16 tagtársunk vett részt a vándorgyűlésen, amely szervezetünk számára nagyon sikeres volt. A nyitó plenáris ülésen két tagunk is színpadon volt. MKE Emlékérmet kapott dr. Szecsey Istvánné Pápay Judit, az Ipolyi Arnold Művelődési Központ, Könyvtár és Butyka Béla Helytörténeti gyűjtemény igazgatóhelyettese, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke, az MKE JNSZM Szervezet második helyen regisztrált tagja, valamint Az Év fiatal könyvtárosa lett Szirákiné dr. Kovács Györgyi, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Ifjúsági csoportjának munkatársa, az MKE JNSZM Szervezet első helyen regisztrált tagja. Nagyon jó érzés volt ott lenni és tapsolni nekik. 👏
Válogatás a szakmai programok közül
A vándorgyűlés témája nagyon időszerű, jó választás volt. Amit már magunk is leszűrtünk a téma kapcsán, azt az egyes előadók is megerősítették, az AI-t fenntartásokkal kell kezelnünk.
Többeknek tetszett a gyermekkönyvtári szekció programja, kiemelten a délutáni gyakorlati bemutatók, melyeken kézzelfogható ötleteket kaptak a résztvevők a további munkához. Ami kifejezetten érdekes volt, hogy milyen jól együttműködött az informatikus csapat a könyvtárosokkal.
Volt, akinek a VarázsKuckó workshopja tetszett a legjobban. Játékos feladatokkal elevenítették meg a mesék világát. Elsősorban gyermekkönyvtárosoknak ajánlott módszer, mivel a fiatalabb korosztálynak tervezik a foglalkozásaikat. A résztvevők felnőttként próbálták ki a programot. Csoportokat kellett alkotniuk, és a csoportban mindenki kapott egy szerepet. Nagyon élvezte mindenki a játékot. A feladatok megoldása nem volt nehéz, de többféle készségre volt szükség hozzájuk (pl. betűket kellett rajzolni egy másik ember hátára, és a másiknak úgy kellett kitalálnia a szót; vagy közmondásokat kellett kiegészíteni). Az ötletet hazahoztuk, használni fogjuk.
A gyermekkönyvtári "Aki keres, (ki)talál" játék is nagyon ötletes volt. A lényege, hogy egy versátiratban szereplő kiemelt szavakat kellett megkeresni a gyermekkönyvtár területén. Ezek lehettek a polcokon, a falon, az ablakon stb. bárhol. Ezt az ötletet is elhoztuk magunkkal, a Hild Viktor Könyvtár az Éjszaka a könyvtárban rendezvényén Gazdag Erzsi versét írták át a szervezők.
Az elnöki szekción megismerhettük a MKE új honlapját, bemutatták a folyamatot, ahogy kiválasztották az új logóját az egyesületnek, a mesterséges intelligencia segítségével képet generáltunk a könyvtárosokról. Kaptunk egy kis divatbemutatót a jelenlévő könyvtárosok közreműködésével, megcáfolva a régi sztereotípiát, és bemutatva, hogy igenis trendik és sokszínűek a 21. századi könyvtárosok. Egy stílustanácsadó is közreműködött a kerekasztal beszélgetésben.
Újdonság volt az Év fiatal könyvtárosa szekció, amelyen bemutatkozhattak az idei nyertesek díjazott pályamunkájukkal, valamint az utóbbi néhány év díjazottjai akár új kutatási témákkal is. Munkatársunk, tagtársunk Szirákiné dr. Kovács Györgyi Könyvtárhasználati foglalkozások a könyvtárban: szerepjáték, szabadulószoba és interaktív regény c. nyertes pályamunkáját mutatta be. Nagyon hangulatos előadást tartott Györgyi. Kipróbálhatták vele a résztvevők egy interaktív regény kialakulását és szerencsére sikerült megmenteni a McDonald's-os eladót a vámpírtól.
Hasznosak voltak a Marketing szekcióban elhangzottak. Többek között megismerhettük a közművelődési márkázás 12 pontját. Ötleteket gyűjthettünk a Somogyi Könyvtár pontgyűjtő kihívásából, a FSZEK kommunikációs stratégiájából és a közösségi médiába szánt posztok kategorizálásáról is hallottunk egy profi szövegírótól.
Válogatás a kulturális programok közül
A nagy meleg ellenére meghatározó élménye volt annak, aki bejutott a sikeres jelentkezők közé és beléphetett a Csillag börtönbe.
A csapatunk vállalkozó szellemű volt, többen részt vettek az éjszakai városnéző sétán, amely végén a fogadalmi templom tornyába vezető lépcsőket kellett legyőzni. Hatalmas élmény volt a szegedi éjszaka látványa és a frissítő szellő a toronyban, amely felüdítő volt a forróságban.
Lehetőségünk volt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megtekinteni a Munkácsy - a festőzseni című kiállítást. Kár lett volna kihagyni, MKE tagkártyával ráadásul ingyenes volt.
A baráti találkozó bulija jól sikerült, főleg miután a DJ megérezte milyen zenére vevő a társaság. Végig kitartottunk …
Bízunk benne, hogy beszámolónk kedvcsinálóként hat, és minél többen velünk tartotok jövőre! Szervezetünk a regisztrációs díj átvállalásával támogatja tagjait!
Fitz József-könyvdíj 2024
A könyvtárosok szavazati alapján az előző évben megjelent, a könyvtáros szakma által legértékesebbnek tartott könyvek.
Erdők-mezők népmeséi: Bajzáth Mária válogatása Ónya-Oláh Dóra rajzaival. A Lampion kiadó kiadványa.
Chronica Hungarorum, melyet Farkas Gábor Farkas, Varga Bernadett szerkesztett. Az OSZK kiadványa. Az eredeti mű csúcsminőségű fakszimiléje, amely egyben egy nyomdai bravúr is.
Buda & Pest : egy város zivataros századaiból. A kiadvány tizenhat történelmiregény-író által közösen írt, sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális regény a Historycum kiadásában.
A díjakat az 55. Vándorgyűlésen Szegeden adták át a díjazottaknak.
Könyvtáros Klub Nívódíj 2024
Szintén a könyvtárosok szakmai véleménye alapján megítélt díj.
Iglódi Csaba újságíró Dreher-szimfónia c. műve négy generáció sorsáról mesél a kétszáz évet átölelő családregényében. A kiadvány 2023-ban az Ünnepi Könyvhét kiadványa volt.
