Címke: Szőcs Géza

2005

Január

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Ádám képzőművészeti tanuló Minden történetnek két oldala van "Anglia" című kiállítása. A tárlatot Mészáros Marianna művésztanár nyitotta meg.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Világokat igazgatok" címmel Zalán Tibor költő, író tartott irodalmi rendezvényt. A költőt Lengyel Boldizsár újságíró mutatta be a közönségnek.

Zalán Tibor és beszélgetőtársa - Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Sikerült otthonosabbá tenni a község könyvtárának olvasótermét egy pályázati sikernek köszönhetően. A megnyert pénzből ugyanis új bútorokat vásároltak az intézménybe, így az internetezők is jobb körülmények között használhatják a világhálót.

2. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Dr. Bagi Imre Frontérzékenység és annák hatása a mindennapjainkra címmel tartott egészségügyi előadást.

8. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Az országos mezőgazdasági könyvhét alkalmából kiállítás nyílt a minap az abádszalóki Ember Mária Könyvtárban. A mező- gazdasággal, növénytermesztéssel, kertészkedéssel foglalkozó kiadványokat vehettek kézbe az érdeklődők

Verseghy Könyvtár: "820 °C árnyékban" címmel Császár Péter ötvös zománcmunkáiból nyílt kiállítása. A tárlatot Dr. Horváth László, a megyei múzeum igazgatója nyitotta meg.

A kiállító Császár Péter Bertalanné Kovács Piroska és dr. Horváth László társaságában - Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Városi Könyvtár (Jászapáti): Ismét Élményklubot tartottak a helyi könyvtárban, a foglalkozáson Szabó Dénesné erdélyi élményeiről mesélt az érdeklődőknek.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): A Bod Péter könyvtárhasználati vetélkedő megyei döntőjét rendezték meg, ahol két korcsoportban is hirdettek győzteseket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Posztmodern jegyek Tandori műveiben" címmel Doboss Gyula irodalomtörténész tartott előadást az "Olvasásstratégiák" sorozat keretében. Az ESŐ című irodalmi folyóirat rendezvényét a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A Nagy Könyv" projekt regionális Roadshow. Az Észak-Alföldi Régió könyvtárosai e rendezvényen tájékozódhattak a március közepén induló akció részleteiről.

 

Kóthy Judit szakértő előadása - Verseghy Könyvtár Fotótára

A Nagy Könyv Program a Magyar Televízió, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma együttműködésében valósult meg. A Nagy Könyv az irodalmat, azon beiül is a szépirodalmat, szűkebb értelemben véve a regények olvasását hivatott népszerűsíteni.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bali István "Hagyományőrző népi és sportjátékok Európában" című könyvének bemutatója az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs pont szervezésében.

Új Néplap archívum

14. Györffy István Általános Iskola (Karcag): Az iskola könyvtára a névadó születésének 121. évfordulója alkalmából  helytörténeti és néprajzi pályázatot hirdet A mi utcánk címmel.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A bibliotéka adott helyet a Kazinczy szépkiejtési verseny területi döntőjének. A karcagi, túrkevei, tiszaörsi és kenderesi versenyzőket és a felkészítő pedagógusokat a zsűri elnöke, Drávái Mária, a megyei pedagógiai intézet munkatársa köszöntötte.

Március

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az immár 10. alkalommal megrendezett finnugor művészeti vetélkedő eredményhirdetését tartották Szolnokon a városháza dísztermében Kirsi Rentalának, a finn nagykövetség kulturális titkárának a jelenlétében. A versenyt három korcsoportban általános iskolásoknak és középiskolásoknak hirdették meg, a versenyeket előzőleg a Verseghy Könyvtárban tartották.

5. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Barbaricum Irodalmi és Művészeti Egyesület rendkívüli közgyűlését tartotta, melyen az elnök - közelmúltban elhunyt Körmendi Lajos író - utódját választották meg.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Zenés könyvtári estet rendeztek a bibliotékában.

7. József Atila Könyvtár (Kunszentmárton): Helyismereti munka a könyvtárakban címmel szakmai továbbképzést tartottak. Takáts Béla és Károly Nóra, a megyei könyvtár munkatársai nyújtottak módszertani segítséget a településtörténeti gyűjtemények gondozásában.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council által szervezett Brit Olvasókör vendége volt könyvtárunkban Matt Thorne angol író, akivel legújabb regénye - Cherry - és korábbi művei kapcsán beszélgetett Friedrich Judit, az ELTE Angol Nyelvi Tanszékének munkatársa.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): „Trombita harsog, dob pereg” címmel március 15-e alkalmából műsorral egybekötött könyvtári és kézműves-foglalkozást tartottak alsó tagozatos csoportok részére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Palkó Tibor festőművész ... öt perccel előtte ... című kiállításának megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A kiállítást Várszegi Tibor doktor nyitotta meg.

18. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére könyvkiállítást állítottak össze a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Szerelmem vagy te, szép hazám!" rendezvénysorozat keretében Lengyel est-re került sor. Köszöntőt mondott, valamint a „Négy égbolt” című, a visegrádi országokban élő lengyel képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást dr. Konrad Sutarski, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg; „Költőnek lenni? – csakis Krakkóban” címmel Zsille Gábor költő, műfordító tartott előadást; „Orgonagallyat babusgatva” címmel Trojan Tünde irodalmi összeállítása hangzott el Dávid Attila emlékére.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Kiadós beszélgetések" sorozat keretében szakmai nap

24-29. Internet Fiesta 

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A mi Verne Gyulánk" címmel nyílt kiállítás. A tárlatot a Jászkun-Picard Francia-Magyar Baráti Körök Egyesülete, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont, a Szolnoki Napsugár Gyermekház és intézményünk közösen rendezi. A kiállítást Bali Zoltán, az Amiens-i Verne Társaság tagja nyitja meg.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházat szerveztek családoknak. A programok közt szerepeltek húsvéti rejtvények, locsolóversíró és -olvasó verseny, kézművesfoglalkozások.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Irodalmi jelen című aradi irodalmi folyóirat bemutatkozó estjére került sor. Vendégeink voltak: Böszörményi Zoltán, Elek Tibor, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Nagyálmos Ildikó, Szőcs Géza és Orbán János Dénes.

Április

Községi Könyvtár (Tiszaörs): Az internet bevezetésével új szolgáltatással gazdagodott a közelmúltban a tiszaörsi könyvtár. Ebben az évben intézménybe látogatók három számítógépen érhetették el a világhálót.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Az elzálogosított 13 szepességi város és más lengyel települések a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteményében" című kiállítás megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A rendezvényt - intézményünkön kívül - a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára és a Lengyel Kisebbség Önkormányzata szervezte. A megnyitót Barta István alpolgármester tartotta. A kiállítás április 30-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Könyvtári napot rendeztek a Magyar Könyvtárosok Egyesületével közösen a helyi könyvtárosok. Jelen volt és előadást tartott dr. Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium minisztere is.

Dr. Bozóki András - Új Néplap archívum

9. Községi Könyvtár (Nagykörű): József Attila születésének 100. évfordulójának emlékére a községi könyvtár és a „Pethes Ferenc” színjátszó csoport szavaló- és prózamondó versenyre invitálta az érdeklődőket. Három kategóriában egy kötelező József Attila-verssel és egy szabadon választott művel lehetett pályázni a jelentkezőknek.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): A holokausztra emlékező hét keretében a „Szép sima kő” című, egy tiszaföldvári túlélőről készült filmet láthatták az érdeklődők, majd Kármán Irén rendezővel lehetett az alkotásról beszélgetni.

Nagyközségi Könyvtár (Öcsöd): A József Attila-emlékév tiszteletére a helyi könyvtár és a József Attila Emlékbizottság szavaló- és rajzversenyre, valamint rajzpályázatra várta a gyermekeket.  A rajzokat zsűrizés után a helyi művelődési házban állították ki.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Csak az olvassa versemet..." címmel József Attila műveiből összeállított felolvasóestre került sor. A verseket Meister Éva színművész vezetésével a Teátrum Művészeti Alapiskola Kölyökszínpad tagjai (Mátyus Tímea, Mátyus Krisztina, Molnár H. Boglárka, Molnár Dávid, Rutkai Janka, Vágó Nikolett) mutatták be.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finnugor Baráti Társaság és az EuroPartner Klub tagjaival találkozott intézményünkben Toivo Tasa úr, az Észt Köztársaság nagykövete. A nagykövet úr tájékoztatást tartott a két nép közötti kapcsolatok fejlődéséről, az együttműködésről, különös tekintettel a két ország Európai Uniós tagságára. A rendezvény házigazdája Csikász Sándorné volt.

