A magyar kultúra napi irodalmi teadélután
A magyar kultúra napjáról 2024. január 25-én este a könyvtár rendhagyó olvasóköri rendezvényén emlékeztünk meg. E jeles eseményünk helyszínéül a Múzeum Kávézót választottuk, ezáltal is hangulatossá téve a színteret. Vendégeinket forró teával, süteménnyel és persze felolvasásra váró kötetekkel vártuk.
201 éve, hogy Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz megírását. A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Nem köztudott, de a Himnusz verssorainak szótagszáma pontosan megegyezik a Szenczi Molnár Albert fordításában énekelt 130. genfi zsoltár szótagszámával. Az összes versszak minden sora szépen illeszkedik a genfi zsoltár dallamához. Kölcsey reformátusként a Debreceni Kollégium diákja volt, bizonyosan jól ismerte és énekelte is ezt a fontos és közismert zsoltárt. Így rendezvényünkön meghallgattuk Himnuszunk ezen változatát.
Vendégelőadóink Pappné Gulyás Dóra Eszter és Papp Gábor voltak, akik gitár produkcióikkal tették meghittebbé az estet. Játszottak többek közt J. S. Bach, Ákos, Cody Francis és az Omega szerzeményei közül.
Alkalmunk végén online kvízjátékunk nyertesei átvehették a nyereményüket.
A felolvasást mi, könyvtárosok kezdtük, majd nagy örömünkre vendégeink közül többen is olvastak fel lírai és prózai műveket.
Az irodalmi teadélutánt egy ismert színész, Csórics Balázs verselésével is színesítettük.
Résztvevőink visszajelzései szerint kellemes, jó hangulatú estet töltöttünk együtt.
Pilvax Kávéház Kunszentmártonban
2024. március 11-én második alkalommal rendeztük meg Pilvax Kávéház nevű eseményünket. Ezen az olvasóköri teadélutánon az 1848-49-es szabadságharcról emlékeztünk meg a magyar irodalom tükrében. Eseményünk helyszínéül idén is a Múzeum Kávézót választottuk, ezáltal is autentikussá téve a színteret.
A történelmi háttér illusztrálása és a felolvasások mellett kvízjátékkal próbáltunk egy kis izgalmat csempészni a rendezvénybe. Volt benne vers/ének előadójának kitalálása, Pilvax Activity, szabadságharccal kapcsolatos emlékhelyek helyszínének felismerése, illetve az Így ettek ők, a forradalmárok feladat (ahol azt kellett kitalálni, hogy a kivetítőn látható ételek melyik ’48-as hőseinkhez kapcsolódnak). Kvízjátékunk nyertesei ajándékcsomagokat kaptak nyereményül.
A rendezvényen szűkkörben vettünk részt. Azonban – örömünkre - vendégeink szavalataikkal, felolvasásaikkal, énekeikkel színesítették az estet.
Kvízjátékunk pontszámlálása alatt vetítésben láthatták az egybegyűltek a Szeretlek Petőfi! versnépszerűsítő programunk szavalóinak előadásait. Vendégeink visszajelzései szerint kellemes, jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt.
Jövőre is várjuk az érdeklődőket!
Internet Fiesta a József Attila Könyvtárban
Március 21-28. között minden az Internet Fiestáról szólt könyvtárunkban. Könyvtárosként kedveljük ezt a rendezvényt, mert meglévő szolgáltatásaink mellett új oldalunkat mutassuk meg. Jó alkalom arra, hogy erősítse a szakmai és emberi kapcsolatokat is. Az idei Internet Fiestához összesen nyolc programmal csatlakoztunk, melyekben játékokkal, kézműves bemutatóval, ill. online mesével színesítettük könyvtári életünket.
A Fiesta eseményeiről honlapunk és Facebook oldalunk nyújtottak részletes áttekintést.
A Modern mese online program keretében a Zoli és Körös-parti barátai című mesét olvastuk fel, Facebook oldalunkon tettük közzé, amely igen népszerűnek bizonyult. Ennek érdekessége, hogy a mesét közösen írtuk Chat GPT programmal és AI segítségével illusztráltuk, majd kolléganőnk felolvasta.
Modern mese könyvtári foglalkozásunkon a fentebb említett mesét használtuk fel a Víz világnapja alkalmából tartott könyvtári óránkon. A gyermekek körében szintén tetszést aratott.
Húsvéti kézműves videónkban egy nyuszis ablakdísz elkészítését mutattuk be. Adventkor nagyon keresettek voltak a kézműves videóink (97 megtekintést ért el), így húsvétkor is kedveskedtünk vele.
További programok az Internet Fiestán:
- Könyv- és videókazetta turi: leselejtezett könyveinket, illetve videókazettáinkat lehetett ingyenesen elvinni.
- Emoji verseny: feladványunkban 10 irodalmi mű címét kellett kitalálni A magyar költészet napja alkalmából. Ismert regényeket rejtettek az emojik, ezekből kellett kitalálni, hogy melyiket. Aki mind a tizet kitalálta, sorsoláson vett részt, és a szerencsés nyertes díjazásban részesült.
- Mémek harca – Pro: Értelem és érzelem mémkészítő verseny: a versenyzőknek egy értelem és / vagy érzelemmel kapcsolatos mémet kellett elkészíteni, majd azt a könyvtár részére elküldeni.
- Telefonos mémcsata és mémkészítő verseny: a versenyzőknek egy telefonnal, mobiltelefonnal kapcsolatos mémet kellett elkészíteni, majd azt a könyvtár részére elküldeni.
Könyvajánlóval is segítettük olvasóinkat, hogy közelebb kerüljenek a mobiltelefon és az internet világához.
Mobilkiállítást is rendeztünk az emeleti aulában. Megtekinthető 2024. március 28. és április 30. között könyvtárunk nyitvatartási idejében.
Nagyon örültünk, hogy többen nemcsak egy, hanem több játékhoz is kedvet kaptak.
Természetesen, szívesen segítettünk minden olyan személynek, akik elakadtak saját "okos" eszközük használata közben.
Reméljük, hogy a jövő évi Internet Fiesta programsorozatban is sok-sok személyes és online találkozót tudunk megvalósítani a tanulni, tájékozódni, játszani vágyóknak egyaránt!
A felajánlásokat ezúton is nagyon köszönjük: a Next-Tel GSM Kunszentmártonnak és Bytemen PC-nek.
Köszönjük a résztvevőknek a tartalmas hetet!