A díjat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál őszi rendezvényén adták át a Folyékony irodalom – avagy családregények a 21. században program során.
Egyesületi hírek
2024. szeptember 30-án nyugdíjas könyvtárosok találkozóját szerveztük meg az Országos Könyvtári Napok keretében.
A program a Verseghy parkban kezdődött Borbereki Kovács Zoltán Verseghy szobrának koszorúzásával.
Majd a Verseghy könyvtárban folytatódott, ahol pogácsa és tea kíséretében egy interaktív, beszélgetést kezdeményező játék kezdődött, amely keretében minden jelenlévő megszólalhatott. A közvetlen beszélgetés mindenkit feltöltött.
2024. október 24-én MKE tanácsülés volt az OSZK-ban. Máté Ágnes vett részt rajta. A legfontosabbak az ott elhangzottakból:
• a zöldkönyvtári cím a finisben van. Ha van helyi zöldítési gyakorlat, akkor azt Oros Sándornak kell megírni. A téma gazdája Szekszárd lesz.
• az 55., Szegeden rendezett vándorgyűléssel a résztvevők majdnem 90%-a elégedett volt.
- jövőre a vándorgyűlés helyszíne Debrecen lesz. 2025 a tudomány éve, ezért a vándorgyűlés témája is ezzel kapcsolatos: Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában.
• december 13-án online tanácsülés lesz.
• Az MKE Elnökesége azzal a javaslattal él fordul a nyilvános könyvtárak vezetőihez, hogy az MKE tagkártyával rendelkezők, vagyis az országos hatáskörű szakmai szervezet tagjai számára biztosítsa a díjmentes könyvtári beiratkozási lehetőséget, amit a könyvtárhasználati szabályzatban tudnak rögzíteni.
Kérjük a vármegyénkben működő nyilvános könyvtárak vezetőit jelezzék a matea@vfmk.hu címen, ha támogatják az állásfoglalást!
• Az új MKE honlapot mindenkinek a figyelmébe ajánljuk.
A legfrissebb hírekért pedig követni kell a Facebookon a Magyar Könyvtárosok Egyesületét!
• Új kezdeményezés, hogy az MKE a tagságára építve létre kíván hozni egy önkéntesekből álló csoportot, egy szakmai utánpótlás mentori hálózatot, melynek tagjai vállalják, hogy a könyvtárukban közösségi szolgálatot teljesítő diákok körében tudatos, a könyvtáros pályára irányuló pályaorientációs tevékenységet végeznek. Ebben a munkában aktív szerepet vállal az MKE Oktatási, képzési mentorprogram, utánpótlás Munkabizottsága, amelynek elnöke Eszenyiné dr. Borbély Mária. Elsősorban az elérhető képzésekről és képzőhelyekről szóló tájékoztatókkal, módszertani útmutatóval, javaslatokkal segítik majd az önkéntesek munkáját.
A jelentkezéseket a következő elérhetőségen várja a Munkabizottság. Az üzenet mezőbe be kell írni: szakmai utánpótlás mentor!
• Az egyesület négy programja kapott NKA támogatást: 56. vándorgyűlés; MKE 90 éves szakmai konferencia; továbbképzés (állományvédelem témakörében tervezik); webmagazin írói honoráriumára. 2025-ben kerek évfordulós, 90 éves lesz az MKE. Érdemes figyelni az ezzel kapcsolatos híreket.
• 2025-ben tagdíjemelés várható az év folyamán. Előnyös ezért mind a jelentkezést, mind a tagdíjfizetést az év elején januárban intézni. Tájékoztatás a jelentkezésről az egyesület elnökétől kérhető
Fitz József-könyvdíj
A javaslatok begyűjtésén már túl van a munkacsoport. Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek az aktivitását! Hamarosan konkrét kiadványokra szavazhattok majd. Eredményhirdetés és díjátadás Szegeden lesz az 55. MKE Vándorgyűlésen.
Legyen jövőre könnyebb! Kérlek Benneteket, ha olyan könyvvel találkoztok, amelynek megjelenése kivételes esztétikai értéket képvisel, vagy tartalmát tekintve igazi kuriózum és 2024-es magyarországi megjelenésű, küldjétek el számomra a kiadvány legfontosabb adataival (szerző, cím, kiadó, ISBN szám és egy rövid méltatás, miért is ajánljátok) a matea@vfmk.hu címre.
Vándorgyűlés
Igazán aktuális témával hamarosan itt a vándorgyűlés. Még egy pár hét és elkezdődik a jelentkezés.
Miért is menjünk Szegedre? Azt megtudhatjuk a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének honlapjáról Kukkonka Judit elnök invitálásából:
„Szegeden mindig süt a nap,
itt a legfinomabb a halászlé (nem vita tárgya, kijelentés),
nálunk van a legtöbb szökőkút, vizes csobogó a városban,
itt van Közép-Európa legnagyobb és legszebb tere,
s még sorolhatnánk mi vár rátok!
Várunk benneteket Szegeden!
Gyertek minél többen!”
Az MKE JNSZM Szervezete tagjainak regisztrációs díját a megyei szervezet állja. Kis közösségünkbe mindenkit szeretettel várunk! Az éves tagdíj befizetésével lehet még csatlakozni hozzánk.
Egyesületi hírek
2024. február 8-án MKE Tanácsülés volt az OSZK-ban. Gálné Weigert Éva és Máté Ágnes vettek részt rajta.
2024. február 12-én éves taggyűlést tartottunk, ahol elfogadtuk az előző év pénzügyi beszámolóját és beszéltünk az idei év terveiről.
2024. február 20-án volt az első vezetőségi ülés. Döntés született az idei évre tervezettekről (kirándulás a Tiszazugba és Budapestre a Magyar Zene Házába, Vándorgyűlés), elkészítettük az év pénzügyi tervét.
2024. február 29-ig elküldtük az MKE részére szervezetünk éves pénzügyi beszámolóját és jövő évi költségvetési tervét.
2024. március 15-ig eljutattuk a Fitz József-könyvdíjra javasolt könyvek listáját az MKE Tanács elnökének, a Fitz munkacsoport vezetőjének, Kukkonka Juditnak.
2024. április 2-ig kellett megküldenünk a tagságunk adatait az új MKE tagnyilvántartáshoz. A tagok google űrlap kitöltésével segítették adataik kiegészítését. Köszönjük!
