Mai magyar irodalom. előadó: Ferenczy László (Pusztamonostor)

Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szurmay Ernő ny. könyvtárigazgató. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Sükösd Mihály (Törökszentmiklós)

1987. június 1.

Az Ünnepi Könyvhét jelentősége. Előadó: dr. Horváth Károly (Jászdózsa)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Katkó István (Jászszentandrás)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Gerencsér Miklós (Karcag)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Manana Szaladze műfordítónő (Kengyel, Törökszentmiklós)

Tavaszhívogató című rejtvény megfejtői között nyereménysorsolás (Kunmadaras)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Kiss Anna (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium; Verseghy Ferenc Könyvtár)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Kiss Anna, Ördögh Szilveszter (Szolnok, Újságíró Klub)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Bata Imre (Tiszafüred)

1987. június 2.

Látogatás a könyvtárban című hangosított dia bemutatója 1. osztályos tanulóknak a (Kunmadaras)

Köbyvről könyvért irodalmi vetélkedő felsős tanulóknak (Kunmadaras)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Manana Szaladze műfordítónő (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Vámos Miklós (Tiszaroff, Törökszentmiklós)

1987. június 3.

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál (Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszafüred)

A honismereti munka könyvtári jelentősége. Előadó: dr. Gerő Gyula (Jászberény)

Karinthy Frigyes emlékműsor. Előadó: Kürti Papp László (Karcag)

Karinthy prózamondó-verseny felős tanulók közreműködésével (Kunmadaras)

Elmondom mindenkinek című irodalmi műsor Karinthy Frigfyes születésének 100. évfordulója tiszteletére Kürti Papp László gitárművész közreműködésével (Kunmadaras)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Takács Tibor (Mezőtúr)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István (Tiszapüspöki, Törökszentmiklós)

1987. június 4.

Irodalmi alkotások filmen: Fazekas Mihály Lúdas Matyi című műve (Kunmadaras)

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál (Rákóczifalva, Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár, Tiszaföldvár)

A hófehér nyírfák éke. Válogatás a szovjet irodalomból. Vendég:  Karcagi Műfordítók Köre (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1987. június 5. 

Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István (Jászalsószentgyörgy, Jászberény)

Könyvtáros nap. Üzemi, iskolai és közművelődési könyvtárosok szakmai találkozója (Karcag)

1961

Január

Az iskolai könyvtárak bővítésére ebben az iskolai évben 150 ezer forintot fordított a megyei tanács. Így megyénk 304 általános iskolájának könyvtára sok új ifjúsági művel gyarapodott. 6-6 ezer forint értékű könyvet vásárolt a megyei tanácsa Karcagon és Szapárfaluban szeptemberben alakult új iskolaigazgatóságoknak. A könyvtárral eddig nem rendelkező iskolák a jövőben még három-háromezer forint támogatást kapnak. 

Földes Lajos cikke a Néplapban (1961. 01.05.)

5. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Az Építők Klubjában irodalmi műsort rendeztek.  A közel száz hallgató nagy érdeklődéssel figyelte Dénes Pál előadását József Attiláról. Az érdeklődést le lehetett mérni azon is, hogy az előadás után valamennyi József Attiláról szóló könyvet kikölcsönözték.

Ebben a hónapban még tizenegy helyen tartottak József Attila-estet a megyében.Többek között a kunhegyesi Félix-majorba, a jászapáti Világos-dűlőbe és Tiszasülyre, a Fiúági tanyába visz előadókat a szolnoki Verseghy Könyvtár művelődési autója.

A tiszaderzsi könyvtáros cikke a Néplapban (1961.01.03.)

Február - Mezőgazdasági könyvhónap

A terméshozamok emelése, az állatállomány fejlesztése sürgetően követelte meg, hogy egyre többen, egyre többet értsenek a tudománnyá fejlődő mezőgazdasági termeléshez. A megye könyvraktáraiban négymillió forint értékű mezőgazdasági szakkönyv várta azokat a szakembereket érdeklődő tsz gazdákat, akik lépést akarntak tartani a fejlődő mezőgazdasági tudományokkal, bővíteni akarják ismereteiket. Jó alkalom volt a könyvhónap a tsz-ek, állami gazdaságok, gépállomások könyvtárai kiegészítésére is.

A járási székhelyeken az FMSZ könyvesboltok, a községekben bizományos pedagógusok, mezőgazdászok, tanácsalkalmazottak szervezik és propagálták a könyhónapot. A mezőgazdasági könyvek népszerűsítésére külön könyv propaganda bizottság alakult a TIT, a megyei tanács művelődési osztálya, a KISZ megyebizottság és a MESZÖV képviselőiből.
A könyvterjesztés egyik módszere volt a könyvek házról-házra történő árusítása a településeken.

A martfűi Tisza Cipőgyár üzemi könyvtára - Néplap (1961.02.08.)

Március

Üzemi Könyvtár (MÁV Járműjavító, Szolnok): A  Járműjavító művelődési házában beázott a tető, így veszélybe került az üzemi könyvtár ötezer szépirodalmi, műszaki és tudományos műve. A könyvtárnak 636 beiratkozott olvasója volt, akik egy év alatt 22 501 könyvet vittek ki. Cseh Gyuláné volt az üzemi könyvtár őre, aki nem csak könyveket kölcsönzött, hanem  bizományba kapott kötetek is árusított. Egy negyed év alatt 20—25 ezer forint értékű könyvet adott el.

Járási Könyvtár (Jászberény): A könyvtár minden negyedév végén gyarapodási jegyzéket adott ki az olvasók számára az előző negyedévben vásárolt vagy más úton beszerzett könyvek betűrendes jegyzékével.  Ugyanilyen jegyzéket jelentettek meg a diafilmekről is, amelyben feltüntették a kölcsönzés módját és olyan betűrendes tartalommutatót is, amely témakörök szerint osztályozta a filmeket és megkönnyítette a kikeresésüket.

Tudósítás a Néplapban (1961.02.18.)

21. Községi Könyvtár (Tiszavárkony): Irodalmi estet tartottak a településen. Jancsó Adrienne és Horváth Ferenc, a két országos hírű kiváló előadóművész látogatott el Tiszavárkonyba, hogy egész estét betöltő műsorral lepte meg az irodalom iránt annyira érdeklődő helyi közönséget.

22. Verseghy Gimnázium (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezésében Rónaszeghy Miklós írót volt a gimnázium elsőéves növendékei vendége.

Pillanatkép a nagyrévi könyvtárban - Néplap (1961.03.24.)

Április

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az úttörőmozgalom megalakulásának 15. évfordulóján a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár szellemi öttusa bajnokságot rendezett Szolnokon. Az úttörőházban az Abonyi, Beloiannisz, Kassai, Kottái úti és a Sipos téri iskola úttörői vetélkedtek egymással.

A fenti iskolák mintegy 60— 80 tanulója izgulta végig társaik küzdelmét. Szász Eta, a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársa tette fel a változatos, sokirányú, elméletre és gyakorlatra egyaránt kiterjedő kérdéseket. A jó felelet két pontot szerzett a csapatnak, az alkérdésre vonatkozó válaszok pedig az egyéni teljesítményt növelték. A verseny fordulói közben hangulatos játékokat rendezett a fejtörő vezetője: hátratett kézzel kellett tejszínhabot enni, majd másodpercek alatt visszarakni helyére egy kiborított gyufás doboz tartalmát.
A közel négy órahosszat tartó játék során a csapatverseny győztese a Beloiannisz úti iskola lett, kiket irodalmi fejtörőjátékkal jutalmaztak. Az egyéni verseny győztesei: Hauk István és Boros György, a Sípos téri általános iskola tanulói, könyvjutalomban részesültek.

Könyvtári szórólap - Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Május

13. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Úttörők kulturális vetélkedőjére került sor a könyvtárban.

27. Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ (Szolnok): Tamási Áron Kossuth- dijas író nyitotta meg az ünnepi könyvhetet. Utána az Irodalmi Színpad adott rövid műsort. A megyeszékhelyen kívül a legtöbb városban és községben is műsort tarottak.

27. Községi Könyvtár (Kunhegyes): Kónya Lajos tartott író-olvasó találkozót a Vízgépészeti Vállalat dolgozóinak.  

28. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): Palotai Boris találkozott a község dolgozóival.

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kónya Lajos és Köpeczi Béla, a Kiadói Fő- igazgatóság vezetője látogat el.

Június

Az ünnepi könyvhét alkalmából a Földművesszövetkezetek Szolnok megyei szövetsége 136 ezer forint értékű könyvujdonságokkal ajándékozta meg a falusi könyvtárakat. A könyveket az olvasók igényei szerint a falusi könyvtárak vezetői, a szövetkezetek járási szövetségeivel együttesen válogatták ki.

Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtára - Népművelés archívuma

9. Tisza Antal Úttörőház (Szolnok): A Verseghy Könyvtár és a Költői úti általános iskola irodalmi szakkörének meghívására Szalai Lenke, a Mogyoró, Mogyoró kinövi a kabátját és Ketten hiányoznak című ifjúsági regények szerzője érkezett Szolnokra. Szász Eta előadóművész olvasta fel az írónő legújabb novelláját.

A szolnoki építőipari munkásszálló könyvtárszobája - Néplap (1961.06.21.)

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár ebben a hónapban változtatott a diafilmkölcsönzés rendjén. A bibliotéka szolgáltatásai között igen népszerű volt a diafilmkölcsönzés. Évente több mint 10 000 diafilmet vittek ki az olvasók: még azok is, akiknek otthon nincs vetítőjük, mert a könyvtárból azt is kaphatnak kölcsön. Eleinte csak a téli esték kellemes és hasznos időtöltése volt a színes mese- és ismeretterjesztő filmek vetítése. Azonban nyáron is nagy igény lett a diafilmekre. Mivel a diafilm elsősorban a gyermekeket érdekelte, a megyei könyvtár ezt a részlegét az úttörőházban működő gyermekkönyvtárába tette át.

Július

Augusztus

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új helyén, Szolnokon a Kossuth tér 4. száma alatt fogadta olvasóit a megyei könyvtár. A 200 ezer forint értékű szekrényeket, asztalokat és székeket az Építési- és Szerelőipari Vállalat asztalos-részlege készítette. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

A nyitás utáni első napokban az olvasók valóságos rohamot intéztek a könyvtár ellen. Naponta körülbelül 200 ember kereste fel a kölcsönzőt és hat-hétszáz könyvet vitt magával.

Szeptember

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Miután szűknek bizonyult a városi tanács épületében lévő régi helyiség 1961 elején a tanácsház melletti egykori városi fogda átalakításával új könyvtárépületet alakítottak ki. A cellák helyébe korszerű, kultúrintézményhez méltó termek épültek. Az átalakításra a Művelődésügyi Minisztérium, s a megyei könyvtár támogatásával mintegy 170 ezer forintot fordítottak. A társadalmi munka értékével együtt az új könyvtár helyiségekre 200 ezer forintot költöttek.

Bálint István megyei könyvtár-vezetőhelyettes, valamint a helyi párt, tanács és a vidéki városi könyvtárvezetők jelenlétében Dénes Pál, a megyei tanács művelődési osztályának előadója adták át az új épületet az olvasóknak.
 
previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Az épületben szabad polcos ifjúsági és felnőtt könyvtár-helyiségeket alakítottak ki. Külön teremben kapott helyet a szakirodalom. Iroda és folyóiratraktár is helyet kapottaz épületben.

Járási Művelődési Ház (Kunhegyes): Könyvtár nyílt a helyi művelődési házban is. A könyvtár és a művelődési ház vezetősége közös tervet dolgozott ki az olvasótábor növelésére és a gyermekek foglalkoztatásának bővítésére.

Tudósítás a kunhegyesi járási könyvtárról a Néplapban (1961.10.13.)

Október - Őszi megyei könyvhetek

1. Megyénkben könyvhetek kezdődtek október első napján. A sok tanfolyam, akadémia, ismeretterjesztő előadás hihetetlen mértékben megnövelte az étvágyat a betű iránt. Szépirodalom, szakkönyvek, tudományos ismeretterjesztő munkák egyaránt az érdeklődés központjába kerülnek. Nem véletlen, hogy „Az én könyvtáram” sorozatára Kunszentmártonban napok alatt száztízen, Jászapátin kilencevenen fizettek elő. A most megrendezésre kerülő könyvhetek célja az volt, hogy új olvasókat toborozzon, közelebb vigye a könyvet az olvasóhoz. Ennek érdekében széleskörű szervező munka indult a községekben. Feltölötték a könyvesboltok állományát, megszervezték a többízben hasznosnak és jónak bizonyult házról házra történő kőnyvterjesztési akciót.
Sok érdekesség tarkította a könyvheteket: könyvtombola, műsoros estek, író és olvasó találkozók, ifjúsági mesedőlutánok váltogatták egymást.
A könyvhetek szervezésére községenként bizottságot alakítottak a Hazafias Népfront, a nőtanács, a KISZ, a TIT és az FMSZ helyi vezetőiből.

