Címke: Kőtelek

2010

Január

Községi Könyvtár (Kuncsorba): Kuncsorbán a könyvtár és a tornaterem épületébe vásároltak egy-egy kandallót és azokban a településen összegyűjtött fával fűtenek a közmunkások. Képünkön Altcsách Gábor az összehasított fát viszi a könyvtárba.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Szolnok): Jászkun Volán több ezer kötetet ajándékozott a szolnoki iskolának a felszámolt üzemi könyvtár állományából.

Új Néplap archívuma

12. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtárban mutatta be Babucs Zoltán, jászberényi származású hadtörténész és muzeológus a Szabó Péterrel közösen szerkesztett, „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát” című könyvét. Babucs Zoltán a bemutatón megemlékezést is tart a doni áttörés 67. évfordulójának tiszteletére a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászsági Többcélú Társulás égisze alatt hét jászsági település nyolc könyvtára európai uniós támogatású program keretében Infrastruktúra-fejlesztésbe kezdett.

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Maradjon meg emlékezetünkben című portelki iskolatörténetet összefoglaló könyv ünnepélyes könyvbemutatóját tartották meg a könyv szerkesztői és a szerző, Fózer Vendel is.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Tabán festője, Tóth Tibor festőművész emlékkiállítását Hunya Zoltán rendezte.

21. Chiovini Ferenc Általános Iskola (Besenyszög): Dr. Nemeshegyi Péter SJ tartott előadást az iskolakönyvtárban a XXI. század kereszténységének problémáiról.

22. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Szülőföldem címmel tartottak szavalóverseny általános iskolások részére. A diákok A magyar kultúra napja alkalmából mérhették össze szavalótudásukat.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközép- iskola és Kollégium (Tiszaföldvár): A diákok maratoni felolvasóesten vettek részt a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Feketerigót üldözve repült egy karvaly a megyei könyvtár falának. Az elalélt állatot könyvtárosok és a Csillagszem Alapítvány vezetője, Abonyi Mónika (képünkön) vette védelmébe.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Panni és Peti címmel babaszínházat rendeztek a gyermekkönyvtárban. A kisgyerekek az őket elkísérő szüleikkel együtt figyeltek az ismert mondókákra és gyerekdalokra, melyeket a könyvtárosok bábozva adtak elő.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár gyermekkönyvtárosai Herczeg Péter Karácsonyi történet című meséjét mutatták be. A bábelőadás előtt és után pedig az olvasóink által írt Hét mágikus hangjegy című mesekönyvet is bemutatták az érdeklődőknek.

Február

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A rákóczifalvai könyvtár több pályázaton is sikerrel vett részt. Az Integrált Szabadidő Központ vezetője, Császiné Csáti Réka érdeklődésünkre elmondta, a könyvtári állománygyarapítására rendelkezésre álló keretet, két különböző pályázat révén, 156 ezer forinttal tudták megnövelni. Az informatikai szolgáltatások fejlesztésére pedig 3 millió 800 ezer forintot nyertek el. Ennek a támogatásnak köszönhetően új számítógépeket vásároltak olyan programokkal, mely a fogyatékkal élők, elsősorban a látássérültek számára is elérhetővé teszik a könyvtár szolgáltatásait.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Népdaléneklésre várták a felnőtteket és gyerekeket egyaránt a könyvtár gyermekkönyvtárába. A foglalkozást Magyarné Szűcs Erika, a Szolnoki Népdalkor tagja tartotta.

8. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Az intézmény fennállásának évfordulója alkalomból fotókiállítás nyílt az intézményben tartott események, programok témakörében. A jubileum alkalmából rendezett ünnepségen köszöntöttük támogatóinkat és segítőinket, az intézmény volt és jelenlegi dolgozóit.

11. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Négy számítógépet már beüzemeltek a könyvtárban, amiket abból a pénzből vásároltak, melyet közösen nyert a térség 11 együtt pályázó könyvtára. Ezeket a gépeket az olvasók már használhatják is, így az internet révén akár a tanuláshoz szükséges információk után is kutathatnak.

13. Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok): „Verssel, dallal határok nélkül” címet viselő francia nyelvű versmondó és éneklőversenynek adott otthont az iskolakönyvtár.

Verseghy Köbnyvtár (Szolnok):  Február 13-ig, szombatig minden olvasni szerető szerelmespárnak és házaspárnak különleges beiratkozási lehetőséget kínáltak a könyvtárban. A Valentin-napi könyves vak randi keretében egy ünnepi borítóba öltöztetett könyvtári dokumentumhoz jutottak az olvasók.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagy Dénes festőművész és Nagy Katalin Matild grafikus- művész alkotásaiból nyílt tárlat a könyvtárban.

20. Hild Könyvtár (Szolnok):  Ötödik alkalommal szerveztek Antik Hetek programsorozatot a könyvtárban. Az előadásokon az antikvitás római vonatkozásain túl a görög történelembe is betekintést nyerhettek a látogatók. A szervező Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület volt.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn kultúra napjának tiszteletére tartottak filmvetítést a könyvtárban. A finn rendező, Aki Kaurismáki „A múlt nélküli ember” című filmjét tekinthették meg az érdeklődők. A rendező munkásságát Molnár László, a Finnugor Népek Baráti Körének elnöke méltatta.

26. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Huszonöt órás éjjel-nappali, folyamatos felolvasó kulturális ünnepet tartottak Wass Albert műveiből. Bárki jelentkezhetett az ünnepen felolvasónak, aki hozzá kívánt járulni az est színvonalának emeléséhez.  A rendezvény különlegessége, hogy az országban Kunszentmártonon kívül további 32 településen és egy finnországi magyar társaságnál tartottak felolvasást az elismert magyar író életművéből egy időben. A felolvasáson idő- és műfaji korlátokat nem támasztottak a résztvevők elé, közel negyvenen adták elő kedvenc művüket.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A három kismalac címmel 30 perces bábelőadást tartottak a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Március

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A szolnoki Damjanich János Múzeum könyvtárában több ritkaság várt felújításra. 2010 elején restaurálták Ortélius Hyeronimus 1602-ben kiadott művét.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Kunmadaras): A könyvtár munkatársai a nyugdíjas olvasóknak számítógépes tanfolyamat indítottak. A könyvtárba is többen jöttek be napközben internetezni az idősek közül is. Az oktatáson a szépkorúak Tolnai Éva segítségével tanulhatták meg a számítógépkezelés alapjait, ismerkedtek meg az internethasználattal és az elektronikus levelezéssel.

9. Városi Könyvtár (Jászberény):  A megyei kereskedelmi és iparkamra szervezett tájékoztatót az energiapiac aktualitásairól, a költségcsökkentés lehetőségeiről a berényi könyvtárban.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Irodalmi programra várták az érdeklődőket a könyvtárba.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró medvenóta elnevezéssel Babaszínházat tartott a Gyermekkönyvtár.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Európai találkozások című, a civil szervezeteket az Európai Unió soros elnökségére felkészítő program első beszélgetése várta az érdeklődőket az AGRARIA-APURE és az Europe Direct Szolnok. Az előadáson a cseh és francia EU-el- nökség tapasztalatairól, a vidékfejlesztés kérdéseiről beszéltek cseh és francia szakemberek.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászok Egyesülete Jászberényi Csoportja és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Jászberényi Szervezete közös rendezvényének vendége Bán János (Bán Mór) író, újságíró volt.

19. Városi Könyvtár (Jászapáti): Jászági szűcsmintával díszített hímzett térítők ünnepélyes átadására invitálta az érdeklődőket a jászapáti könyvtár. Ambrus Andrásné nyugalmazott tanár, a kézimunka szakkör tagja készítette el az alkotásokat a Pro Renovanda Culture Hungáriáé alapítvány támogatásával. A rendezvényen a jászsági szűcsmintákról Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója tartott előadást.

Darázs Melinda felvétele - Új Néplap archívuma

22-31. Internet Fiesta

26. Városi Könyvtár (Jászberény): Fejős László grafikus Lelkek Testek című kiállításának adott otthont a bibliotéka. A könyvtár kamaratermében Tasi István, a Védikus Tanulmányok Központjának vezetője nyitotta meg a tárlatot.

27. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Környezetvédelmi vetélkedőt szervezett a könyvtár.

31. Városi Könyvtár (Kenderes): „Most én mesélek neked” címmel tartottak mesedélelőttöt óvodásoknak.

Április

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtárban költészetnapi szavalóversenyeket rendeznek felnőtteknek, középiskolásoknak, általános iskolásoknak és óvodásoknak egy héten keresztül.

Új Néplap archívuma

Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes):  Bővült a számítógépes rendszer a könyvtárban. Egy sikeres pályázat révén megújult, új modern eszközökkel bővült a számítógépes rendszer: kilenc vadonatúj számítógép várta az olvasóterembe betérő látogatókat.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grint Vilmos festőművész festményeiből rendezett kiállítás nyílt a Művészeti szalonban. A művész munkásságát dr. Írás Mátyás, a Damjanich Múzeum Baráti Kör elnöke méltatta.

3. Városi Könyvtár (Jászapáti): Szabadidős foglalkozásra, játékdélelőttre várták a gyerekeket.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Roma kultúranapot tartottak a könyvtárban. A programsort dr. Szarvák Tibor szociológus, egyetemi docens nyitotta meg, majd kulturális műsort adtak a HTA Szakiskola növendékei. Rostás-Farkas György, József Attila-díjas költő-újságíróval beszélgetett S. Tóth Anikó újságíró. A rendezvény ideje alatt és az azt követő hetekben Völgyi Sándor elektrografikus alkotásaiból készült kiállítást is láthattak az érdeklődők.

10. Utazási Kiállítás (Szolnok): Verseghy Ferenc Könyvtár „Tündérszép Ilona és Árgyélus” című bábelőadással mutatkozott be a kiállítás közönségének.

24. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Mesés kincses sziget címmel játékos foglalkozást tartottak az intézmény gyermekkönyvtárában.

Május

Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium (Martfű): Gyarapodott az iskola könyvtára. A fejlesztés a Közoktatási Közalapítvány pályázatán nyert összegből valósult meg. Ennek köszönhetően megújult a kötelező olvasmányok gyűjteménye, a kortárs magyar irodalmi gyűjteményrész, bővült a zenei CD-k, hangoskönyvek és DVD-filmek gyűjteménye. Vásároltak néhány népszerű ifjúsági ponyvaregényt. Ezeket azonnal kikölcsönözték a romantikára éhes diákok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A megye könyvtárainak jelentős része nagyszabású, elsősorban informatikai fejlesztést valósíthatott meg a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatásával. A nyertes konzorciumok közül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaföldvár és Újszász, Ti- szapüspöki, Tiszaszőlős és Tószeg önkormányzatával fogott össze a „Zounok projekt” keretében. Az elnyert közel 100 millió forintos támogatásból a korszerű számítógépes programok, kisebb eszközök mellett több mint 120 számítógép került az önkormányzatok könyvtáraiba, szolgálva a látogatókat.

Hanga Valéria felvétele - Új Néplap archívuma

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár adott otthont a Születés hete programsorozat országos megnyitójának. Az ünnepségen a megyei könyvtár és a Hetényi Géza Kórház együttműködési megállapodást is aláírt. Ennek keretében többek között a szolnoki kórházban született minden kisbaba és anyukája ajándékba kap egy baba-olvasójegyet és egy baba-olvasókönyvet.

5. Hild Könyvtár (Szolnok): Babázó elnevezéssel baba-mama foglalkozást indított útjára a Gyermekkönyvtár.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kamilla Foltvarró Kör tagjainak munkáiból rendezett kiállítás nyílt a könyvtárban.

12.  Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Galéria Könyvtárban dr. Pataki Mihály címzetes igazgató, a Közoktatási Intézményvezetők Szövetsége hazai elnöke tartott rendhagyó EU-tanórát diákoknak. írásbeli vetélkedőt is szerveznek e témában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szathmáry György A tiszavirág című verseskötetének megjelenése alkalmából rendezntk irodalmi délutánt a könyvtárban. A költőre Szűcs Sándor, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára emlékezett.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A család nemzetközi napja tiszteletére érkeztek vendégek Riihimákiból. Fellépett az Eteláien Koulu Zenei Tagozatos Általános Iskola gyermekkórusa.

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Galéria Könyvtárában a Magyar Nyelv Hete keretében „Ami a szívemen - a számon?” címmel Kerekes Barnabás Kazinczy-díjas középiskolai tanár tartott előadást.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Kurázsi felnőtt színjátszó kör előadására várták az érdeklődőket.

28. Pálfy János Műszaki Szakközépiskola (Szolnok): Jeles vendége volt a szakközépiskolának. A Kossuth- díjas költő, Csoóri Sándor látogatott el hozzájuk.

Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Az „Európai találkozások” elnevezésű, a civil szervezeteket az Európai Unió soros elnökségére felkészítő programsorozat keretében spanyol-belga-magyar elnökségről tartottak eszmecserét.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi rendezvényt szerveztek a könyvtárban.

Június

3-10. Ünnepi Könyvhét

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Bibliai témák az ökumenizmus jegyében címmel Prohászka Antal festő- és grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Múzeumok éjszakája programsorozathoz kapcsolódott az intézmény. Krimi a könyvtárban! címmel színes rendezvényeknek adott otthont a könyvtár: bábeéőadás, humoreszk, homokanimáció várta az érdeklődőket.

21-25. Hild Könyvtár (Szolnok): Vakációzz a könyvtárban! című ingyenes szabadidő foglalkozásokkal várták a gyerekeket.

Július

Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): A település önkormányzata 50 millió forintot nyert egy Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására, amelyből a könyvtárat is fejlesztették. Emellett a nyilvános könyvtárak állománygyarapítására érdekeltségnövelő támogatásra is pályáztak a bibliotéka gyarapítására.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bozsó Nóra grafikus kiállítása nyílt meg a könyvtár Művészeti Szalonjában.

7. Városi Könyvtár (Jászberény): A bibliotéka adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVII. Országos Tanácskozásának Ezen tudományos kutatók, lokálpatrióta közösségek számolnak be munkájukról.

Szalai Katalin oklevélgrafikus munkája


Városi Könyvtár (Jászberény): „Könyv és könyvtár” ex librisen nyílt kiállítás a Jászberényi nyár - Vigadalmi napok programsorozat keretében.

10. Városi Könyvtár (Jászapáti): A csipkeverő kör tartotta foglalkozását, valamint az intézményben játékdélelőttöt tartottak az érdeklődőknek.

19-23. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Doboz család olvasótábor

21. Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  KUTE sakkszakosztálya és a Sakkbarátok Köre rendezte meg a hagyományos Szent István Kupát felnőtt és serdülő kategóriában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Vadkerty Dorottya Őrangyal a pokolban című kötetének bemutatójára került sor a Művészeti Szalonban.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak megyebeli könyvtárosoknak. A fórumon egyebek között a megye könyvtárai informatikai fejlesztéséről, az elektronikus könyvtári szolgáltatásokról, valamint a segédkönyvtáros-képzés indításának lehetőségéről esett szó. Az előadásokat követően szakmai konzultációra is adódott lehetőség.

Augusztus

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A XIX. Nagykunsági Kulturális Napok megnyitójára a könyvtárban került sor. Dr. Bartha Júlia Népviselet a Nagykunságon című könyvét Ruzicska Ferenc helytörténész mutatta be.

Szeptember

Városi Könyvtár (Újszász): Megújult a könyvtár épülete. Egy pályázat segítségével készült el az épület főbejáratának akadálymentesítése, a bejárati ajtó cseréjével jelentősen könnyebbé vált a mozgáskorlátozottak és a gyermekkocsival érkezők bejutása az intézménybe.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatást a könyvtár. Ennek eredményeként hatszázezer forint értékű állományfejlesztést hajtottak végre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet könyvtárában. A dokumentumokat (könyvek, DVD-fil- mek, hangoskönyvek) ünnepélyes keretek között adták át az intézet könyvtárában. Az átadó ünnepségen a büntetésvégrehajtási intézet fogvatartotti kórusa és versmondói adtak elő műsort.

1. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Egy pályázat segítségével új bútorokat kapott a könyvtár és művelődési ház, és új számítógépeket is elhelyeztek a könyvtárban. 

Rimóczi Ágnes felvétele - Új Néplap archívuma

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtárban pontszerző egyéni versenyt rendeznek a rejtvényfejtőknek, valamint kézműves-foglalkozásra is várták az érdeklődőket, a rendezvény címe: Mini Gyöngyszínház volt.

9. Városi Könyvtár és Információs Központ (Jászberény): Varázslatos természet címmel nyílt meg a kamarateremben Szikra Edit természetfotós kiállítása.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pistis Sophia evangéliuma: A lélek rejtélye című könyv bemutatójának adott otthont a könyvtár. A művet a kiadó-szerkesztő, L. Nagy Lajos mutatta be.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csipkerózsika című bábelődással várták a kis olvasókat a Gyermekkönyvtárban.

28. Hild Könyvtár (Szolnok): Lábita Színház műsorát láthatták a gyermekek a Népmese napja alkalmából.

30. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Szűcs Miklós tartott népzenei foglalkozást a városrész gyerekközönségének.

Verseghy Könyvtár felvétele

Október

Városi Könyvtár (Kunmadaras): A település önkormányzata sikeres pályázatainak köszönhetően a községi könyvtár részére elnyert 97 ezer forintból gyermek- és felnőtt szakirodalmat, s szépirodalmat vásároltak a könyvtárosok.

4-10. Országos Könyvtári Napok

5. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Benedek Elek születésének 151. évfordulója alkalmából a „Népmese napja” címmel gyerekprogramra várták az érdeklődőket a könyvtárba.

9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A  könyvárban Mazsola játszóházat rendeztek.