2024. május 9-én lesz a MKE küldöttgyűlés és azt követően Tanácsülés lesz az OSZK-ban. Litkei-Nyíri Anita és Máté Ágnes vesznek részt rajta.
A tagdíjbefizetések folyamatosan történtek és történnek.
***
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv főszereplője Arató Antal címzetes könyvtárigazgató, a könyvtáros szakma ikonikus alakja. Az interjúregény 80. születésnapja alkalmából készült. Személye Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez több okból is kapcsolódik. 1970-1982 között a Jászberényi Városi Könyvtár igazgatója volt. Az már nem annyira ismert, hogy 1950-ben kitelepítették családját a fővárosból Jászapátira. Ezekről az időkről is mesél a könyvben humorosan, derűvel. És ahol szinte kinyílt a könyv, mikor belelapoztam a következő volt:
„A könyvtár mosdójába pedig egy WC-újságot helyeztem el. A lényege az volt, hogy a különböző könyvekből az emésztéssel, székürítéssel összefüggő írásokat gépeltettem ki. …Ezek a művek természetesen kint voltak a szabadpolcon is, aki tehát kíváncsi lett valamelyik szerzőre, kikölcsönözhette a műveit.”
A könyvmenedzselésnek korai és nem hétköznapi módja az akkori Jászberényből. És még sok más érdekesség olvasható a könyvben. Remélem felkeltette az érdeklődést!
A kiadvány megrendelhető Majer Tamástól (vesszoparipakiado@gmail.com, 20/852-9982).
2024. május 9-én MKE küldöttgyűlés, azt követően pedig Tanácsülés volt az OSZK-ban. Litkei-Nyíri Anita és Máté Ágnes vettek részt rajta.
A gyűlés legelső momentuma volt, hogy egyperces néma felállással emlékeztek a jelenlévők Takáts Bélára, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény márciusban elhunyt szakmai igazgatóhelyettesére, aki az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének alapító tagja, 2003-2010-ig elnöke, 2019-ig vezetőségi tagja, 2011-től pedig nyolc éven át a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elnökségének (MKE) tagja volt.🖤
Méltatták a március 15-e kapcsán állami kitüntetést kapó könyvtárosokat, így elhangzott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatójának, Gacov Katalinnak a neve is, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. 👏
A küldöttgyűlésen előadásában kiemelte a Verseghy Ferenc Könyvtár két munkatársát Péterfi Rita a 2024. évi bérfelmérés eredményének feldolgozása kapcsán. A felmérés táblázatait Simon Sándor és Szirákiné dr. Kovács Györgyi készítették. 👏
Idén Szegeden lesz az 55. Vándorgyűlés. Szervezetünkből 16 fő vesz részt a konferencián.
Beszámoló a következő lapszámban.
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Girnt Vilmos festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jászberényi Sándor íróval Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő emlékkiállítás nyílt a Helyismereti gyűjteményben a könyvtár 2. emeletén.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Hild Könyvtár (Szolnok): Szavalóversenyt szerveztek a Magyar kultúra napja alkalmából a könyvtárban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon anime klubok találkozójának adott otthon az Ifjúsági részleg.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvassuk ki Európát! 2017. évi olvasási kihívás eredményhirdetésén vehették át a nyertes olvasók a nyereményeiket.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Baba-mama klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek
Február
1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szóvihar címmel Lackfi Jánossal találkozhattak az irodalombarátok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd döntőjének adott otthont a Gyermekkönyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5-23. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Ne ítéljen a borító alapján! címmel kölcsönzési akciót szerveztek a könyvtárosok.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Fotóműhely kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Hild Könyvtár (Szolnok): "Itt a farsang, áll a bál" címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.
Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Valentin-napi kézműves foglalkozást és meseolvasást szerveztek.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nagy könyves kihívást előző évben teljesítő olvasókat köszöntötték egy kis ünnepség keretében a könyvtárban.
10. Hild Könyvtár (Szolnok): Bemutatkozott az Autistákért Szolnokon Civil Társaság. A beszélgetésen közreműködtek a Liget Úti Iskola diákjai. Oravecz Lizanka könyvbemutatója is színesítette a programot.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A reneszánsz királyné, Beatrix címmel tartott előadást Mátyás király olasz hitveséről Kiszelyné Tóth Anett történész.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írókról, írásról, irodalomról beszélgettet Darvasi László és Jenei Gyula.
Verseghy Könyvtár Fotótára
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya volt a Művészeti szalon vendége. Az írónővel Lengyel Boldizsár beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A MKE megyei szervezetének taggyűlésén Czakóné Gacov Katalin tartott beszámolót európai szakmai útjáról.
Verseghy Könyvtár Fotótára
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó klub tagjai Ázsia irodalmáról beszélgettek. Az Ifjúsági részlegben a Fantasy kör tagjai tartották meg havi találkozójukat.
23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasóestet tartottak az író születésének 110. évfordulója tiszteletére.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázadj fel! Mosolyogj! című író-olvasó találkozó vendége Schäffer Erzsébet volt. Az íróval Joó Zsuzsanna újságíró beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
23., 28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Mesél a papírszínház foglalkozáson A három toll című mesét hallgathatták meg a gyerekek.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör tagjai Kavabata Jaszunari munkásságáról beszélgettek a Művészeti szalonban.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A juta madzag sokoldalú felhasználását mutatta be Tóth Etelka Edit a Kreatívlak foglalkozásán.
A tiszaörsi könyvtár - Ujvári László felvétele
Március
5. Hild Könyvtár (Szolnok): Vajdulákné Fótos Éva tartott kézműves foglalkozást a 3D-és papírcsodák klubfoglalkozás keretében.
Verseghy Könyvtár Fotótára
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikoletta fotóiból nyílt kiállítás Megragadt pillanatok címmel.
9. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Kitűzőket készítettek a könyvtárosok gyermekekkel közösen.
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Boszorkányokról tartott színes előadást Kiszely Tóth Anett történész az Életre kelt történelem sorozat keretében.
22.Községi Könyvtár (Pusztamonostor): "Ezernyolcszáznegyvennyolc te csillag" címmel irodalmi estet tartottak a könyvtárban.
Pusztamonostor Hírek archívuma
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kötter Tamással Jenei Gyula beszélegetett egy hangulatos közönségtalálkozó alkalmával a Művészeti szalonban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tollforgatók A-tól Z-ig irodalmi vetélkedőt szerveztek Nógrádi Gábor PetePite című kötete alapján.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): "A tavaszi nyúl" című papírszínházi mesét hallgathatták meg a gyerekek angol és magyar nyelven.
27. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Barabás Csaba tartott élménybeszámolót a Spartan Race akadályfutóversenyről.
IKK facebook oldala
Verseghy Könyvtár (Szolnok) Az Olvasókör Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas író munkáival ismerkedtek meg.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Veszíts, hogy nyerj!" akcióindító a Városi Gyermektanáccsal.
Verseghy Könyvtár Fotótára
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.
Felújítás alatt a tiszapüspöki könyvtár - Új Néplap archívum
Április
3. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör húsvéti foglalkozását tartotta a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes írót látta vendégül a település könyvtára.
11. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ez is Költészet, csak másként című kiállítás megnyitójával és maratoni felolvasással emlékeztek meg a városban a Költészet napjáról.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7mérföldes csizmában heted7 határon című országos mesevetélkedő megyei döntőjének adott a könyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
13. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Oroszlán a könyvtárban című játékos mesedélutánt szerveztek óvodásoknak és kisiskolásoknak a könyvtár működéséről.
14. Hild Könyvtár (Szolnok): A kerekesszékes világjáró címmel író-olvasó találkozóra került sor Nagy Bendegúzzal.
15. Kertvárosi Közösségi Ház és Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos családi napot tartottak a városrészben lakók számára.
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Folyamatmenedzsment a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban volt a címe Molnár Georgina elődaásának, amely a megyei könyvtárosok szakmai napján hangzott el.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyúl szimbóluma a történelemben címmel tartott előadást Kiszely Tóth Anett történész.
20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Rubicon folyóirat Jászok és kunok különszámának bemutatójának adott otthont a könyvtárban.
Mi újság Fényszarun? archívumából
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld Világom 4.0 című környezetvédelmi vetélkedő döntőjére került sor a Europe Direct Szolnok és a Gyermekkönyvtár szervezésében. A Tavaszi zsongás program keretében pedig ökojátékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.
26. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár vendége volt Sohonyai Edit író.
Verseghy Könyvtár Fotótára
25. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Szádváry Gyula volt a vendégünk, aki tanítványaival háromszor járta végig az Országos Kéktúra útvonalát. Előadásainak, könyveinek célja Rockenbauer Pál (Másfélmillió lépés Magyarországon) emlékének ápolása, valamint a természetjárás népszerűsítése.
IKK facebook oldala
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Párducpompa címmel Tóth Krisztina irodalmi estjén a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva Bábcsoport Csipkerózsika című mesét mutatta be a családi délelőttön.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Karcag TV
Május
3. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Réti László krimi- és thrillerszerző volt könyvtárunk vendége. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során fontos és érdekes témák kerültek elő íróvá válásról, írásról, könyvkiadásról egyaránt
IKK facebook oldala
2. Hild Viktor (Szolnok): Májusfát állítottak a Széchenyi-lakótelep iskolásai részvételével a könyvtár előtti téren. Ezen a napon Lippai Mariannát látták vendégül egy nagy létszámú közönségtalálkozón.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Verseghy Könyvtár (Szolnok): QR-kód vadászatot szerveztek a könyvtárban.
7. Szandaszőlősi Művelődési Ház (Szolnok): Összmunkatársi értekezletet tartott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. E projektnap keretében került sor a jubileumi kitüntetések átadására is, amellyel az intézményben 20 éve dolgozó munkatársak munkáját ismerték el.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabó Magda munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthon a Gyermekkönyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rezdülések címmel nyílt meg Kolozsi Sándor ESFIAP, Hon. ÖGPh fotókiállítása a Művészeti szalonban. Ezen a napon Simon Béla világ- és Európa-bajnok evezőst látta vendégül a könyvtár az Ifjúsági teremben tartott közönségtalálkozón.
11. Hild Könyvtár (Szolnok): A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Aranysor Íróklub műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
16. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Író-olvasó találkozó vendége volt a településen Telegdi Ágnes.
23. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ebben az évben rendezte meg a XI. Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőt 7. osztályos tanulóknak az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ és a Városvédő és -Szépítő Egyesület. Az eddigi 11 vetélkedőn összesen 173 csapat, azaz 519 törökszentmiklósi diák vett részt. Az idei vetélkedő döntőjére 2018. május 23-án került sor a Zsigray Színházteremben.
Kuncsorbai könyvtárban - Mészáros János felvétele
25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos vetélkedőt szerveztek a gyereknek a fiókkönyvtárban.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Boldogságcseppek" mesekönyv zenés bemutatóján Hajdú Katival, a könyv írójával, valamint Illés Mártával, a könyv illusztrátorával találkozhattak az érdeklődők.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Hild Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi családi délután keretében avatták fel a Titkos királyság szabaduló szobát is, és egyéb meglepetésekkel várták az érdeklődőket.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi foglalkozást tartott a Gyermekkönyvtárban a Mátyás király emlékév jegyében.
Június
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete sorozatban Kis Krisztián Bálint Trianon 98 éve címmel tartott előadást.
7. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Hajnal József újságíró mutatta be Mákdobáló című kötetét.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Üvegharmónia - Egyediség az ékszereink által Magyarné Szűcs Erika üvegékszer kiállítása
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lady’s Club Ki vagy nekem életem? A női lét sokszínűsége című előadássorozat 5. Kimondatlan áldásaink, átkaink – Mérgező harag, gyógyító jókívánság Előadó: Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla
16. Hild Könyvtár (Szolnok): Svarsnig Judit első önálló fotókiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja Barhács László, közreműködik az Aranysor Íróklub
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születésnünnep címmel számos színes programmal várta az érdeklődőket Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla; Hoksári Éva jogász.
Verseghy Könyvtár Fotótára
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): MÚZUEUMOK ÉJSZAKÁJA Nappal zárva, este nyitva! - rendkívüli nyitvatartás, élményprogramok a könyvtárban. A részletes programkínálatról tájékozódjon a könyvtárban!
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatívlak foglalkozást tartott Tóth Etelka Edit, aki nyári ékszereket készített az érdeklődőkkel.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros szakmai napra került sor
Verseghy Könyvtár Fotótára
Július
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ty. Szabó Julianna festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Hatvan új könyv érkezett a település könyvtárába.