Jászberényi olvasó levele a Néplapban (1961.10.01.)

10. (Jászberény): A Művelődésügyi Állandó Bizottság a napközi otthonok és a könyvtár helyzetét tárgyalta.

November - Szakszervezeti könyvhónap

10. SZOT megyei könyvtára (Szolnok): A Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa és a Táncsics Könyvkiadó közös rendezésében novemberben könyvbarát hónapot rendeztek a megyében. A hónap során előadásokat tartottak, kiállításokat rendeztek. A megnyitó ünnepségen dr. Bencsáth Aladárné, az Eötvös Lónánd Tudomány Egyetem adjunktusa a gyermeknevelésről beszélt, „Kis diák, nagy diák a munkáscsaládban” című könyvével kapcsolatban.

21. Üzemi Könyvtár (Tisza Cipőgyár, Martfű): Író-olvasó találkozó dr. Bencsáth Aladárné pedagógussal.

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Karsai Elek A berchteseadeni sasfészektől a berlini bunkerig című könyvének bemutatójára került sor, ahol a történész könyv születéséről beszélt és érdekes dokumentumokat mutatott majd be.

7. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Jószef Attila olvasómozgalom népszerűsítése érdekében József Attila-estet rendezett a könyvtár és a Ságvári Ifjúsági Ház, ahol Cs. Kovács Imre általános iskolai tanár tartott előadást. Közreműködtek még: Fenyővári Magdolna, Kaudesz Edit tanítónő és Sáfár László, az ifjúsági ház igazgatója.

Kilián György Repülő Tiszti Iskola KISZ klubjának könyvtára - Néplap (1961.12.24.)

16. (Tiszaroff): Felavatták az új kultúrotthont. A modern épületben
200 személyes színháztermet, könyvtárat és olvasótermet alakítottak ki. A kultúrházat községfejlesztési alapból egymillió forintos költséggel létesítették, berendezését a megyei tanácstól kapták.

A tiszaroffi művelődési ház - Verseghy Könyvtár Képeslaptára

1993

 64. Ünnepi Könyvhét
1993. május 24.

Abádszalók

június 7. Arcomról minden csillagot. Előadó: Kun János

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István

Fegyvernek

június 9. „Mesél az erdő”. Kovács Mari előadóművész műsora

Jászberény

május 24. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fenyvesi Félix Lajos

Jászjákóhalma

május 24. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fenyvesi Félix Lajos

május 26. Fától fáig. Irodalmi est Kányádi Sándor műveiből. Előadó: Réti Árpád 

Kisújszállás

június 7. Körmendi Lajos író, Szenti Ernő költő-grafikus

Kunszentmárton

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Martfű

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Mezőtúr

június 4. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Ádámné dr. Bagdán Piroska polgármester. Megnyitó beszéd: Konrád György

Márai Sándor-emlékműsor. Előadó: Márai Enikő színművész

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Öcsöd

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Szolnok

június 3. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Várhegyi Attila. Közreműködik: Bartók Béla Zeneiskola, Eötvös József Általános Iskola, Hermann Ottó Általános Iskola

Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gyárfás Endre

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Cs. Gyimesi Éva. Beszélgetőtárs: Molnár H. Lajos

június 11. Jubileumi emlékülés. Vendége: dr. Lengyel Györgyi, Dóra Józsefné, Kaposvári Gyula, Szurmay Ernő

Tiszabő

június 9. „Mesél az erdő”. Kovács Mari előadóművész műsora

Tiszaderzs

június 7. Arcomról minden csillagot. Előadó: Kun János 

Tiszapüspöki

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Tomajmonostora

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Tószeg

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Törökszentmiklós

június 3. Csöndes kiáltvány a vesztesekért. Meister Éva zenés irodalmi összeállítása. Közreműködik: Sodrás együttes

Túrkeve

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István

Vezseny

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

2012

Január

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az intézmény is pályázott a Külügyminisztérium „A közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi támogatása” pályázatra. Az elnyert 150 ezer forintos támogatás felét állománygyarapításra fordítják, és a fennmaradó összegből programsorozatot szerveznek „Európa polgárai vagyunk” címmel. Ennek keretében a következő hetekben lesz kiállítás, könyvtári óra vetélkedővel, rajz- és mesemondó verseny, interaktív játékos vetélkedő is.

1. Községi Könyvtár (Jászkisér): A képviselő-testület a takarékos gazdálkodás jegyében intézmények átszervezéséről döntött. Ennek eredményeképpen a könyvtár 2012. január elsejétől a Művelődés Háza és a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény része lett.

11. Szolnoki Főiskola (Szolnok): Nyílt napot tartott a főiskola a továbbtanulni szándékozók számára. A nyílt nap a főiskola kollégiumának, illetve könyvtárának megtekintésével zárult.

Csabai István felvétel - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ irodalmi folyóirat legújabb számának bemutatóján Rékasy Ildikó, Jenei Gyula és P. Nagy István várta az érdeklődőket.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diafilmvetítés  várta a kisebbeket a gyermekkönyvtár mesebirodalma, ahol a kicsik dönthették el, hogy melyik mesefilmet nézzék meg. Válogathatnak többek között Ludas Matyi, Boribon a játékmackó, vagy Hamupipőke izgalmas meséi közül.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

17. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Francia nyelvkörr előadásában Szeretlek, Franciaország! címmel hallgathattak az érdeklődők élménybeszámolót.

18. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A kultúra napja alkalmából Serfőző Zsuzsanna gobelin kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

Tiszaszőlősi Könyvtár

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészet Tagozatának keleti csoportja a magyar kultúra napja alkalmából festészeti kiállítást rendezett. A tárlat kiállítói: B. Tóth Edit (Kecskemét), Czoverwal Katalin (Szolnok), Farkas Éva (Törökszentmiklósi Kádi Péter (Szolnok), Márvány Sándor (Szolnok), Szőke Tibor (Szolnok) voltak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Zounuk II., Jász-Nagykun-Szolnok Megye könyvtárainak olvasás-, könyvtárnépszerűsítő projektjének zárórendezvényén Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a program résztvevőit.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A városi könyvtár és információs központban Mazsola játszóház várta a gyerekeket Molnár Károlyné foglalkozásvezető.

27. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Felolvasóestet szerveztek, amellyel a magyar kultúra napját ünnepelték. A résztvevők magyar költők, írók műveiből válogattak egy csokorra valót és olvasták fel egymásnak. A felolvasóesten az irodalom kedvelői olvasókört alakítottak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerepjáték a könyvtárban - Ismerkedés egy hobbival című klubfoglalkozás kalandmestere Deák Szabolcs volt.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 14. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból Őszi lombok címmel antológiát mutattak a Művészeti szalonjában. Az antológiát Márki Éva, a NYOSZ kultúrareferense ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a rendezvényen közreműködött még Serfőző Zsuzsanna és Rigó József.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tarka lepke, kis mese címmel babaszínházi foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárban

Február

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Érdekes sorozatot indított útjára a városi könyvtár, Együtt Mezőtúrért címmel. A sorozatban szereplő portrébeszélgetések meghívottal, a szervezők szándékai szerint, olyan mezőtúriak közül kerültek ki, akik készek együttgondolkodni a városról, és a gondolataikat meg is osztják a hallgatóságukkal, beszélgetőpartnereikkel. A sorozat első vendége Hegyi Anita, a Mezőtúr Művészeti Alapítvány titkára, a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója, a moszkvai Magyar Kulturális Intézet gyakornoka volt.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Elek István, Szolnok tudós doktora címmel Szurmay Ernő tartott előadást. A Verseghy Kör Szolnoki arcképcsarnok elnevezésű sorozata mostani előadásában a tudós doktor életével, munkásságával ismerkedhettek meg a XX. század története iránt érdeklődők.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történetek a Napról címmel Ujlaki Csaba tartott csillagászati foglalkozást.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a gyerekeket. Az ügyes kezű kicsik farsangra készülhettek: szemüveg- és álarckészítéssel Molnár Károlyné foglalkozásvezető segítségével.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szépírók Társasága által szervezett író-olvasó találkozó vendége volt Kukorelly Endre. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Orgoványi Anikó költő-festőművész Lopózz mellém című verseskötetét mutatja be. A beszélgetést Szoboszlai Zsolt szociológus moderálta. 

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi játszóház családok részére - Busóálarc készítés természetes anyagokból

13. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Író-olvasó találkozó vendégei voltak Döbrentey Ildikó és Levente Péter.

Községi Könyvtár felvétele

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Női zeneszerzők" című plakátkiállításnak adott otthont a Művészeti szalon. A tárlat megnyitóján közreműködött a Könyvtárosok Kórusa is.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): A T-City Internetakadémia egyik előadásának témája az Idő és pénz megtakarítása az internet segítségével volt.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Lezárult a "Keresd a könyvtárban" vetélkedő. A 3 forduló eredményeinek értékelése és a jutalmak átadása az Ószőlői Fiókkönyvtárban került sor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel tartott előadást Vajk Ödön, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

22. Városi Könyvtár (Martfű): Alkalom szüli a kalózt! címmel kalózjelmez-készítő foglalkozást szerveztek gyerekeknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Művészeti szalonban Itt a farsang, áll a bál! címmel tartottak farsangi álarc készítő foglalkozást.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberény Életigen — „Sérült érzelmek” elnevezésű program előadója Suhaj Renáta volt. Az esemény résztvevői foglalkoztak többek között az alacsony önértékeléssel, a túlérzékenységgel, a félelemmel és egy kisfilm vetítésére is sor került.

24. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Idén is csatlakozott a Wass Albert felolvasó-rendezvényekhez. A városi könyvtár és Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye szervezésében a Rimóczi- kastélyban tartottak felolvasóestet.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Miska kancsó lakodalma címmel tartottak bábelőadás mesebarátoknak.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vándorfy János Honismereti Szakkör megemlékezést tartott a szakkör névadójáról, aki az 1890-es években római katolikus káplán volt a településen. Vándorfy János megírta Jász-Apáthi város egyházának múltját és jelenét című könyvét. A megemlékezésnek és egy kamarakiállításnak a helyi könyvtár adott otthont.

Illés Anita felvétele - Új Néplap felvétele

28. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Utazás a csacsifogaton” címmel mutattak be népmeséket bábok segítségével az óvodások és az alsó tagozatosok számára.

Tiszaszőlős Községi Könyvtár felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katica hét pettye címmel szerveztek babaszínházi foglalkozást a legkiseeknek a gyermekkönyvtárban.
 
Március

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Sarutlan Karmelita Rend több száz régi könyvet adományozott a szolnoki Damjanich János Múzeum könyvtárának.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): A városi könyvtár a művelődési házzal közös épületbe költözött 2012-ben. Az új kulturális központba elkezdték átpakolni a könyvtár állományát a régi épületből. A mintegy tizenkétezres állományt a könyvtár dolgozóinak közreműködésével egy költöztető cég munkatársai hordták át új helyére.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

2. Arany János Iskola Könyvtár (Kisújszállás): Az „Arany napok”'rendezvénysorozat keretében Honvéde ink sírkeresztjére címmel kiállítást mutattak be a II. világháborús emléktárgyakból az iskola könyvtárában.

3. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a bibliotékában tartotta programjait, ahol Róma építészetéről Szemők György tartott előadást.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mazsola játszóház várta a gyerekeket a könyvtárban.

5. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A Tiszafüredi Víz Folt Klub kiállításának adott otthont a könyvtár.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtárában Tavaszváró medvenóta címmel babaszínházi előadásra várták az aprócska gyerekeket és kísérőiket.

7. Községi Könyvtár (Kunmadaras): A helyi Újvárosi Óvoda csoportjai tartottak könyvtári foglalkozást a március 15-ei eseményekről, jelképekről, Kossuthról és Petőfiről. A helyi Kossuth-ház kapcsán szóltak a politikus kunmadarasi tartózkodásáról is. Zenét hallgattak és megnéztek egy huszár öltözetét is.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csidér Bálint "70kedek" című jubileumi fotókiállításán mutatták be a fotóművész elmúlt 20 év díjnyertes és zsűrizett fotóit. A kiállítást Baán Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitotta meg.