29.  Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárban Tök jó napot szerveztek, ahol a könyvtárosok segítségével az eseményre ellátogató érdeklődő gyerekek különböző méretű és mintájú töklámpásokat készíthettek. A kisebbeknek az őket elkísérő szüleik is segítettek a faragásában.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

November

Községi Könyvtár (Jászágó): Az iskolakezdést követően növekedett a könyvtárba látogató diákok száma. A tanulók házi feladataik elkészítéséhez leginkább a szakkönyveket, lexikonokat lapozzák fel. A könyvtárban lehetőség van internethasználatra is, ami egyre népszerűbb a helyi fiatalok körében. A tél közeledtével, aker- ti munkálatok befejezését követően várhatóan az időstibb korosztály is gyakrabban látogatja majd az intézményt

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ (Szolnok): A Műszaki és Mezőgazdasági Fakultásának költöztetésekor az eddig megosztott könyvtári állomány is összevonásra került. Központja több mint 26 millió forintot nyert újszerű könyvtári szolgáltatások bevezetésére.

Új Néplap archívuma

7. Városi Könyvtár (Jászberény): Egész napos naturanapot szerveztek a városi könyvtárban és a DMK Ifjúsági Házban. Az érdeklődők a könyvtárban előadásokat hallgathattak meg többek között a pozitív gondolatok hatásáról, az egészséges táplálkozásról, a gyógy- gombákról és a napjainkban sokakat gyötrő lelki válság leküzdéséről.

9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Takarékossági vetélkedőt rendeztek felső tagozatos iskolások részére a könyvtárban.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Népviselet a Nagykunságon című kötet bemutatója. A szerzőt, Bartha Júliát Ruzicska Ferenc kérdezte.

Verseghy Könyvtár felvétele

13. Városi Könyvtár (Jászapáti): Szabadidős foglalkozásra - játékdélelőttre várták a városi könyvtárba a gyerekeket.

16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Író-olvasó találkozót tartottak a könyvtárban, ahol Fejős Éva író volt a meghívott vendég.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozót tartottak Telegdi Ágnes meseíróval.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Leader szakmai előadást szerveztek a könyvtárban A LEADER-program szerepe a vidéki esélyek növelésében címmel. Az esemény során Búsi Lajos, helyettes államtitkár tart előadást.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából tartottak zenetörténeti előadás Péli Ildikó és Rimóci Mónika zenetanárok közreműködésével.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Mikulás furfangja című bábelőadás a Gyermekkönyvtárban

Csataszögi könyvtár - Új Néplap archívuma

December

Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium (Tiszaföldvár): Számos rendezvénynek ad otthont az iskolai könyvtár, többek között kistérségi versírói versenyt hirdettek az általános és középiskolai tanulók számára az iskolai könyvtárak világnapja alkalmából. Az eredményhirdetésen részt vett Lackfi János költő, aki színpompás egyéniségével, remekbe szabott verseivel kápráztatta el a megjelenteket.
Egy irodalmi előadás keretében Turek Miklós színművész, Rímes világnéző Faludy Györggyel című versszínháza nyújtott felejthetetlen élményt diákoknak, felnőtteknek egyaránt. Ezen a napon olvasási maratonon is részt vehettek az érdeklődők. Lackfi János költő és Turek Miklós színművész versekkel kápráztatta el a hallgatóságot.

A könyvtárban egyébként több mint 30 000 kötet, közel 30 féle folyóiratáll az olvasók rendelkezésére minden tanítási napon. A pihenés, kikapcsolódás elengedhetetlen feltételei is biztosítottak a könyvtárban. Esztétikus, szép, tágas környezetben lehet videót, DVD-t, televíziót nézni, számítógépet használni, lehetőség van az internet használatára, fénymásolásra, nyomtatásra is.
A kultúra képviselete mellett a könyvtár helyet ad egyéb rendezvényeknek is. A közelmúltbeli egészségnap alkalmával ismeretterjesztő előadások hangzottak el, felsőoktatási intézmények tájékoztatóit hallgathatják meg a diákok, a kerékpáros közlekedésről bővíthették az ismereteiket. A barátságos környezetben gyakran tartanak a pedagógusok tanórát, elsősorban könyvtárhasználatra épülő szakórát, rendhagyó tanórákat, de akár osztályfőnöki, magyar-, történelem- órákat is, hozzásegítve a tanulókat az igényes olvasóvá váláshoz, a kultúra szélesebb körű ismereteihez.

Községi Könyvtár (Csataszög): Sikeresen bírálták el egy országos informatikai pályázatra beadott anyagukat, ennek köszönhetően összesen négy számítógépet nyert az önkormányzat, melyeket a gyerekek használnak majd a könyvtárban

Községi Könyvtár (Kőtelek): Megújult a helyi könyvtár. Új számítógépekkel, szoftverekkel, nyomtatóval, projektorral és integrált könyvtári rendszerrel gazdagodott az intézmény, közel 1,8 millió forintból. A pénzt egy, a szolnoki önkormányzat által, a kistérség hat településével konzorciumi formában benyújtott pályázaton nyerték.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az internet biztonságos használatáról kaptak információkat a helyi könyvtárban a Kossuth Lajos Általános Iskola napközisei. A pályázati program keretében szó volt a chatelésről és a chat illemszabályairól is.  

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Szűcs Miklós előadásának adott otthont a bibliotéka.

3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Vándor Károly Légierő társbérletben című könyvének második kötetét mutatták be, mely a volt szovjet katonai reptérről szól.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Szabó Magda műveiből tallóztak az olvasást kedvelők egy felolvasóesten.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szécsi Valéria festőművész, „A kő marad” című kiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket, ahol Vona-Gődér Krisztina, a könyvtár munkatársa tartott beszédett.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozón dr. Nemes András „A kíséri harangszót Szolnokon is hallom” című könyvét mutatták be.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): EuroPartner Klub vendége volt Jari Vilén, Finnország nagykövete.

Verseghy Könyvtár felvétele

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Európai Találkozások elnevezésű sorozat keretében, a Tervek a soros magyar uniós elnökség kezdete előtt címmel interaktív fórumot rendeztek a könyvtárban. A fórum vendégeként előadó volt - a Külügyminisztérium EU-elnökségi Főosztályát képviselve - Kókai Anita.

Nyugdíjasok Országos Szövetsége irodalmi pályázatának díjnyertes műveiből összeállított „Kék madár a hegyek ormán” című antológia bemutatóján pedig közreműködött Márki Éva, a NYOSZ kultúrareferense, Ságiné Nagy Tímea és a Könyvtárosok Kórusa. Könyvtárosok Kórusa ünnepi hangversennyel örvendeztette meg a bibliotéka közönségét.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szeretet útján címmel Balázs Péterről készült interjúkötet bemutatójára került sor a könyvtárban.

17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Agatha Christie, a krimi királynőjére emlékeztek meg a könyvtárban.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvégén fellépett az Óperenciás Bábszínház.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Gyermekkönyvtár Száncsengő címmel rendezett általános iskolása alsó tagozatosai számára mesemondó versenyt.

21. Városi Könyvtár (Kenderes): Irodalmi estet tartottak Olvassunk együtt kedvenc könyveinkből! címmel a könyvtárban.

2015

Január

Csokonai Könyvtár (Szolnok): Az intézmény kiállítást tervezett az I. és II. világháború emlékeiből. Ehhez várták a Karcaghoz kötődő, a két világháborúval kapcsolatos tárgyakat (tábori levelezőlapokat, könyveket, fotókat, katonai felszereléseket, relikviákat).

Evangélikus Egyházközség Könyvtára (Szolnok): Újabb kiadványokkal gyarapodott az evangélikus gyülekezet könyvtára, melynek fő célja az Istenhez való közel kerülés regényeken, verseken, énekeken keresztül.

Városi Könyvtár (Kenderes): A Bamako-raliba induló helyi Mikola Zoltán vitte el a kenderes önkormányzat adományát és a városi könyvtár ajándékait is Mali rászoruló lakosai részére.

Új Néplap archívuma

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Újévi szerencsevarázsló játszóházat tartottak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkunság évkönyv második számának bemutatóját tartották. Közreműködött a kötet szerkesztője, dr. Örsi Julianna.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): A magyar kultúra napja alkalmából Cseh Bagoly János festménykiállítását Girnt Vilmos nyitja meg.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagy olvasási akciót indított a könyvtár, csatlakozva az Egyesült Államokból Mark Zuckerberg ötlete alapján indult Nagy olvasási kihíváshoz. Az egy éven át tartó olvasásnépszerűsítő program szolnoki résztvevőinek minden héten egy, vagyis az akció végéig összesen 48 könyvet kell kiolvasniuk.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): A könyvtár által hirdetett „Mese, mese, mátka” meseillusztrációs rajzversenyre beérkezett pályaműveket a művelődési házban állították ki.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

A besenyszögi könyvtár szervezésében Tóth Marianna Van egy cicám, Tejfel című, interaktív könyvbemutatóját tartották januárban. A fiatalok szintén közreműködtek az előadáson, melynek célja, hogy közelebb hozzák a saját korosztályukhoz a könyveket.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor íróklub műsorát tekinthették meg az érdeklődők a magyar kultúra napja alkalmából.

26. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Száztizenöt éve született Fekete István író, aki az 1950-es években több évet töltött Kunszentmártonban, a Halászmesterképző Iskola tanáraként. A jeles évforduló alkalmából felolvasó- estet tartottak az irodalombarátok a városi könyvtárban.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó tagjai A szürke ötven árnyalata című regényről beszélgettek január havi foglalkozásukon.

Február

3. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár rejtvényfejtő klubja soron kívüli versennyel emlékezett a Magyar Rejtvényfejtők Napjára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvlakók címmel rendeztek talált tárgyakból vitrinkiállítás, amelyeket olvasóink hagytak a könyvekben.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szulejmán szultán és nevető asszonya.
A szultán magánélete, titkok, rejtélyek és a valóság címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett levéltáros.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Baán Katalin fotóművész munkáiból nyílt kiállítás.

Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A mese útja címmel könyvtárhasználati foglalkozásra várrták az általános iskola 2. osztályos diákjait a köyvtárba.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki értéktár című klubfoglalkozására várták az érdeklődőket. Az előadó dr. Horváth László, a Szolnoki értéktárbizottság elnöke volt.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nemzetközi könyvajándék nap alkalmából a könyvtár várta a megunt, kinőtt, kiolvasott, félretett, nem tetsző, nem férő könyveket, hogy újra gazdára találjanak. Ezen a napon a Fényvirág együttes koncertjét is meghallgathatták, valamint tudáspróba várta a csereberélőket.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete István A Kilián György Repülőtiszti iskola története című kötet bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szász József festőművész Az én kifestőkönyvem című kiállítását Girnt Vilmos nyitotta meg.

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a városi könyvtárban, ahol tavaszváró ajtódíszeket készítettek.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hunyadi Mátyás az irodalomban címmel olvasókört tartottak.

25. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárosok a legkisebbeknek tartottak foglalkozást. A Baba-mama Klub „Itt a farsang, áll a bál” címmel játékos, jelmezes foglalkozására várták a babákat és a szülőket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beszélgetésre várták az érdeklődőket az olvasmányélményekről, irodalomról és aktuális könyvajánlatokról.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Háy János Napra jutni című regényéről beszélgettek az olvasókör tagjai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Városi Könyvtár (Újszász): Ifjúsági Klubot tartottak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Indulnak a leventék - leventék nyugati és keleti hadifogságban címmel Kis Krisztián Bálint történész tartott előadást.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A békakirály című bábelőadás tekinthették meg az érdeklődők a Gyermekkönyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Damjanich János Múzeum Könyvtára (Szolnok): Somogyi Ignác kéziratos műve, amelyet a háborúig a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium könyvtárában őrizték, városunk történetének második legfontosabb adattára. Jámbor Csaba könyvtáros a múzeulógusokkal közösen azon dolgozott, hogy a szöveggondozást követően reményeink szerint az egész munka belátható időn belül megjelenjen nyomtatásban.

Március

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csapatépítő tréninget tartott az intézmény a Szandaszőlősi Művelődési Házban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bosnyák Zsuzsa Grafikák című kiállítása nyílt meg a Művészeti Szalonban.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ludwig van Beethoven mint magánember, a zeneszerző a géniusz mögött” címmel Kiszelyné Tóth Anett történész tartott előadást.

7. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A tavaszhívogató családi délutánra várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak. A résztvevők tavaszváró ajtódíszt, valamint kokárdát és huszárt készíthettek.

9. Városi Könyvtár (Újszász): Virág helyett egy nap „megbocsátással” kedveskedett nem csak hölgyolvasóinak az újszászi könyvtár. A késedelmi díj elengedése mellett lehetett visszavinni a lejárt határidejű kikölcsönzött könyveket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): KSZR szakmai napot tartottak megyebeli könyvtárosok számára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Őszintén az ezotériáról címmel beszélgetést tartottak a misztikumokról.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Március Idusa kézműves játszóházat tartottak.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Abonyi Magyar Imre Aba-Novák-díjas festőművész emlékkiállítása várta az érdeklődőket. Az esemény Obsuszt Emese Nagy Zoltán Vilmos gitárzenéjével kísért énekével vette kezdetét. Az intézmény nevében Lászlóné Nagy Ilona köszöntötte a megjelenteket: a művész családtagjait, pályatársakat, vendégeket. Cserfalvai József népművelőként méltatta Abonyi Magyar Imre életét meghatározó emberi és művészeti munkásságát, a természet szere- tetével készült alkotásait. Varga Erik alkotótárs, korábbi tanítvány meghatott, meleg szavakkal emlékezett a segítő, művészszemet természetre felnyitó, tanító emberre.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Kárpát-medencei böngészet címmel tartott előadást Kósa Károly könyvtáros.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kalevala-nap tiszteletére baráti találkozón léptek fel a Varga Katalin Gimnázium tanulói.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnok japán testvérvárosából, Yuzából érkezett vendégek látogatást tettek a Verseghy Ferenc Könyvtárban.

19.-26. Internet Fiesta

20. Városi Könyvtár (Kenderes): Él Ilyen Team csapat tagjaként részt vett a Budapest-Bamako Rallyn Mikola Zoltán kenderesi származású fiatalember is, aki a könyvtárban fotókkal illusztrált élménybeszámolót tartott.

23. Városi Könyvtár (Jászberény):  Egy fűtéscső meghibásodása miatt kellett bezárni időlegesen az intézményt a szükséges karbantartás idejére.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Kenderes): Baba-Mama Klub tavaszváró foglalkozását tartott, ahol Juhász Teréz védőnő volt. A foglalkozás keretében a könyvtárosok segítségével egy tavaszi faliképet is készítettek a résztvevők.

31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Húsvéti népszokásról írt ki rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár általános iskolás tanulók számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ciróka-móka babafoglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

Április

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Az irodalom visszavág címmel az Aranysor íróklub humoros műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): Baba-mama klubot tartottak a gyermekkönyvtárban.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az autizmus világnapja alkalmából meghirdetett programok sorához csatlakozva szervezte előadását a könyvtár  „Autizmus a szakember szemével - Jó képességű autista gyerekek, felnőttek, akik közöttünk élnek” címmel. Előadónak Őszi Tamásnét, az Autizmus Alapítvány munkatársát, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatóját kérték fel.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium klubfoglalkozás résztvevői Rékasy Ildikó könyvtárossal beszélgettek a Verseghy-kutatásról.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a könyvtárban.

8. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Petőfi versek felolvasásával emlékeztek látogatók a Költészet Napjára. Felnőttek és gyerekek felváltva szavalták el a magyar irodalom kiemelkedő alakjának költeményeit.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Árpád-házi királynék, legendák, mítoszok... és a valóság a királyi nőkről címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

9. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós):  „Maratoni” versolvasást szervezett a könyvtár a Pro Bibliotheca Alapítvány, a Könyvbarát Kör és a KÉSZ Törökszentmiklósi csoportja közreműködésévekl. A szabadon választható versek elmondása mellett a résztvevők megemlékeztek a 90 éve született Nagy Lászlóról és a 125 éve született Reményik Sándorról.

Községi Könyvtár (Vezseny): Húsvéti könyvtári foglalkozáson is részt vettek a vezsenyi iskolások.

Új Néplap archívuma

10. Verseghy Gimnázium Könyvtára (Szolnok): Az iskola egykori és jelenlegi diákoknak, illetve szülőknek műsort szervez. A gála bevételéből pedig berendezési tárgyakat kívánnak majd beszerezni az iskolai könyvtár fejlesztésére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Czigány Csaba és Simonváros Katalin Egység című könyvének bemutatóját Cseke Szabolcs zenész műsora fűszerezte a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós):  Kocsis István író, történész tartott előadást Nyitva van az aranykapu (mítosz-történelem-irodalom) címmel.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászapátiak Baráti Egyesülete húsvéti tojásdíszítő-versenyének eredményhirdetésére a városi könyvtárban került sor.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Érdekes szakmák programsorozaton belül, Kulisszák mögött a filmgyárban címmel tartott előadást Csontos Márta.

17. Városi Könyvtár (Martfű): Meséldé címmel zenés mesehallgatáson vehettek részt az érdeklődők.

18. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a könyvtárban.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Juhász János festőművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Író-olvasó találkozót tartottak Balla M. Anna írónővel, A szerző Nyugi-Nyögi Ko(ó)r című legújabb könyvének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.

23. Hild Könyvtár (Szolnok):  „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” címet viselő országos mesevetélkedő megyei döntőjét tartották meg a könyvtárban.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): A Hubble űrtávcső felbocsátásának 25. évfordulója alkalmából, a jászberényi Jászcsillagászok Baráti Köre és a Jászapáti Meridián Csillagászkor sikeres pályázata eredményeként a Jászberényi Városi Könyvtárba kerülhetett egy óriás poszter, amely egy, a Hubble által készített csodálatos objektumot ábrázol. Hasonló poszterből összesen 3 került az országba. Nagy Nikoletta, a könyvtár vezetője és Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára leplezte le az űrteleszkóp által megörökített „csillaggyárat”.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): Natura napot tartottak a könyvtárban. A sokszínűségre és változatosságra épülő komplex programmal, ingyenes szűrésekkel és szolgáltatásokkal várják a nagyközönséget.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dechy Sarolta, a Finn nagykövetség tanácsadója tartott előadást Két nyelven - két hazában címmel.