Tiszasülyi gyermekolvasók - Mészáros János felvétele
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kreatívlak foglalkozáson Tóth Etelka Edit a szélcsengők készítését mutatta be az érdeklődőknek.
Kuncsorbai könyvtár - Mészáros János felvétele
Augusztus
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dolnay-Lágler Ágnes selyemfestmény kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Szeptember
4-7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szervezett könyvtárbemutató foglalkozásokkal vártál az általános iskolásokat az Analfabetizmus elleni küzdelem napja alkalmából.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ugyanaz és mégis más címmel nyílt László Cecília festményeből kiállítás a Művészeti szalonban. A tárlatot Danyi Zsuzsanna nyitotta meg.
Verseghy Könyvtár Fotótára
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fókuszban a család címmel biblioterápiás foglakozást szerveztek Kalotainé Gacov Szerafina vezetésével.
Verseghy Könyvtár Fotótára
14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hulló falevek címmel tartottak kézműves foglalkozást az érdeklődőknek.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyv útja címmel könyvtári családi túrákat szerveztek csoportoknak a Kulturális örökség napja alkalmából a könyvtárosok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Városi Könyvtár (Jászberény): Megnyílt a Jászsági Népmesepont.
Tutihír felvétele
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett életre kelt várakról indított előadássorozatot az Életre kelt történelem című klubfoglalkozás keretében.
25. Hild Könyvtár (Szolnok): Óvodai zenei nap keretében a szolnoki Szimfonik Harsona Együttes adott kakaókoncertet a könyvtárban. Ezen a napon Víg Balázs íróval is találkozhattak a könyvbarát gyerekek.
Verseghy Könyvtár Fotótára
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Én könyvtáram című szakmai napnak adott otthont az intézmény, ahol Farkas Ferenc, Gombos Péter, Márföldi István, Papp-Danka Adrienn és Tóth Máté tartott vetített képes előadást.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Este pedig Joó Zsuzsa újságíró fagatta Molnár G. Attila szerkesztőt, aki A. G. Miller álnéven számos szépirodalmi alkotás szerzője is.
Verseghy Könyvtár Fotótára
28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): A Népmese napja alkalmából diafilmvetítést és mesedélutánt szerveztek kisgyermekes családok részére.
29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-Széf családi vetélkedőt szerveztek a könyvtárosok a játékos kedvű olvasók számára.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Érdekes Szolnok című előadássorozat keretében a kultúra és a művelődés fellegvárairól beszélt Kis Krisztián Bálint helyi történelem tanár.
1.-26. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Tűhegynyi kényelem címmel Tőkés Ágnes tűpárnagyűjteményébő nyílt kamarakiállítás. Ebben a hónapban „Az én családom” című óvodásoknak szóló rajzpályázatra elkészült műveket is megtekinthették az érdeklődők a fiókkönyvtárban.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Életre kelt történelem című történeti előadássorozat keretében érdekes várakat mutatott be Kiszely Tóth Anett történész.
13. Hild Könyvtár (Szolnok): Nádas Pál Árnyékban született csillagok című könyvének bemutatójára került sor.
18. Hild Könyvtár (Szolnok). Sohonyai Edit íróval találkozhattak szolnoki diákok egy hangulatos beszélgetés keretében a Széchenyi-városrészben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó könyvklub tartotta meg havi foglalkozását a könyvtárban.
25.- november 6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mi történt Judyval? – képregényes sztori Kulcsár Kinga rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.
27. Hild Könyvtár (Szolnok): Anime kör tagjai tartott foglalkozást a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30. Hild Könyvtár (Szolnok): Töj jó! elnevezésű családi programra várták a kézműveskedni vágyó érdeklődőket.
31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Halloween jelmezes party-t szerveztek a diákok az ifjúsági részlegben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
November
1.-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok). Ebben a hónapban Szabó Tamás Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása kapott helyet a Verseghy teremben. A japán kert árnya címmel pedig Sinkó István grafikusművész tárlatát tekinthették meg az érdeklődők a Művészeti szalonban.
MINI-ART KIÁLLÍTÁS - A Hétszínvirág Óvoda bemutatkozó kiállítása. A kiállítás november hónapban látható a Gyermekkönyvtárban. 2018. november 8. 16:30 CSILLAGÁSZATI FOGLALKOZÁS – Kozmikus véletlenek Előadó: Ujlaki Csaba 2018. november 8., 22. 17:00 Tarológia Klub A beszélgetéseket Nagy Éva vezeti 2018. november 9. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ- Szegő Lili rajzainak kiállítása A kiállítást megnyitja: Kerekes Andrea paverpol oktató A kiállítás megtekinthető november 9-től december 8-ig az Ifjúsági részlegben. 2018. november 14. 28. 15:00-17:00 CSACSOGÓ BABAHORDOZÓ KLUB A foglalkozást vezeti Bán Zsófia. 2018. november 14. 17:00 ÉLETRE KELT TÖRTÉNELEM - Életre kelt várak I. Előadó: Kiszely Tóth Anett történész 2018. november 15., 29. 17:00 BIBLIOTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS Vezeti: Kalotainé Gacov Szerafina fejlesztő biblioterapeuta 2018. november 15. 17:00 HONISMERETI SOROZAT - „120 éve született vitéz Bertalan Árpád” Előadó: Kiss Dávid történészhallgató, hagyományőrző 2018. november 15. 17:00 Lady’s Club - Karmaasztrológiai előadássorozat Téma: Szaturnusz, a karmikus tanító Előadó: Szendrei Julianna 2018. november 23. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ Ragyogó karácsony - gyöngyékszer- és fotókiállítás Csatos-Rácz Anita gyöngyékszerkészítő és Molnár Nikolett fotográfus kiállítása A kiállítás megtekinthető december 21-ig a Művészeti szalonban. 2018. november 24. 10:00, 10:45 CSALÁDI HÉTVÉGE Zenés bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában 2018. november 29. 16:00 NEMZEDÉKEK EMLÉKEZETE - Klebelsberg Kuno emlékezete Előadó: Kis Krisztián Bálint 2018. november 29. 17:00 OLVASÓKUCKÓ Könyvek a bőröndben! Utazás egzotikus tájakon: fókuszban Fekete-Afrika! 2018. november 29. 17:00 FANTASY KÖR Téma: Mezopotámia – Kultúránk bölcsője HILD VIKTOR KÖNYVTÁR Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-56-523-000 -- www.hildvk.hu) Minden szerdán 9:30 Babázó - Baba-mama klub 0-3 éves korig (ringatók, mondókák) 2018. november 6. 16:00-18:00 Olvasóklub mindenkinek 2018. november 10. 14:00-17:30 Márton-napi családi délután (Origami Klub, kézműves foglalkozások, egyéb meglepetések) 2018. november 13. 