Címke: Máté Ágnes

MKE hírek

16 tagtársunk vett részt a vándorgyűlésen, amely szervezetünk számára nagyon sikeres volt. A nyitó plenáris ülésen két tagunk is színpadon volt. MKE Emlékérmet kapott dr. Szecsey Istvánné Pápay Judit, az Ipolyi Arnold Művelődési Központ, Könyvtár és Butyka Béla Helytörténeti gyűjtemény igazgatóhelyettese, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke, az MKE JNSZM Szervezet második helyen regisztrált tagja, valamint Az Év fiatal könyvtárosa lett Szirákiné dr. Kovács Györgyi, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Ifjúsági csoportjának munkatársa, az MKE JNSZM Szervezet első helyen regisztrált tagja. Nagyon jó érzés volt ott lenni és tapsolni nekik. 👏

Válogatás a szakmai programok közül


A vándorgyűlés témája nagyon időszerű, jó választás volt. Amit már magunk is leszűrtünk a téma kapcsán, azt az egyes előadók is megerősítették, az AI-t fenntartásokkal kell kezelnünk.
Többeknek tetszett a gyermekkönyvtári szekció programja, kiemelten a délutáni gyakorlati bemutatók, melyeken kézzelfogható ötleteket kaptak a résztvevők a további munkához. Ami kifejezetten érdekes volt, hogy milyen jól együttműködött az informatikus csapat a könyvtárosokkal.
Volt, akinek a VarázsKuckó workshopja tetszett a legjobban. Játékos feladatokkal elevenítették meg a mesék világát. Elsősorban gyermekkönyvtárosoknak ajánlott módszer, mivel a fiatalabb korosztálynak tervezik a foglalkozásaikat. A résztvevők felnőttként próbálták ki a programot. Csoportokat kellett alkotniuk, és a csoportban mindenki kapott egy szerepet. Nagyon élvezte mindenki a játékot. A feladatok megoldása nem volt nehéz, de többféle készségre volt szükség hozzájuk (pl. betűket kellett rajzolni egy másik ember hátára, és a másiknak úgy kellett kitalálnia a szót; vagy közmondásokat kellett kiegészíteni). Az ötletet hazahoztuk, használni fogjuk.
A gyermekkönyvtári "Aki keres, (ki)talál" játék is nagyon ötletes volt. A lényege, hogy egy versátiratban szereplő kiemelt szavakat kellett megkeresni a gyermekkönyvtár területén. Ezek lehettek a polcokon, a falon, az ablakon stb. bárhol. Ezt az ötletet is elhoztuk magunkkal, a Hild Viktor Könyvtár az Éjszaka a könyvtárban rendezvényén Gazdag Erzsi versét írták át a szervezők.
Az elnöki szekción megismerhettük a MKE új honlapját, bemutatták a folyamatot, ahogy kiválasztották az új logóját az egyesületnek, a mesterséges intelligencia segítségével képet generáltunk a könyvtárosokról. Kaptunk egy kis divatbemutatót a jelenlévő könyvtárosok közreműködésével, megcáfolva a régi sztereotípiát, és bemutatva, hogy igenis trendik és sokszínűek a 21. századi könyvtárosok. Egy stílustanácsadó is közreműködött a kerekasztal beszélgetésben.
Újdonság volt az Év fiatal könyvtárosa szekció, amelyen bemutatkozhattak az idei nyertesek díjazott pályamunkájukkal, valamint az utóbbi néhány év díjazottjai akár új kutatási témákkal is. Munkatársunk, tagtársunk Szirákiné dr. Kovács Györgyi Könyvtárhasználati foglalkozások a könyvtárban: szerepjáték, szabadulószoba és interaktív regény c. nyertes pályamunkáját mutatta be. Nagyon hangulatos előadást tartott Györgyi. Kipróbálhatták vele a résztvevők egy interaktív regény kialakulását és szerencsére sikerült megmenteni a McDonald's-os eladót a vámpírtól.
Hasznosak voltak a Marketing szekcióban elhangzottak. Többek között megismerhettük a közművelődési márkázás 12 pontját. Ötleteket gyűjthettünk a Somogyi Könyvtár pontgyűjtő kihívásából, a FSZEK kommunikációs stratégiájából és a közösségi médiába szánt posztok kategorizálásáról is hallottunk egy profi szövegírótól.