Május

5. Városi Könyvtár (Martfű): Író-olvasó találkozót tartottak Bucz Hunor költővel a városi könyvtárban.

8. Hild Könyvtár (Szolnok):  Gitárestet tartottak a Desperado's-gitárduó és az EzVan-rock banda közreműködésével.

12. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Francia kulturális napot tartottak a városban.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): Zemlényi Zoltán, a Hoppárézimi című könyv szerzője volt az író-olvasó találkozó vendége a könyvtárban.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): A Berényi Műhely alkotóközössége megalakulásának 25.  évfordulója alkalmából szerveztek kiállítást a könyvtárban.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Utazási klub tartott előadást Értékmentő templomrombolás: Warendorf és Bielefeld története címmel.  Az előadó Szűcs M. Sándor volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskolája és Gimnáziuma tanulóinak kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A honvédelem napja alkalmából nyílt kiállítás a Hild teremben.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kelet-törökországi utazások címmel vetített képes élménybeszámolót tartoo De mény István, a Jászkun Fotóklub tagja.

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A Kézimunka klub tagjai a csipkeverés fortélyait mutatták be az érdeklődőknek.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyereknap alkalmából szabadtéri játékokkal kedveskedtek a gyerekeknek.

Június

Damjanich János Múzeum könyvtára (Szolnok): Több mint száz, a múzeumi szakmához kötődő új kötettel gazdagodott a könyvtár. Az ajándék, melyek között hadtörténeti, filozófiai, irodalomtörténeti, társadalomtudományi és régészeti kiadványok találhatóak, a művek egyik kiadójától, a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumból érkezett Szolnokra.

Községi Könyvtár (Szászberek): Számos gyermekprogrammal készült a helyi köbyvtár a Gyermekjóléti Szolgálattal karöltve.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szelek csomói címmel lett-magyar mesevetélkedő döntőjét tartották meg a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A felújított intézmény ünnepélyes megnyitója alkalmából nyílt meg Fodor Ilona festőművész és a helyi Népi Díszítőművészeti Kör kiállítása.

4-8. Ünnepi könyvhét

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 150 éve született Jean Sibelius címmel tartott előadást Koppányi Miklós építészmérnök, a magyar-finn társaság alelnöke. Az est folyamán a finn zene legkiemelkedőbb alakjának életével, műveivel és híres alkotó otthonával, Ainolával ismerkedhettek a résztvevők, élőszó, zene és vetített képek segítségével.

13. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Iskolások hete keretében Nyomozunk a könyvek között - játékos könyvtárhasználati foglalkozást tartottak 6. osztályos tanulóknak.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Múzeumok éjszakája keretén belül családi vetélkedőt tartottak és színes programokkal várták a látogatókat.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Sikerrel zárult a Tűbarátság csoport munkáiból készült, Nézz ki az ablakon! című kiállítás.

Július

Községi Könyvtár (Kőtelek): Különleges technikával készült, tükörbe vésett alkotásokkal örvendeztette meg a közönséget a szolnoki Holcsik Szabolcs. A fogorvosi fúróval készített képeiből nyílt tárlat a helyi könyvtárban.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Hang- és videotár történetét bemutató kiállítást rendeztek be a Felnőttolvasó-szolgálat munkatársai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtár fennállásának 60. évfordulója alkalmából emlékkiállítással és jubileumi ünnepséget szerveztek a részleg munkatársai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16-18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár címmel tartotta 47. Vándorgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szolnokon. A külföldi vendégeken és a határon túli magyar kollégákon kívül 700 hazai szakember és könyvtáros hallgató vett részt.

Földi D. Attila felvételei

23. Városi Könyvtár (Martfű): Kölyök filmklubot tartottak a könyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Tiszfüred): Az érdeklődők ízelítőt kaptak a francia kultúrából egy a könyvtár által szervezett ismeretterjesztő program keretében.

Augusztus

Községi Könyvtár (Cibakháza): Fejlesztették a könyvtárat. A cibakházi önkormányzat 1 millió 761 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert e célra. A pénzt a könyvtári szakmai eszközfejlesztésre, korszerűsítésre fordították. Az új polcok, asztalok már elkészültek és a foglalkoztató helyiséget is kialakították. A felújítás ráfért a könyvtárra, a most lecserélt polcrendszerek már több mint negyven évesek, 1974-ben készültek. A foglalkoztatóhelyiségben új asztalokat, székeket, függönyöket, szőnyeget és polcokat vásároltak, melynek hatására megszűnt az az áldatlan állapot, hogy a könyvtári foglalkozásokat a felnőttkönyvkiadó térben a szőnyegen ülve tartsák meg.
A könyvtári szolgáltató tér 176 négyzetméter alapterületű, itt található az olvasószolgálat, a nyilvános állomány, a számítógépes részleg, az olvasóterem, valamint a vizesblokk. Most csoportos foglalkoztatóhelyiséget is kialakítottak, melynek berendezése segíti az esztétikus környezetben történő programok, szakkörök megtartását a különböző korosztályú közösségek, csoportok számára.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok város napja alkalmából szervezett szabadtéri ünnepi programon a könyvtár is standot állított szolgáltatásai népszerűsítésére.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A tűzmegelőzés hónapja rendezvénye részeként - kapcsolódva az Országos Tűzmegelőzési Bizottság akciójához - gyermekrajz-kiállítás nyílt a városi könyvtár emeleti galériájában.

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Farkas Éva alkotásaiból nyílt kiállítás. A megnyitón közreműködött az Aranysor íróklub és az Obsidian Melody.

7. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az érdeklődők kiállítást tekinthettek meg Mátyás király meséi a Vackor varroda munkáiból címmel.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurovecz Pál helytörténeti kutató tartott előadást Hová lettek kerületeink címmel.

12. Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár (Túrkeve): Névadó ünnepséget tartottak az intézményben a Város Nap keretében, ahol megemlékeztünk Madarász Károly munkásságáról is.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete érzékenyítő tréninget tartott a könyvtár frontszolgálatában dolgozó munkatársai számára.

Verseghy Könyvtár Fotótár

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Kurencs Julianna festményeiből és Csernai István botjaiból rendezett Fák, virágok, botok című kiállítás nyílt a Hild teremben.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Őszidéző családi kézműves foglalkozásra várták az érdeklődőket a Gyermekkönyvtárban.

28. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Kassovitz László meseíró interaktív műsort adott a Gyermekkönyvtárban.

30. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): Baba-mama Klub várta az anyukákat.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Játékos hétpróbára invitálta az alsó tagozatos diákokat a Gyermekkönyvtár.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kóka Rozália énekes és mesemondó volt a könyvtár vendége a magyar népmese napja alkalmából.

Október

Zagyvaparti Idősek Otthona (Újszász): Az intézményben könyvtárat alakítottak ki. A mentálhigiéniás csoportszobában tárolt könyvállomány újszászi, szolnoki, jászsági hagyatékoknak köszönhetően jelentősen megszaporodott, a kötetek száma már több ezerre rúgott, így tárolásukhoz új polcokat is be kellett szerezni.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az MKE megyei szervezete kezdeményezésére került sor a megyebeli nyugdíjas könyvtárosok taláékozójára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5-11. Országos Könyvtári Napok

Nyulász Péter a martfűi könyvtárban - Új Néplap archívuma

11. Városi Könyvtár (Újszász): A Népmese napja alkalmából 2-4. osztályosoknak hirdették meg a Mesélj nekem! mesemondó verseny legeredményesebb résztvevőit díjazták a könyvtárban.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak az országos könyvtári napok zárásaként a Verseghy teremben.

Illés Julianna osztályvezető - Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Kádi Péter festőművész alkotásaiból összeállított kiállítás nyílt Gondolatok színekben címmel.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ifjúsági irodalmi körbe várták az érdeklődőket a százhuszonöt éve született Agatha Christie emlékére szervezett beszélgetésre.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Seregi János nyugalmazott állatorvos, egyetemi tanár tollából hallhattak történeteket, „A székely mén, történetek emberekről és lovakról’' címmel.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyomtatott szó hatalma címmel Kis Krisztián Bálint tartott előadást.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

31. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Szabadidős program várta a gyerekeket a könyvtárban, melynek keretében a Halloween tök egérkével elnevezésű tevékenységben vehettek részt.

November

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Népszerűségnek örvendett a település kétmillió-nyolcszázezer forintból megújult könyvtára. Az ősz folyamán új polcrendszereket, asztalokat, székeket szereztek be, számítógépeket vásároltak, a gyerekeknek kényelmes babasarkot alakítottak ki, és természetesen az olvasnivalók kínálata is bővült.

Református Gimnázium könyvtára (Mezőtúr): Igazi ritkaságokat rejtett a Református Gimnázium könyvtára.  A legrégebbi, természetesen még latin nyelvű ritkaságot, Augustinus Aurelius 1529-ben kiadott művét az iskola öregdiákja, Ertsei Dániel adományozta az 1700-as évek második felében a könyvtárnak. Az évszázadok során folyamatosan bővült a gyűjtemény, az úgynevezett „régi könyvtár” összességében mintegy 14 ezer kötetet számlál. Az intézményt fenntartó Mezőtúri Református Egyházközség 2015-ben készült, hogy valóban méltó helyet alakítson ki a páratlan gyűjteménynek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Új kötetekkel gyarapodott a városi könyvtár a hónap elején. Százhúsz új kötettel gazdagodott az intézmény, több, mint 250 ezer forint értékben szereztek be új irodalmat. Gyermek- és ifjúsági irodalom, felnőtt szakkönyvek és szépirodalmi művek kerültek a könyvtár állományába egy pályázat jóvoltából.

Városi Könyvtár (Újszsász): Minigalériát alakítottak ki a városi könyvtárban helyi alkotók számára.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Alma kiállítása várta az érdeklődőket a Művészeti szalonban.

6. Városi Könyvtár (Kenderes): A kisújszállási Oszlánczi Sándor Ottó - szociális munkás - amatőr festő pasztell- és akvarellképeiből nyílt kiállítás a könyvtárban.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kovácsné dr. Kaposvári Gyöngyi irodalomtörténész, muzeológus tartott előadást 160 éve született Hild Viktorról.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Fényvirág együttes adott koncertet a Gyermekkönyvtárban.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kultúrtörténeti beszélgetést tartottak Lámpás címmel a Művészeti szalonban.

19. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szép számú érdeklődő várta a dr. Varga katalin doktornő előadását.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár blogja

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Serfőző Zsuzsánna Adventig - virágokkal című gobelin-, festmény- és textilkiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

26. Községi Könyvtár (Szászberek): Karácsonyi dekorációk készítésével foglalatoskodtak a könyvtárban a szászberki kisiskolások. Alkotásaik a falu karácsonyfáját díszítették, melyet előző nap már felállítottak a település központjában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katalinok az irodalomban műsoros estet szervezett az Olvasókör.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvasókuckót tartottak. A résztvevők Szerb Antal Pendragon legenda című művéről beszélgethetnek.

December

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtárosok ajánlásával ismét elkészítették az adventi örömnaptárt a városban december 1. és 24. között. Egyrészt a városi könyvtár épületében nap, mint nap megnyílt egy feladatokat tartalmazó adventi katalógusfiók, illetve a város központjában, a Promenádon álló adventi házikó egy-egy ablakának megnyitásával is ilyen feladatokat találtak a helybéliek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Shmorgun Okszána Álomvilág című kiállítását Tokaji Gyula nyitotta meg. A megnyitón közreműködött a helyi Református Gyülekezeti Kórus.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szenegáli élmények címmel vetített képes élménybeszámolót tart ott Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja.

4. Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klub tagjai számára a könyvtárosok ezen a napon mikulásváró, játékos foglalkozást tartották.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beszédes gyermekrajzok címmel tartott előadást Filó Melinda grafológus.

8. Városi Könyvtár (Újszász): Krampusz és manó segédkezésével tartották meg játékos formában a könyvtár szavalóversenyének eredményhirdetését. 1-4. osztályos gyerekeket szólították meg a versennyel, ahol hetvennél is többen adtak elő verset a télapóról vagy a karácsonyról.

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Lovranits Júlia biológus, mesemondó, Miért csíp a szúnyog címmel vidám, interaktív, beszélgetős műsort tartott.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros János, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktártitkára és Hajnal László irodavezető tartott előadást Hagyományőrzés-Érték- őrzés-Találkozás a Szolnoki Járásban címmel.

12. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Játékos ismeretterjesztő foglalkozást tartottak családok számára a könyvtárban.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ifjúsági Irodalmi Kört foglakozásán Harry Potter kötetekről beszélgettek.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A diótörő címmel bábelőadást tartottak a gyermekkönyvtár munkatársai.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

Csokonai Könyvtár (Karcag): A gyermekkönyvtár Jégvirág címmel karácsonyi mesemondó versenyt rendezett a város általános iskoláiba járó alsó tagozatos gyerekeknek.

Községi Könyvtár (Kétpó): A községi könyvtár heti két alkalommal állt az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház épületében található intézmény állománya mintegy ötezer kötet volt, látogatói számára internet hozzáférési lehetőséget és teret biztosított a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Félmillió forintot nyert a Könyvtári Érdekeltségnevelő Pályázaton a könyvtár. Az összeg nagy részéből könyveket, a többiből könyvtári polcokat vásároltak.

Joó Zsuzsa felvétele - Új Néplap archívuma

A gyermekrészlegen új bútorokkal, új stílussal várták a legkisebb olvasókat. Egy úgynevezett mesefalat is megnyitottak, melyet egy könyvtári kolléga által készített mese-festmények tettek vidámabbá.

Új Néplap archívuma

2016

Január

Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban alapvető feladatnak tekintik, hogy esélyegyenlőséget biztosítson mindenki számára. Ezért a látássérültek számára hangoskönyveket szereztek be, s igény szerint bővítették az állományt. A mozgássérült látogatók számára könnyen megközelíthető számítógépet szereztek be rendelkezésre. Ettől az évtől vezették be a házi kölcsönzés lehetőségét is.

Különleges kezdeményezést indítottak el a túrkevei városi könyvtár dolgozói a diákok számára. Felhívásuk értelmében az a fiatal, az legalább egy órán keresztül náluk olvasgatott vagy tanult, ezt követően egy órán keresztül térítésmentesen használhatta az internetet. A könyvtár ezzel is azt kívánta elősegíteni, hogy a gyerekek körében mind népszerűbbé váljanak a könyvek, az olvasás.

Boldogházi Hírek archívuma

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok középkori templomai és egy különleges síremlék címmel tartott előadást dr. Kertész Róbert régész, a Damjanich János Múzeum munkatársa.

16. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szép számmal gyülekeztek a könyvtár felnőtt részlegében dr. Varga Katalin újabb előadására, amelynek címe is igen érdeklődés felkeltő volt: Nőnek lenni jó.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár blogja

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Tiszainokai könyvtárban - Új Néplap

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Fényvirág együttes koncertezett a Gyermekkönyvtárban.

19. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala

Városi Könyvtár (Kenderes): A kézimunka klub foglalkozásának adott otthont az intézmény.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Hild Galériában Cseh Bagoly János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat. A kiállítást Girnt Vilmos alkotótárs nyitotta meg.

21. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Magyar kultúra napja alkalmából zenés irodalmi estet szervezett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alaszka címmel vetített-képes élménybeszámolót tartott Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja. Az Ifjúsági irodalmi körben pedig a résztvevők John Green regényeiről beszélgettek.

Gyarmatiné Sajtos Brigitta, a tiszaföldvári könyvtár vezetője - Új Néplap archívuma

25. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A gyógynövények és fűszernövények felhasználásáról, alkalmazásáról, hatásairól tartott előadást Grosz Tamás gyógynövényszakértő.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtáros szakmai konferencia résztvevői megismerkedhettek többek között az Új Néplap 1960-2000 közötti digitalizált adatbázisával. A konferencián Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke átadta a megye települési könyvtárai képviselőinek a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár - 2015” című könyv példányait.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Községi Könyvtár (Tiszaszentimre): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Tiszasülyi könyvtár - Új Néplap archívuma

Csokonai Könyvtár (Karcag): „Kötődés - Örsi Julianna munkásságáról” című könyv bemutatójára került sor. A könyvet dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

27. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárosok a Baba-Mama klubfoglalkozásra várták a kicsiket és anyukáikat a „Hóemberke’’játékos foglalkozásra.

31. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Egy hónap után zárt a sikeres Pillanatok a mackók életéből című kiállítás a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Kétpó): A községi könyvtár heti két alkalommal áll az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház épületében található intézmény állománya jelenleg mintegy ötezer kötet, látogatói számára internet hozzáférési lehetőséget biztosít, illetve teret ad a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.

Községi Könyvtár (Szászberek): Tavasztól télig - 4 évszak színei Szászberken címmel fotópályázatot írt ki a könyvtár a helyi amatőr fotósoknak.

Február

2. Községi Könyvtár (Berekfürdő, Tiszaörs): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

6. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár Hild Galériáján nyílt a Zaniah Dance Stúdió 10 éves fennállása alkalmából rendezett kiállítás. Az Orientális táncművészet régen és napjainkban című tárlatot március 6-ig tekinthették meg az érdeklődők.

9. Városi Könyvtár (Fegyvernek, Kenderes):Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala

A program az érzékenyítés, bejárás, tájékoztatás keretében az ép és fogyatékos emberek közötti elfogadás és befogadásáról is szólt. Beszélgettek a lakosokkal, akik között voltak fogyatékos emberek is, az érdeklődők a fogyatékossággal kapcsolatos ügyek intézéséhez is kaptak információkat.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny jászsági döntőjét a könyvtár kamaratermében tartották.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró Dávid 3D Artist című kiállításának adott otthont a könyvtár.

13. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Farsangi szöszmötölő foglalkozást tartottak a könyvtárban.