A FINN kultúra napján szerveztek baráti találkozót. A rendezvényen dr. Pánti Irén tartott előadást Kedves finn olvasmányaim címmel.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történelmi játszóházat szerveztek gyermekek és családok részére a gyermekkönyvtárban, ahol kokárdát és zászlót készíthettek. A mesesarokban pedig a résztvevők meghallgathatták az 1848—49-es szabadságharcról szóló meséket.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Tinódi Lantos Sebestyén, a magyar múlt dicsőséges végvári harcainak krónikása stílusában írt história bemutatásával kezdődött a szolnoki várostörténeti vetélkedő.A gyermekkönyvtárban az iskolahét keretében kezdődő, már jelentős múltra visszatekintő versenyen a magyar nyelvű történetírás első jelentős képviselőjének nyomán járva a szolnoki vár és kapitányának története, építésének históriája lett a megméretés tárgya.

20. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Kézimunka kiállítás a tiszaszőlősi és a néhai tiszaszőlősi nyugdíjasok munkáiból.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

20-30. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Európa polgárai vagyunk elnevezésű programsorozat alkalmával írásbeli játékos vetélkedőt tartottak felnőtteknek. Az idősek klubja tagjainak előadást és vetélkedőt szerveztek, a középiskolásoknak könyvtári órákat, vetélkedőket tartottak.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Készülődés Húsvétra!  címmel tavaszi asztaldísz készítését mutatta be Tóth Eteleka Edit nyugdíjas könyvtáros.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Az ifjúság egy másért projekt zárókonferenciáját rendezték meg. A tizenhat hónapon át futó program célja az volt, hogy a fiatalok számára iskolán kívüli tanulási lehetőséget, és szabadidős tevékenységet biztosítson.

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A víz világnapja alkalmából rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett a könyvtár, amelyen óvodáskortól kezdve bárki részt vehetett. A rajz témái lehettek tavak, folyók és azok élővilága, az ember és a víz kapcsolata. 

Városi Könyvtár (Jászberény): Mit csinál Ön csütörtök esténként? Az élettel, a lelki egészséggel, az élet értelmével foglalkozó jászberényi Életigen programj keretében Jobb félni, mint megijedni, avagy a szorongásos megbetegedések és a bizalom címmel Zsiga Attila lelki gondozó tartott előadást.

23-30. Internet Fiesta

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A tavaszi könyvtári hetek keretében rajzpályázatot írtak ki az óvodásoknak és az általános iskolásoknak a helyi könyvtárosok. Volt költészetnapi megemlékezés és különböző vetélkedő is. A húsvéthoz közeledve pedig nyuszifuttatást, nyuszisimogatást és nyuszis játéknapot szerveztek. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró medvenóta Babaszínház a könyvtárban

28. Városi Könyvtár (Kenderes):  Kézimunkaklub foglalkozásán húsvéti lakásdíszeket készítettek.

31. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a könyvtárban tartotta „Antik hetek” elnevezésű programját. „A latin nyelv jelentősége a 21. században" címmel Gonda Attila tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tranta Julianna meséje nyomán Húsvéti meglepetés című bábelőadást tartottak a gyermekkönyvtárban.

Április

Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Könyvtárvezetővé nevezték ki Abádi Szabó Imrét, aki közel huszonöt esztendő után került vissza a település intézményének élére.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvkiállítás készült az utóbbi évek brit irodalmának legjavából: Szolnokon, a Verseghy könyvtár GatewayUK brit információs pontja adott ideiglenes otthont annak a könyvkiállításnak, amely bemutatja a kortárs brit regényirodalom népszerű újdonságait.

5. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárban a középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tart előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Sorsunk és a csillagok" - égi jelenségek, együttállások hatásai életünkre, sorsunkra és egy csipetnyi asztrológia
címmel tartott előadást Ujlaki Csaba.

11. Költészet napja

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Ünnepi gálaműsor keretében mutatták meg versmondó tudásukat azok az irodalombarátok, akik az idei költészet napja alkalmából először meghirdetett kistérségi szavalóverseny győztesei lettek. A verseny négy kategóriájában összesen 135 szavaló indult, és a gálán a legjobbak léptek fel közülük.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru):  A fényszaruiak Baráti Egyesülete és jászfényszarui városi könyvtár irodalmi estet rendezett a költészet napja és Örkény István születésének századik évfordulója alkalmából. Az est vendége volt Grecsó Krisztián kortárs író, költő, publicista és Ézsiás László költő, Aranyharang- és Vörösmarty-díjas versmondó.

12. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Az óvodások költészetnapi szavalóversenyének adott otthont a Galéria Könyvtár.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Versmondó versenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Kenderes):  A középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tartott előadást az egészséges életmódról. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XX. Szolnoki Zenei Fesztivál programsorozat keretében Illés Eszter fuvolaestjének adott otthont a Verseghy terem.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület „Antik hetek” elnevezésű programjában Hadvezér? író? Filozófus? — az athéni Xenophón kalandos életéről hallhatnak az érdeklődők Gócza Gábor tolmácsolásásban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A só című mese elevenedett meg  papírszínház elődásban a  gyermekkönyvtárban.

16. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A költészetnapi szavalóversenyt tartottak a bibliotékában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárszakmai napot szervezett a megyei könyvtár. Takáts Béla megbízott igazgató köszöntője után Dr. Fodor Péter tartott előadást Korszerű könyvtár ma – holnap?! címmel. 

Dr. Fodor Péter - Verseghy Könyvtár Fotótára

A szakmai program Ládi László Kihívások és válaszok: mit kínálnak a jelenlegi pályázati lehetőségek? című előadásával folytatódott, azután Czoboly Miklós, az e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgató és Takáts Béla vezetett beszélgetést a megyei közös adatbázis építésének lehetőségei Jász-Nagykun-Szolnok megye könyvtáraiban témakörben.

18. Városi Könyvtár (Kenderes): A felső tagozatos tanulók versmondó versenyét szervezték meg.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Életigen program, melynek résztvevői együtt nevetnek, beszélgetnek, gondolkodnak az Életről, a lelki egészségről, az élet értelméről.

Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Francia kulturális napot rendeznek külföldi vendégekkel a városi könyvtárban, amelyet francia ételek kóstolója is színesített.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel címmel tartott foglalkozást a helyi túraútvonalakról a Természetbarát Klub tagsága.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Ptolemaios eltűnt szarmata városainak nyomában címmel Tokai János tartott előadást.

23. Városi Könyvtár (Kenderes): A kábítószer itt van testközelben címmel Kurdics Mihály rendőr alezredes, egyetemi tanár előadására került sor.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tavasz kincsei címmel babaszínházi foglalkozással várták a kisebbeket a gyermekkönyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Legyen az egészséges olvasónk címmel tartottak jóga bemutatót a köbnyvtárban.

26. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): 6 csapat részvételével lezajlott a Városi Könyvtár Ószőlői Fiókkönyvtárában a Nem kötelező(k)! könyvtári vetélkedő döntője.

28. Községi Könyvtár (Tószeg): Harmónianapot tartottak a könyvtárban. A program során többek között különféle előadások, bemutatók várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a gyerekeket a városi könyvtárba.

Május

Városi Könyvtár (Martfű): Új könyvekkel gazdagodott a helyi könyvtár. Az intézmény a „Heineken Hungária Martfűért" jótékonysági program keretében másfélmillió forintot nyert, ezt az összeget fordították a kölcsönözhető állomány bővítésére, valamint technikai fejlesztésre. A könyvtár gondozza a Helytörténeti és Ipartörténeti Gyűjtemény dokumentumait is, mely néprajzi anyagokból, ezen belül jelentős kerámiagyűjteményből áll. Ezek korszerű bemutatása érdekében interaktív múzeumi látogatóteret alakítottak ki. A könyveket és a látogatóteret tegnap adták át, avatták fel ünnepélyesen.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kor-határtalanul avagy középkorúan is kiegyensúlyozottan, boldogan és egészségesen című kerekasztal-beszélgetés vezetője volt Endrei Judit.  A kerekasztal-beszélgetés résztvevői dr. Árok Terézia főorvos, Kurdics Erika életvezetési tanácsadó, Pirityi Éva szín- és stílustanácsadó tették élvezetesebbé a programot.

10. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): L. Murányi László és Gelei József Süllyedő világ című oknyomozó riportkötetének bemutatójára került sor a könyvtárban. 

15. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A riportkönyv születésének körülményeiről, és a benne szereplő világról kérdeztek hossszan és részletesen a megjelent érdeklődők, olvasók L. Murányi László újságírót.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatív foglalkozáson a nyugati kalligráfiát mutatta be Tóth Etelka Edit.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A honvédelem napja alkalmából rendeztek festészeti kiállítást a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozatának Keleti Csoportja.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi mesedélelőtt alkalmával Andersen meséjének színpadi változatát mutatta be a Lurkó Színpad.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az országos rajzfilmünnep megyei programjának adott otthont a bibliotéka. Az érdeklődők megnézhették az ismert mesehősök közül többek között a Süsü a sárkányt, a doktor Búbot, átélhetik a Mézga család, a Nagy Ho-ho-horgász, a Vízipók csodapók, illetve Mirr-Murr kalandjait.

28. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tariczky Endre római katolikus plébános, régész és múzeumalapító, Tiszafüred város díszpolgára valamint Milesz Béla
református iskolaigazgató, múzeumőr és könyvtáros halálának 100. évfordulóján rendeztek emlékünnepséget a Kiss Pál Múzeum dolgozói és a Tariczky Endre Alapítvány képviselői. A Városi Könyvtárban a helytörténeti tanácskozásra került sor.

31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az elmúlt 8 év hagyományát folytatva az Ószőlői Fiókkönyvtár ismét megszervezte és segítette a tiszaföldvári általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak közlekedésbiztonsági előadásait.

Június

Integrált Közösségi Tér (Kuncsorba): Az egykori rendelő helyén kialakított épületben lelt új otthonra többek között a település háromezer kötetes könyvtára is.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): Az érdekeltségnövelő pályázaton hatvannyolc ezer forint támogatást kapott.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Birizló-Szabó Irén képeiből nyílt kiállítás "... hol mélység, ott magasság hol magasság, ott mélység..." címmel.

7-11. Ünnepi könyvhét

8. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Mesevilág" cimű kiállítás nyílt a helyi könyvtárban.

12. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Ismét nagy sikert aratott  az óvodások vers és mesemondó találkozója.

Ember Mária Könyvtár felvétele

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Megemlékezést tartottak Nagy Imre miniszterelnök halálának évfordulóján. Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárral közös rendezésben került sor Dr. Sipos József, a Szegedi Tudományegyetem docense előadására.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A „Múzeumok éjszakája” elnevezésű rendezvényhez a megyei könyvtár is csatlakozott.

23-27. Városi Könyvtár (Jászapáti): Történelmi tábort szervezett a könyvtár a nyári szünidőben.

25. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ásványok gyógyító ereje címmel Baratiné Gál Adrienn vezetésével kötetlen beszélgetésre került sor a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Járjon divatosan a könyvtárba (is)! ötletek, tanácsok, egyedi díszítések alkalmazása a nyári ruhatár kialakításában címmel szerveztek foglalkozást a könyvtárosok. 

Július

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A könyvtár a helyi önkormányzatok 2012. évi könyvtári érdekeltségnövelő támogatása keretében 21 ezer forintot nyert, amelyből új könyveket vásároltak. A könyvtárban megvalósuló számítógépes kölcsönzés első lépéseként a nyár folyamán megkezdődött a könyvek vonalkóddal való felszerelése.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A városi könyvtár is részt vesz a Márai II. programban. A program célja a kultúra megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül. Emellett pedig az olvasáskultúra fejlesztése, a kortárs magyar szerzők támogatása és megismerése.
A programnak köszönhetően a város könyvtára 550 000 forintot nyert.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egy maréknyi por a lábunk alatt avagy hogyan kerültünk ide? A világegyetem. Az anyag és az élet története címmel tartott előadást Ujlaki Csaba csillagász.

20. Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár (Tiszapüspöki): Természeti értékeink címmel kiállítás nyíllt kiállítás ifj. Magyar András, Molnár Dániel és Polgár Márta fotóiból, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből.

21. Városi Könyvtár (Jászberény): Makovecz Imre épített világa - keresztény vándorkiállítás nyílt a könyvtár kamaratermében.

Augusztus

26. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  A Szent István Kupa sakk-villámtornának adott otthont a könyvtár. 