11:00 A magyar nyelv napja alkalmából közös szavalás a könyvtár előtti téren. 2018. november 17. 14:00-17:30 Lego Klub 2018. november 30. 15:00-17:30 Adventi kézműves foglalkozás HILD VIKTOR KÖNYVTÁR KÖZMŰVELŐDÉSI RÉSZLEG Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-20-402-3774) Nyugdíjas klubok foglalkozásai: 2018. november 5.,12., 14:00 , 26. 14:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Szakszervezeti Nyugdíjas Klub 2018. november 13., 27. 15:00, 23. 15:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Barátság Nyugdíjas Klub 2018. november 7., 14., 21., 28. 15:00 Pedagógus Nyugdíjas Klub 2018. november 15., 29. 14:00 Széchenyi Nyugdíjas Klub Csoportos foglalkozások: 2018. november 12., 26. 15:00 Kamilla Foltvarró Kör 2018. november 3. 14:00 Paverpol foglalkozás Demény Gabriella vezetésével 2018. november 6., 20. 17:00 Csikung Borsos Árpád csikung tanítóval 2018. november 20. 17:00 Papírfonoda 2018. november 20., 27. 10:00 Csacsogó babahordozó klub Minden hétfőn 9:00 ETKA-Jóga Minden hétfőn 18:00 Tiszavirág Daloskör Minden hétfőn 14:00 és minden csütörtökön 15:00 Cha-Cha-Cha amatőr tánccsoport Minden szerdán 14:00 Szenior örömtánc Minden pénteken 17:00 3-1-2 Meridián torna Térítéshez kötött programok: Minden csütörtökön 17:30 Hatha jóga Minden hétköznap 9:00-17:00 Játszó-Kuckó Ingyenesen látogatható programok: 2018. november 16. 15:00-18:00 Kézműves és helyi termékek kiállítása és vására a Hild Viktor Könyvtár előtti téren. Rossz idő esetén a „Zöld Ház” aulájában 2018. november 17. 10:00 Szoptatási tanácsadás Ilyés Annamária védőnővel 2018. november 17. 14:00-17:30 Babaruha börze 2018. november 28. 17:00 Aranysor Íróklub kiállításának megnyitója SZANDASZŐLŐSI FIÓKKÖNYVTÁR Szolnok-Szandaszőlős, Simon Ferenc u. 32. (+36-20-568-0006) Minden hétfőn 10 órától Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozás 2018. november 5-30. Mickey egér 90 éves - válogatás a Disney-könyvekből 2018. november 13., 27. 14:30 - 18:00 Papírfonoda - papírfonó klub 2018. november 14. 16:30 Mesél a Papírszínház
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" - Az én könyvtáram projekt keretében kifejlesztett Széllel slamben mintaprogramot mutatta be Balázs Ildikó szolnoki középiskolásoknak.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Vince író volt a bibliotéka vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton napi foglalkozás keretében elevenítették fel a népszokásokat.
11. Városi Könyvtár (Jászberény): Minősített Könyvtár címet kapott a Jászberényi Városi Könyvtár.
Szigetváry Zsolt (MTI) felvétele
13. (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Dsida Jenő: Az én dalom című versét mondták el a szolnoki diákok a város több pontján.
Verseghy Könyvtár Fotótára
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt várakról tartott vetített képes előadást Kiszely Tóth Anett történész.
17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Angol napot szervezett a könyvtár Agatha Christie rajongók számára.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Akadémia elnevezésű programban szolnoki diákok számára tartott foglalkozást Károly Nóra a digitális eszközök és az internet tudatos használatáról.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Klebelsberg Kunóról tartott előadást Kis Krisztián Bálint a Nemzedékek emlékezete sorozat keretében. Az Olvasókuckó klub tagja pedig Könyvek a bőröndben! témakörben Fekete-Afrika irodalmáról beszélgettek. Este pedig Benedek Szabolcs: Kádár hét napja című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30.- december 1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárak a hátrányos helyzetű emberek szolgálatában című országos konferenciának adott otthont a könyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
December
1-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok):
5. Hild Könyvtár (Szolnok): A gyermekolvasók nagy örömére a Mikulás is ellátogatott a könyvtárba.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Összmunkatársi értekezlet és minőségirányítással kapcsolatos projektnapot szervezett a könyvtár vezetősége, amely keretében Ficzkó Zsuzsanna stratégiai menedzsment tanácsadó, szervezet- és működésfejlesztési szakértőtartott előadást.
15. Hild Könyvtár (Szolnok): Karácsonyi kézműves foglalkozást tartottak az érdeklődő családoknak a könyvtárosok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): BibliotéKar ünnepi műsorával örvendeztte meg könyvtár közönségét.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kretatívlak foglalkozás vezetője Tóth Etelka Edit karácsonyi lámpás készítését mutatta be az érdeklődőknek.
A megyei megnyitót június 6-án délután, Kunhegyesen rendezték meg a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtárban. Rövid kulturális műsor után Kontra József polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke mondott megnyitóbeszédet. Bevezetőben a gutenbergi mű nagyszerűségét méltatta, amely emberek tömegeihez hozta közel az írott szót. A könyv korábban csak kevesek kiváltsága volt, a nyomtatással viszont emberek tömegei férhettek hozzá. Sőt, ma már sokszor úgy érezzük, elveszítjük tájékozódásunkat a ránk zúduló írott és egyéb információk tömegében. Meg kell tanulnunk válogatni, megkülönböztetni a fontosat a jelentéktelentől, az értékeset az értéktelentől. Olvasásszociológiai felmérések bizonyítják, hogy korunkban csökken az olvasók száma, egyre többen vannak, akik számára gondot okoz az írott szöveg olvasása és értelmezése. Valóban, az olvasott szöveget meg kell érteni, le kell fordítani a fogalmak, képek „nyelvére”, és ez némi erőfeszítést kíván, viszont nagyszerű védelem a szellemi ellustulás ellen. Elismerően szólt arról, hogy a megyében az elmúlt néhány évben száznál több könyv látott napvilágot. A millennium tiszteletére több történelmi tárgyú kötet jelent meg, de néprajzi tárgyú könyvek, évkönyvek, kalendáriumok, turisztikai kiadványok is bővítették a választékot. Hosszasabban méltatta a megyében megjelent szépirodalmi köteteket, és megemlítette az Ezredvég című irodalmi, művészeti és társadalom kritikai folyóirat tavalyi szolnoki különszámát és a köztudatban egyre jobban jelen lévő szolnoki folyóiratot, az Esőt. Mivel az idei könyvhét az olvasás éve zárása is egyúttal, méltatta ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, szerepét az olvasás megszerettetésében. Ezt követően Babits Mihály: Ritmus a könyvről című versét Gönczi János, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója mondta el. Az esemény Nagy Tibor zenetanár zenei összeállításával folytatódott. Az ünnepi megnyitó Pálfy Margit előadóművész Szindbád hazamegy című, Márai Sándor és Bartók Béla műveiből összeállított műsorával fejeződött be.