14. Városi Könyvtár (Újszász): Ajándékozz Valentin-napra könyvtárat - hirdette meg akcióját a könyvtár. A nemzetközi könyv ajándék nap kapcsán mindazok, akik párjukkal (házastárssal, baráttal) tértek be a könyvtárba, ingyenes egyéves tagsággal ajándékozhatták meg - újonnan beiratkozó vagy tagságát hosszabbítani vágyó - kedvesüket, akik külön erre az alkalomra készített díszes, papírtokkal ellátott olvasójegyet kaptak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvcsereberét szerveztek a Gyermekkönyvtárban.

Új Néplap archívuma

16. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A mai kor veszélyeiről - alkoholról, drogról, dohányzásról - tartott előadást a könyvtárban Mészáros János rendőr alezredes, Iskolai Bűnmegelőzési és Drogprevenciós tanácsadó és Gulyás Éva, a szolnoki Humán Szolgáltató Központ munkatársa.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Végig a Rajna mentén, 7 országon át címmel tartott vetített képes élménybeszámolót Pozsonyi Katalin, a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesület túravezetője. Az ifjúsági teremben pedig a disztópikus ifjúsági regényekről beszélgettek a fiatalok.

20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Helyi lakosok régi játékaiból nyílt a kiállítás könyvtárban.

Szűcs Erika fegyverneki könyvtáros - Új Néplap archívuma

23. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza), Városi Könyvtár (Martfű): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

25. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): 115 éves Besenyszög helységneve évforduló keretében diákok számra szervezett résztvevők Eleink élete címmel hagyományismereti vetélkedőt.

Hunyadfalvai könyvtárban - Új Néplap archívuma

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva bábcsoport előadásában az Édes anyókám házasodhatnám! című zenés bábjátékot tekinthették meg a gyerekek.

Március

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sőregi Katalin, erőszakmentes kommunikáció oktató tartott előadást A düh kialakulása és kezelése, Miért vagyok időnként olyan dühös és mit kezdhetek vele? És mi van akkor, ha valaki soha nem dühös? címmel.

Fegyverneki könyvtár - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Óriási jelentőségű felfedezésről, a gravitációs hullámok első észleléséről, a téridő rezgésről tartott előadást Dálya Gergely ELTE MSc, a LIGO magyar csoportjának tagja.

7. Városi Könyvtár (Újszász): Fába égetve címmel Tukacsné Horkai Ágnes műveiből nyílt kiállítás a Mini Galériában.

9. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Föld napja alkalmából a könyvtár csatlakozott az óvodai programhoz a környezetszennyezéssel kapcsolatban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A hatékony időgazdálkodás címmel tartott előadást Bozóki Mária business coach. Ezen a napon A nő címmel Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel Márki Éva és Rigó József beszélgetett.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közösségi elhivatottság - A
Jászkunság Évkönyv 3. száma és a Kötődés című tanulmánykötet bemutatóját rendezték meg.

17-24. Internet Fiesta

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Helyi kézműves termékeket mutatnak be a könyvtárban.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszköszöntő koncertet adott a Fényvirág együttes.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezetével közösen indított el egy szakmai továbbképzés-sorozatot. Az első, hétfői rendezvényen a megye több mint hatvan könyvtárosa hallgatta meg dr. Kállai Mária kormánymegbízott Ha jól csinálod... című átfogó, összegző előadását a minőségbiztosítás fontosságáról, valamint Sohajdáné Bajnok Katalin, az egri megyei könyvtár igazgatóhelyettesének a gyakorlati megvalósításról, tennivalókról szóló fejtegetését. A könyvtárosoknak még két alkalommal szerveznek a témában szakmai napot.

22. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A falu legszebb húsvéti tojása címmel hirdetettek versenyt a lakosság körében.

Városi Könyvtár (Jászberény):  „Úton a Bedekovichok térképeivel a zsebünkben”
című ismeretterjesztő fotókiállítás nyílt a könyvtárban.

23. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): Német húsvéti szokásokról tartottak előadást.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves délutánt tartottak a Gyermekkönyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klubtagjai fogászati tanácsokat kaptak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Földvári Judit Laura Muaythai világbajnokkal beszélgethettek az érdeklődők.

Április

1-8. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Fókuszban a gyermekkönyvek – vitrinkiállítás Andersen születésnapja, a Meseírás napja és a Gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából.

1-16. Hild Könyvtár (Szolnok): Star wars kiállítást szerveztek az Ifi pontban.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár udvarán mobil planetáriumot rendeztek be a 2016-os 10. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiához kapcsolódva. Hetedik alkalommal tartották meg a Kulin György Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiái Válogatóverseny döntőjét. Ez alkalommal Jászberényben a városi könyvtár adott helyet a háromnapos rendezvénysorozatnak.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Veresegyházi Béla történész Jász-Nagykun-Szolnok megye történeti-földrajzi vázlata címmel tartott előadást.

6. Hild Könyvtár (Szolnok): Faragott világom címmel nyílt meg Szemenyei Edith vitrinkiállítása.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fazekas Magdolna festőművész kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Városi Könyvtár (Jászapáti): A városból elszármazott Pető Andrást tartott előadást az egyik legősibb zarándokútról, az El Caminóról.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Horváth Károly könyvtárigazgatóra emlékezünk címmel beszélgetést tartottak a Szolnoki kalendárium foglalkozás keretében Dr. Horváth Károlyné részvételével.

11. Ipolyi Arnold (Törökszentmiklós): A város óvódásai és iskolásai közreműködtek azon a „maratoni” versolvasáson, amit a költészet napja alkalmából rendeztek Törökszentmiklóson. A József Attila születésnapjának évfordulóján tartott eseményen előbb Légrádiné Varga Rita elszavalta a Szózatot, majd a gyerekek zenés-verses műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Rendhagyó irodalmi órával emlékeztek meg az általános iskolások a Költészet Napjáról. A községi könyvtárban a szolnoki HOLdNAP irodalmi műhely tagjait látták vendégül. A közel száz fős közönség megzenésített verseket hallhatott Milosits Dániel és Nagy Éva előadásában.

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A magyar költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdetett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Minőségbiztosítás a könyvtárakban címmel szakmai napot tartottak, amelynek főelőadója dr. Skaliczki Judit volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11-15. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Vitrinkiállítást szerveztek a nemzeti rákellenes nap alkalmából.

12. Hild Könyvtár (Szolnok): Aranysor Íróklub Költészet napi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.

13. Verseghy Könyvvtár (Szolnok): Mária Terézia császárnő és magyar királynő élete és kora. Előadó: Kiszelyné Tóth Anett történész

14. Községi Könytár (Jászfelsőszentgyörgy): Szavalóvesenyt tartottak a helyi óvodás és iskolások részére Költészet napja alkalmából.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja várta az érdeklődőket a Galapagos élővilága című élménybeszámolójára.

15. Verseghy Könyvtár: ZLÁTÓTÉR: ahogy a fiatalok látják. Varázslatos fények címmel Tellér Tímea fotókiállítása

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pólya Tibor festőművész születésének 130. évfordulója alkalmából Zsolnay László művészettörténész tartott előadást.

21-25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): A Föld Napja alkalmából vitrinkiállítást rendeztek be a könyvtárban.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a Europe Direct Szolnok és a Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtára. A Föld világnapjához kapcsolódó rendezvényen a legügyesebb csapat a saját iskolájában elültethető facsemetét is kapott.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Dudás Sándor szobrászművész érem- és kisplasztika-kiállítása nyílt meg az elmúlt hét végén a jászberényi Városi Könyvtár tetőtéri galériájában. A bronzalkotásokból összeállított, „Nagyok kicsiben” című tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Berg Judit volt több író-olvasó találkozó vendége Szolnokon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Szépkorúak számára szerveztek internethasználati tanfolyamot.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): Csányi Péter a NAV Ügyfél- kapcsolati Osztály tartott előadást Mire jó az ügyfélkapus regisztráció? címmel.

30. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Így szeretem és védem az állatokat címmel hirdetett rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

Május

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Star Wars kiállításnak adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6-7. Verseghy Könyvtár: A Tiszakötők Szolnoki Babahordozó Klub szervezésében előadásokar és családi rendezvényeket szerveztek a Születés hete alkalmából.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok számára szervezett szakmai napot a könyvtár Területi szolgálata és az MKE megyei szervezete.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Böröndi Alexandra Ryijyvel az otthon melegéért - A finn csomózott szőnyegek világa címmel tartott előadást.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csönge Attila igazgató, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott előadást A hangsúly azon van, hogy ne tiszteljük a törvényeket nagyon címmel.

15. Városi Könyvtár (Újszász): Ügyes kezek címmel Kókai Gaborné, Rapi Edit, Zakarné Papp Andrea Csiiía kézműves munkáiból nyílt kiállítás a Mini Galériában.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikolett amatőr csillagász, a Kopernikusz Kör tagja tartott előadást az Ifjúsági teremben.

21. Községi Könyvtár (Kőtelek): Író-olvasó találkozót tartottak a könyvtárban. A
vendég Drajkó-Sárosi Kinga író, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint a Lórika kalandjai című mesekönyv grafikusai, Péterfi Krisztina és Drajkó Tibor voltak.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerencsejáték-függőségről szóló képzőművészeti kiállítás nyílt a könyvtárban, mely a Játék határokkal címet viseli. A rajzpályázatot abból a célból hirdették meg, hogy a fiatalok körében felhívják a figyelmet a szerencsejáték-függőség veszélyeire, másrészt pozitív alternatívákat mutassanak a szervezők.

27. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Zárult A Nyuszik a könyvtárban és a Szentföld képekben című kiállítások, amelyek egy hónapon át várták az érdeklődőket.

Június

Csokonai Könyvtár (Karcag): ában az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézmény képzőművész tanszakosainak kiállításának adott otthon a könyvtár.  Középpontban a szín című tárlatot Kábái László képzőművésztanár nyitotta meg, a diákkal és az iskola ének tanszakosaival.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kék felett az ég címmel nyílt meg Győré Zoltán festő tárlata a Művészeti szalonban. A kiállítást Vogl Anikó és Török Zsófia nyitotta meg.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a kicsiket a könyvtárban.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nők a történelem viharaiban. Boszorkányok. Isteni nők, vagy az ördög asszonyai? címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Amazonas vidéke - A perui Amazonasról és Dél-Amerikáról egy hátizsákos utazótól címmel tartott előadást Kása Henrietta.

9-12. Ünnepi könyvhét

10. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): „Könyvtár a zöldben” címmel vidám, egész napos programmal várta a városi könyvtár a kicsiket és a nagyobbakat az intézmény előtti szabad téren.

14. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Gyermeknapi vetélkedőt szerveztek a helyi óvodásoknak.

Falufigyelő archívuma

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Nem az elmúlásban van a feledés” címmel három jeles személyiségére emlékező beszélgetésnek adott otthont a könyvtár. Dr. Horváth Károly, a könyvtár egykori igazgatója, a Finnugor Népek Baráti Körének alapítója, dr. Páldi János, a Varga Katalin Gimnázium volt igazgatója, a neveléstudományok kandidátusa, a Finnugor Népek Baráti Körének elnöke és Pápayné Kemenczey Judit, a könyvtár igazgatóhelyettese, a Verseghy Kör ügyvezető elnöke, a Verseghy nyelvművelő verseny szervezője emlékét idézték meg.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros János, az Új Néplap fotóriportere volt a Szolnoki kalendárium vendége. Szolnok és a megye rég- és közelmúltja iránt érdeklődök beszélgethettek a több mint harminc éve alkotó fotográfussal a klubfoglalkozáson.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Múzeumok éjszakája: Cini Samu és Bálna Béla címmel a gyermekkönyvtárban. Szintén tíz órától Kis Krisztián Bálint gyalogos városnézést tart Szolnokon, ahol a szakrális emlékeket tekinthetik meg a hozzá csatlakozók. Indulás a könyvtár elől.
Délután öt órától Benedek Elek A pelikánmadár című előadását láthatják a Híd Senior Színház előadásában a Művészeti Szalonban, majd
17 óra 15 perckor Újlaki Csaba csillagász tart előadást Mérföldkövek a csillagászatban címmel. Este 6 óra 15 perctől Tóth Ervin vetített képes előadását láthatják, a gyermekkori fotóiból.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel Pappné Makóczki Marianna gyógypedagógus, krízistanácsadó tartott előadást.

Július

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Teljes körű állományellenőrzést végzett a nyári szünetben a könyvtár.

Városi Könyvtár (Újszász): Gyakran keresték fel a helyi idősek a városi könyvtárat, hogy segítséget kérjenek különféle pályázatok elkészítéséhez. Sokan kértek példul technikai tanácsot az Erzsébet-program üdülési kedvezményének igény- bevételéhez is, legutóbb, a múlt héten pedig a háztartási nagygépek cseréjének támogatására kiírt pályázatot kapcsán fordultak a könyvtárosokhoz.

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Nyáron is nagy az érdeklődés a könyvtár zolgáltatásai iránt. Az éves selejtezésébe segítő a nyári diákmunkát végző középiskolások szívesen vonulnak félre a kicsikkel a szabadidős foglalkozás során a könyvtár Mesekuckójába is.

4. József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Egy héten át Gyenesdiáson vannak a kunmadarasi intézmény munkatársai és az olvasók. A könyvtárosok idén is megszervezték ugyanis olvasóiknak a nyári tábort, melyen gyerekek, felnőttek és nagyszülők veszek részt. 

Boldogházi Hírek archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bódi Anikó mandalakiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Újabb összejövetelét tartotta az Ifiben az Én és a fantasykör, melynek témája: Körüljárjuk a zombikat volt. A résztvevők Darren Sahn: ZOM-B és Marion Isaac: Eleven testek című művéről, valamint a Walking Dead filmsorozatról beszélgettek.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Boros Dorina Julianna fotóiból nyílt kiállítás az Ifjúsági részlegben.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel tartott előadást Pappné Makóczki Marianna.

Augusztus

Városi Könyvtár (Jászapáti): A város fennállásának 625. évfordulója alkalmából kiállítást állítottak össze olyan, a településről készült fotográfiákból, amelyek egyrészt bemutatják a város fejlődését, másrészt felvillantják a városban élők hétköznapjait, és utalnak a történelmi eseményekre is. A fotókiállítást az érdeklődők augusztusban a városi könyvtár olvasótermében ingyenesen tekinthették meg.

6. Községi Könyvtár (Berekfürdő): Varga György repülési témájú fényképeiből nyílt kiállítás és Daczi Péter tartott előadást A szovjetek és 1956 címmel.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kalandra fel! címmel SINOSZ találkozóra került sor Szolnokon. A szervezet tagjai a könyvtárat is felkeresték.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Udmurtia és az udmurtok címmel tartott előadást tegnap a Europe Direct Szolnok és a Finnugor Népek Baráti Köre. A Verseghy Ferenc Könyvtárban rendezett esemény vendége Sziráki Zsófia magyar nyelvi lektor volt.

Szeptember

2. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lezárult a Versvadászatot című háromfordulós, internetes vetélkedő, amelyet a könyvtárosok hirdettek meg júliusban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Háromdimenziós textilkiállítás nyílt „Újjászületés” címmel Kerekes Andrea Paverpol oktató műveiből.

Örményesi könvytárban - Új Néplap

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vilho Ylönen, a Riihimá ki Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke tartott előadást Riihimáki képekben címmel.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

17. Községi Könyvtár (Jánoshida): A Verseghy Könyvtár Minerva bábcsoportja mesélt a helyi közönségnek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rékasy Ildikó könyvtárosra emlékeztek a Verseghy Körrel közös beszélgetésen az intézmény munkatársai.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): A KÉSZ jászberényi csoportja, és a Jászok Egyesülete együttműködésében tartották meg a Szakrális helytörténészek találkozója című konferenciát a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Faludy Györgyre emlékeztek az Olvasókör tagjai.

30. Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A könyvtárosok a magyar népmese napja alkalmából rajzversenyt hirdettek. A versenyre nevezőknek három Benedek Elek-meséhez kellett illusztrációt készíteni.

Október

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Városvédő és -Szépítő Egyesület a gyermekkönyvtár részére együttműködési megállapodás keretében, az egyesület tulajdonában lévő három asztali számítógépet átadta haszonkölcsönbe a városi intézménynek.

3. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Különleges bábműsorral készültek helyi anyukák a könyvtárban. A helyi vállalkozó kedvű szülők előadásában mutatták be a gyerekeknek Csukás István Sün Balázs című, valamint Móricz Zsigmond Kismalac és a farkasok meséjének feldolgozását.

3-7. Országos Könyvtári Napok

Jászdózsai könyvtár - Dósai hírek archívuma

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A népmese napja alkalmából mesemondó versenyt hirdetett, amelyet Benedek Elek születésének 157. évfordulója alkalmából rendeztek meg.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok, ha találkoznak elnevezésű hagyományos nyugdíjas könyvtárosok találkozójának adott otthont a Verseghy terem.

Verseghy Könyvtár Fotótára

7. Községi Könyvtár (Vezseny): Múltidéző foglalkozást tartottak az iskolások a könyvtárban. A programon a nyugdíjas klub néhány tagjai és a helyi nyugdíjas pedagógus is részt vett. A gyerekek Móricz Zsigmond Fillentő című novelláján keresztül nyerhettek bepillantást a hajdani iskolások életébe, majd a nyugdíjas tanárnő mesélt egykori iskolájáról. Közben régi fotókat, 1930- as évekből való cserkészfolyóiratokat, nyolcvanas évekbeli őrsi naplókat, a falu életét ábrázoló fényképeket nézegethettek. A nyugdíjasok is meséltek a régi életről is.

11. Városi Könyvtár (Jászberény): Kórodi Anikó operaénekes az Opera Nagykövete vetített képekkel, zenével fűszerezett előadásában elevenítette fel azokat a meghatározó pillanatokat, amelyek a zene, azon belül is az opera műfaja felé irányították.