Szeptember

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Bevezették a könyvtárban az interneten elérhető kistérségi közös katalógust és az elektronikus könyvtári nyilvántartást. Sikerült asztalokat, székeket, könyvállványokat és óvodai bútorokat is vásárolni az épületbe. Az eszközbeszerzés mellett a dolgozók odafigyeltek az esélyegyenlőség növelésére is, ennek érdekében új társadalmi csoportokat vontak be a könyvtári munkába.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai-program keretében, „Műsoron kívül” címmel öt alkalomból álló író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárban. Az első foglalkozás vendége Zalán Tibor volt, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár felvétele

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Berény szakrális emlékeit bemutató fotókiállítás nyílt a Városi Könyvtár galériájában.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Városismereti előadás-sorozat keretén belül Pelikán a pajzson, avagy Szolnok címerbe sűrített történelme címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint középiskolai tanár.

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A III. Mese- maratont szervezték meg a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn-magyar gazdasági kapcsolatokról tartott előadást a Finnugor Népek Baráti Köre, a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Ismeretes, a jászberényi aprítógépgyárat nemrégiben eladta a magyar tulajdonos, melyet a skandináv ország néhány befektetője vásárolt meg. Bár az üzem tulajdonosai finnek, az ott dolgozók mindegyike magyar. A mostani találkozón a megyében egyedülálló, finn-magyar közös vállalkozás sikerét mutatták be a jelenlévőknek.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Műsoron kívül című irodalmi programsorozat vendége Tóth Krisztina volt.

28. Városi Könyvtár (Jászkisér): Megnyitották a meseműhelyt a könyvtárban: a bölcsődések, óvodások és alsó tagozatos iskolások számára mindez lehetőséget teremtettek arra, hogy a felnőttek segítségével eljátszák a meséket, kézműves-foglalkozásokat tartsanak, bábokat készítsenek, mindezzel pedig még inkább megismerhessék a meséket. 

30. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A galéria adott otthont a városi könyvtár által szervezett Mesegálának. Ezen a magyar népmese napja alkalmából hirdetett városi mesemondó verseny győztesei mutatkoztak be, illetve közreműködött Szűcs Miklós mesemondó népzenész. 

Október

Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Megszépült a szajoli Közösségi Ház és Könyvtár. Egy közel 40 milliós beruházás keretében valósult meg a tetőfelújítás, a falak szigetelése, a nyílászárók cseréje, új burkolatok kerültek le a helyiségekben, megújultak a mellékhelyiségek, és víz-, villany-, gázvezetékeket is cseréltek.

Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Az idősek számára szerveztek egész héten át tartó programsorozatot.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Felújították a városi könyvtárat. A külső homlokzatot lefestették és nyílászárókat lecserélték.

Az Ószőlői Fiókkönyvtárban népszerű a szépkorúőak számára szervezett alapfokú számítógépes tanfolyamok.

Új Néplap archívuma

1-7. Országos Könyvtári Napok

12. Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ (Törökszentmiklós): Átadják az új intézményt, mely a Törökszentmiklós méltán büszke kistérségi központ című pályázat keretében épült. Az avatási rendezvény díszvendége Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

13. Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban családi mesedélutánt, játékos vetélkedőt rendeztek. A családoknak szellemi és egyéb, mókás erőpróbákat, a kisebbeknek pedig játékokkal, kézműves tevékenységgel kedveskedtek.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című Irodalmi lap legújabb számát mutatta be Jenei Gyula, főszerkesztő. Az eseményen vendégként Pogány Gábor Benő szobrászművész és Bán Mór (Bán János) író vett részt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai Program keretében Závada Pál író volt a könyvtár vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok, a „kétszeres" megyeszékhely, avagy Szolnok közigazgatási létének évszázadai címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): a XVI. Nemzeti Forradalmi Szavalóversenyt, Pesti József: A vulkán peremén című verses- kötetéből, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján, hagyományos forradalmi szavalóversenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászberény): A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárban szervezett megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Márai Program keretében Darvasi László íróval beszélgetett Jenei Gyula.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): László Cecília kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A tárlatot Rigó József nyitotta meg.

November

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár):  Lezárult az a két pályázat, melynek segítségével 25 számítógépet szerzett be az Ószőlői Fiókkönyvtár. A támogatásként kapott összesen huszonötmillió forintból az informatikai szaktantermet újították fel, valamint bútorokat, és paravánt is vásároltak.

6. Városi Könyvtár (Kenderes): A baba-mama klubban „Mocorgó” foglalkozást tartottak.

7. Városi Könyvtár (Kenderes): "Az 1956-os forradalom és ami utána következett: ahogyan egy korabeli fiatal látta" címmel Csatári Lajos önkormányzati képviselő tarott rendhagyó történelem órát középiskolásoknak.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kemény István író és Jenei Gyula, az ESŐ című irodalmi lap főszerkesztője volt a könyvtár irodalmi rendezvényének vendége.

12. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szelíd gyógymód címmel tartott előadást  dr. Kisné dr. Karsai Ibolya a Kígyó Gyógyszertár gyógyszerésze a homeopátiás klub találkozóján.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könyvtári Napok zárókonferenciájára került sor a megyei könyvtárban. Takáts Béla megbízott igazgató tartott nyitóelőadást 60 éves a Megyei Könyvtár címmel. A KSZR Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményeit mutatta be Venyigéné Makrányi Margit szakértő. Illés Julianna pedig a könyvtári napok rendezvényeit értékelte.

 Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Városi Könyvvtár (Jászberény): Jászberényben, a városi könyvtárban a magyar nyelv napja alkalmából tartottak ünnepséget. A rendezvényt Juhász Dániel alpolgármester nyitotta meg.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pápai Erika estjének adott otthont a megyei könyvtárban.

29. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A 20 éves a Jászok Egyesülete című vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők a könyvtárban. 

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiltott könyvek - illegális olvasók. Indexek a magyar történelemben. Előadás számos érdekességgel, rengeteg titokkal és még több tiltott könyvvel, melyek sorába nem egyszer fölvétetett magaa rettegett index is!

December

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Adventi koszorú-készítő versenyt hirdetett a városi könyvtár. A zsűrizést követően a legszebb alkotásokat a városháza emeleti folyosóján állították ki.

5. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A könyvtárban Pomázi Zoltán Télapó-váró műsorát tekinthették meg. 

Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-mama klub „Mikulás-váró” foglalkozása került sor a könyvtárban.

7.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az első Szolnoki Rukkola Happont Happartynak adott otthont a megyei könyvtár.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Kemény István.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pszichológiai olvasóklub. Beszélgetés az alkoholizmusról. Hogyan válik valaki alkoholistává, milyen alkoholistának lenni, milyen alkoholistával élni, és hogyan lehet megszabadulni az alkoholizmustól? Az irodalmi mű, amelyet segítségül hívtak a téma megértéséhez: Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából.

15. (Rákóczifalva): Adventi „szöszmötölésre" hívták az ügyeskezű kicsiket a városi könyvtárba.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete, a Rákóczifalvi Madárbarát és Természetvédő Kör és a Verseghy 
A madarak és az emberek kapcsolata címmel Katona Mihály kunszentmártoni madárkutató tartott előadást.

18.  Csokonai Könyvtár (Karcag): A karcagi nyugdíjas olvasóköre tagjainak szerveznek karácsonyi délutánt a könyvtárosok. A Kunkuckó színjátszó kör tagjai Szabó Péterné vezetésével karácsonyi műsorral kedveskednek az időseknek. A könyvtár olvasótermében a Szíkfolt Klub karácsonyi kamarakiállatása színesítette a programot.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Havonta egy alkalommal utazási élménybeszámolót tartottak a világ különböző tájairól „Ismerjük meg világunkat” címmel. A téma: advent Bajorországban, melyet Monokné Andrási Edit és a gimnázium tanárai adtak elő.

19. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Látványkoncertet tartottak a könyvtárban Péli Ildikó karmester és a Szolnoki Ifjúsági Zenekar.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok XVI. századi dzsámijai címmel tartott előadát dr. Kertész Róbert régész.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Maja naptár december 21-én véget ér, sokan ezt a világvége jelének tekintik. Mi fog tehát történni? Ünneplünk-e még karácsonyt? A beszélgetésben részt vett Jaczkó György görög-katolikus lelkész, Újlaki Csaba csillagász, Varga Ferenc asztrológus és  Kis Kata műsorvezető.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ismét megrendezték a Nagyi-Net ingyenes alapfokú számítógép kezelői és Internet használói tanfolyamot. A 10 órás kezdő tanfolyamon 10 fő nyugdíjas vett részt. Az órákon a "tanulók" megismerkedtek a szövegszerkesztés alapjaival illetve betekintettek az Internet világába.

2017

Január

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tóth László fotóiból nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Empátia kör címmel tartott beszélgetés Sőregi Katalin az erőszakmentes kommunikációról fiatalok számára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Báthoryakról tartott előadást Kiszely Tóth Anett az Életre kelt történelem című sorozat keretében.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hunya Zoltán magángyűjteményéből nyílt numizmatikai kiállítás a Művészeti szalonban. Az Ifjúsági teremben pedig Rejtélyek, titkok a történelemben címmel Túróczi Tamás történész beszélgetett a diákokkal. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

Dr. Örsi Julianna és Szendrei Eszter mutatta be a Palástban című helytörténeti kiadványt, amely a nagykunsági kötődésű lelkészek életét dolgozza fel.

Boldogházi Hírek archívumából

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kölcsey Ferenc: Himnusz rajzpályázatra beérkezett pályaművekből nyílt kiállítás a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az angyalok nem sírnak címmel Kiss József író-rendezővel Barabás Botond színművész beszélgetett.

Mészáros János felvétele

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Kalendárium helyismereti foglalkozás közönsége Ladnai Bálint őrmester hadtörténeti előadását hallgatta meg az 1849. január 22-i szolnoki ütközet évfordulója alkalmából.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége kézműves foglalkozáson farsangi maszkokat készítettek az érdeklődők.

29. Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Születésének 80. évfordulója alkalmából Hatvani Dániel nevét vette fel a Közösségi Színtér és Könyvtár. A helyi általános iskola két tantermében kapott helyet a könyvtár, új polcokkal és ülőbútorokkal is gyarapodtak.

A tiszaderzsi intézmény facebook oldala

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör vendége Nagy Katalin Matild képzőművész volt. Megrajzolt történetek című foglalkozás keretében a művészi könyvillusztrálásról beszélgettek az alkotóval.

Február

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd verseny Szolnok városkörnyéki fordulójának adott a Gyermekkönyvtár.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7 mérföldes csizmában heted7 határon című mesevetélkedő III. fordulóját szervezték meg a gyermekkönyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Válogatás az elmúlt 30 év legkedvesebb sajtófotóiból címmel nyílt meg Mészáros János fotóriporter, az Új Néplap munkatársának kiállítása a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatványtára

11. Községi Könyvtár (Tiszainoka): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtári Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával megújult a tiszainokai könyvtár.

Tiszainokai könyvtár facebook oldala

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Természetbarát Klub Szabó Eszter tartott élménybeszámolót 4 nap Amszterdamban címmel.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sortűz után címmel közönségtalálkozót tartottak a könyvtárban. Erdélyi János filmrendezővel Bajnai Zsolt beszélgetett.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nemzedékek emlékezete előadássorozatban Kis Krisztián Bálint történelemtanárt hallgathatták meg az érdeklődők.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Harry Potter világa címmel nyílt meg Földi Regina fotókiállítása az Ifjúsági teremben.

Március

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 80 év - visszatekintés címet adta életműkiállításának Nagy László fotóművész.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kommunikációs megoldások a hétköznapok könyvtárhasználatában címmel könyvtári szakmai napot tartott a megyebeli könyvtárosok számára. A rendezvény főelőadója Horváth Sándor Domonkos volt. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új Néplap Ankétra került sor a Művészeti szalonban, ahol a megyei lap újságírónak tehetettek fel kérdéseket az érdeklődők.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági részleg olvasóból alakult Irodalmi kör kvízestet szervezett. Ezen a napon Kalapos Éva íróval találkoztak helyi középiskolások a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Arccal a földön a 20. század címmel versszínházi emlékműsort hallgathattak meg az érdeklődők az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek előadásában

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró családi kézműves foglalkozást szerveztek a gyermekkönyvtárosok.

27. Községi Könyvtár (Örményes): Az ovisoknak mutattak be rövid meséket a youtube-on a KSZR rendszer keretein belül kapott új projektor és vetítővászon segítségével. A mesékkel kapcsolatos kvíz után megvendégelték a gyerekeket egy kis harapnivalóval is.