Megyei megnyitó Kunhegyesen - Új Néplap felvétele
2002-ben Szolnokon a megújult Hild tér adottságait kihasználva változatos, érdekes programokkal, találkozókkal várták az irodalomkedvelőket. Helyszínt váltott a könyvvásár is. Külön sátorban árusították a megyei kiadványokat. A szervezők: Városi Művelődési és Zenei Központ, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Damjanich János Múzeum voltak.A programokban jelentős hangsúlyt kaptak a helyi szerzők, a kulturális műsorokban pedig a helyi együttesek.
Íróolvasó találkozó volt Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter-regények fordítójával a szolnoki városi könyvtárban.
Tóth Tamás Boldizsár dedikál - Hild Könyvtár felvétele
A Hild Viktor Kömyvtárban került sor A könyv ünnepe című irodalmi vetélkedő eredményhirdetésére is. Dajka Miklós A Távol-Kelet útjain című könyvének bemutatójának is a bibliotéka adott otthont. Az Aranysor Íróklub alkotói is itt mutatkoztak be.
A Verseghy Könyvtár vendége Darvasi László író és Sziráki Péter irodalomtörténész volt. Rékasy Ildikó A régi roffi kert című verseskötetének bemutatóját Sóron Ildikó könyvtáros és Meister Éva színművész működött közre. Polcz Alaine pszichológus-író Életünk célja — életünk értelme címmel tartott előadást.
Szinte minden településen megemlékeznek valamilyen ünnepséggel a könyvhétről. A könyvhéthez kapcsolódva Gera Pál író-olvasó találkozóját rendezték meg a kuncsorbai községi könyvtárban, valamint a jászapáti városi könyvtárban. Egy asszony vétkecskéje címmel Kóka Rozália tart előadást a mezőtúri városi könyvtárban. Beke Kata: Az elbocsátott vad című könyvének bemutatóját rendezték meg a jászberényi könyvtárban. Közreműködött Cserhalmi Zsuzsa tankönyvszerkesztő, Korona Kiadó irodalmi vezetője. A mai világban az emberek nem vesznek könyveket, mert drágák és nagy helyet foglalnak — mondta iróniával Beke Kata. Szabó Jánosáé, a könyvtár igazgatónője nyitotta meg a beszélgetést. A kortárs magyar szépirodalom már ebben az évben 180 új művel gyarapodott – mondta. Beke Kata munkájának vezérfonala, meghatározója a hit. Hinni valamiben, ami feljebbvaló, kicsit magasztos. — Értelmes álláspont a hit és a kételkedés is, s meggyőződve nyüatkozni arról, hogy Isten nem létezik, meggondolatlanság. Ki tudja, hogy létezik-e vagy nem? Erre azt szoktam mondani, hogy a lövészárokban nincsen ateista — fejtette ki véleményét a szerző. Később megjegyezte, hogy nem tud regényeket, novellákat írni, történeteket kitalálni, eddig még mindig a saját életéből merített tapasztalatokat fogalmazta meg, most sincs ez másként. Az elbocsátott vad című esszé elvont, de örök igazsá gokat állít elénk, azokat a végső kérdéseket, amelyek jobban elgondolkodtatják az embereket hatvan év felett. Ez a meleg hangú, humoros, ironikus elbeszélés a vallomással és a memoárral rokonítható. A mű Beke Kata saját visszatérés-története; benne olyan nagy kérdésekkel foglalkozik, mint Szent Ágoston és Rousseau. Az írónő szerint a mai vüágban nem a maguk súlya szerint vetődnek fel a problémák. Mi a dolgunk a világon? Van-e értelme az emberi életnek? Ezek a kérdések már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoztatták a költőket. Eddig azonban még nem született rájuk válasz.
Beke Kata - Új Néplap felvétele
Média a mindennapokban címmel Hartai László médiaszakértő tart előadást június 3-án a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának Apponyi termében. A filmrendező és operatőr a média társadalomra gyakorolt hatásait elemző előadásában a megjelent elemzéseket, kutatásokat egy csokorba szedve próbált az előadó választ találni a kérdésre: kik és milyen mértékben televízióznak, illetve rájuk milyen hatást gyakorol a tévé. Mint elhangzott, a magyar lakosság átlagosan napi négy órát tölt a televíziózással. Az átlagszámításnál a teljes lakosságszámot figyelembe vették a csecsemőktől az aggastyánokig. A felmérések szerint a legtöbbet a nyugdíjasok ülnek a képernyők előtt, megelőzve a fiatalokat. Az előadó szerint ez azt a szomorú tényt mutatja, hogy a társadalom nem nagyon tud mit kezdeni az időseivel, de azok sem találják helyüket a mai világban. A gyermekek, fiatalok is rengeteg időt töltenek tévénézéssel, de tudományos módszerekkel egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy a médiában megjelenő erőszak milyen hatással van a fejlődésükre. Hartai László szerint egyetlen módszere van a szülőknek arra, hogy a televízió elől elcsalogassák a gyermekeiket: az, hogy érdekesebbek lesznek. Ennek megoldása nem kis feladat, amit csak igen kevesen tudnak felvállalni, vagy ha igen, gyorsan belefáradnak a küzdelembe. A televíziónak egyetlen komoly versenytársa van napjainkban: az internet. A szakember szerint a legnagyobb veszélyek egyike, hogy a masszív tévénézők világlátása lassan eltávolodik a valós tényéktől, és a média által felé közvetített virtuális világot fogadja el valóságként. A védekezés módszere még nem alakult ki, az viszont biztos — számos ország példája mutatja -, hogy tiltással semmire sem megy a társadalom.