12. Hild Könyvtár (Szolnok): Rédai József zongoraművész, művésztanár is fellépett a Vakok és Gyengén- látók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete rendezvényén. Ezt az eseményt a fehér bot nemzetközi napja alkalmából tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Tiszainoka): Elkezdődött a könyvtár felújítása. Az átrendezés ideje alatt egy másik teremben tartott nyitva az intézmény.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A ZRiport sikeres szolnoki fiatalokkal című programsorozat keretében Török Zoltán Patrik és Pintér Ferenc, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 12. évfolyamos tanulói, a „Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor titkai” című országos, 1956-os történelmi pályázat 1. és 3. helyezettjei mutatták be nyertes pályaműveiket az Ifjúsági részlegben.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Négyszögletű kerek kiállítás nyílt Lázár Ervin emlékére a Gyermekkönyvtárban.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Farkas Éva, Girnt Vilmos, Kaposvárié Mihályi Mária, a Honvéd Kulturális Egyesület alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Hild Galériában.

Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászivány): A kistelepülés könyvtárába látogatott Telegdi Ágnes író. Az író-olvasó találkozón a meghívott „Ó, azok a csodálatos állatok!" című munkáját mutatta be, illetve meghallgatta a jásziványi gyerekek kedvenceiről szóló beszámolókat is.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hatvan éve történt - Szolnok 1956 elnevezésű várostörténeti vetélkedő szóbeli döntőjét rendezték középiskolás tanulók részére a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium foglalkozás keretében bemutatták a felújított megyei 1956-os online emlékoldalt.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élj hát, hazám, még versmondóversenyt tartottak a könyvtárban az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az univerzum különleges, távoli jelenségeit mutatta be Francsics László asztrofotós.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

November

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázár Ervin emlékére „Négyszögletű kerek” vándorkiállítás nyílt meg a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Beszélgetéssel egybekötött előadást tartott dr. Reisinger János irodalomtörténész és tanszék- vezető főiskolai tanár Hogyan győzhetjük le félelmeinket? címmel.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

Két lelkes olasz fiatal, Elizabetta és Mogeeb teljesít szolgálatot az Európai Önkéntes Szolgálat keretén belül a szajoli könyvtárban.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei könyvtárosok szakma napjának vendége volt Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszelyné Tóth Anett történész tartott előadást.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Flóra, szolnoki fiatal rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mire cserélnéd a mai kötelező irodalmat? Beszélgetés a művek irodalmi értékéről! - ezzel a témával várta az érdeklődőket az Ifjúsági irodalmi kör.

Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma

A Szolnoki kalendárium klubfoglalkozásán 60 éve történt - Szolnok 1956 címmel az 1956-os forradalom és szabadságharc szemtanúival beszélgethettek a résztvevők.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): De mény Gabriella paverpol textilszobrász és oktatóműveiből nyílt kiállítás a Hild teremben „Textilálmaim” címmel.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Martfű): Meséidő elnevezéssel zenés-játékos mesehallgatás várta a gyermekeket, szüleiket és nagyszüleiket a könyvtár.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szűts M. Csilla keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás Adventi gondolatok címmel a Művészeti szalonban.  A tárlatot Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

Csabai István felvétele - Új Néplap felvétele

December

1. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A könyvtárban tartotta ez évi utolsó ülését a Jászsági Honismereti Egylet. Több kiadványnyal ismerkedtek meg a résztvevők, melyek mostanában jelentek, jelennek meg.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiszai mesevirágok című meseírópályázat eredményhirdetésére került sor a Gyermekkönyvtárban.

5. Városi Könyvtár (Jászapáti): Ez évi zárórendezvényét tartotta a városi könyvtár rejtvényfejtő klubja.

Városi Könyvtár (Kenderes): A Mikulás-váró játékos foglalkozását szerveztek könyvtárosok a Baba-mama Klub tagjainak.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

6. Községi Könyvtár (Örményes): Ünnepi hangulatban várta a könyvtár a látogatókat. Elkészítették a karácsonyi díszeket a könyvtárban, a látogatók nagy kedvence a kandalló és a hófüggöny. A kicsiknek a Mikulásnak öltözött polgármester adta át a csomagokat.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A valódi Mikulás: Szent Miklós püspök - a valós történelmi alak a legenda mögött címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország függetlenségi napjának tiszteletére rendezett ünnepségre és baráti együttlétre várták az érdeklődőket, ahol Outi Tánczos, az ELTE finn nyelvi lektora tart előadást A soknyelvű Finnország címmel.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium keretében Gy. Fekete István nyugállományú ezredes, helytörténeti kutató tart előadást Szolnok és a szovjet katonai intervenció: 1956. október 23. - november 8. címmel.

Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma

Lezárult a Könyves Bakancslista néven futó olvasást népszerűsítő játék, melyet a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyermekkönyvtára indított idén, az ifjú olvasókat megszólítva. A tavalyi Nagy Olvasási Kihívás sikerén felbuzdulva indított program márciustól november végéig tartott.

10. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Tudásszüret a könyvtárban programsorozat állomásaként Barangolás a tudományok világában címmel írásbeli vetélkedőt hirdetett az Arany János Könyvtár a 6-8. osztályos tanulók részére. A tudomány napjához is kapcsolódó feladatlapok a gyermekkönyvtárban lehetett leadni. A középiskolásoknak pedig az Ismerkedés a könyvtárral program keretében könyvtári órával egybekötött vetélkedőt tartottak a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Délelőtt Róka Tomi és a Mikulás című bábelőadással várta a kicsiket és nagyokat a családi hétvégén a Minerva bábcsoport.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Kézműves kiállítás és vásár vátja az érdeklődőket a könyvtárban.

17. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Bihari József könyvbemutatójára került sor a könyvtár olvasótermében.

Hild Könyvtár (Szolnok): Hajdú Katalin Sárkányhegedű című különleges zenés könyvbemutatója nyitotta meg a családi hétvégét a könyvtárban.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karácsonyváró családi ringató foglalkozáson vehettek részt a szülők és a gyerekek Hodos Szilvia népzenész vezetésével. A foglalkozás vendége volt Tóth-Pál Zoltán és hangszerei.

23. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Farkas Imre és Kovács János kezdeményére valósulhatott meg a Régi mesterszállási családok című kötet. Ennek bemutatóját a községi könyvtár és művelődési ház nagytermében rendezték, amely ezen az ünnepen zsúfolásig megtelt.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Imár nyolcadik alkalommal hirdette meg koszorúkötő versenyt az adventi időszakban. 

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

2022

Január

1. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A helyi könyvtárosok újra meghirdették Nagy olvasási kihívást.

5. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekek számára hirdetett olvasópályázat eredményhirdetésére került sor.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállás - érték a kunok földjén címmel kvízjátékot indított a bibliotéka.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Évkezdő foglalkozást tartottak a Szent Ferenc Otthon lakói számára a könyvtárosok. Felidéztek néhány újévi szokást, szó esett január elsején született költőnkről, Petőfi Sándorról, akinek jövőre bicentenáriumát ünnepeljük.

20. Csokonai Könyvtár (Karcag): Bemutatásra került Kornya István Csikos Sándor kulisszák nélkül című kötete. A karcagi születésű Jászai Mari-díjas színművésszel az életrajzi könyv írója beszélgetett.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert irodalmi-zenés estéje várták az érdeklődőket.

21. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Magyar Kultúra Napán egy nagyszerű előadást hallgathattak a résztvevők a jászdózsai könyvtárban, Hortiné dr. Bathó Edit etnográfustól a Jászság táncéletéről.

27. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Révfy Margit olvasókör tartotta hagyományos összejövetelét a bibliotékában.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Tudatosság az élet körforgásában című kötet szerzője, dr. Ördög János volt a bibliotéka és a Lelki Köldökzsinór Egyesület vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interaktív családi játszóházat szerveztek a Gyermekkönyvtárban, ahol robotikával is ismerkedhettek az érdeklődők.

30. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Mesesarkot alakítottak ki a gyermekolvasóknak.

Tiszasülyi Művelődési Ház és Könyvtár felvétele

Február

01. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Olvasási játékot hirdettek Legyél Te is könyvkirály címmel.

9. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Álarcos családi farsangot tartottak a Bababirodalomban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Varga Balázs táplálkozási szakértő könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hagyományteremtő programmal várták a

15. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Farsangi játszóházat szerveztek a bibliotákában.

25. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Baba-Mama klubfoglalkozást indított útjára a közelmúltban felújított települési könyvtár.

26. Községi Könyvtár (Kőtelek): Boros Imre fotóhagyatékának ünnepélyes átadása

Lovász Tibor polgármester és Czakóné Gacov Katalin igazgató az ünnepségen

Március

1. Városi Könyvtár (Újszász): Tavaszváró kiállítás nyílt a Szamóca Bábcsoport tagjainak munkáiból.

2. Városi Könyvtár (Kenderes): A farsangi rajzpályázatra érkezett alkotásokat a könyvtár ablakaiban mutatták meg az érdeklődőknek.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő címmel tartott tematikus napot a könyvtár, amelynek díszvendége V. Kulcsár Ildikó újságíró, a Nők Lapja munkatársa volt.

7. Községi Könyvtár (Csataszög): Hajdú Katalin meseíró látogatott el a napokban a csataszögi könyvtárba, ahol könyvbemutatóval egybekötött zenés, jelmezes interaktív előadást tartott a gyerekeknek.

10. Verseghy Könyvtáér (Szolnok): Katona Zoltán A fogyás, amiért semmit nem kell tenned című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Sándor András újságíró beszélgetett. 

11. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Nők 40 felett címmel tartott előadást dr. Savella Orsolya a hormonális változásokról, az egészséges étkezés és a sport kapcsolatáról.

Új Néplap archívum

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A nemzeti ünnep alkalmából játékos foglalkozást tartottak iskolások számára.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Petőfi irodalmi-történelmi versenyt hirdetett a könyvtár a Kiss Pál Múzeummal közösen a városi ünnepségsorozat nyitányaként.

Városi Könyvtár (Túrkeve): S. Kovács Ilona Kunhímzéses párnavégek című könyvét mutatták be a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Palotás Petra író volt az intézmémny vendége.

17. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub első találkozóján Grecsó Krisztián novelláiról beszélgettek az érdeklődők.

17-25. Internet Fiesta

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Hermann Róbert történész tartott előadást az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. A történelmi előadás előtt került sor a helyi Petőfi Klub megalakítására a Petőfi200 emlékévhez kapcsolódva.

Nagy Balázs felvétele - Új Néplap archívuma

21. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Élményfestésre várták az érdeklődőket a település könyvtárába.

Tiszasülyi Községi Könyvtár felvétele

Városi Könyvtár (Újszász): A költészet világnapján jeles világirodalmi idézeteket tartalmazó könyvjelzővel ajándékozták meg a könyvtárba betérőket.

22. Községi Könyvtár (Szászberek): A Víz Világnapján Ágnes Telegdi írónő járt a könyvtárban. A helyi általános iskola második osztályos tanulói vettek részt a "Csodálatos állatvilág" író-olvasó találkozón.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grecsó Krisztián íróval beszélgetett Szekrényes Miklós új novelláskötetete, a Valami nép című könyvéről.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Frideczky Katalin Újratervezés című könyvéről a szerzőt  Szekrényes Miklós kérdezte.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): Az autizmus világnapja alkalmából Szeml-Élet-váltás című könyvének bemutatójára várta az érdeklődőket Lohonyai Dóra író.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya Egymás című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

Április

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Hogy unokáink se feledjék! címmel felső tagozatosok, középiskolások és nyugdíjasok körében hirdetett helyismereti vetélkedőt a könyvtár.

1. Városi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Költészet Napja alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár  10-14 éves, 15-18 éves és 19-90 éves korosztály számára, nevezni tetszőleges témájú saját verssel lehetett.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Ferenc születésének 265. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartott az intézmény. A megemlékezés alkalmával szabadtéri kiállítás nyílt a Verseghy-emlékév jeles évfordulóit bemutatva.

6. Ipolyi Arnold Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ipolyi Könyvbarát Kör foglalkozásán Porhanda Jánosné és Kóródi Menyhértné Tamási Áron munkásságáról emlékezett meg.

7. Városi Könyvtár (Túrkeve): Miért nem sikerült a 2. világháborúból történő kilépési kísérlet címmel Pintér István ezredes, történész tartott előadást.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Széllel szembe címet kapta az irodalmi műsor, amelyet a Költészet napja alkalmából szervezett a könyvtár. A program vendége volt Jordán Tamás színművész és a CarPedignem Együttes.

11. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kistérségi szavalóversenyt szerveztett a könyvtár gyermek és felnőtt kategóriában is.

Városi Könyvtár (Jászkisér): Irodalmi estet szerveztek József Attila születésnapja tiszteletére, ahol ifj. Ádám Kálmán tartott előadást Irodalmi barangolás költők, versek között címmel.

Városi Könyvtár (Kenderes): 

14.-20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Irodalmi gasztrokalandok címmel online kvízt állítottak össze a könyvtárosok húsvét alkalmából a játékos kedvű olvasóknak.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub foglalkozásán Szabó T. Anna novelláiról beszélgettek az olvasók.  

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Autista gyermekek hozzátartozóinak szervezett szakmai napot az intézmény. Előadások és worshopok mellett kiállítás is színesítette a programot.

25. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Schäffer Erzsébet író, a Nők Lapja munkatársa volt a könyvtár vendége.

27. Községi Könyvtár (Cibakháza): A vakvezető kutyák világnapja alkalmából a budapesti Vakok Állami Intézetének két tanulója mutatkozott be és mutatta be munkakutyáikkal való közös életét.

Május

10. Községi Könyvtár (Cibakháza): A település iskolájának 7. oszályos tanulói Védd az álatokat című játékos vetélkedőn vettek részt a könyvtárban.

12. Városi Könyvtár (Újszász): Kovács Attila (Holden Rose) író az olvasásról tartott három korosztály számára előadást.

14. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Egy új kezdeményezésként a citerázást népszerűsítették a helyi fiatalok körében a könyvtárban.

16. Községi Könyvtár (Cibakháza): Lezárult az év elején indított Olvasólétra című játékos olvasási készséget fejlesztő, 2. osztályosoknak szóló vetélkedő.

18. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Görög Ibolya protokollszakértő előadása.

20. Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Jászapáti): Elemi és időjárási csapások a Jászságban a XVIII-XIX. században címmel tartott előadást Farkas János Vince, a Magyar Nemzeti Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának munkatársa.

Városi Könyvtár (Újszász): Pető Zsuzsanna helyi gyűjtő mackóit tekinthették meg a Mini Galériában az érdeklődők.

23. Községi Könyvtár (Nagykörű): Könyvtári foglalkozást tartottak a helyi általános iskola tanulóinak.

24. Városi Könyvtár (Kenderes): Újraindult a Baba Mama Klub a település könyvtárában Farkas Györgyné óvodapedagógus vezetésével.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton Mecénások és műgyűjtés a reformkorban címmel tartott előadást Petőfi 200 emlékév alkalmából a könyvtárban.

25. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Bosnyák Viktória író és Dudás Győző képregénykészítő volt a gyermekolvasók vendége.

27. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Egy tiszaföldvári fölajánlásnak köszönhetően könyvadománnyal gyarapodott a település könyvtárának gyűjteménye.

31. Községi Könyvtár (Cibakháza): A könyvtár vendége volt Bosnyák Viktória író és Dudás Győző könyvillusztrátor.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Vidám vándorok nevű társulat a Varázslatos könyvesbolt című interaktív zenés meseelőadásával örvendeztette meg a település óvodásait.

Községi Könyvtár (Tószeg): Azon a napon került megrendezésre első baba-mama foglalkozás, a Dúdolka, Kósik Péterné vezetésével. 

Június

1. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lőrincz P. Gabriella Kárpátaljáról jöttem című irodalmi előadására várták az érdeklődőket.

2. Községi Könyvtár (Cibakháza): Béres Mária, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatója tartott helytörténeti előadást.

3. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Könyvtár a zöldben 

4. Községi Könyvtár (Jánoshida): Nyári napközis tábort szervezett három héten keresztül a bibliotéka.

24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tündérkeresztanya találkozó címmel Kiss Judit Ágnes költővel szerveztek író-olvasó találkozót a könyvtárba. A nyár folyamán pedig olvasótáborral és strandkönyvtárral is várták a könyvbarátokat a füredi könyvtárosok.

Július

4. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A hagyományos nyári Rege tábor idén Csukás IStván és meséi köré szervezték a Gyermekkönyvtárosok. 

15. Városi Könyvtár (Újszász): A könyvtár udvara adott otthont az amatőr gitárosok találkozójának.

18.-22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Kun gyökereink - élő hagyományok címmel nyároi tábort szerveztek azoknak a gyerekeknek, akik a korábbi években legalább kétszer részt vettek a könyvtár által kiírt pályázatokon. A tábor célja a nagykunsági kun hagyományok, emlékek megismertetése, valamint az itt élő gyerekek identitásának erősítése volt.

Augusztus

Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Máté Katalin alkotásaiból nyílt képzőművészeti kiállítás a bibliotékában.

Községi Könyvtár (Szajol): Ügyeskedő címet kapta a bibliotéka nyári tábora, ahol kézműves foglalkozások mellett lego robotottal és a VR szemüveggel is megismerkedtek a gyerekek.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): A kosásrfonó és a csipkeverő szakkör tagjaiak alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Ismeretterjesztő tábort szerveztek nyáron a gyerekeknek, ahol az esőerdők világával ismerkedhettek meg.

1. Városi Könyvtár (Újszász): Mesterségünk: cipész címmel nyílt kiállítás a település könyvtárában.

11. Városi Könyvtár (Újszász):  Táborozó református gyerekeknek tartottak könyvtári foglalkozást. Bábelőadással és kézműveskedéssel töltötték a napot a táborozók.

18. Pletykafalu Fiókkönyvtára és Közösségi Tere (Szolnok): A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény legújabb tagintézményét ünnepélyes keretek között nyitotta meg Czakóné Gacov Katalin, az intézmény igazgatója. A volt Abonyi úti iskola épületrészében immár a fiókkönyvtár szolgáltatásai mellett közösségi tér is várja a látogatókat.Aláírásra került egyúttal egy együttműködési megállapodás is a Pletykafalu Közössége Egyesülettel. Ennek célja, hogy megőrizzék a közösség által szervezett programokat, és segítsük újabbak létrehozását.