Tiszaszőlősi könyvtár - Új Néplap archívuma

Április

3-4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): In memoriam Verseghy Ferenc tudományos konferenciát szervezett a könyvtár névadó 260. és halálának 195. évfordulója alkalmából a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont XVIII. Századi
Osztálya munkatársaival szoros együttműködésben a város önkormányzatának támogatásával.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Áprilistól őszig Verseghy Ferenc munkásságát és szolnoki kultuszát bemutató molinókiállítást állítottak a könyvtár előtti téren.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszelyné Tóth Anett Titanicról szóló előadását hallgathatták meg az Életrekelt történelem sorozat látogatói.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dragomán György íróval Tálas László újságíró beszélgetett a Szolnoki Mementó programsorozat keretében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közösségépítés címmel szakmai konferenciát szervezett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Három kis hangjegy címmel francia kórusok hangversenyének adott otthont a Művészet szalon.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Széchenyi István Gimnázium diákjainak munkáiból nyílt kiállítás a Gyermekkönyvtár Ifi-Art sorozatában.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szülésre hangolva címmel szervezett beszélgetést a kismama klub a könyvtárban.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Természetbarát Klub foglalkozásán Hegedűs Istvánné az alföldi Szent Márton zarándokútról tartott beszámolót. Ezen a napon az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlév alkalmából dr. O. Réti Zsófia tartott előadást Magyar írók és költők 1956 után címmel.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld világom elnevezésű környezetvédelmi vetélkedőt szervezett a Gyermekkönyvtár és a Europe Direct szolnoki irodája. Ezen a napon Szőllősi Kristóf, az Acélszentek szerzője volt az Ifjúsági részleg vendége.

23. Községi Könyvtár (Mesterszállás): A  Hagyományőrző Kézimunka Szakkör szervezésében tűzzománc és grafika kiállítást rendeztek a könyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Az Olvasókör vendége Baranyi Ferenc költő volt. A szerző verseiből Márki Éva és Rigó József olvasott fel.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár Olvasókuckó klubja tartott foglalkozást Olvassuk ki Európát! címmel.

28. Községi Könyvtár (Örményes): A Madarak és Fák Napja alkalmából Kiss Balázs a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke volt a könyvtár vendége, aki Dévával, az ölyvvel tartott bemutatót az általános iskolások számára. Az előadás után a gyerekek kézre vehették a madarat.

Örményesi Hírvivő archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nemzedékek emlékezet sorozatban Kis Krisztián Bálint előadását hallgathatták meg a történelem iránt érdeklődők.

Május

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt történelem sorozatban Kiszelyné Tóth Anett Zrínyiekről tartott előadását.

11. Községi Könyvtár (Mesterszállás): A település gyűjteménye felvette szolgáltatásai közé a KönyvtárMozi programokat.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születés Hete

Boldogházi Hírek archívuma

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvasókör Pablo Neruda íróról beszélgettek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Június

7-10. Ünnepi könyvhét

10. Községi Könyvtár (Mesterszállás):  A könyvtári munkatársak szervezésében elszármazott művészek kiállítását rendezték meg.

14. Községi Könyvtár (Hunyadfalva): Az önkormányzat által megszépített épületbe a Nemzeti Kulturális Alap és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával új bútorok, eszközök, dokumentumok kerültek. A gyerekeket játszósarkot, a felnőtteket olvasófoteleket vehettek birtokba.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár színes programmal kapcsolódott be a Múzeumok éjszakája egyik szolnoki helyszíneként.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyereknapi kézművesfoglalkozás tartottak a Gyermekkönyvtárosok.

Tóth Annamária csataszögi könyvtáros - Új Néplap archívuma

Július

Könyvtári nyár Mesterszálláson - Falufigyelő archívuma

Csataszögi könyvtár - Mészáros János felvételei

Augusztus

21. Városi Könyvtár (Jászberény): Háromhetes leltár után ismét megnyitotta kapuit a városi könyvtár. 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy 2.0 (1997-2017) jubileumi konferenciát szerveztek a könyvtárban. Szalóki Gabriella könyvtári referens, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Közgyűjteményi Főosztály, Könyvtári és Levéltári Osztály munkatársa és Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató-helyettese is előadást tartott.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

Községi Könyvtár (Mesterszállás): Leselejtezett könyvekből rendezett börzét a település könyvtára.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katona József (J. Soldiers) könyvbemutatójára került sor.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jég dupla whiskeyvel című fotókiállítást Lengyel Boldizsár megnyitotta meg.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kulturális Örökség Napjai alkalmából Zárt ajtók mögött címmel játékos könyvtárbemutató foglakozást tartottak az érdeklődőknek.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): A Kutatók Éjszakáján országszerte közel kétezer program várta a tudományok szerelmeseit. A sötétedés utáni rendezvényhez a Jászberényi Városi Könyvtár is csatlakozott. Csillagászati előadások, csillagköd készítés, robotika és drónbemutató is várta az érdeklődőket.

BerényCafé felvétele

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kutatók Éjszakája: Könyvtári és Europe Direct stand a Szolnoki Campuson

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Népmese Napja alkalmából a gyermekkönyvtárosokból álló Minerva bábcsoport mesélt a gyerekeknek.

Október

2-8. Országos Könyvtári Napok

25. Városi Könyvtár (Kenderes): Baba-mama klub foglalkozásán a babamasszászról beszélgettek és tartottak bemutatót.

26. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A Homoki Általános Iskola 4. osztályos tanulói vettek részt a Gyermekkönyvtárban Fábián Attila a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának előadásán.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

November

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy és kortársai címmel szervezett szavalóverseny középiskolásoknak a könyvtár. A verseny zsűrijének elnöke Molnár László színművész volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár vendége Háy János író volt. Az alkotóval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Szolnok szaval címmel a város több pontján diákokkal együtt szavaltak a könyvtárosok.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 4 for Europe középiskolai versenynek adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Társkiállítás keretében fotókból és fafaragásokból szerveztek a könyvtári munkatársak.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak könyvtárosok részére. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jónás Tamás költő volt a könyvtár vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Várhalmi Sándirné gobelin kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban Tűvel festett világ címmel.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium helyismereti klub vendégeként Rideg István mutatta be a Jászkunság Évkönyv 2017-ben megjelent kötetét.

8.Verseghy Könyvtár (Szolnok): ZLátótér kiállítássorozat keretében Lövei Bettina fotóit tekinthették meg az érdeklődők az Ifjúsági teremben.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Arany 200 online vetélkedő eredményhirdetésére került sor.

14.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozót szervezett a könyvtár. Petőcz András József Attila-díjas íróval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Emlékéve zárókonferenciáján Lengyel Réka, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, XVIII. századi Osztály tudományos munkatársa tartott előadást.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):  "Amikor kihunynak a fények" címmel tartottak mesedélutánt a könyvtárban.

1965

Január

1. Községi Könytár (Kétpó): Több száz kötet könyvvel gyarapodott tavaly a községi könyvtár állománya.
4. Községi Könytár (Tiszaderzs): Kétezer forint értékű könyvet kapott a községfejlesztési alapból a tiszaderzsi könyvtár.
5. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A városi művelődési osztály állást hirdetett napi 4 órás munkaidőre. 

MÁV Járműjavító üzemi könyvtár (Szolnok): Kilencszáz olvasója van a könyvtárnak, ebből több mint kétharmad része felnőtt. Nagyon szép arányban olvasnak az ipari tanulók és a fiatal szakmunkások. A központi könyvtár és a szocialista brigádoknál kint levő öt letéti könyvtárból 1964-ben 28 ezer kötetet kölcsönöztek. 

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár és a megyei TIT nagy érdeklődéssel kísért „Művészet és korszerűség” sorozatában Földes Imre zenetörténész tartott előadást: Bartók Béla helye a század zenéjének történetében címmel.

24. Községi Könyvtár (Kunszentmárton): A tanácsi közművelődési könyvtárak könyvvásárlási kerete csaknem 300 ezer forint volt 1965-re. A községi könyvtárban még jobb volt az átlag. Itt 1959 a tagok száma. 17 268 kötet van, ebből 1600 jut minden ezer főre, az arány tehát nagyon jó, 18 százalék. A község hét kölcsönző-fiókja igen jól dolgozott, s az idei 73 ezer forint vásárlási keret még tágabb lehetőségeket biztosított.

31. Községi Könyvtár (Kenderes): megnyílt a kenderesi művelődési ház

Február

2. Községi Könyvtár (Tiszaroff): A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára került sor a könyvtárban, ahol fellépett a Verseghy Könyvtár irodalmi csoportjának tagjai. Páldi János mai magyar költők és írók szülőföldjükről, a faluról írott vallomásaiból összeállított műsora a faluhoz szólt.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): elkészült a kortárs szovjet szépirodalmat ismertető bibliográfia, „Napjaink szovjet irodalma” címmel. A sokszorosított füzetet csak belső használatra, a könyvtáraknak szánták, azonban nagy az érdeklődés mutattak iránta az olvasók és a társadalmi szervek is.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jancsó Adrienn önálló estjére került sor.

4. Községi Könyvtár (Fegyvernek): új otthonába költözött a községi könyvtár. A régi Népkör épületét alakítják át erre a célra. A helyiségekbe most vezetik be a villanyt és ízléses mintákkal festik le a falakat.

Városi Könyvtár (Jászberény): A városi tanács mezőgazdasági és művelődésügyi osztálya, valamint a városi könyvtár szervezésében szakíró-olvasó találkozóra került sor a Lehel klub kistermében. Dr. Tresser Pál, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese tartott előadást: Jövedelemelosztás a termelőszövetkezetekben címmel.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki múzeum és a város kereskedelmének helyzete a szolnoki városi tanács vb ülésének napirendjén. Sokan nyilvánítottak véleményt a megyei könyvtár és a múzeum helyigényével kapcsolatban.

14. 
Tanácsi Könyvtárak (Szolnok megye): Százezer új könyv, kétszázötvenezerrel több kölcsönzés
A Megyei Verseghy Könyvtárnál az elmúlt hónap folyamán értékelték a megye, tanácsi közművelődési könyvtárainak 1964. évi munkáját. A felmérés a megye könyvtárosainak szorgalmas munkáját bizonyítja. Jelentősen emelkedett a megyében a könyvtárak és könyvkölcsönzők száma. 1963-ban összesen 248 tanácsi könyvtár és kölcsönző működött. Ez a szám 1964- ben 297-re növekedett. A fejlődés értéke akkor válik nyilvánvalóvá, ha a falusi könyvkölcsönzők számát
külön vizsgáljuk. A járási és a községi könyvtárosok a központi könyvtár mellett az elmúlt évben jelentős számú könyvkölcsönzőt működtettek, lényegesen többet, mint egy évvel ezelőtt.
A könyvállomány ismét megfelelően gyarapodott. Az elmúlt évben több mint százezer új könyv áramlott be a megye tanácsi könyvtáraiba. Az egész hálózatban ma már csaknem 650 000 könyv található. Ez a mennyiség és az állomány megfelel az igényesebb olvasóknak is. A könyvtári kölcsönzés keretében Prágából, Párizsból, Moszkvából és más városokból érkeztek értékes anyagok a tudásra szomjazó olvasókhoz. Szolnok megyében már 1419 kötet könyv jut ezer lakosra.
Az elmúlt évben kereken 80 ezer olvasó iratkozott be a könyvtárakba. Ha figyelembe vesszük, hogy egy beiratkozott olvasó családtagjainak is visz könyvet, akkor mintegy 140—150 ezer főre tehető azoknak a köre, akikhez a megye tanácsi könyvtárainak szolgáltatásai eljutottak.
A megye valamennyi könyvtárában évek óta az összes olvasók több mint fele a felnőtt olvasók csoportjába tartozik. A felnőtt olvasók egyharmada mezőgazdasági fizikai dolgozó.
1962-ben, amikor 13 ezer új olvasó jelentkezett, 300 ezerrel több kötetet kölcsönöztek a könyvtárak az előző esztendeinél. Ez az évenkénti többszázezres növekedés azóta is tart. Az 1964. évben 2 millió 200 ezer könyvet vittek magukkal haza az olvasók. A könyvforgalom állandó és egyenletes emelkedése azt bizonyítja, hogy a könyvtárosok nagy gondot fordítanak az olvasók állandóvá tételére, az úgynevezett „egy- könyves” olvasók száma egyre kevesebb. Az elmúlt évben egy olvasó átlag 2— 3 kikölcsönzött, illetve elolvasott könyvet jelent.
Legszívesebben a szórakoztató regényeket, elbeszéléseket olvassák, de növekedett az érdeklődés a szakkönyvek és ismeretterjesztő művek iránt is. Csak mezőgazdasági szakkönyvből 61 ezret vittek magukkal egy év alatt a megye termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban dolgozók.
A személyi és tárgyi feltételek javulása szembeötlő. Míg 1961-ben alig volt a megyében olyan könyvtár, amely minden tekintetben (épület, berendezés) megfelelő körülmények között dolgozott volna, ma már kevés az olyan, amelyik nem megfelelő tárgyi körülmények között működik. A helyi tanácsok minden községben és városban nagy gondot fordítottak nemcsak a megfelelő épület biztosítására, hanem a könyvtárak ízlésessé, kulturálttá tételére, szép bútorokkal való berendezésére is.
A megye tanácsi könyvtáraiban és kölcsönzőiben 1964-ben 354 könyvtáros dolgozott. A községek több mint felében főhivatású könyvtáros intézte a könyvtár ügyeit, az olvasóik kulturált kiszolgálásét.
16.
Községi könyvtár (Jászjákóhalma): 987 beiratkozott olvasója van. Olvasótermében sokan megfordulnak, mert 16 féle folyóirat között válogathatnak
18.
Városi könyvtár (Jászberény): Irodalmi est.
Egy folyóirat céljaiban egységes gondolatvilága bontakozott ki ezen az estén a jászberényi közönség előtt. Az író-vendégek: Gerelyes Endre, Simonffy András, Soós Zoltán, Szakonyi Károly, Váci Mihály és Veres Péter az itt előadott műveikben is a ma emberének problémáira akarnak választ, megoldást találni, hogy Baranyi Gyula főszerkesztő szavait idézzük — Nehéz emberek, akik nem akarnak az irodalom csendes vizein evezni, de nem is a leleplező szenzációkat, hanem megváltozott életünk igazságait kutatják.
Az irodalmi est kétórás műsorán nem léptek fel előadóművészek, az alkotók maguk olvasták fel műveiket, a közvetlen beszélgetés élményét ébresztve a nézőtéren figyelőkben.
21.
Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Könyvtára (Karcag): Levél a pályaválasztásról.
Évről évre épül, gyarapodik a Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. Tavaly kapott egy nagyszerűen berendezett klubszobát és egy könyvtárat olvasóteremmel. Érdemes kihasználni ezt a tanulási lehetőséget.
 