14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag):  európai uniós pályázatok írásához kívánt segítséget adni a könyvtár. A Nemzeti Kulturális Alapprogramtól elnyert támogatásból európai uniós rendezvénysorozatot szervezett, melynek keretében Rácz Péter, a szolnoki Euró Info Központ vezetője tartott előadást Pályázzunk! De hogyan? címmel.

15. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A műemléki világnapra és a redemptio 260. évfordulójára emlékeztek a kisújszállási zenei könyvtárban a Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjai. Ez alkalomból Kovács József egyesületi tag redemptióhoz kapcsolódó gyűjteményéből nyílt kiállítás.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Szolnok): A haza tágabb értelmű képzetet jelent. Látomást. - ez volt a címe annak a költészet napi rendezvénynek, melyen Szőcs Géza költőt látták vendégül.

Hild Könyvtár (Szolnok): „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...” címmel József Attila emlékére a megyei gyermekkönyvtáros műhely a megye egész területére olvasópályázatot hirdetett az általános iskolák felső tagozatosainak. Az első írásos forduló feladatait április 1-ig oldhatták meg. Szóbeli döntőt pedig a szolnoki Hild  Könyvtárban tartották meg.

Új Néplap archívum

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Orvosok, köror vosok Tiszafüreden címmel  orvostörténeti tanácskozás zajlott le a könyvtárban a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Kiss Pál Múzeum és a Tariczky Endre Helytörténeti-helyismereti Alapítvány rendezésében.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szenti Ernő: A lemenő nap sütnivalója című kötetének bemutatójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A költő-grafikus beszélgetőtársa Mezey Katalin volt, a műből Meister Éva színművész mutatott be részleteket.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az EuroPartner Klub és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont "Sikeres partot érés? Magyarország és az Európai Unió helyzete egy évvel a csatlakozás után" címmel előadást és beszélgetést szervezett a könyvtár Európai Információs Pontján. A rendezvény vendége Dr. Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő volt, a beszélgetés moderátora Rátfai György nemzetközi referens (Polgármesteri Hivatal) volt.

23. Kulturális, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár (Berekfürdő): A II. Nagykun vers- és prózamondó versenyt hirdette meg az intézmény általános iskolás, középiskolás és felnőtt kategóriában. A verseny fővédnöke és egyben a zsűri elnöke Kalász Márton, az írószövetség elnöke volt. A bereki indulók mellett karcagi, kisújszállási, mesterszállási, bánhalmai, abádszalóki, kunhe- gyesi, kunmadarasi, tiszagyendai és szolnoki szavalok és prózamondók is felléptek.

Megújult a kunhegyesi könyvtár barokk épülete. A felújítás során a
burkolat mellett új cseréptetőt és csatornát is kapott a létesítmény - Új Néplap archívum

Május

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lengyel Boldizsárné Tóth Éva festő kiállításának megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A tárlatot Nagyné Kiss Mária nyitotta meg. A képek május 31-ig láthatók intézményünk nyitvatartási idejében.

5. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Író-olvasó találkozót tartottak, amelyen a helyi születésű Kovács Miklós életével, munkásságával és legújabb, Hazatérés című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

6. Nagyközségi Könyvtár (Jászkisér): Szabó Magda Kossuth-, és Prima Primissima- díjas író, a Corvin-lánc és a francia Femina-díj birtokosa volt a település vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Regényes majális" címmel irodalmi estet rendezett intézményünk és a PONT Kiadó. Az esten Benedek Szabolcs: Parázsvölgy c. művét mutatták be. Vendégeink: Benedek Szabolcs és Szávai Géza írók. Benedek Szabolcs regényéből Harsányi Attila színművész olvasott fel részleteket.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Községi Könyvtár (Besenyszög): Szalmafonók munkáiból nyílt kiállítás, a tárlat anyagát a helyi általános iskola tanulói készítették a Jászberényi Főiskola öt szociálpedagógus hallgatójának irányításával.

9. Nagyközségi Könyvtár (Fegyvernek): Mészáros Ildikó, fegyverneki versíró első verseskötete magánkiadásban jelent meg, melynek bemutatója a helyi könyvtárban került sor.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): A Feszty-körkép valósághű mása címmel Völgyi Sándor égetett elektrografikai képeiből nyílt kiállítás a könyvtár klubszobájában.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak a megyében dolgozó kollégák számára. 