Őszi dekoráció az Öcsödi Könyvtárban

Szeptember

Községi Könyvtár (Jánoshida): "Megbocsátás Havát" tartotta a könyvtár. Az őszi hónapban várták vissza a késedelmes könyvet az olvasóktól.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Polgármesteri Hivatal épületébe költöztetik a könyvtárat az emelkedő energiaárak miatt.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok napján a városi programokhoz kapcsolódóan a főtérre kitelepült Könyvtár teraszon is várták a könyvbarátokat.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Benedek Szabolcs helyi kötődésű író Ez nem Amerika című könyvéről Szekrényes Miklós kérdezte az alkotót.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): Fonott kosarakból nyílt kiállítás a bibliotékában.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): Őseink nyomában címmel családi délutánt szerveztek kézműves foglalkozásokkal és sok meseével.

25. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Takarékossági okokból a könyvtárat a Varsány Közösségi Házba költöztették.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A lelki evők címmel Németh Luca tartott előadást az étkezési zavarokról.

30. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az Életutak sorozat vendége Tajthy Krisztina volt, aki többek között két mesekönyv társszerzője is. A Milli és Rémi sorozat Miskolc város érdekes, izgalmas helyeit mutatja be a két barát kalandjain keresztül.

Városi Könyvtár (Jászberény): Kutatók Éjszakáján érdekes programokkal várták az érdeklődőket. A Népmese Pont pedig sárkánymentési akcióra várta a gyerekeket a Népmese napja alkalmából.

Városi Könyvtár (Martfű): Népmese napja

Október

Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Egykori diák, Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottjának szövetségi kapitánya az iskola könyvtára részére dedikáltatott kiadványokat adományozott.

03.-09. Országos Könyvtári Napok

10. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Író-olvasó találkozó Bakóné Rusznák Rózsával

12. Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Az iskolai könyvtárban tartott könyvbemutatót a gimnázium egykori növendéke, Jánoki-Kis Viktória író.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Bauer Barbara írót látta vendégül a bibliotéka.

12-13.  Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Városi mesemondóverseny a Gyermekkönyvtárban

15. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tárlat nyílt Márton Sándor hagyományőrző pásztor alkotásaiból.

17. Városi Könyvtár (Martfű): Sopsits Árpád Saját kéz című könyvének bemutatójáta várták az érdeklődőket.

18. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Salánki Anikó új könyvéről Pikó Anita beszélgetett a szerzővel.

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Forray R. Katalin Romológia című előadására várták az érdeklődőket.

November

2. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag):  

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Garaczi László új, Weszteg című könyvéről beszélgetett Szekrényes Miklóssal.

Verseghy Könyvtár felvétele

4. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár vendége Hajnal József író volt, aki a Rézi királylány lesz című mesekönyvét mutatta be a 3. évfolyamos gyerekeknek

7. Városi Könyvtár (Martfű): Lapozó Olvasókör foglalkozásán Bereményi Géza könyve, a Magyar Copperfield volt a téma. A kör tagjai közös olvasmányélményeikről beszélgettek a könyv kapcsán és Bereményi Géza életébe nyertek betekintést.

14.  Városi Könyvtár (Jászapáti): Dr. Rusvai Miklós tartott előadást a bibliotékában.

Városi Könyvtár felvétele

14. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Házunk tája klub vendégeként Aszódi János tartott könyvbemutatót.

16. Községi Könyvtár (Örményes): Herbály András  7.-8. osztályos gyerekeknek egy rendhagyó történelemóra keretein belül a betyárok életéről és fegyverzeteiről tartott előadást.

Örményesi könyvtár felvétele

18. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Az Országos Rajzfilmünnep programsorozathoz kapcsolódva rajzfilmeket vetítettek a gyermekek örömére a könyvtárban.

Művelődési Központ és Könyvtár felvétele

Városi Könyvtár (Jászapáti): Életutak című előadássorozat vendége dr. Ballmann Mónika biológus. A jászapáti kötődésű kutatóval Illés Anita beszélgetett.

19. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Teamatikus napot szerveztek az ezotéria iránt érdeklődők számára a könyvtárban. Előadások és termékbemutatók mellett színes könyvkínálattal készültek a szervezők.

24. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Révfy Margit Olvasókör tagjai Dragomán György: Házkutatósdi című művéről beszélgettek.

Községi Könyvtár felvétele

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Ottó költő találkozott gyermekolvasókkal

26. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kézműves foglalkozással készülődtek a gyerekekkel a közelgő ünnepekre.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egressy Zoltán író tartott rendhagyó irodalom órát a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár felvétele

Kabátos kölcsönzés a kunszentmátoni Városi Könyvtárban

December

1. Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): Kerekítő - Tippentő babafoglalkozásra várta a kisgyerekeket és szüleiket a helyi védőnő és a könyvtáros.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Szakképzési Centrum iskolai könyvtárosainak munkaközösségével szervezett közös szakmai napot a könyvtár. A középiskolások számára nyújtott szolgáltatásait mutatták be a megyei bibliotéka szakemberei.

Verseghy Könyvtár felvétele

5. Városi Könyvtár (Jászberény): A fogyatékossággal élők világnapja (december 3.) és az önkéntesek nemzetközi napja (december 5.) alkalmából a könyvtár vendége volt Király-Tajti Ildikó és Szerencsés Melinda, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége tagjai számára készülő hangoskönyvek önkéntes felolvasói.

10. Községi Könyvár (Jászszentandrás): A települési könyvtár fennállásának 70., a Helytörténeti klub megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepséget Andréné Pataki Éva könyvtáros és Kiss Istvánné nyugalmazott könyvtáros.

13. Községi Könyvtár (Kengyel): Író-olvasó találkozót szerveztek Szedő Tibor költővel a helyi Művelődási Házban.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Biblia növényei címmel tartott ismeretterjesztő előadást Nagyné Kiss Mária. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A BibliotéKar ünnepi hangversenyének adott otthont a Verseghy terem

14. Városi Könyvtár (Kenderes):  A Kátai Gábor Kórház Egészségfejlesztési Iroda- Lelki Egészség Központ a Városi Könyvtárral közösen mozgásfejlesztő programot szervezett a kenderesi és bánhalmai babák és anyukák részére.

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Tóth Ádám pszichológus előadása

15. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Karácsonyi könyvtár című ünnepi programkínálattal várta olvasóit a település könyvtára; többek között teafőzőversenyt is hirdettek az érdeklődők között.

Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozót szerveztek a könyvtárban Kalas Györgyi íróval, a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című ismeretterjesztő sikerkönyv szerzőjével.

16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Karácsonyi zsibongó címmel színes ünnepváró programot szerveztek a helyi gyerekeknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Filmvetítéssel egybekötött rendhagyó felolvasást szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Martfű): Felnőtt mesélde foglalkozást tartottak, amelynek keretében felnőtteknek olvastak mesét.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vörös István író tartott rendhagyó irodalomórát általános iskolások részére.

Karácsonyi mesesarok a Jászapáti Városi Könyvtárban

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Hagyományos karácsonyi családi napját szervezte meg a bibliotéka, ahol fellépett a Minerva Bábcsoport is. Holle anyó meséjével ajándékozták meg a gyerekeket. 

Vidám hangulatú évbúcsúztató a Verseghy Könyvtár munkatársaitól - Készítette: Herczeg Péter

 

2013

Január

Községi Könyvtár (Tiszasas): Nyolcmillió forint értékben valósult meg számítástechnikai fejlesztés a helyi kultúrházban helyet kapott könyvtárban. A pályázaton elnyert összegből hat számítógépet és többféle könyvtári szoftvert vásároltak. Ettől az évtől az intézmény rácsatlakozott a megyei, közös internetes katalógusra, melynek segítségével a hálózatban szereplő összes könyvtár adatbázisa elérhető Tiszasasról is.

Verseghy Gimnázium (Szolnok): Pályázat segítségével hardverfejlesztést végeztek, hogy könnyebben elérhetőbbé váljanak az online szolgáltatások. Az összeg másik részéből pedig egy közösségi teret alakítottak ki az iskola könyvtárban, amely olvasásnépszerűsítő rendezvényeknek adott helyet.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kormánydöntés szerint a szolnoki székhelyű Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár a megyétől a városhoz került, és a Hild Viktor Városi Könyvtárral összevonva új intézmény jött létre Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény néven.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az üstökösök éve című csillagászati előadást tartott Ujlaki Csaba, a TIT Csillagvizsgáló vezetője.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Babaszínházra várták a csecsemőket és a hároméves kor alatti aprócska gyerekeket a kifejezetten nekik készülő színházi előadásra.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az I. Szolnoki Rukkola Happont Happartyn szeretettel vártak minden érdeklődőt, aki ismeri a Rukkolát, de olyat is, aki nem ismeri, de szeretne többet megtudni róla.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

12. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat rendeztek a gyerekkönyvtárban. A pingvines mécsestartó című foglalkozást Molnár Károlyné vezette.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete és a Rákóczifalvi Madárbarát és Természetvédő Kör „A madarak és az emberek kapcsolata" című előadásra várta az érdeklődőket a könyvtárba. A program előadó Katona Mihály kunszentmártoni madárkutató volt, aki A madarak és az emberek kapcsolata című könyv szerzője.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Világokon át - Barangolás a metafizika birodalmában címmel Lőrincz Gabriella tartott beszélgetést a könyvtár Kamaratermében. A rendezvénye vendége dr. Grandpierre Attila csillagász volt.

22. Városi Könyvtár (Jászberény): A  magyar kultúra napja alkalmából nyílt grafikai kiállítás Jankovics Marcell Kossuth-díjas művész alkotásaiból „Az ember tragédiája címmel”.

Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Rákóczifala): Megjelent Manzéger Mihály 1700-as évek végén játszódó első regénye, A félhold árnyai. A szerzővel Mondi Viktor beszélgetett a Rákóczifalván tartott könyvbemutatón.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): „Ismerjük meg világunkat” címmel az utazási klub tizenharmadik élménybeszámolóját hallgathatták meg az érdeklődők. Kaszás Enikő számolt be görögországi tanulmányútjáról.

Városi Könyvtár (Újszász): Felújították a helyi ifjúsági klub helyiségét a kisváros könyvtárának emeletén. A több mint egy éve működő klub megszépült. A felújítást több újszászi civil mellett a könyvtár és a művelődési ház munkatársai segítették.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 15. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból készült „Ezüstkoszorű” című antológia bemutatójára várják az érdeklődőket.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A városismereti előadássorozatban a Város Napjáról osztotta meg gondolatait Kis Krisztián Bálint pedagógus.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Aranyváros muzsikusa című bábelőadásra várták az érdeklődőket a gyermekkönyvtárban.

28. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Író-olvasó találkozó vendége volt Zsíros-Simon Mária író és előadóművész.

A rendezvény plakátja - Tiszaszőlős

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Janikovszky Éva emlékkiállítást az író fia, Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új év, új esztendő című babaszínházi foglalkozásra várták a kisgyermekes szülőket a gyermekkönyvtárosok.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szigeti Csaba irodalomtörténész „A lehetséges történelem egyik példája” című előadását hallgathatták meg az érdeklődök.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Babaszínházi foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

Február

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Az áldott orvos - Betegség és gyógyulás a bibliában címmel vándorkiállítás nyílt a Magyar Bibliatársulat szervezésében a könyvtár kamaratermében.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

2. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Játékos mackópartira várták a gyerekeket a városi könyvtárban.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi játszóházban természetes anyagokból készültek busóállarcok a Gyermekkönyvtárban.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az időutazás nagy kérdéseiről tartott előadást Ujlaki Csaba csillagász.

12. Városi Könyvtár (Kenderes): Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően a könyvtár emeletén sikerült egy válaszfal megépítésével egy zárt rendezvényteret kialakítani.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fodor Szilvia fotókiállításának adott otthont  könyvtár.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Túri Attila építész tárlatának megnyitóját tekinthették meg az érdeklődők. A bemutatót Alvári Csaba, Jászberény főépítésze nyitotta meg.

18. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A Hadiutakon című első világháborús, Doberdó környéki emlékhelyeket bemutató vándor fotókiállítás nyílt a könyvtárban. Február 20-án Urbán László, jászsági származású történész tartott tárlatvezetést az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Közlekedésbiztonság gyermekszemmel című vándorkiállítást nyílt a könyvtárban.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

21. Városi Könyvtár (Jászberény): A Világokon át, barangolás a metafizika világában című sorozatban Paulinyi Tamás író tartott előadást a polaritásról és a világ kettősségéről.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi előadást tartott Turczi István költő, író, műfordító „A költészet nincs egyedül” címmel a Verseghy termében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnugor Népek Baráti Köre találkozóján vehettek részt az érdeklődők, ahol Csekő Adrienn okleveles flnnugrlsztika szakos bölcsész tartott előadást Hátizsákkal Észtországban, csomag nélkül Udmurtiában címmel.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Természetbarát klub Rejtett kincsek nyomában címmel tartotta havi találkozóját.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendéglátó műintézmények Szolnok múltjából címmel városismereti előadással várta az érdeklődőket Kis Krisztián Bálint.

25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Kötetlen beszélgetésrere került sor Vladár Lászlóval, a tiszafüredi festőművésszel a könyvtárban.

26. Csokonai Könyvtár (Karcag): A 150 éve született Gárdonyi Gézára emlékeztek egy felolvasó esttel. A szervezők arra kérték az érdeklődőket, vigyék magukkal az író egyik általuk kedvelt írását.

27. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A helyi Szondy úti ovisok megnézték a Könyvtárban a rajzkiállítást és élvezték a jóidőt a könyvtár udvarán.

Nagy Anita felvétele - Tiszaföldvári Városi Könyvtár

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Haza és irodalom, a szülőföld szeretete, vagyis írók, költők vallomásai arról, mit jelent nekik a haza, a gyerekkor, a család, az eredet" címmel tartott irodalmi előadást Fráter Zoltán PhD, az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti tanszékének docense a Verseghy teremben.

Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Könyveket kapott a könyvtár. Az abádszalóki könyvtár szűkös forrásai nemigen engedték új könyvek vásárlását, így pályázati úton tudták gyarapítani az állományt, illetve 500 ezer forint értékű könyvadományt is kaptak.  A különleges hozadéka van annak, hogy Abádszalókon hagyományosan igen sok a külföldi vendég. Sokan közülük a nyaralás végén nem viszik haza a magukkal hozott könyveket, hanem a város könyvtárának adományozzák azokat, jelentős mértékben gyarapítva ezzel az idegennyelvi állományt.

Pataki Zsoltné és Kovácsné Szabó Éva könyvtárosok - Új Néplap archívuma

Március

1. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási képviselő-testület döntése értelmében márciustól az eddig önállóan működő Művelődési és Ifjúsági Központ, valamint az Arany János Városi Könyvtár egy intézményen belül működik tovább.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Beszélgető szövegek című előadássorozat keretében Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus tartott előadást Megáll-e a vonat végre? Elvágyódó nők Kosztolányi, Móricz, Parti Nagy Lajos műveiben címmel.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Világokon át, barangolás a metafizika birodalmában sorozat keretében dr. Simoncsics Péter sebész a négy őselem, illetve a test, a szellem, a lélek, valamint a hagyományos kínai gyógyászat rejtelmeibe kalauzolta el a résztvevőket.

Ez a napon Nőnapi Könyvvásárt szerveztek a városi könyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat megalakulásának 15. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a könyvtárban Itt élünk címmel. A tárlat a lengyel hagyományt és kultúrát mutatta be az érdeklődőknek.

11. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szelíd gyógymódok című bemutatóra került sor a helyi Kígyó Gyógyszertár gyógyszerésze, Dr. Kisné Dr. Karsai Ibolya előadásában.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró medvenóta várta az érdeklődőket a könyvtárban. 

14. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Tiszaföldvár mindhárom általános iskolájának alsó osztályosai és pedagógusai ellátogatnak a könyvtárba, ahol Kecse László a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke, nyugalmazott rendőr tőrzszászlós segített a gyerekeknek a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályok elsajátításában. A 2004 év óta tartó jó együttműködés hatására több száz gyermek vehetett részt a Könyvtár által szervezett előadásokon és a közlekedési versenyeken.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár

15. Városi Könyvtár (Jászberény): A város testvértelepüléséről, Marosszentgyörgyről származó alkotók munkáiból nyílt kiállítás a könyvtárban. Balázs Klára és Veress Zsuzsa festőművészek tárlata a tetőtéri galériájában kapott helyett.

19. Portelki Fiókkönyvtár (Jászberény-Portelek):  A Hadiutakon című Doberdó környéki első világháborús emlékhelyeket bemutató fotókiállítás nyílt a portelki könyvtárban, amelyet Urbán László jászsági származású történész nyitott meg.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Író-olvasó találkozót tartott Jókai Anna Kossuth-díjas író „Magot nevelni a hervadásban” címmel.

20-27. Internet Fiesta

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi előadást tartott Márton László regényíró, műfordító a Posztmodern középkorról.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Természetbarát klub Tisza és halai címmel rendezett programot Kovács Pál halbiológus közreműködésével.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Akarat, elszántság, bátorság? Mire tanít 2013? címmel tartott előadást Arató Mónika tanító, gyógyító, író.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár olvasókörének vendége Rékasy Ildikó szolnoki költő, a könyvtár nyugdíjas munkatársa volt.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár nagytermében emlékeztek az Operafejedelem Székely Mihályra halálának 50. évfordulója alkalmából. A Kossuth-díjas, kiváló művész, Jászberény város díszpolgárának életútját híres szerepeiből, képi bejátszásokkal színesített előadásban idézték meg. Az összeállítást készítette és a műsort vezetette: Solymosi Ottó Jászai Mari-díjas, a Magyar Rádió nyugalmazottvezető rendezője.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A városismereti sorozat keretében az 1944 nyári bombázásokról beszélt Kis Krisztián helyi történelemtanár.

30. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Húsvéti játszóházba hívták a gyerekeket. Hogyan locsolkodtak régen, amikor a mai nagypapák még kisfiúk voltak? Erről Krizsán József polgármester mesélt. A kézműves foglalkozás tojásvadászattal zárult. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Bogyó és Babóca című kiállítás kapott helyet a Gyermekkönyvtárban. A tárlat megnyitója alkalmából Kisvonat a Mohavölgyben címmel bábelőadással kedveskedtek a könyvtárosok.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Április

1. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A város képviselő-testülete kinyilvánította szándékát, miszerint az önkormányzat fenntartói jogkörében eljárva beolvasztja a városi könyvtárat a Petőfi Sándor Művelődési Házba. Az egyesülő intézmények neve ezt követően Petőfi Sándor Művelődési Ház és Városi Könyvtár lett.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Tőzsér Gábor nyugállományú tüzér alezredes fotóiból nyílt kiállítás „A dicsőséges tavaszi hadjárat emlékére” címmel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Zsanett képgrafikus kiállítását Szávai István művésztanár nyitotta meg a Művészeti szalonban.

4., 19. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Kreatív foglalkozáson vettek részt a Gyerekkönyvtárban a Kossuth Lajos Álltalános Iskola kisdiákjai. Anyák napjára textil faliképek készültek Némethné Fodor Ilona irányítása mellett.

11. Városi Könyvtár (Kenderes): Költészet napja alkalmából versíró pályázatot hirdetett három korosztály számára a könyvtár. Pályázni tetszőleges témájú, eddig nem publikált, maximum három saját verssel lehetett.

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola (Szolnok): Író-olvasó találkozót tartottak a az iskolában Király Krisztina könyvtáros tanár közreműködésével. Az eseményen vendégként volt jelen Balázs Ágnes ifjúsági író. A programon ötödik és hatodik osztályosok vettek részt. Dedikálás után a gyerekek felkeresték a Verseghy-könyvtárat és az összes Balázs Ágnes-regényt kikölcsönözték.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rékasy Ildikó könyvének bemutatóján a költővel Jenei Gyula beszélgetett. A rendezvény közönségét Lászlóné Nagy Ilona köszöntötte.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vida Ágnes "Üzletanyu születik" című könyvét mutatta be az érdeklődőknek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy és kora címmel középiskolások számára hirdetett versenyt középiskolásoknak a könyvtár és a Verseghy Kör. Az ünnepélyes eredményhirdetésen ki is állították a beérkezett pályaműveket a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Föld Napja alkalmából A Kerek-tó világa című előadásra és multimédiás CD-bemutatójára. Előadó: Horváth Ernő, a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Ház vezetője

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Érdekes Szolnok Írók, költők Szolnokon, Szolnokról című előadásra.

30. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Francia kulturális napot tartanak a városi könyvtárban holnap 15 órától.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi mesedélután Bogyó és Babóca történeteivel - Diafilmvetítés a gyermekkönyvtárban

Május

Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium (Jászapáti): Vágó Pál festőművész születésének 160. évfordulója alkalmából az iskola könyvtárában Vágó Pál életét, munkásságát bemutató tárlatot rendeztek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Az Új Néplap fotóriportere tudósított a település könyvtárából.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak városi könyvtárban, ahol ajándékot is készítettek anyák napjára.

5. Községi Könyvtár (Nagykörű): A Verseghy Könyvtár munkatársai a partnerintézmény állományának gondozásában segédkeztek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megye általános iskolás tanulóinak hirdetett "Írország mindörökké = Éire go deo" című rajzpályázat legjobb munkáiból nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

A TÁMOP 3.2.13-12 Mindennapi varázslatok című pályázat támogatásával a Verseghy Gyermekkönyvtárában író-olvasó találkozó vendége volt Sohonyai Edit.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  "Viking tükör" címmel Csőke Erzsébet fotókiállításának megnyitójának adott otthont a megyei könyvtár.

Falusirató címmel könyvbemutatót tart dr. Horváth Károlyné a Verseghy Ferenc Könyvtárban ma 16 órától. Ezt követően Illés Julianna székfoglaló előadására várták az érdeklődőket. Az előadás címe: A tiszabői könyvtár közelmúltja és jelene.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete Tiszavárkony régen és ma címmel tartottak klubfoglalkozást a könyvtárban.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A Magyar Honvédelem Napja alkalmából rendezett kiállítást Girnt Vilmos nyitotta meg.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Biciklitúra a Pipitér-szigetre címmel Bartos Erika meséje nyomán mutatottak be bábelőadást a gyermekkönyvtárban.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): az olvasókör aktuális összejövetelére került sor.

Június

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A sokszínű könyvtár pályázaton vett részt a városi könyvtár. A projektben, amelynek célja, hogy a kulturális intézmények is részt vegyenek a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában - szerepet kapnak Mezőtúr iskolái és óvodái is.

6-10. Ünnepi könyvhét

14. Városi Könyvtár (Túrkeve): A Könyvbarátok Délelőttje nevet viselő rendezvényen mindenki felolvashatta legkedvesebb könyvének egy rövid részletét, ezzel buzdítva másokat is a mű elolvasására.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  "Szép képek között" címmel nyílt kiállítás a Művészeti szalonban Hunya Zoltán műgyűjteményéből.

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nász a folyó felett című előadást hallgathattak meg az érdeklődők a tiszavirágokról Dr. Hamar József ökológus tolmácsolásában. Az előadás után tiszavirágleső sétára is invitálták az érdeklődőket.

22. Városi Könyvtár (Jászberény): Az „Oszét Kultúra Napjai Európában” rendezvénysorozat keretében nyílt oszét képzőművészek kiállítás a könyvtár galériájában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Múzeumok éjszakáján Tündérek és Koboldok éjszakáját varázsolták a könyvtár épületébe a színes programokkal a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nyári zsongás címmel babaszínházra várták a legkisebbeket a gyermekkönyvtárba.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A havonta megtartott kreatív foglalkozáson ez alkalommal a parafadugók játszották a főszerepet.

Mészáros János felvétele

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepélyes keretek között adta át Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Lászlóné Nagy Ilona több évtizedes igényes és fejlesztő igazgatói tevékenysége elismeréséül a címzetes igazgatói címet. A kitüntetettnek a megjelent kollégái is gratuláltak. 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A négy vándorénekes címmel tartottak bábelőadást a gyermekkönyvtárban.

Július

Községi Könyvtár (Jánoshida): Az intézményben a könyvtárból kiselejtezett könyveket kiárusították, hogy új könyveket tudjanak vásárolni a kiárusításból befolyt összegből.

Illés Anita felvétele - Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Nagykörű): Újra megnyílt a könyvtár a nagykörűi művelődési házban, miután befejeződött a felújítás - a berendezésben a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár dolgozói is részt vettek. A könyvállomány is megújul, folyamatosan érkeznek kötetek, köztük remélhetőleg sok gyerekkönyv is, így a frissen berendezett kis gyereksarok tartalma is megújul.

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas, érdemes művész grafikai kiállításának adott otthont a könyvtár tetőtéri galériája. A tárlatot Shah Gabriella művészettörténész nyitotta meg.

8. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Homeopátiás előadást tartott dr. Kisné dr. Karsai Ibolya gyógyszerész a könyvtárban.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A paleo gyermek címmel volt beszélgetés a gyermekkönyvtárban, amelyet Fenyves Lászlóné, nyelvész, nyelvtanár vezetett.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartott Molnár Károlyné a könyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nyári kreatív foglalkozásán az albumkészítés fortélyait mutatta be Tóth Etelka Edit. Minden érdeklődő magával vihette kedvenc fényképeit, hogy elkészíthesse a gyönyörű albumot.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Augusztus

Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Félidejéhez érkezett Tiszapüspökiben a Kreatív ipar és az azzal kapcsolatos kompetenciafejlesztés bevezetése „Tiszapüspöki lakosainak a körbe a Községi Könyvtár által” című pályázat. Ezen alkalomból kiállítás nyílt a Községi Könyvtárban, a pályázatban résztvevő gyerekek munkáiból.

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): E hónap végén zárult le az a szolnok-szandaszőlősi program, mellyel a könyvtárhasználatot és az olvasást népszerűsítették. A pályázattal megvalósuló program keretében ifjúsági- és meseelőadásokat, író-olvasó találkozókat, szövegértési vetélkedőket, könyvtári foglalkozásokat és táborokat szerveztek a fiataloknak.

3. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Felújították a könyvtárat és új könyvek beszerzésére 800 ezer forintos támogatást nyert pályázaton az önkormányzat. A felújított intézmény megnyitóján nyílt gobelin kiállítás helyi alkotók műveiből. Lúdas Matyi 4 levonásban címmel Molnár László és Zelei Gábor színművészek tartottak előadást.

8. (Tiszaigar): Szabadtéri író-olvasó találkozó Jókai Anna Kossuth-díjas írónővel

12-16. Városi Könyvtár (Martfű): Mesebolt Mesegyűjtőknek címmel tábort rendeztek, a Madzag Bábszínház és Szűcs Miklós népzenész, mesemondó közreműködésével. Szűcs Miklós mesemondó, népi hangszerkészítő népmesékből válogatott, a történetek elvarázsolták az óvodásokból, kisiskolásokból álló közönséget. A meséket hallgatva megismerkedhettek sok-sok rég elfeledett kifejezéssel, mondással is, valamint népi hangszerekkel, dallamkincsekkel, a legegyszerűbb hangszerek készítésének fortélyaival. A tábor második felében Tímár Zoltán színészt, a Madzag Bábszínház művészét fogadták. Zoltán és segítője, Krucsó Rita bábművész elsőként a színészmesterség alapvető tudnivalóiba avatta be az érdeklődőket, különféle szituációs játékokon keresztül.

19. (Rákócziújfalu): Verseket népszerűsítő zenés programot szerveztek a Holló Együttes közreműködésével.

23. Községi Könyvtár (Kőtelek): A könyvtárból leselejtezett könyvekből tartottak kiárusítást a tájháznál.

26. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár kertészeti kiállítást hirdetett azoknak a jászsági gazdáknak, akik büszkék kertjeikre, növényeikre és ezeket szívesen bemutatnák másoknak is. A kiállításra jelentkezők a kiválasztott dísznövényről, gyümölcsről, konyhakerti vagy szántóföldi növényről készített digitális fotóval nevezhettek. A tetőtéri galériában kiállított tárlathoz kapcsolódóan augusztus 31-én Bozsik József, a Hajnal-Táj című rádióműsor vezetője volt a könyvtár vendége egy jó hangulatú beszélgetésre.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A XVIII. Jászkun Fotószalon címmel került megrendezésre a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XI. Civil Kavalkádon is várta a könyvtári szolgáltatások iránt érdeklődőket a Szapáry utcában felállított könyvtári sátor.

5. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az én apukám címmel írt ki rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.

6. Közösségi és Szolgáltató Tér (Kuncsorba): Az intézmény átadó ünnepségére került sor a településen. A fejlesztéssel egy volt orvosi rendelő épülete újult meg, amelyben internetes szobát, falugazdász és LEADER-irodát, tárgyalótermet, közösségi termet és könyvtárat alakítottak ki.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárellátási és Szolgáltató Rendszerben dolgozó könyvtárosok részére. Az igazgató, Lászlóné Nagy Ilona bevezető gondolatai után Takáts Béla szakmai igazgatóhelyettes összegezte az aktuális tennivalókat. Az Őszi Könyvtári Napok alkalmából a KSZR partnerintézményekben tartott rendezvényekről Dankóné Szabó Edit számolt be. Az ODR működésének elveiről és a könyvtárközi kölcsönzésről Polónyiné Nagy Mária könyvtáros beszélt. Vona Gődér Krisztina és dr. Korpásné Cserfalvi Katalin könyvtárosok Tájékoztató munka kiskönyvtárakban címmel tartott előadást, a könyvtári rendszerben elérhető adatbázisokat pedig Balázs Ildikó könyvtáros mutatta be. Helyismereti információk elérése a megyei könyvtárban címmel Károly Nóra könyvtáros tartott tájékoztatást a megyei kollégák számára. A statisztika adatszolgáltatáshoz kapcsolódó adatgyűjtés módszertanáról Illés Julianna osztályvezető értekezett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Lőrincz Gabriella szerkesztő-műsorvezető és Verebes György filozófus, festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti igazgatója tartott filmvetítéssel összekötött előadást.

Városi Könyvtár (Martfű):  A könyvtár is csatlakozott az Olvasás éjszakája című olvasást népszerűsítő, hagyományteremtő programsorozathoz. A rendezvényen mintegy hetven ember gyűlt össze, hogy megoszthasson egymással néhány gondolatot.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasás Éjszakája keretében gyermek és felnőtt programok is várták az érdeklődőket. 
A szépkorúak Költészeti Szemle döntőjét rendezték meg a könyvtárban. A hosszú múltra visszatekintő, annak idején Dénes Pál által Szolnokról elindított megméretés hamarosan országos rendezvénnyé vált, s idén az uniós állampolgárság húsz éves évfordulója adta az apropóját. Ennek szellemében most az utazás szelleméről szóló versekből válogattak a részvevők.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): Szakrális képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás a könyvtárban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi szervezete és a Jászok Egyesülete szervezésében az Ars Sacra Fesztivál (Szakrális Művészetek Hete) rendezvénysorozat keretében.

17. Verseghy Könyvtár  (Szolnok): Emberi kapcsolataink megértését és fejlesztését szolgáló beszélgetéseket hallgathattak meg az érdeklődők Marshall Rosenberg erőszakmentes kommunikáció (EMK) modellje segítségével. A beszélgetést Sőregi Katalin vezette.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Volt egyszer egy cukorgyár címmel Szurovecz Pál tartott helytörténeti előadást.

24-25. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Könyvtárhasználati foglalkozást tartott Vágó Éva pedagógus.

25-30. Községi Könyvtár (Jánoshida): Mese-Napokat szerveztek a könyvtárban. A programsorozat mesefelolvasást, játékos feladatokat, mesekönyv börzét, jelmezversenyt, mesemondó versenyt, rajzversenyt kínált a gyermekeknek.

26. (Csataszög): Előadást és kötetlen beszélgetést szerveztek a könyvtárban a település és a mikrotérség egészségfejlesztési tervéről, amelynek előadója Dr. Joó Péter volt.

27. Községi Könyvtár (Kuncsorba): A nagyotmondó Tóbiás című élőzenés produkcióval várták az érdeklődőket a BIBUCZI Nonprofit Kft. előadásában.

29. Községi Könyvtár (Kőtelek): Idősek napi rendezvényt szerveztek DAN-TON Művészeti Közhasznú Egyesület közreműködésével.

30. Községi Könyvtár (Tiszaroff):  A Népmese Napja alkalmával Agócs Gergely mesemondó előadására várták az érdeklődőket.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárosok Népmese napján megrendezték a VIII. Mesemondó versenyt általános iskolások részére.

Október

1. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Zenei Világnap énekverseny az általános iskola tanulóinak

Városi Könyvtár (Kenderes): A népmese napján negyedik alkalommal rendeztek mesemaratont.

4. Városi Könyvtár (Martfű): Fábián Janka íróval talákozhattak a martfűi könyvbarátok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márvány Sándor Folyópartról című kiállítását Lászlóné Nagy Ilona nyitotta meg.

7-13. Országos Könyvtári Napok

A rendezvénysorozat keretében nyugdíjas könyvtárosok baráti találkozóját rendezték meg a Verseghy Könyvtár Verseghy termében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Horváth Attila Fény-Árnyék című könyvének bemutatójára került sor a Verseghy teremben.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ferdinandy György A magyar irodalom külföldön, irodalmunk fordíthatósága címmel tartott előadást.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Krisztián Károly kiállítására tárlatot nyitotta meg Tóth István művészeti terapeuta.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Pesti József, az '56-os forradalom elhunyt költője tiszteletére emléknapot rendeztek a könyvtárban. A költőnek szentelték a „Mindennapi varázslatok a könyvtárban” rendezvény keretében tartott 17. Országos Forradalmi Szavalóversenyt.

23. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A hadiutakon című első világháborús, Doberdó környéki emlékhelyeket bemutató fotókiállítás nyílt a könyvtárban.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): A Városi Egészségnap keretében a stressz kezelésről, illetve a test és lélek kapcsolatáról hallhattak előadást az általános és középiskolás korú diákok a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Varró Dániel.

26. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Könyvbörzét tartottak. A résztvevőknek lehetőségük volt bemutatni kedvenc könyveiket, esetleg a megunt köteteiket elcserélni valami más olvasnivalóra. A rendezvény keretében adták át Szanda szabad polcos könyvtárát.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az 5 éves a Csillagda című kiállítás megnyitóján vehettek részt az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csukás István életre kelt mesefiguráiból nyílt kiállítás a Gyermekkönyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

November

Művelődési Ház és Könyvtár (Kisújszállás): A közmunkaprogram keretében végezték a könyvtár épületén az ereszcsatorna tisztítást.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ (Cserkeszőlő): Befejeződött a könyvtár fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése, amelynek keretében az emeleten lévő intézményt mostantól már lépcsőlifttel is megközelíthetik a mozgásukban korlátozottak. Az új informatikai eszközökkel pedig immár a könyvtárközi kölcsönzést, az online elérhetőséget valósították meg.

4. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Barangolás a tudományok világában címmel a tudomány napja alkalmából írásbeli vetélkedőt hirdetett a könyvtár hetedik-nyolcadik osztályos tanulók részére.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Széchenyi körúti Általános Iskola 7. osztályos tanulói Szolnoki projekt elnevezésű városismereti programjuk részeként könyvtári forrásokkal és eszközökkel ismerkedtek meg.

Mészáros János felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Ezen a napon  Vörös István Van-e ironikus tudomány és tudományos költészet? címmel tartott irodalmi előadást.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grint Vilmos festményeiből nyílt kiállítást Barta N. Ilona grafikus nyitotta meg.

8. Hild Könyvtár (Szolnok): Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Contact Tanodát a könyvtárban. A tanoda jelképes kulcsát Szalay Ferenc polgármester nyújtotta át az eseményen. A Széchenyi városrészben élő hátrányos helyzetű, ötödik-nyolcadik osztályos gyermekek számára indított tanodát délutánonként.

