Címke: Pécsi Ildikó

1981

52. Ünnepi Könyvhét

Az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóját 1981. május 29-én délután 4 órától Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ melletti téren rendezték meg, ahol a könyvvásár is kezdetét vette. Fenyvesi József, Szolnok város Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepi könyvhét megyei rendezvénysorozatát. Beszédében többek között arról szólt, hogy mai társadalmi viszonyaink között a művelődés, a kultúra közüggyé, mindannyiunk közös gondjává lépett elő. A könyv az az eszköz, amelynek segítségével mindenki legkönnyebben fér hozzá a művelődéshez. A könyv segíti elő, hogy mind az értékalkotó munkát végző, mind pedig a társadalom más területein dolgozó ember kora társadalmi, politikai kérdéseire szellemileg felkészülten, rugalmasan tudjon reagálni. A könyvhetek évről évre igazolják, hogy a számos meglevő tennivaló ellenére közművelődési politikánk céljai megvalósulnak. 

Fenyvesi József - Szolnok megyei Néplap archívuma

A nap íróvendége Karinthy Ferenc volt, aki  Bánki Zsuzsa színművész és Domokos Mátyás irodalomtörténész társaságában várta olvasóit. A találkozó után Karinthy Ferenc dedikálta az ünnepi könyvhétre napvilágot látott Hosszú weekend című kötetét.

 

Karinthy Ferenc Szolnokon - Verseghy Könyvtár Fotótára

Május 30-án szombaton délelőtt Simonffy András, Ördögh Szilveszter, Kiss Anna, Keresztes Ágnes és Tarján Tamás tartott rendhagyó irodalomórákat Szolnok középiskoláiban. Az írók és költők a délután folyamán ifjúsági klubokba látogatnak. Az ünnepi könyvhét alkalmából rendezett irodalmi műsorra, este 7 órától a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban került sor. A műsorban a Radnóti Színpad művészei - Pécsi Ildikó, Keres Emil, Moravecz Tamás és Herczeg Csilla - léptek fel.

Május 31-én vasárnap egész napos népművészeti kirakodóvásár várta az érdeklődőket a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A könyvhét programja június 1-én, hétfőn rendhagyó nyelvművelő órákkal folytatódott, amelyeket a szolnoki középiskolák 3. osztályos tanulóinak tartott Grétsy László nyelvész professzor és Bánffy György színművész.

Június 2-án délután 5 órától az Élet és Tudomány című folyóirat ankétjét rendezték meg, amelyen részt vett Kulin György csillagász professzor is.

Ugyancsak ankétra került sor június 3-án délután, ahol az érdeklődők a Valóság című folyóirat szerkesztőivel; szerzőivel: Kőrösi József főszerkesztővel, Erdély Sándorral, a martfűi növényolajgyár főmérnökével és Vitányi Iván művelődés- szocioilógussal találkozhattak a megyei művelődési központban.

Sok érdeklődőt vonzott az az ankét, amelyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke,  Életem törvénye című könyvéből rendeztek a szerző részvételével június 4-én.

A megye városaiban, községeiben ugyancsak író-olvasó találkozókra kerül sor. Az ünnepi könyvhét idején megyénkbe látogat Örsi Ferenc, Cseres Tibor és Tímár Máté író, valamint Parancs János költő. A tiszaföldvári művelődési házban egész napos program várta a fiatalokat. Az Ifjúsági Magazin, a KISZ Szolnok járási bizottsága és a művelődési ház rocktalálkozót rendezett. A programban délelőtt rendhagyó énekórák, délután 4 órától ifjúsági nagygyűlés, 6 órától pedig a Hobo Blues Band és a P. Mobil együttes koncertje szerepelt. Mezőtúron a ünnepi könyvhét megnyitóját a Rákóczi úti Általános Iskolában szervezte meg a könyvtár. Az iskolában nyílt meg a könyvudvar, ahol D. Nagy Éva, a Móra Kiadó szerkesztője találkozott a város könyvszerető gyerekeivel. A Felszabadulás 36 éve elnevezésű olvasópályázat díjkiosztó ünnepségére is a könyvhét keretén belül került sor. A felnőttolvasók könyvheti vendége Berkes Péter író volt, aki a fémfeldolgozó szövetkezet klubjában találkozott az érdeklődő üzemek, szocialista brigádok olvasóival. Június 3-án délután Cseres Tibor Kossuth-díjas íróval a KÉV 8. sz. gyárában találkozhattak a mezőtúri olvasók.

Törökszentmiklóson olvasónapló–pályázatot hirdetett Szemtől szembe a művészetekkel címmel a KISZ városi bizottsága és a városi könyvtár.