22-23. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Két napos tanácskozást tartottak  Törökszentmiklós és kistérsége gyermekkönyvtárosai.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A Veszprémi Hagyományőrző Egyesület művészeti tagozatának festmény-, fotó- és éremkiállításának adott otthont az intézmény. A tárlatot Sípos Zoltán a Veszprémi Városi Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Rab László: A magyarok között - Gulllversokadlk utazása és Uj Péter: Hatalmas álkérész című könyvek bemutatójára várták az érdeklődőket.

26-27. "Könyvtári marketing" címmel előadássorozatot rendez a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknap a Verseghy Ferenc Könyvtárban címmel várta látogatóit intézményünk gyermekrészlege és annak dolgozói. A nap során ifjú látogatóinknak módja volt ajándékot készíteni különböző technikával (gyöngyfűzés, karkötők fonása, nemezelés), rajzolni (kézzel és/vagy számítógéppel) mesét hallgatni, rejtvényeken, fejtörőkön, találós kérdéseken csiszolni elméjét, s szabadtéri játékokat játszani.

30. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Nem kartotékadat - amit a könyvtárak rejtenek címmel információkereső versenyt rendeztek középiskolásoknak József Attila életéről és munkásságáról a könyvtár munkatársai.

Június

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Makrovilág" címmel Csidér Bálint fotográfus kiállítása nyílik meg. A kiállítást dr. Írás Mátyás nyitja meg.

2-15. Az Ünnepi Könyvhét megyei rendezvénysorozata. 

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó kollégák részére a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával.

Július

11-13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Máramarosi szakmai tapasztalatcsere

16. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Nagy-Strand-KönyvTár címmel egész napos programsorozat zajlott a helyi könyvtárosok és a megyei könyvtár munkatársainak közreműködésével. A gyerekek és a felnőttek örömmel fogadták a különböző játékos feladatokat a TOP12 műveivel kapcsolatban villámkérdések és totók formájában. Eközben bábelőadást is nézhettek az érdeklődők, de nagy sikere volt a kavicsfestészetnek is. Az értékes könyvjutalmak kiosztása után pedig egyértelművé vált, hogy ez a strandolós nap igazán különlegesre és emlékezetesre sikeredett.

Szeptember

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkun Fotóklub kiállításának megnyitására került sor. A kiállítást Bertalanné Kovács Piroska igazgató nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött Makai István, az Ádám Jenő Zeneiskola növendéke.

30 - október 7. ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Quasar (Kovács) Berta "Az Elátkozott Vándor Útinaplója" c. könyvéről beszélgetett a szerzővel Nádas Erzsébet. A rendezvényen közreműködtek az Aranysor Íróklub tagjai.

24-26. Máramarosi könyvtárosok megyénkben 

Szabóné Taczman Mária - Verseghy Könyvtár felvétele

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hajdrik József (Vaj Ákos) "Népi gyógyí®tások" és Hajdrik József most mint (Kuruzs Lóránt) "Népi gyogy(ó)módok" c. könyveit mutatták be az Aranysor Íróklub tagjai és barátai.

November

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Erőss Zsolt "K2 - a hegyek hegye" címmel tartott előadást a kalandok, hegyek, távoli tájak iránt érdeklődők számára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ezredvég folyóirat szerkesztősége a lap fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezvényt tartott a Művészeti Szalonban. Az irodalmi, művészeti és társadalomkritikai folyóiratot Simor András költő, főszerkesztő, Tabák András író, rovatvezető és Bistey András író, újságíró mutatták be.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): az intézmény áttért a Corvina integrált könyvtári rendszer használatára.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című irodalmi folyóirat Körmendi Lajos-emlékszámának bemutatója. Körmendi Lajos költészetéről Szepes Erika irodalomtörténész beszélt, közreműködött Csíkos Sándor színművész. A rendezvényt Jenei Gyula, a lap főszerkesztője vezette.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verne rajzverseny eredményhirdetése 

Bertalanné Kovács Piroska köszönti díjazottakat - Verseghy Könyvtár felvétele

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekkönyvtárosok szakmai találkozójára kerül sor intézményünk gyermekkönyvtárában. 

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Határtalan hét

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ilyés János: Történetek c. kötetének bemutatójára kerül sor intézményünk Verseghy-termében. A rendezvényt az Aranysor Íróklub szervezte.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verne vetélkedő döntője

A csapatok - Verseghy Könyvtár felvétele

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A kantelétől a szimfónikus zenekarig címmel Ghéczy László tart vetítéssel egybekötött előadást a finn zenéről a Finnugor Baráti Kör szervezésében.