Március

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ideológiai továbbképzéshez állított össze lelőhelykatalógust a könyvtár, elsősorban az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága mellett működő Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem hallgatóinak.

5.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Az utolsó 10 esztendő Bartók műhelyében címmel tart előadást Földes Imre zeneakadémikus hétfőn este 6 órakor a szolnoki Verseghy Könyvtár olvasótermében.
9.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Március elsején töltötte be a tízedik életévét a szolnoki Verseghy könyvtár gyermekkönyvtára. Képünkön: Fehér Gyuszi ötödikes és Lakatos Zoli hatodikos kisdiákok elmélyedve egy képzőművészeti albumot tanulmányoznak.
10.
Városi könyvtár (Mezőtúr): Tizenöt éves az Idén a mezőtúri könyvtár, mely jelenleg 238 négyzetméternyi területen fogadja az olvasókat. A város lakosságának 22 százaléka tagja a könyvtárnak, s 28 ezer kötet közül válogathatnak.
13.
Hajnóczy Gimnázium (Tiszaföldvár): Az új szebb, jobb, mint a régi. Barangolás egy új gimnáziumban. Ifjúsági klubba lemezjátszó, magnetofon, különböző társasjátékok és az ifjúsági könyvtár csalogatja be tanítás után a tanulókat, akik csak azt sajnálják, hogy nem tölthetik el itt egész napjukat.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Régi látogatója vagyok a megyei könyvtárnak. Mindig örömmel lapoztam át az újonnan beszerzett könyveket. A könyvtáros nők is felhívták figyelmemet egy új folyóiratra vagy képes újságra.
A napokban ismét megszólítottak. Sajnos, amit mutattak, az nagyon elkeserítő volt. Könyveket, képeslapokat, folyóiratokat raktak elém az asztalra. Az egyikből egy fejezet volt kitépve, a másikból egy képet vágtak ki, a harmadikból egy teljes oldal hiányzott.
És megdöbbentő, az a szakértelem, ahogyan csinálták. A Révai Lexikon negyedik kötete most van …előkészületben ” A „Címerek” c. fejezet lapjait borotvapengével már félig kivágták. A „szakember” valószínűleg később folytatni akarja munkáját. Hogy a különböző országok címerei és zászlói színes nyomásban a földrajzi zsebkönyvekben és atlaszokban megtalálhatók? Ez lehet, csakhogy az ilyen emberek ezt nem tudják. Megkérdezni pedig úgy látszik, szégyellik, pedig az olvasóteremben ügyeletet tartók készségesen megmutatják a forrásmunkákat.
A könyvrongálók általában kultúrembereknek vallják magukat. Szerintem a „kultúr” jelző csak a kul- túrbarbár szókapcsolatban létezhet velük kapcsolatban. Ha rajtuk múlna a könyvtár fejlesztése, akkor folyóiratok és könyvek helyett borotvapengéket vásárolnának, hogy a már meglévő állomány számukra szükséges részét maradéktalanul kivághassák. Mindezt közöttünk csinálják. Ők lennének nagyon ügyesek? Nem. Mi nem járunk eléggé nyitott szemmel. Ellenkező esetben már régen eltávolítottuk volna őket a könyvtárból.

20.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Március 22-én este 6 órakor a megyei Verseghy könyvtár és a TIT Szolnok megyei szervezete könyvtári estét tart a Verseghy könyvtárban. „új utakon a színművészet” címmel előadást tart Székely György, a Színháztudományi Intézet igazgatója.
 
Április

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A felszabadulás 20. évfordulója alkalmából Tavasz Magyarországon címmel adott ki bibliográgiát a könyvtár, amely a népművelőknek kívánt segítségepnyújtani az évforduló megünneplésére.

4. Községi Könyvtár (Fegyvernek): új otthonba költözött a községi könyvtár. A régi Népkör épületét alakítják át erre a célra. A helyiségekbe most vezetik be a villanyt és ízléses mintákkal festik le a falakat.

Május

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A békért, a nemzeti függetlenségért és a leszerelésért címmel készített bibliográfiát Rékasy Ildikó a második világháború befejezésének 20. évfordulója alkalmából.

11.
Városi Könyvtár (Tiszaföldvár):
Pénteken este 7 órakor a községi könyvtárral közösen rendezi meg a Tiszaföldvári Művelődési Ház a költészet napjáról szóló megemlékezést. Az ünnepi estre meghívták Devecseri Gábor költőt és műfordítót.
13.
A nyilvános közművelődési könyvtárak állománya az elmúlt évben tíz százalékkal növekedett, s az állandó olvasók száma is ennek arányában emelkedett: az ország lakosságának egyötöde rendszeresen igénybe veszi a könyvtárt szolgáltatásokat. Egyetlen év alatt csaknem negyvenkét millió kötetet kölcsönöztek a helyi tanácsok és a szakszervezetek irányításával működő könyvtárak. A kölcsönzött művek több mint egyharmada gyermekirodalom: a 14 éven
aluli gyermekek több mint 40 százaléka állandó tagja valamelyik könyvtárnak.
14
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Ünnepi előadóest Szolnokon, a költészet napján
Hétfőn este zsúfolásig megtelt Szolnokon a Ságvári Endre Művelődési Ház nagyterme. A költészet napját ünnepelték neves írók és előadóművészek közreműködésével.
A Budapestről érkező írókat és előadóművészeket a Verseghy Könyvtárban fogadták. — Vajon eljön-e Illyés Gyula? — ezt találgatták a várakozók. És az író más fontos elfoglaltságáról lemondva eljött. Talán az a Szolnokhoz fűződő régi élmény késztette arra, hogy feltétlenül eljöjjön, amit elevenen adott elő a beszélgetések során:
Tizenhat éves voltam akkor, Szolnokra szöktem, mert részt akartam venni a Vörös Hadsereg harcaiban. Leghőbb vágyam volt persze, hogy egy olyan sapkát szerezzek, amit a vöröskatonák viseltek és ez sikerült is. Sajnos a Vörös Hadsereg akkor már felbomlóban volt, de mi akkor még nem voltunk ennek tudatában. Valaki azt mondta, hogy kézigránát köteggel fel lehet robbantani a hidat. Én a visszavonuláskor vállalkoztam rá s a szolnoki hídra dobtam a spárgával összekötözött gránátokat. A híd nem robbant fel. De az emlék mindig szép lesz számomra és hogy most idejöttem, újra éled bennem...
Az ünnepi előadóesten Illyés Gyula kétszeres Kossuth-díjas, Fodor András József Attila-díjas, Nagy
László József Attila-díjas. Rákos Sándor József Attila-díjas, Szécsi Margit József Attila-díjas, Takács Imre József Attila-díjas és Tornai József versei szerepeltek. A verseket Berek Katalin, a Nemzeti Színház tagja, Szentpál Mónika, a Budapesti Irodalmi Színpad tagja és maguk a költők adták elő. Bevezetőt mondott és a megjelent írók munkásságát ismertette Czine Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész.
A két és fél órás előadó estet nagy tetszéssel fogadta a közönség. Utána a szakszervezeti könyvtár helyiségében személyesen is találkoztak az érdeklődők a költőkkel és dedikáltatták a versesköteteket.
15.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Megkezdődtek az óvodai hetek
Az óvodai hetek ünnepélyes megnyitóját kedden reggel tartották Szolnokon, a megyei tanács nagytermében. A megnyitón megjelentek a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a szakszervezet képviselői. Kiss Lászlónak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezető helyettesének megnyitó szavai után dr. Hermann Alice pszichológus Világnézeti nevelés az óvodában címmel tartott nagy tetszéssel fogadott előadást.
A délelőtti programban a szolnoki óvodások is felléptek április 4-re készült műsorukkal.
Délután irodalmi műsorral folytatódott az első nap programja. A műsor első részében a Verseghy Könyvtár irodalmi köre verseket adott elő. A második részben óvodások részére írott versekkel szerepeltek. Az összekötőszöveget Pataki Magdolna megyei óvodai felügyelő mondotta el.
Az irodalmi délutánon megjelent Károlyi Amy és Weöres Sándor költő és előadtak gyermekverseikből. Utána a megjelent óvónőkkel elbeszélgettek, s elmondták, hogyan írják a gyermekverseket. Megbeszélték a gyermekversek óvodai előadásának módjait is.
Ugyancsak kedden délelőtt nyílt meg a Szolnok városi tanács művelődésügyi osztálya által rendezett óvodai játék és szemléltetőeszköz kiállítás a szolnoki pedagógus klubban.
16.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A Verseghy könyvtár lelőhely-katalógusa az ideológiai továbbképzéshez
A Szolnok megyei Verseghy Könyvtár értékes lelőhely katalógust szerkesztett, mely megkönnyíti a marxista-irodalom felkutatását a már igen nagyszámú magyar nyelvű kiadványokban. A könyvtár új szakkatalógusa az ideológiai képzéshez és továbbképzéshez kíván segítséget nyújtani. Elsősorban a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hallgatóinak és azoknak is, akik napi munkájukon túl szabad idejük egy részét politikai önképzésre fordítják.
A kiadvány arról tájékoztat, hogy az ideológiai képzésben leginkább szükséges mintegy 420 cikk és tanulmány melyik napilapban, folyóiratban, vagy gyűjteményes kiadványban található meg.
21.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma Tavasz Magyarországon Két bibliográfiáról
Nem először forgatjuk a Verseghy könyvtár ajánló jegyzékeit. Nyugodtan mondhatjuk, sokoldalú, az aktuális kulturális eseményekre gyorsan reagáló jegyzékek ezek, és hasznos tájékoztatást nyújtanak a kutatónak és az amatőr búvárkodóknak egyaránt.
A két új kiadvány közül az egyik, a Tavasz Magyarországon Váczi Mihály egy szép versét közli, majd három különálló jegyzékben sorolja fel a felszabadulással kapcsolatos társadalompolitikai, gazdasági és más szakkönyveket, az idevágó szépirodalmat és a gyűjteményes munkákat.
Hézagpótló kiadvány a Napjaink szovjet irodalma. Több sikeres, érdekes alkotást ismertet. Kereszt- metszetet igyekszik adni az elmúlt öt év reprezentatív irodalmi alkotásairól. A szovjet irodalom friss levegőjű új alkotásait sorakoztatja fel. Jó munkának tartjuk a két ajánló bibliográfiát. Valóban haszonnal lehet forgatni őket. Kiállításuk pedig szép és ízléses.
24.

Jászsági Állami Gazdaság (könyvtár): Szociális juttatások a Jászsági Állami Gazdaságban
A gazdaság 1700 kötetes könyvtárral rendelkezik, s évente ötezer forintot fordítanak újabb kötetek beszerzésére. A kerületekben kihelyezett könyvtárak működnek, s ezeket tiszteletdíjas könyvtárosok vezetik. A kiolvasott köteteket rendszeresen cserélik a központban.
25.