2002-ben volt 50 éves a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár. Az intézmény az ünnepi könyvhét alkalmából kulturális konferenciát szervezett. A városháza dísztermében a megjelenteket Halász János kulturális államtitkár köszönti, majd előadást tart dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Németh István, a Nagykun Együttműködési Társulás elnöke, dr. Fazekas Sándor karcagi, Palágyi Gábor kisúji, Baranyi Mihály kenderesi polgármester, Tokár István volt országgyűlési képviselő és Ö. Tóth Lajosné nyugalmazott könyvtárvezető,
Törökszentmiklóson Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Pro Bibliotheca Alapítvány kapcsolódott az ünnepi könyvhéthez. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő adott elő részleteket május 30- án 18 órától a Helytörténeti Gyűjtemény Almásy úti épületében. Zenés felolvasóestet tartottak június 3-án a Helytörténeti Gyűjteménynél. A rendezvényen bemutatkoztak az Aranysor Íróklub tagjai. „Könyv, te gyönyörűséges könyv” címmel előadóestet rendeznek az Almásy úton június 9-én. A vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész. A programot követően a Pro Bibliotheca Alapítvány Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész Ipolyi Arnoldról készített emlékérmeit adja át Nagy János alapítványi elnök. A Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekara június 2-án 16 órától a művelődési központban tartott hangversenyt, ahol Mesterné Vadas Zsuzsa vezényelt.
Az ünnepi könyvhét rendezvényeként a karcagi Városi Csokonai Könyvtárban a kunokról és rokonaikról volt szó. Körmendi Lajos József Attila-díjas író mutatta be dr. Bartha Júlia néprajzkutató frissen megjelent két könyvét: A Kunság népi kultúrájának keleti elemeit és az Amu-darja széles vizét. Ez utóbbi válogatás a török népek folklórjából Mándoky Kongur István fordításában,
Programokkal várták az érdeklődőket többek között Kenderesen, ahol Pöttöm Panna címmel óvodásoknak tartanak mesevetélkedőt a nagyközségi könyvtárban, míg Cibakházán Bocsoda elnevezéssel rendeznek hasonló eseményt a helyi könyvtárban. Abádszalókon Könyvről könyvért vetélkedő lesz felső tagozatos diáko, majd Tarka lepke, kis mese címmel mesedélelőttöt rendeztek óvodások részére a nagyközségi könyvtárban.
Kronológia
2002. május 30. Zenés beszélgetés az ünnepi könyvhét jegyében. Vendég: Mészöly Dezső, Szakonyi Károly, Petőcz András. Közreműködik: Huzella Péter. Moderátor: Turczi István (Szolnok, Szigligeti Színház)
2002. május 30. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő ad elő részleteket (Törökszentmiklós)
2002. június 2. Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekarának műsora. Vezényel: Mesterné Vadas Zsuzsa (Törökszentmiklós)
2002. június 3. Média a mindennapokban. Előadó: Hartai László (Jászberény)
2002. június 3. Zenés felolvasóest. Vendég: Aranysor Íróklub (Törökszentmiklós)
2002. június 4. Új könyvtári szakrészleg avató ünnepsége. Köszöntő: Kozma Imre polgármester (Martfű)
2002. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nógrádi Gábor (Martfű)
2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gera Pál (Jászapáti, Kuncsorba)
2002. június 6. Könyvbemutató. Beke Kata: Az elbocsátott vad. Beszélgetőtárs: Cserhalmi Zsuzsa (Jászberény)
2002. június 6. Megyei megnyitó. Köszöntő Kontra József polgármester. Megnyitó beszéd: Fejér Andor a megyei közgyűlés alelnöke. Pálfy Margit előadóművész műsora (Kunhegyes)
2002. június 6. Egy asszony vétkecskéje. Kóka Rozália előadása (Mezőtúr)
2002. június 6. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: M. Román Béla. Közreműködik: Bartók Béla Zeneiskola Harsona Együttese (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Beke Kata. Közreműködik: Kölyök Színpad (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 6-11. Kávéház. Kézíráselemzés. Gyerek kuckó (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 7. Könyvről könyvért vetélkedő felső tagozatos diákok részére (Abádszalók)
2002. június 7. Bocsoda. Mesevetélkedő óvodásoknak (Cibakháza)
2002. június 7. Pöttöm Panna. Mesevetélkedő óvodásoknak (Kenderes)
2002. június 7. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 7. Dedikálás. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Dienes Eszter. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2002. június 7. Eső. Felolvas est. Közreműködik: Bartha Ildikó, Dienes Eszter, Jenei Gyula, P. Nagy István, Rékasi Ildikó, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Darvasi László író. Beszélgetőtárs: Szirák Péter irodalomtörténész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Garamvölgyi László, Nemere István. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
Nemere István dedikál- Új Néplap felvétele
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Grecsó Krisztián. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 8. MEA. Izbéki Tímea musical válogatása (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Aranysor Íróklub. Közreműködik: Barhács László, Bognár László, Czowerval Katalin, Hajdrik József, Kovács Berta, Nádas Erzsébet, Száz Pálné (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Benedek Szabolcs. (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gaál Áron. Beszélgetőtárs: Kaposvári Gyöngyi (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Saád Katalin (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 8-9. Ex libris készítés a Szolnoki Metszőkör tagjaival (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Maxi Dance. Hip-hop tánczenebemutató (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Palacsinto Glaszo. Cigány folklór Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Körmendi Lajos. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bayer Zsolt (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Varga Rudolf. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Sarusi Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. A Szolnoki Táncegyüttes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
2002. június 9. „Könyv, te gyönyörűséges könyv”.Vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész (Törökszentmiklós)
2002. június 10. Könyvbemutató. Dajka Miklós: Távol-Kelet útjain (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2002. június 11. “A könyv ünnepe” című irodalmi vetélkedő eredményhirdetése. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2002. június 11. Bemutatkozik az Aranysor Íróklub (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2002. június 11. Könyvbemutató. Rékasy Ildikó: “A régi roffi kert” Beszélgetőtárs: Sóron Ildikó. Közreműködik: Meister Éva előadóművész. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
2002. június 14. “Életünk célja – életünk értelme” Beszélgetés Polcz Alaine pszichológussal, írónővel (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.