Válogatás a kulturális programok közül

A nagy meleg ellenére meghatározó élménye volt annak, aki bejutott a sikeres jelentkezők közé és beléphetett a Csillag börtönbe.
A csapatunk vállalkozó szellemű volt, többen részt vettek az éjszakai városnéző sétán, amely végén a fogadalmi templom tornyába vezető lépcsőket kellett legyőzni. Hatalmas élmény volt a szegedi éjszaka látványa és a frissítő szellő a toronyban, amely felüdítő volt a forróságban.
Lehetőségünk volt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megtekinteni a Munkácsy - a festőzseni című kiállítást. Kár lett volna kihagyni, MKE tagkártyával ráadásul ingyenes volt.
A baráti találkozó bulija jól sikerült, főleg miután a DJ megérezte milyen zenére vevő a társaság. Végig kitartottunk …
Bízunk benne, hogy beszámolónk kedvcsinálóként hat, és minél többen velünk tartotok jövőre! Szervezetünk a regisztrációs díj átvállalásával támogatja tagjait!

Fitz József-könyvdíj 2024

A könyvtárosok szavazati alapján az előző évben megjelent, a könyvtáros szakma által legértékesebbnek tartott könyvek.
Erdők-mezők népmeséi: Bajzáth Mária válogatása Ónya-Oláh Dóra rajzaival. A Lampion kiadó kiadványa.
Chronica Hungarorum, melyet Farkas Gábor Farkas, Varga Bernadett szerkesztett. Az OSZK kiadványa. Az eredeti mű csúcsminőségű fakszimiléje, amely egyben egy nyomdai bravúr is.
Buda & Pest : egy város zivataros századaiból. A kiadvány tizenhat történelmiregény-író által közösen írt, sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális regény a Historycum kiadásában.
A díjakat az 55. Vándorgyűlésen Szegeden adták át a díjazottaknak.


Könyvtáros Klub Nívódíj 2024

Szintén a könyvtárosok szakmai véleménye alapján megítélt díj.
Iglódi Csaba újságíró Dreher-szimfónia c. műve négy generáció sorsáról mesél a kétszáz évet átölelő családregényében. A kiadvány 2023-ban az Ünnepi Könyvhét kiadványa volt.
A díjat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál őszi rendezvényén adták át a Folyékony irodalom – avagy családregények a 21. században program során.

Egyesületi hírek

2024. szeptember 30-án nyugdíjas könyvtárosok találkozóját szerveztük meg az Országos Könyvtári Napok keretében.
A program a Verseghy parkban kezdődött Borbereki Kovács Zoltán Verseghy szobrának koszorúzásával.


Majd a Verseghy könyvtárban folytatódott, ahol pogácsa és tea kíséretében egy interaktív, beszélgetést kezdeményező játék kezdődött, amely keretében minden jelenlévő megszólalhatott. A közvetlen beszélgetés mindenkit feltöltött.


