Címke: Móricz Zsigmond Városi Könyvtár

Rege tábor 2024

Ezen a nyáron a Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár két Rege tábort is szervezett. Július 8-tól 12-ig 12-16 év közötti, július 15-től 19-ig alsó tagozatos gyerekekkel ismertettük meg a török hódoltság korát, s amit ez az időszak ránk hagyott. A Közösségi Ház klimatizált Jurta termében kaptunk helyet, ahol nem kellett törődnünk azzal, hogy ez a két hét volt eddig a nyáron a legmelegebb. Köszönjük szépen! A munkánkat közösségi szolgálatukat nálunk végző középiskolások segítették, amit köszönünk szépen.


A nagyobbaknak szóló tábort pályázat útján sikerült megvalósítani, melyet az NKA írt ki. Olyan fiatalokat hívtunk meg ebbe a táborba, akik hűséges olvasóink voltak az elmúlt évben. A második héten alsó tagozatos gyermekkel ugyanazt a témát jártuk körül, csak az ő életkoruknak megfelelően. Mindannyian érdeklődve várták az eseményt, és aktívan vettek részt a programokban. Az utolsó napi beszélgetésből kiderült, hogy a táborozók új információkkal, barátságokkal, élményekkel lettek gazdagabbak az öt nap során.
A programjaink változatosak voltak. Köszönjük szépen Kovács Zsoltnak, a Mezőtúri Református Kollégium oktatási igazgatóhelyettesének a tábornyitó előadásokat, melyeket számunkra tartott a török korról, s a kalauzolást a Mezőtúri Református Látogatóközpontban, ahol az íjászatot, lövészetet is kipróbálhattuk. Köszönjük a segítséget Kállai Krisztiánnak.
Persze a könyvtárismereti foglalkozás sem maradt el, hiszen az azon szerzett ismeretek alapján kellett a megalakult csapatoknak egy magyar kislányt kiszabadítani a törökök fogságából.

 

Azt is megtudtuk, hogy városunkban milyen lehetett az élet ebben a korban.
Megismerkedtünk a gyulai vár történetével, amit saját szemünkkel is láthattunk, hiszen ide vezetett a buszos kirándulásunk. Tartalmas tárlatvezetésen és múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt.


A Túri Fazekas Múzeumban Pusztai Zsolt, az intézmény vezetője más oldaláról világította meg ezt a korszakot, s a gyerekek az agyagozást, korongozást is kipróbálhatták. Megtekintettük a vezetésével a Várostörténeti kiállítást a Városházán, s a kovácsműhelybe is ellátogattunk. Köszönjük a munkáját neki és Asztalos Csabának is.


Egy igazi török lánnyal is beszélgettünk, Coskun Leilával, aki elmondta, hogyan is élte, éli meg ő a két kultúra különbözőségét. Egy török mondatot is megtanított nekünk. Leila, Çok teşekkür ederim!
A Tourinform Irodában is szívesen láttak minket, amiért hálásak vagyunk.
Kötöttünk turbánt, színeztünk török mandalát, egy török dalt is megtanultunk, a kisebbekkel megtekintettük az Alföldi Tégláriumot. Köszönjük Szabó Andrásnak az érdekes előadást. Megismerkedtünk Naszreddin hodzsával a törökök híres és bölcs tréfacsinálójával, jó néhány fejtörőjét meg is oldottuk. Megtanultunk törökmézet készíteni, s meg is kóstoltuk ezt az édességet. S nem maradt el a minden évben visszatérő pólófestés sem.
A nagyobbak a hét folyamán többek között a 25 szelfi a török korból című könyv vicces írásait olvasták és adták elő egymásnak, a fiatalabbaknak török népmesét és magyar mondákat olvastunk.

Az idősebbek Gulyás Gerda irányításával egy fátyoltáncot is elsajátítottak. Köszönjük szépen, Gerda!
Pénteken mindkét tábor résztvevői feladatlap kitöltésével igazolták, hogy nem dolgoztunk hiába, mert a gyerekek sok-sok ismeretet szereztek az öt nap folyamán úgy, hogy közben jól érezték magukat.
A Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook oldalon a cikk olvasói is részesei lehetnek egy kicsit a két táborunknak a megosztott képek segítségével.
 

Vékony Erzsébet és Vig Gabriella könyvtárosok

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár - Mezőtúr