2005

Abádszalók

04.11. A költészet napja alkalmából idén is megtartották az Ember Mária Könyvtárban a helyi óvodások versmondó találkozóját. A hagyományos rendezvényen közel ötven gyerek mondta el kedvenc költeményét,

Fegyvernek

04.08.„Jelen, múlt, jövő” címmel József Attila 100. születésnapja és a költészet napja alkalmából kulturális rendezvény helyszíne volt a művelődési ház. Felléptek: Mészáros Ildikó és Szabó Tibor fegyverneki, valamint Tonigold Gábor tiszagyendai versírók, illetve fiatal helyi alkotók.

Karcag

04.18.  A haza tágabb értelmű képzetet jelent. Látomást. - ez volt a címe annak a költészet napi rendezvénynek, melyen Szőcs Géza költőt látták vendégül a Csokonai Városi Könyvtárban.

Öcsöd

A József Attila-emlékév tiszteletére a helyi könyvtár és a József Attila Emlékbizottság szavaló- és rajzversenyre, valamint rajzpályázatra várta a gyermekeket. A rajzokat zsűrizés után a helyi művelődési házban állították ki.

Szajol

A Közösségi Ház és Könyvtár a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával József Attila születésének 100. évfordulójára rajzpályázatot és kétfordulós levelezős vetélkedőt hirdetett.

Kun János rendhagyó irodalomórát tartott, melynek témája József Attila élete és költészete volt.

Szolnok

04.12. "Csak az olvassa versemet..." címmel József Attila műveiből összeállított felolvasóestre került sor a Verseghy Könyvtárban. A verseket Meister Éva színművész vezetésével a Teátrum Művészeti Alapiskola Kölyökszínpad tagjai (Mátyus Tímea, Mátyus Krisztina, Molnár H. Boglárka, Molnár Dávid, Rutkai Janka, Vágó Nikolett) mutatták be.

Takáts Béla felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Tiszafüred

04.11. A városi művelődési központban városi vers- és prózamondóversenyt rendeznek, amelyre három kategóriában jelentkezhetnek az általános és a középiskolák növendékei.
A hagyományos megméretésen idén természetesen József Attila volt a kötelező anyag. A közművelődési intézmény és a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat emellett kistérségi irodalmi vetélkedőt is szervez, amelyen a költő életútjával, munkásságával kapcsolatos ismereteikről adhatnak számot a háromfős csapatok.

04.12. Színes programmal készült a városi könyvtár is, ahol egy hangulatos rendezvény keretében bárki felolvashatott, illetve lemezen meghallgathatta kedvenc József Attila versét. Az összejövetelen egyébként a Nagy Könyv játék is terítéken volt.

Tiszajenő

04.11.  Rendhagyó, szó szerint a falu apraját-nagyját megmozgató szavalóversenynyel emlékeznek meg József Attila századik születésnapjáról a kistelepülésen. Ugyanis 6-99 éves korig várták a versmondókat a helyi könyvtárban.

1989

 60. Ünnepi Könyvhét
1989

Jászapáti

június 2. A megyei megnyitó ünnepségnek adott otthont a település.

Jászárokszállás

június 2. Az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóján Szurmay Ernő, a Megyei Könyvtár igazgatója mondott beszédet. Az ünnepsége vendége Csalog Zsolt volt.

Jászjákóhalma

június 6. Író-olvasó találkozó Katkó István íróval

Karcag

június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László író

Kunmadaras

június 5. Radnóti-szavalóverseny felső tagozatos tanulók számára.

Mezőtúr

június 5. Író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal

Nagyiván

Író-olvasó találkozó vendége volt Kiss Benedek és Vasy Géza irodalomtörténész.

Szolnok

június 2. Az Ünnepi Könyvhét városi megnyitója (Szolnok). Vendég: Csalog Zsolt és Tóbiás Áron

június 3. Író-olvasó találkozó Csengey Dénessel

június 6. Író-olvasó találkozó Csoóri Sándorral

június 9. Irodalmi est vendége Szőcs Géza, Svájcban élő erdélyi költő volt, akinek verseit Vallai Péter színművész szólaltatta meg.

Tiszaföldvár

június 6-7. Író-olvasó találkozók: Kiss Benedek, Vasy Géza, Czakó Gábor

Tiszafüred

június 8. Sütő András-est. Közreműködtek Jónás Zoltán és Balogh Éva művészek

Tiszapüspöki

június 8. Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

Tiszatenyő

június 8. Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

Tószeg

június 5. Író-olvasó találkozó Serfőző Simonnal