2024. október 24-én MKE tanácsülés volt az OSZK-ban. Máté Ágnes vett részt rajta. A legfontosabbak az ott elhangzottakból:
• a zöldkönyvtári cím a finisben van. Ha van helyi zöldítési gyakorlat, akkor azt Oros Sándornak kell megírni. A téma gazdája Szekszárd lesz.
• az 55., Szegeden rendezett vándorgyűléssel a résztvevők majdnem 90%-a elégedett volt.
- jövőre a vándorgyűlés helyszíne Debrecen lesz. 2025 a tudomány éve, ezért a vándorgyűlés témája is ezzel kapcsolatos: Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában.
• december 13-án online tanácsülés lesz.
• Az MKE Elnökesége azzal a javaslattal él fordul a nyilvános könyvtárak vezetőihez, hogy az MKE tagkártyával rendelkezők, vagyis az országos hatáskörű szakmai szervezet tagjai számára biztosítsa a díjmentes könyvtári beiratkozási lehetőséget, amit a könyvtárhasználati szabályzatban tudnak rögzíteni.
Kérjük a vármegyénkben működő nyilvános könyvtárak vezetőit jelezzék a matea@vfmk.hu címen, ha támogatják az állásfoglalást!
• Az új MKE honlapot mindenkinek a figyelmébe ajánljuk.
A legfrissebb hírekért pedig követni kell a Facebookon a Magyar Könyvtárosok Egyesületét!

• Új kezdeményezés, hogy az MKE a tagságára építve létre kíván hozni egy önkéntesekből álló csoportot, egy szakmai utánpótlás mentori hálózatot, melynek tagjai vállalják, hogy a könyvtárukban közösségi szolgálatot teljesítő diákok körében tudatos, a könyvtáros pályára irányuló pályaorientációs tevékenységet végeznek. Ebben a munkában aktív szerepet vállal az MKE Oktatási, képzési mentorprogram, utánpótlás Munkabizottsága, amelynek elnöke Eszenyiné dr. Borbély Mária. Elsősorban az elérhető képzésekről és képzőhelyekről szóló tájékoztatókkal, módszertani útmutatóval, javaslatokkal segítik majd az önkéntesek munkáját.
A jelentkezéseket a következő elérhetőségen várja a Munkabizottság. Az üzenet mezőbe be kell írni: szakmai utánpótlás mentor!
• Az egyesület négy programja kapott NKA támogatást: 56. vándorgyűlés; MKE 90 éves szakmai konferencia; továbbképzés (állományvédelem témakörében tervezik); webmagazin írói honoráriumára. 2025-ben kerek évfordulós, 90 éves lesz az MKE. Érdemes figyelni az ezzel kapcsolatos híreket.
• 2025-ben tagdíjemelés várható az év folyamán. Előnyös ezért mind a jelentkezést, mind a tagdíjfizetést az év elején januárban intézni. Tájékoztatás a jelentkezésről az egyesület elnökétől kérhető

Máté Ágnes: MKE hírek

Fitz József-könyvdíj
A javaslatok begyűjtésén már túl van a munkacsoport. Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek az aktivitását! Hamarosan konkrét kiadványokra szavazhattok majd. Eredményhirdetés és díjátadás Szegeden lesz az 55. MKE Vándorgyűlésen.
Legyen jövőre könnyebb! Kérlek Benneteket, ha olyan könyvvel találkoztok, amelynek megjelenése kivételes esztétikai értéket képvisel, vagy tartalmát tekintve igazi kuriózum és 2024-es magyarországi megjelenésű, küldjétek el számomra a kiadvány legfontosabb adataival (szerző, cím, kiadó, ISBN szám és egy rövid méltatás, miért is ajánljátok) a matea@vfmk.hu címre.
Vándorgyűlés
Igazán aktuális témával hamarosan itt a vándorgyűlés. Még egy pár hét és elkezdődik a jelentkezés.
Miért is menjünk Szegedre? Azt megtudhatjuk a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének honlapjáról Kukkonka Judit elnök invitálásából:
„Szegeden mindig süt a nap,
itt a legfinomabb a halászlé (nem vita tárgya, kijelentés),
nálunk van a legtöbb szökőkút, vizes csobogó a városban,
itt van Közép-Európa legnagyobb és legszebb tere,
s még sorolhatnánk mi vár rátok!
Várunk benneteket Szegeden!
Gyertek minél többen!”
Az MKE JNSZM Szervezete tagjainak regisztrációs díját a megyei szervezet állja. Kis közösségünkbe mindenkit szeretettel várunk! Az éves tagdíj befizetésével lehet még csatlakozni hozzánk.
Egyesületi hírek
2024. február 8-án MKE Tanácsülés volt az OSZK-ban. Gálné Weigert Éva és Máté Ágnes vettek részt rajta.
2024. február 12-én éves taggyűlést tartottunk, ahol elfogadtuk az előző év pénzügyi beszámolóját és beszéltünk az idei év terveiről.
2024. február 20-án volt az első vezetőségi ülés. Döntés született az idei évre tervezettekről (kirándulás a Tiszazugba és Budapestre a Magyar Zene Házába, Vándorgyűlés), elkészítettük az év pénzügyi tervét.
2024. február 29-ig elküldtük az MKE részére szervezetünk éves pénzügyi beszámolóját és jövő évi költségvetési tervét.
2024. március 15-ig eljutattuk a Fitz József-könyvdíjra javasolt könyvek listáját az MKE Tanács elnökének, a Fitz munkacsoport vezetőjének, Kukkonka Juditnak.
2024. április 2-ig kellett megküldenünk a tagságunk adatait az új MKE tagnyilvántartáshoz. A tagok google űrlap kitöltésével segítették adataik kiegészítését. Köszönjük!
2024. május 9-én lesz a MKE küldöttgyűlés és azt követően Tanácsülés lesz az OSZK-ban. Litkei-Nyíri Anita és Máté Ágnes vesznek részt rajta.
A tagdíjbefizetések folyamatosan történtek és történnek.