Ünnepi könyvhét: A hagyományos (ünnepi könyvhetet az idén május 29 és június 6 között rendezik meg. Az országos kulturális rendezvény idején 75 féle új könyv lát napvilágot, összesen 1 100 000 példányszámban. Az újdonságoknak több mint fele a mai magyar irodalom termése, közülük is kiemelkednek az idei Kossuth, illetve József Attila díjjal kitüntetett írók, költők alkotásai. A régebbi könyvsikerekből is magas példányszámú utánnyomás készült.
A könyv heti kiadványok sorában a verseskötetek 3000—12 000, a regények 10 000—15 000, az antológiák 20 000—25 000 példányszámban jutnak el az olvasókhoz. A választék rangos része az a hat album a „Tavasz Magyarországon”, „A megnőtt élet”, „A szabadság hajnalán”, a „Húsz év”, a „Magyarország 1956” és a „Mérföldkő” amelyet a felszabadulás 20. évfordulójára adott ki a Szépirodalmi, a Kossuth és a Corvina Kiadó.
Május 29 és június 6 között országszerte számos író-olvasó találkozót, irodalmi estet, ismeretterjesztő előadást, irodalmi színpadi ankétot, könyvtári kiállítást, szellemi vetélkedőt, könyvbarát napokat rendeznek.
A Művelődésügyi Minisztérium kiadói főigazgatósága, a SZOT, a SZÖVOSZ és a Kossuth Kiadó a könyvhét alkalmából kitünteti a legjobb falusi és üzemi könyvterjesztőket, propagandistákat.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): „Táncművészet, pantomim” címmel tart előadást hétfőn este 6 órakor a szolnoki Verseghy könyvtár olvasótermében Merényi Zsuzsa, az Állami Balett Intézet munkatársa.
Községi könyvtár (Tiszainoka):
Tiszainoka megyénk egyik legkisebb települése. Kulturális élete a körülményekhez képest elég jónak mondható, élénk a forgalom a könyvtárban, sokan járnak moziba is. 28.
Városi könyvtár (Tiszafüred): Így szerveztem az olvasókat
Az elmúlt év októberében fiókkönyvtárat helyeztek hozzám. Jó kedvvel láttam az olvasók toborzásához, ennek ellenére a hónap végén még csak öt tagja volt a könyvtárnak. Már azt gondoltam, lemondok az egészről, de aztán másképp láttam a munkához. Első dolgom az volt, hogy a boltban kifüggesztettem egy hirdetést és a közeli iskolában is elmondtam, hogy nálam könyveket lehet kölcsönözni. És a gyerekek jöttek is, mindennap. Mesét mondtam nekik, segítettem megoldani a házi feladatot, könyveket adtam nekik. És meghívókat küldtem velük szüleiknek, hogy jöjjenek el könyvismertetésre. Ez reményen felül sikerült. Azután már jöttek a felnőttek is.
 
 31. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Hunyady József író volt a könyvtár vendége a Gyermekkönyv ünnepi hete alkalmából.

Június

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fiatal olvasói számára a mai szovjet irodalom annotált ajánló bibliográfiáját készítette el a Szolnoki Megyei Könyvtár. Elsősorban
fiatal szerzők fiataloknak szóló írásait vették fel, de helyet kapott a jegyzékben
néhány idősebb neves szerző új hangvételű írása is.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gazdasági vezetés és szervezés új módszerei a szocialista népgazdaságban címmel adott ki ajánló bibliográfiát a könyvtár. A rendelkezésre álló magyar nyelvű irodalomból válogatták ki azokat a könyveket, folyóirat- és újságcikkeket, amelyek a szocialista gazdaság átalakításával és ezzel kapcsolatban a vezetés módszereinek megváltoztatásával foglalkoznak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok megye tanácsi közművelődési könyvtárai számára útmutató készült az 1965/66. népművelési év munkatervének elkészítéséhez.

1.
Községi Könyvtár (Jászivány): Kicsi a mi falunk, de nagyon szeretjük, akik szeretnek művelődni. Tudja-e, hogy a község lakosságának huszonöt százaléka tagja a községi könyvtárnak? Mi pedig minden évben adunk néhány ezer forintot könyv- vásárlásra. Van könyvbarát bizottság a faluban, sőt az úttörők még arra is vállalkoztak, hogy a messze lakóknak, az öregeknek könyvet visznek olvasásra.
2.
Városi Könyvtár (Kenderes): Sakk és vidámság Kenderesen
Ulveczki Mihályné éppen a frissen érkezett könyveket katalogizálja az új kenderesi művelődési ház csinos kis (új és máris kicsi) könyvtárszobájában. A világirodalom legszebb drámái című sorozatból eddig már tizenegy kötetet kapott a könyvtár, most vezetik be a tizenkettedik és a tizenharmadikát. Most érkezett: Lyka: A művészetek története új kiadása. („Nagyon keresett könyv, eddig az Országos Széchenyi Könyvtárból hozattam meg könyvtárközi kölcsönzéssel”).
3.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A gazdaságvezetés, irányítás korszerű módszerei címmel bibliográfiát készít a Szolnok megyei könyvtár. Az elmúlt hat-nyolc hónapban megjelent könyvek, folyóiratok, napilapok e témával foglalkozó anyagait gyűjtik össze. A megyei könyvtárban megtalálható munkák jegyzékét körülbelül július középén adják át az érdeklődőknek.
4.
Városi Könyvtár (Jászapáti): Nálunk a tsz évi tizenkétezer forinttal segíti a községi könyvtárat. A TIT előadásokat szívesen vállalják szövetkezetünk szakemberei.

6.
Községi Könyvtár (Jászladány): Tessék ajánlani
Játsszunk egy kicsit! Hadd legyek most én az olvasó. Milyen könyvet ajánlana nekem? Most valami szórakoztatót szeretnék olvasni, de ne legyen túlságosan „blőd”.
— Külföldi legyen, vagy lehet valami mai magyar is?
— Mai magyar. Mondjuk Berkesitől a Sellő a pecsétgyűrűn megvan?
— Sajnos, egy példány sincs bent.
— Akkor Sánta Ferenc Húsz órája...
— Minden példányunk olvasónál van.
— A Rozsdatemető?
— Abból tudok adni, de csak azért, mert nagyon sok példány van belőle.
Ez a kis beszélgetés egy hétköznap délután zajlott le Gontva Éva könyvtáros nő és e sorok írója között a jászladányi művelődési ház könyvtárában.

11.
Városi Könyvtár (Mezőtúr): Nyár van, s ez a népművelési munkának nem éppen főszezonja. De a lelkes népművelők ilyenkor sem nyughatnak. Magukat művelik. Ezért a tanfolyamok, tapasztalatcserék. De össze is lehet kapcsolni a kettőt, így tettek a Békés megyeiek is. Gyomán rendezett nyári tanfolyamokról mintegy harmincan átruccantak a szomszédba, Mezőtúrra: Megnézték a városi könyvtárat és a művelődési házat. Már a könyvtárban elkezdődött a vita, kérdések, „hogy van itt, és hogy van nálatok”. A művelődési házban aztán hamarosan teljes mértékben kibontakozott a tapasztalatcsere.

18.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok):
Három párhuzamos, amelynek nem a végtelenben kellene találkoznia. Gondolatok a könyvtárhálózat egyesítéséről. Három könyvtárhálózat egy megyében sok.
Megyénkben, az országos állapotokhoz hasonlóan három, egymástól független könyvtári hálózat működik. A tanácsi, a szakszervezeti és az iskolai. Együttesen mintegy más- félmillió kötet könyvvel rendelkeznek. Ennek megoszlása azonban korántsem egyenletes. Ugyanilyen egyenetlenségek mutatkoznak a könyvtárosok képzettsége, a könyvtárak elhelyezése, a könyvek szakszerű kezelése, és ami igen fontos, a propaganda lehetősége tekintetében.

20.

Városi Könyvtár (Túrkeve): Falusi kedvenc az Olcsó Könyvtár. A „becsület kosár" telve marad. Az esztétikai igény még csiszolandó.
A könyvtárak és könyvesboltok ajtaja sokszor nyílik, csukódik naponta. Jönnek a vásárlók, kölcsönzők, diákok, tanárok, a helység orvosa és a vízvezeték szerelő, a fodrász. Minden rendű és rangú ember megfordul a könyvesboltban, a könyvtárban. S az utóbbi időben egyre gyakrabban nyomják le a kilincset a tsz-ben dolgozok, a parasztemberek. Egyre gyakrabban, de még nem elég gyakran. Az irodalom remekei eljutnak — ha még nem is nagy számban — a városka lakóihoz, bár a könyv még nem esztétikai igényt elégít ki, ez még csak nem is másodrendű szempont. A frontáttörés még nem történt meg, a parasztság még nem vált állandó és főleg céltudatos vásárlóvá. S a túrkevei példa jellemző. így van ez a Jászságban is, s a Tiszazug falvaiban egyaránt.
22.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Ajánló bibliográfia serdülőknek
Az ELTE hivatalosan is nyári kirendeltségévé nyilváníthatná a Kossuth téri kulturális „kombinátot”, hiszen a Verseghy könyvtár két gyakornoka is az egyetem hallgatója.
Szeiffert Éva és Kádár lmréné III. éves magyar— könyvtár szakosok nagy feladatba fogtak. Gyakornoki idejük alatt ajánló bibliográfiát állítanak össze a serdülők részére. Ennek a korosztálynak a legnehezebb, hiszen a gyermekkönyvtárból beszaladnak a felnőtt könyvtár könyvrengetegéibe, és ott bizony sokszor eltévednek, nem tudják, hogy mit olvassanak. Nekik akarunk segíteni ezzel a kis könyvkalauzzal, magyarázza a készülő bibliográfia rendeltetését Kádár Imrémé.
Szép feladat. Ebben aztán igazán hasznosíthatjuk az egyetemen tanultakat, mondta Szeiffert Éva.
 
Községi Könyvtár (Tiszakürt): Megtörtént az új művelődési ház helykijelölése Tiszakürtön. Az építkezéseket jövőre kezdik meg. Nagyterem, gondnoki lakás, kártyaszoba, könyvtár, klub és szakköri helyiségek lesznek a korszerű, emeletes épületben.

11.
Járási Könyvtár (Tiszafüred): Rózsaszín cédulácskák
Kisalakú rózsaszínű röplap, kettéhajtva. Hasznos tanácsok sorakoznak benne. Hogy lehet olvasva, szórakozva tanulni? A tiszafüredi járási könyvtár új kísérlete ez. Azokhoz szól, akik szeretnek olvasni, tagjai a könyvtárnak, de nem kaphatók a rendszeres iskolába járásra. Ezek számára csoportosította azokat a könyveket, amelyeket az általános iskola ötödik osztályának tantárgyaihoz hangolva „olvasva szórakozva” lehet szinte észrevétlenül feldolgozni.
Szerepel itt szépirodalom, történelem, földrajz, számtan, élővilág egyszóval az általános iskola minden tantárgya, csak nem tantárgyszerűen, hanem éppen hozzávágó irodalom formájában.
A kis röpiratnak folytatása is van, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztály anyagához is kapcsolódik egy-egy röplap. A kezdeményezés figyelemre méltó és ha nem is pótolja a szervezett oktatást, hasznos segítségnyújtás a könyvtár részéről a művelődés felé vezető úton.
14.
Városi Könyvtár (Martfű): Számvetés
Sok évi huzavona után 1964 őszén végre megnyugtató módon rendeződött a martfűi művelődési ház vezetése. Az igazgató személyében helyi, jó képességű és ambiciózus tanárember Tóth József került a művelődési ház élére. Sokat segített az is, hogy szép könyvtárban szakképzett könyvtárosok kezdték meg a munkát és javult a szervezés, a művelődési ház ajtói valóban nyitva állnak a szórakozásra, művelődésre vágyó martfűiek előtt. Röviden ez volt a véleménye a Tisza Cipőgyár üzemi párt végrehajtó bizottságának, amikor megtárgyalta és jóváhagyta az 1964—65-ös évad népművelési munkájáról szóló jelentést, a művelődési ház dolgozóinak és társadalmi vezetőségének egy évi tevékenységét.
16.
Városi Könyvtár (Martfű): Ők már előbb látták
Bolgár festők műveinek reprodukciós kiállítása nyílt meg a martfűi művelődési házban. A cipőgyár ipari tanulói, huszonöt lány azonban már a megnyitó előtt érdeklődött a kiállítás iránt. Vezetőjük, Tóth Imréné azzal vigasztalta meg a lányokat, hogy elvitte őket a könyvtárba, ott olvasgatták a képes folyóiratokat. Kaposi Judit és Egyed Mária azonban kíváncsiak voltak a kiállításra. Meg is találták a képeket. Mindjárt kipróbálták, hogyan lehetne az emeleti előcsarnok falán elhelyezni a kiállítás anyagát.
23.
Kertvárosi Fiókkönyvtár (Szolnok): Egy zártkörű városrész
Tavaly az ismeretterjesztő sorozatunkon hatvan körül volt az állandó létszám, mondották a megyei művelődési házban, amikor a Szolnok Kertváros kultúrájáról érdeklődtünk. Vasárnap délután huszonötén, este tizennyolcan voltak a moziban, pedig jó film ment. Ezt viszont Ágoston Gyulánétól, a nőtanács agilis kerületi titkárától hallottuk kedden egy beszélgetés során. Milyen hely is ez a Kertváros? Közel háromezer lakosú település, közepes községnek is beillik. Van egy iskolája, egy óvodája, egy előadóteremből, klub- helyiségből és könyvtárból álló művelődési otthona. Az emberek a legkülönbözőbb foglalkozásúak. Állami gazdasági dolgozóktól bankrevizorig, pedagógustól rendőr tiszthelyettesig minden fajta iskolai végzettségű foglalkozású és korú ember lakja a városrészt szép családi házakban, villákban, tágas kertekben.
29. Járási Könyvtár (Jászberény): az MSZMP Járási Bizottsága székházának nagytermében a Korunk ideológiai és politikai kérdései című előadássorozat második évadját, amelyet az MSZMP Jászberény Járási és Városi Bizottsága a Déryné Művelődési Ház és a jászberényi Fegyveres Erők Klubja rendez és az elmúlt évhez hasonlóan ismét bérletekben hirdetett meg.
A járási könyvtár minden előadáshoz ajánló bibliográfiát készít, és az előadások előtt, kis könyvkiállításon szemlélteti a forrásmunkát. 