Kronológia

1981. május 29. Megyei és városi megnyitó. A Könyvteret megnyitotta dr. Fenyvesi József, a Városi Tanács elnöke. Térzene. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1981. május 29. Kortársaink szerzői est a Szépirodalmi Kiadó rendezésében. Vendég: Karinthy Ferenc író. Bevezetőt mond Domokos Mátyás irodalomtörténész. Közreműködik: Gordon Zsuzsa színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 29. Diákszínpadi bemutatók (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Irodalmi est. Vendégek: Keresztes Ágnes, Kiss Anna, Ördögh Szilveszter, Simonffy András. Bevezetőt mond Tarján Tamás irodalomtörténész. Közreműködnek a Radnóti Miklós Színpad művészei: Herczegh Csilla, Kerekes Emil, Moravetz Levente, Pécsi Ildikó (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Katona Imre: Aristophanes madarai. A budapesti I. László Gimnázium bemutatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 31. Diákszínpad-vezetők Országos Konferenciája (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 1. Rendhagyó anyanyelvi óra. Vendég: dr. Grétsy László. Közreműködik Bánffy György színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 2. Kozmikus katasztrófák és egyéb égi dolgok. Az Élet és Tudomány című folyóirat ankétja a TIT megyei szervezete rendezésében. Vendég: dr. Kuklin György csillagász. A beszélgetést Fodor Lajos vezeti (Szolnok)

1981. június 3. Valóság-est a Magyar Népművelők és a Magyar Könyvtárosok Szolnok megyei Szervezetének folyóirat-ankétja. Vendégek: Erdélyi Sándor, Kőrösi József, Vitányi Iván (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 4. Életem törvénye. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnökének könyvankétja (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1980. június 5. Szabó Gyula színművész és Prokopius Imre zongoraművész műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. (Kunmadaras, Művelődési ház)

1985

56. Ünnepi Könyvhét

1985. május 23. Ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Hajnal Imre (Tiszaörs)

1985. május 23. Író-olvasó találkozó. Vendég: Baranyi Ferenc. Beszélgetőtárs: Meszléry Judit (Nagyiván, Tiszaörs)

1985. május 29. Rendhagyó irodalomóra. Kun János (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1985. május 29. Könyvről könyvért vetélkedő. Moderátor: Bordás Imréné tanár (Tiszaörs)

1985. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Móricz Virág írónő. (Kisújszállás)

1985. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szajol)

1985. május 31. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Varga Sándorné, MSzMP Városi Bizottság titkára. Dedikálás. (Szolnok, Könyvutca)

1985. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szolnok, Városi Központi Könyvtár)

1985. május 31. Találkozó a Fiatal Alkotók Körével. Közreműködik: László Gyula (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Berkesi András (Jászberény, Munkás- és Ifjúsági Ház)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Timár Máté (Rákóczifalva)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Garai Gábor (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium, Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: László-Bencsik Sándor (Szolnok, Killián György Repülő Műszaki Főiskola)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Garai Gábor, László-Bencsik Sándor, Timár Máté. Beszélgetőtárs: dr. Horváth Károly. Közreműködik: Pusztay Péter színművész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lengyel Dénes (Tiszapüspöki, Törökszentmiklós)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Marék Veronika (Kunszentmárton)

1985. június 4. Csillagjáró táltos kőparipán. Kun János műsora (Szolnok, Mátyás király úti Általános Iskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: László-Bencsik Sándor (Szolnok, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Zombori Ottó (Szolnok, Koltói úti Általános Iskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Timár Máté (Szolnok, Szamuely Ipari Szakközépiskola)

1985. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Timár Máté (Szolnok, Városi Központi Könyvtár)

1985. június 4. Szerelem-szexualitás. Kun János és Nagy Valéria műsora (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1985. június 4. Rendhagyó óra R. Várkonyi Ágnes történész: II. Rákóczi Ferenc diplomáciai kapcsolatai az emigrációban (Törökszentmiklós)

1985. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Janikovszky Éva (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1985. június 5. Emberiség – Világegyetem. Moderátor: Zombori Ottó, Uránia Csillagvizsgáló igazgatója (Szolnok, TIT)

1985. június 5. Negyven év magyar irodalmából. Irodalmi est. Köszöntő: Szurmay Ernő. Közreműködik: Bálint András, Kovács István, Pécsi Ildikó, Vajdai Vilmos, Varga Rita, Vitai Ildikó, Zsíros Ágnes (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1985. június 5. Rendhagyó irodalomóra. Sellei Zoltán előadóművész: Pannónia dicsérete (Törökszentmiklós)

1985. június 5. Számítógép – játékprogram (Törökszentmiklós)

1985. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szakonyi Károly (Jászberény)

1985. június 6. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Jovánovics Miklós (Szolnok, Vásárhelyi Közgazdasági Szakközépiskola)

1985. június 6. Kreativitás és tehetség. Előadó: Klein Sándor. Tehetséggondozás – könyvtár. Előadó: Nagy Attila. Irodalompolitikánk időszerű kérdései. Előadó: Jovánovics Miklós (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)