10. Községi Könyvtár (Tiszaroff): "Mondókázzunk együtt" gyermekfoglalkozás

11-15. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Szolnok): A szolnoki iskolában hagyomány az olvasás hete.A könyveket, verseket középpontjába állító rendezvényen változatos események, programok várták a kis- és nagydiákokat. A könyvtári foglalkozások mellett versmondó versenyt is rendeztek, a zene szárnyán szálltak a versek és volt író-olvasó találkozó is. Ebben az évben Huzella Péter is fellépett az iskolában.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

13. Városi Könyvtár (Jászberény): A magyar nyelv napja alkalmából Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató előadására kerüt sor a Déryné Rendezvényházban a könyvtár szervezésében.

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberényben köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendezőt. A diákéveinek egy részét Jászberényben töltő művész máig ezer szállal kötődik Jászberényhez, a Jászsághoz. Most a Városi Könyvtárban nyílt India, a szépség koldusa című fotókiállítása apropóján érkezett a városba.

Szalay György felvétele - Jászberény Online

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lackfi János író, költő, műfordító volt a könyvtár vendége.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fényvirág együttes koncertjére várták az érdeklődőket a gyermekkönyvtárban.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Kolontár 2010 címmel nyílt kiállítás, amely a vörösiszap-katasztrófát megörökítő fényképekből állt. A tárlatot Szabó Csaba, a külterületi mentesítésért felelős miniszteri biztos nyitotta meg.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

19. Községi Könyvtár (Tiszaroff): Író-olvasó találkozó vendége volt Endrei Judit.

20. Községi Könyvtár (Jánoshida): "Mese mese mátka" címmel Budai Ilona műsorára került sor a népdal és a népköltészet hete alkalmából.

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): A Kárpát-medence dinoszauruszai címmel tartottak előadást, amelyet könyvkiállítás és filmvetítés szinesített.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hatodik alkalommal találkoztak a francia nyelvet tanuló diákok, hogy dalban és versben tegyék próbára tudásukat. A Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesülete, a Szolnoki Europe Direct és a Verseghy Gimnázium közös rendezvényének célja volt a francia nyelv népszerűsítése is. A megye négy gimnáziumából húsz diák állt pódiumra, a produkciókat hangszeres kíséretek tették élvezetesebbé.

22. Községi Könyvtár (Jánoshida): Kerekítő foglalkozást tartottak a népzenei napok programjának keretében.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete tartott klubfoglalkozást Öreg fák meséi címmel.

26. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A Galagonya Bábszínház Csipkerózsika meséjét mutatta be a gyermekeknek.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete előadássorozat e havi programjának előadója Kis Krisztián Bálint.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Brúnó Maci találkozása a Télapóval című bábelőadáson vehettek részt a gyermekek a Gyermekkönyvtárban.

December

Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Megújult a könyvtár állománya. A Verseghy könyvtár munkatársai kiválogatták a polcokon sorakozó könyveket, s az év folyamán mintegy 300 ezer forint értékben rendelhet új köteteket az intézmény.

Gál Gabriella könyvtáros - Új Néplap archívuma

3. Községi Könyvtár (Kuncsorba):  A Mikulás kesztyűje című bábelőadással kedveskedtek a gyermekeknek.

5. Községi Könyvtár (Alattyán): A pórul járt krampusz című mesét mutatta be a Bibuci együttes.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Zenés, mesés délutánra került sor a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Petőcz András Az Isten motívum megjelenése az újabb versekben című előadására várták az érdeklődőket.

4. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár munkatársai ünnepi díszbe öltöztették a könyvtárat. Különleges könyv-karácsonyfát is állítottak az intézmény bejáratához. A leselejtezett, régi, használhatatlan könyvekből épített hangulatos „alkotás” a tervek szerint heteken át köszöntötte a könyvtár látogatóit.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

6.  Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): Vitéz László és a Mikulás címmel tartottak vidám, zenés bábelőadást a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klub tagjainak Mikola Istvánné könyvtárvezető és munkatársai báboztak, majd a harminc csöppséghez megérkezett a Mikulás is és átadta az ajándékokat.

7. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak, ahol a gyerekek karácsonyfadíszeket készíthettek.

8. Községi Könyvtár (Tiszaroff): A Piroska és a farkas bábozással kedveskedtek a gyermek olvasóknak.

9. Művelődési Központ és Könyvtár (Kisújszállás): A kelet varázsa sorozatban megjelent Dr. Bartha Júlia keletkutató, etnográfus Hit, hagyomány, kultúra című könyvének kiállítással egybekötött bemutatójának adott otthont a Galéria könyvtár.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Homeopátiás előadást tartott a könyvtárban dr. Kisné dr. Karsai Ilona gyógyszerész.

10. Községi Könyvtár (Vezseny): A Szent István Általános Iskola és Óvoda Vezsenyi Tagintézményénekalsó tagozatos diákja karácsonyi műsorral örvendeztette meg a helyi nyugdíjas klub tagjait.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

11. Községi Könyvtár (Tiszaigar): A pórul járt krampusz zenés gyermekelőadásra várták az érdeklődőket.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finn Függetlenség Napja alkalmából a Szolnoki Kodály Iskola gyermekkarának tagjai és a karnagya, Zsákai Katalin tartott Riihimáki-i útjukról beszámolót.

18. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy):  A pórul járt krampusz, a Bibuczi Nonprofit Kft. előadásának adott otthont a bibliotéka.

19. Városi Könyvtár (Újszász): A városi művelődési ház és könyvtár karácsonyi játszóházat szervezett a művelődési ház klubtermében.

20. Községi Könyvtár (Alattyán): "Csendes éj" címmel tartottak karácsonyi nosztalgia kívánságműsort a a Magyar Dal és Operettért Közhasznú Egyesület előadásában.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Tájékoztatót tartottak az őshaza területén élő emberek életéről egy Közép-Ázsia Expedíció eredményei alapján.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A BibliotéKAR hagyományos évbúcsúztató hangversenyt tartott a Művészeti szalonban.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége várták az érdeklődőket. Ünnepváró játszóház és karácsonyi díszek készítése és a Palinta együttes karácsonyi műsora színesítette a programot.

30. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru):  Elöljárók-Élenjárók című helyi kiadvány bemutatóját Mészáros László kuratóriumi elnöke nyitotta meg, a résztvevőket pedig Győri János, a város alpolgármestere köszöntötte. Dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe a kötetet.

abádszalóki könyvtár 1964

1964

Január

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): megnyílt az ötezer kötetes új községi könyvtár. Létesítésére állami beruházásból kilencvenezer forintot fordítottak. A falubeli szerelők a villanyszerelést társadalmi munkában végezték.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Új épületbe költözött a kőtelki könyvtár néhány héttel ezelőtt. Erre a célra mintegy 50 000 forintos ráfordítással a községi tanács néhány helyiségét alakították át. A könyvtár új berendezése a járási tanács ajándéka.

Községi Könyvtár (Kőtelek, Szászberek, Tiszavárkony): Tiborcz György előadása kertészetről és a zöldségtermelésről. Az előadást mindhárom estén szakfilm vetítése követett.

Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvtári tájékoztatót szerkesztett a könyvtár, amelyben a könyv- és folyóiratszolgáltatásait ismerteti a lakossággal. 1963-ban a falu lakosságának 28,3 százaléka látogatta a könyvtárat: a tájékoztató legfontosabb célja a könyv iránti érdeklődés fokozása.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  összeült a megyei könyvtár operatív bizottsága a februári mezőgazdasági könyvhónap előkészítésére.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Észt-magyar barátsági napok keretében az észt küldöttség a megyei könyvtárba is ellátogatott. Kedves meglepetésként néhány olvasókartont is megtekintettek a  vendégek észt írók könyveiről, akiknek műveit az aláírások tanúsága szerint sokan olvassák.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Erkel Ferenc élete (Művészeti előadássorozat). Előadó: Várszegi Mártonné tanár.

22. Városi Könyvtár (Jászladány): diafílmvetítés a gyermekeknek.

Jászladányi könyvtár épülete - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági könyvhónap ünnepélyes megnyitója. A megnyitón a szakemberek számára dr. Horn Artur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást. A könyvtár művelődési autója is a mezőgazdasági propagandatevékenység szolgálatában állt ebben a hónapban.

Február

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi könyvtáros találkozó a szolnoki könyvtár alapításának 30. évfordulója alkalmából.

Községi Könyvtár (Cibakháza): Megkezdte működését az újjáépített, olvasóteremmel bővítetti községi könyvtár. Építésére 70 000 forintot fordítottak. Felét a községfejlesztési alapból biztosították, másik felét pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya adta. A megyei könyvtár függönyökkel és több mint ezer könyvvel segítette a cibakházi könyvtárat.


Községi Könyvtár (Rákóczifalva): hetenként harminchat órán át látogatták az olvasni vágyó felnőttek és gyerekek. Emelkedett az olvasók száma is, eddig 1964-ben több mint ötszázan iratkoztak be.

Községi Könyvtár (Tószeg): a művelődési otthonban rendezték meg a mezőgazda- sági könyvhónap keretében a mezőgazdasági könyvnapot. A helyi könyvtár és a földművesszövetkezet már ezt megelőzően több könyvkiállítást rendezett a község eszpreszssójábah és mozijában, ahol a legtöbb ember fordul meg esténként.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): „Mezőgazdasági szakkönyvet ajánló katalógus" címmel színes borítóval 32 oldalas füzetet jelentetett meg. A kiadvány a könyvtár jelenlegi mezőgazdasági könyveinek jegyzékét tartalmazza. A katalógus segíti az olvasókat a könyvek közötti tájékozódásban.

5. (Jászladány, Szolnok): a könyvbarát bizottság ülésezett. A KISZÖV képviselője bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz. A következőkben határozatot hoztak, amelynek egyik pontja a megyei könyvtár és a MÉSZÖV kezdeményezésére a községi könyvbarát bizottságok részvételével versenyfelhívást dolgoztak ki. A verseny célja az volt, hogy az általános műveltség mellett a szakmai ismereteket is növeljék falun.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vlaicu Birna Varga Katalin című életrajzi regényének bemutatása a könyvtárban. Előadó: Horváth Béláné nyugdíjas pedagógus.

24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Frankel Leó születésének 120. évfordulója tiszteletére „A munkásmozgalom és a forradalmi elmélet” címmel könyvkiállítás nyílt.

tiszafüredi könyvtár 1964

„Olvasásra ajánljuk” felirattal forgó bibilográfia Tiszafüreden - Szolnok megyei Néplap archívuma 

Március

Községi Könyvtár (Jászfényszaru): megkezdődött az új kultúrház építése. Erre a célra a helyi tanács községfejlesztési alapjából több mint hárommillió forintot fordítottak, s a falu lakói mintegy 150 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A modern könyvtárral, olvasóteremmel, szakköri szobákkal és egy 400 személyes színházteremmel ellátott lett az új létesítmény.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az intézményt tatarozták, és két új helyiséggel is bővítették. Nagy István, a könyvtár vezetője jó szervezéssel megoldotta, hogy az átalakítás alatt is folyt a kölcsönzés és az olvasótermet is látogatták az érdeklődők.
A könyvtár jelentős állandó támogatást kapott a városi tanácstól, a két új helyiséget a tanács bocsájtotta rendelkezésre, és vállalta a parkettázás és átalakítás költségeit. Jelentős támogatást nyújtott a tanács a könyvállomány gyarapításában is. 25 ezer forintos költséggel elkészült a külső KÖNYVTÁR felirat színes neoncsőből.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): a közel százezer forintos költséggel korszerűsített könyvtárat átadták az olvasóközönségnek.

Április

Városi Könyvtár (Túrkeve): a községfejlesztési alapból biztosított 12 ezer forintnak több, mint a felét már felhasználták. Felméréseket végeztek, s kikérték az Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek véleményét is.

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mátyás Ferenc és Maróti Lajos költő voltak a Költészet napján a város vendégei.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi est a megyei könyvtár, a megyei könyvbarát bizottság és a Magyar Írók Szövetsége rendezésében a Ságvári Endre Művelődési Házban. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében a megyei könyvtár és a megyei könyvbarát bizottság a Szolnoki Kulturális Hetek keretében szerzői estet rendezett. Bevezetőt Simon István, a Kortárs folóirat főszerkesztője mondott. Az írókat, költőket — Csanádi Imre, Fejes Endre, Fodor András, Sánta Ferenc, Sükösd Mihály — Tasnádi Attila szerkesztő mutatta be. Az esten közreműködött Jancsó Adrienne előadóművész.

Május

Községi Könyvtár (Fegyvernek):  a lakosság igényei megnőttek, s a régi könyvtár szűknek bizonyult. Nekiláttak az új könyvtár építéséhez, a munkálatokhoz szükséges 60 ezer forint költségvetési megtakarításból származott. A könyvtárt körülvevő udvart is parkosították társadalmi munkában.

Fegyverneki könyvtár - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

7. Ságvári Endre Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): „A könyvtár szerepe a szakszervezetek kulturális nevelő munkájában“ című könyvkiállítás.

22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a Ságvári Művelődési Ház színháztermében került sor az 1964. évi ünnepi könyvhét megnyitójára. A megnyitó egybeesett a Verseghy Könyvtár megalapításának 30. évfordulójával. Bevezetőt mondott Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. A megnyitón részt vett Dobozy Imre Kossuth-díjas író, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Urbán Ernő Kossuth díjas író és Váczi Mihály József Attila-díjas költő. A műsorban közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei.

23. Községi Könyvtár (Jánoshida): megnyílt a könyvtár új helyisége. Nagy polcok, kis polcok, nagy asztal, kis asztal, mert egyúttal a gyermekkönyvtár is korszerű berendezést kap a jánoshidai könyvtár új otthonában. Az ünnepség vendége volt Váci Mihály és Demjén László.

Jánoshidai könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Június

Községi Könyvtár (Besenyszög): csaknem ötezer forint értékű könyvet kapott ajándékba a helyi földművesszövetkezettől. A 165 kötet könyvvel 5280 kötetesre nőtt a könyvállomány.

Községi Könyvtár (Öcsöd): a helyi földművesszövetkezet háromezerhétszáz forintot adott a helyi községi könyvtárnak az idén. Júniusban megvásárolták az új könyveket: több mint 200 kötetet, főként ifjúsági és mezőgazdasági szakkönyveket 1963-ban 940 beiratkozott olvasó volt a községben. Szeptemberre elkészítették az állomány katalógusát. A helyi asztalos kisipari termelőszövetkezetnél rendelték meg a katalógusszekrényt. A régi, megrongálódott diavetítő helyett újat, nagyobbat vásároltak, hogy a tanév megkezdésétől vasárnap délelőttönként vetítéseket tartsanak a gyermekeknek.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtárosi tájértekezlet a Művelődésügyi Minisztérium szervezésében.

Szeptember

Városi Könyvtár (Jászberény): megjelent a mezőgazdasági szakkönyvek részletes ajánló katalógusa a jászberényi járási-városi könyvtár gondozásában. Ötvenhat nagyalakú oldalon, áttekinthető csoportosításban ismertette a kölcsönözhető szakkönyveket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): megjelent a Verseghy Könyvtár évkönyve. Dr. Nagy János szerkesztette kiadvány az egész megye könyvtárhálózatát mutatta be, amelyet a szolnoki gyűjtemény alapításának 30. évfordulója alkalmából jelentetett meg a megyei könyvtár. 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Korszerűség a művészetben" című előadássorozat első megnyitó előadásán Major Máté professzor az építészeti stílusokról és a modem építészeti „stílusról” adott áttekintést.

Október

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XIX. század képzőművészeti irányzatai címmel tartott előadást Németh Lajos.

November

Községi Könyvtár (Jászkisér): A szépen berendezett községi könyvtár bővítése során 80 négyzetméterre emelkedett az intézmény alapterülete.

Jászkiséri könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Nagy János szovjetunióbeli élményeiről vetítettképes előadást tartott a megyei könyvtárban.

5 -19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bokros László kamarakiállítása

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei könyvterjesztési szakbizottság alakuló ülésére került sor a könyvtár igazgatói szobájában. A bizottság feladata volt a megyei tanács közművelődési könyvtárainak szakszerű és ízléses berendezése, építése.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar válasz a modern európai képzőművészeti törekvésekre címmel tartott előadást Németh Lajos kandidátus, művészettörténész.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Medicina Könyvkiadó és a könyvtár egészségügyi szellemi vetélkedőjének elődöntője.

December

Törökszentmiklósi járás: Mintegy 8000 kötet könyvvel gyarapodtak a községi könyvtárak. Több, mint 30 ezer kötet állt az olvasók rendelkezésére a járásban.

Versegh Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma címmel újabb tájékoztató bibliográfiát adott ki a tanácsi közművelődési könyvtárak szovjet szépirodalmi könyvállományáról.

 
 

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): tudományos ülést tartott Szolnokon a Magyar Hygienikusok Társaságának Tiszántúli Tagozata. Megjelent prof. dr. Jeney Endre debreceni egyetemi tanár, a Magyar Hygienikusok Társaságának örökös tiszteletbeli díszelnöke, a Tiszántúli Tagozat elnöke, dr. Csinády László hygienikus orvos, a Tagozat titkára, prof. dr. Kun Lajos, az Országos Munkaegészségügyi Intézet, valamint dr. Balogh Mihály és dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében.

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Elek Lajos, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tartott előadást „A népművelés feladata, helye a szocializmus teljes felépítésének időszakában” címmel.

19. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Antal Ilona és Palicz József festőművészek olajfestményekből, rézkarcokból, pasztellekből és fametszetekből álló kamarakiállítása.

A kamarakiállítás meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): kibővített értekezletet tartott a Megyei Könyvbarát Bizottság. Az értekezlet első napirendi pontjaként a szovjet szépirodalmi műveknek a megye tanácsi könyvtáraiban való olvasottságáról volt szó, majd a könyvbarát mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták. 

Századunk zenéje címmel Várnai Péter zenetörténész tartott előadást a szokásos könyvtári estje keretében.