Október

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az általános iskola felső tagozatos tanuói számára a Búvár ismerterjesztő könyvsorozathoz készített ajánlót a könyvtár.

1.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Bartók kiállítás a Verseghy könyvtárban
Bartók Béla halálának huszadik évfordulójára ünnepi kiállítással emlékeznek a Verseghy Könyvtárban.
Sok fényképpel és monográfiákkal dokumentálják a zeneszerző életútját, munkásságát. Bemutatják főbb alkotói korszakai mellett írásait, levelezését, összegyűjtötték a Bartókról szóló fontosabb könyveket, tanulmányokat. Külön érdekessége a kiállításnak a bartóki életmű visszhangja a magyar költészetben. József Attila Medvetánca mellett ott láthatjuk a kortárs költők és az utódok Bartók Béláról szóló verseit is.
A kiállításhoz katalógus és ismertető is készül több száz példányban, azzal a céllal, hogy minél többen ismerkedjenek meg századunk legnagyobb zenei géniuszával.
3.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Milyenek a fiatalok?
Dr. Nagy János, a megyei könyvtár vezetője mondta a kiszesek megyei bizottságának tanácskozásán: négyszázhuszonhárom fiatalt kérdeztek meg, s közülük százhuszonhetein egyetlen könyveimet sem tudtak említeni, amit a közelmúltban olvastak volna. Ha a megye minden fiatalját megkérdeznénk nem biztos, hogy ugyanez az arány alakulna ki. Mégis elgondolkoztató. A könyv sem minden, igaz. De...

13.
Városi Könyvtár (Kisújszállás): Színes kulturális élet a kisújszállási Gimnáziumban
Október 2-án az ifjúsági klubban az előadó művészeti szakkör tagjai irodalmi műsort adtak elő Himnusz a békéről címmel. Szoros együttműködésben dolgoznak a mi kultúrmunkásaink a városi könyvtárral.
15.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Kiállítás rendező gyakornokok. Nagy feladatokat kapták a megyei könyvtárban dolgozó gyakornokok, a debreceni Tanítóképző Intézet könyvtárosi és népművelési tanszékének harmadéves hallgatói. Nagy Katalin Indiáról, Mándy Gábor Vietnamról rendez kiállítást a könyvtárban. A kiállításokhoz olvasótervet, sokszorosított bibliográfiát is készítenek.
20. Járműjavító Művelődési Ház (Szolnok): 
Három kihelyezett osztály, Ifjúsági akadémia, Szélesvásznú filmszínház, Vegyeskórus
A járműjavító kulturális terveiből
A könyvtári munkabizottság fő célja az alapműveltség terjesztése, a műszaki és szakmai ismeretek hevítése a könyvtári munkán keresztül, az olvasómozgalom bővítése, árusítással egybekötött könyvkiállítások rendezése évenként négy alkalommal. Továbbá író-olvasó találkozók létrehozása három alkalommal. Az idei első ilyen rendezvény november folyamán lesz, amikor Karsai Elek író jön el hozzánk. Az érdeklődés már is jelentős a dolgozók körében. Az új vezetőség létrejötte óta mintegy húsz százalékkal emelkedett az állandó tagok létszáma, hangzik tovább a tájékoztató.
21.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Lánctalpakon járó kultúra. A megyei könyvtár megállapodott azokkal a termelőszövetkezetekkel, amelyek tanyáira rendszeresen visznek könyveket, hogy télen a közös gazdaságok segítséget adnak a szállításhoz. A könyvesládát és a filmvetítőt a művelődési autó számára járhatatlan utak kezdeténél átrakják a tsz-ek terepjáró gépkocsijára. Így a tanyai klubokban télvíz idején is megtarthatják a könyvkölcsönzést és filmvetítést.
23.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Ezer ember hiába zörget
Ha tudnák, hogy bent a tiszafüredi könyvtárban életveszély fenyegeti őket, nem zörgetnének. De ők csak azt tudják, hogy eddig itt az olvasókat szíves szóval s jó könyvekkel várták.
Nem baj, eljönnek máskor. Már a határidő is lejárt, zörgessünk az ajtón, ablakon. Akik nem teszik, abban bíznak, kivárják, s majd nagyobb is, s szebb lesz kedves könyvtáruk. Sajnos csalódást kell okoznunk: a mennyezet leszakadása ellen beépített cementgerendák, oszlop- és támfalak elvettek az amúgy is szűk helyből. A villanyvezetéket rendbe hozták, a festéshez hozzáfogtak, de hogy mikor fejezik be...? A határidő szeptember 25., már elmúlt, újabbat pedig nem adott a községgazdálkodás.
Kérjük a zörgetők türelmét.
26.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Országos gyermek könyvtáros konferenciát tartanak szerdán és csütörtökön, Szolnokon a megyei könyvtárban. Erre az alkalomra Pápai Lászlóné és Halász Lászlóné, a megyei könyvtár munkatársai ajánló bibliográfiát állítottak össze a természettudományos és műszaki irodalomból az általános iskolák felső osztályos tanulói számára. Az országban ez az első ilyen természetű ajánló bibliográfia.
28.
Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A kis olvasók nevelése. Gyermek könyvtárosok tanácskozása.
Negyedik alkalommal tartanak országos tanácskozást a gyermek könyvtárosok. Október 27—28-án Szolnokon gyűltek össze tanácskozásra a Dunától Keletre fekvő területek gyermek könyvtárosai, függetlenített iskolai könyvtárosai, és a megyei tanácsok könyvtárügyi előadói.
Az első napon Iskola és könyvtár címmel hangzott el előadás, amelyet hozzászólások követtek. Az utóbbi években mindinkább felmerült annak szükségessége, hogy a pedagógusok az irodalom oktatásán kívül más szakterületeken (földrajz, biológia, kémia, stb.) is alkalmazzák a könyveket, mint oktatási, pedagógiai eszközt. Ne csak a tankönyvek szövegét igyekezzenek megtanítani a tanulókkal, hanem neveljék őket a könyvek, lexikonok, folyóiratok önálló használatára is, melyek új ismeretek forrásait jelentik számukra. A könyvek fokozzák érdeklődésüket, s egyben elmélyítik az iskolában tanultakat is.

29.
Kilián György Repülő Tiszti Iskola Könyvtár (Szolnok): Iskolaigazgatók a repülőtéren.
Tegnap délelőtt a Kilián György Repülő Tiszti Iskola meghívására Szolnok megye középiskoláinak igazgatói, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársai látogattak el a repülőtérre.
A vendégeket az iskola parancsnokai köszöntötték. Majd megtekintették az iskola múzeumát, ahol Gáti Sándor alezredes ismertette velük az iskola történetét, a tisztképzést, s egyúttal szólt a honvédelmi nevelőmunka néhány kérdéséről. Jászi Brúnó őrnagy pedig a tisztiiskolán folyó felsőfokú technikumi oktatás néhány időszerű kérdéséről tartott tájékoztatót a megjelenteknek.
Az iskolaigazgatók ezután megtekintették a könyvtárat, a körleteket, az egyesített tanműhely néhány részlegét.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A múzeumi hónap.
Szolnokon, szerdán a tiszavidéki vízügyi igazgatóság egyik szocialista brigádja látogatott a Damjanich múzeumba és szakszerű vezetéssel megtekintette a régészeti-történeti kiállítást. Tegnap az országos gyermek könyvtáros tapasztalatcsere-napok résztvevőinek Kaposvári Gyula, a Damjanich múzeum Igazgatója tartott előadást A múzeum és a gyermek- könyvtár kapcsolata címmel.

30.
Községi Könyvtár (Kisújszállás): Szülővárosába látogat a költő. Vasárnap író—olvasó találkozót rendeznek Kisújszálláson. A községi könyvtárban a város szülöttjével, Kiss Tamás költővel találkoznak az új olvasók és a régi Ismerősök.

November

4. Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Szovjet Híradó olvasói és előfizetői részére rendeztek ankétot a könyvtárban. A beszélgetésen megjelent Nyikolaj Zabelkin, a magyarországi kiadás szerkesztője és Sárközi Gyula, a folyóirat magyar szerkesztője. Az ankéton két jutalomkönyvet adtak át özvegy Ábré Lukácsnénak, aki hatvanöt előfizetőt szerzett és könyvjutalmakat osztottak ki a postai kézbesítők között is.
7. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): a helyi Aranykalász TSZ, amelynek a nevéhez fűződik a mezőgazdasági szakiskola életrehívása is, több ezer forint értékű könyvállományát a városi könyvtárnak adományozta.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a fogászati hét deje alatt a megyei könyvtár művelődési autója három, a fogápolással és a fogbetegségekkel kapcsolatos filmet vitt ki a tanyai állomáshelyeire, vetítésre.
14. Városi Könyvtár (Kunhegyes): a szocialista brigádok vezetőinek tanácskozásán megállapították, hogy a termelésben a brigádok kitűnően megállják a helyüket, viszont a művelődésre ez ideig kevesebb gondot fordítottak. Ezért úgy határoztak, hogy kollektív mozi- és színház- látogatásokat szerveznek és beiratkoznak a könyvtárba.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Salemi boszorkányokról tartott előadást Berényi Gábor, a Szigligeti Színház igazgatója.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok):
Ismeretterjesztő írók Szolnok megyében címmel újabb bibliográfiát szerkesztett a megyei könyvtár. A füzet Buga László, Kalmár György, Karsai Elek, Kende István, Kulin György és Radnai Béla műveit ismerteti.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): szors kapcsolat alakult ki a szolnoki Újvárosi iskola és a városi gyermekkönyvtár között. 

December

Kétszázezer forint értékű könyvet ajándékoztak 1965-ben a megyei földműves szövetkezetek a községi könyvtáraknak. A könyvtárak kérésére az ajándékkönyvek mintegy hatvan százaléka ismeretterjesztő mű volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mit olvassunk az aktuális politikai eseményekhez? bibliográfiai sorozat 2. füzetét jelentette meg a könyvtár, amely India történetéhez ajánlott könyveket az olvasóknak.

14.Községi Könyvtár (Tiszaföldvár): a tiszaföldvári Szabad Nép Tsz és a tiszavárkonyi Petőfi Tsz anyagi juttatással és társadalmi munkával rendszeresen támogatja a községi könyvtárat.
Tisza Cipőgyár Könyvtár (Martfű): A Tisza Cipőgyárban műszaki klub és műszaki könyvtár megteremtésén fáradozott a fiatal mérnökök és közgazdászok tanácsa. 
18. Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára (Szolnok): a vállalat műszaki könyvtárának állománya 4504 kötet. 1965-ben új beszerzésre 107.400 forintot fordítottak. A könyvállomány értéke mintegy 600 ezer forint.

22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Külföldi művészeti albumokkal és ezer kötet új könyvvel gyarapodott év végéig a megyei könyvtár.