***

KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv főszereplője Arató Antal címzetes könyvtárigazgató, a könyvtáros szakma ikonikus alakja. Az interjúregény 80. születésnapja alkalmából készült. Személye Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez több okból is kapcsolódik. 1970-1982 között a Jászberényi Városi Könyvtár igazgatója volt. Az már nem annyira ismert, hogy 1950-ben kitelepítették családját a fővárosból Jászapátira. Ezekről az időkről is mesél a könyvben humorosan, derűvel. És ahol szinte kinyílt a könyv, mikor belelapoztam a következő volt:
„A könyvtár mosdójába pedig egy WC-újságot helyeztem el. A lényege az volt, hogy a különböző könyvekből az emésztéssel, székürítéssel összefüggő írásokat gépeltettem ki. …Ezek a művek természetesen kint voltak a szabadpolcon is, aki tehát kíváncsi lett valamelyik szerzőre, kikölcsönözhette a műveit.”
A könyvmenedzselésnek korai és nem hétköznapi módja az akkori Jászberényből. És még sok más érdekesség olvasható a könyvben. Remélem felkeltette az érdeklődést!

A kiadvány megrendelhető Majer Tamástól (vesszoparipakiado@gmail.com, 20/852-9982).

Máté Ágnes: MKE hírek

 2024. május 9-én MKE küldöttgyűlés, azt követően pedig Tanácsülés volt az OSZK-ban. Litkei-Nyíri Anita és Máté Ágnes vettek részt rajta.
A gyűlés legelső momentuma volt, hogy egyperces néma felállással emlékeztek a jelenlévők Takáts Bélára, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény márciusban elhunyt szakmai igazgatóhelyettesére, aki az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének alapító tagja, 2003-2010-ig elnöke, 2019-ig vezetőségi tagja, 2011-től pedig nyolc éven át a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elnökségének (MKE) tagja volt.🖤

Méltatták a március 15-e kapcsán állami kitüntetést kapó könyvtárosokat, így elhangzott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatójának, Gacov Katalinnak a neve is, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. 👏
A küldöttgyűlésen előadásában kiemelte a Verseghy Ferenc Könyvtár két munkatársát Péterfi Rita a 2024. évi bérfelmérés eredményének feldolgozása kapcsán. A felmérés táblázatait Simon Sándor és Szirákiné dr. Kovács Györgyi készítették. 👏
Idén Szegeden lesz az 55. Vándorgyűlés. Szervezetünkből 16 fő vesz részt a konferencián.
Beszámoló a következő lapszámban.