A Magyar Könyvtárosok Egyesülete éves vándorgyűlésén 2024. július 18-án adták át a szakmai szervezet éves elismeréseit.
MKE Emlékérmet kapott dr. Szecsey Istvánné Pápay Judit, az Ipolyi Arnold Művelődési Központ, Könyvtár és Butyka Béla Helytörténeti gyűjtemény igazgatóhelyettese, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke, az MKE JNSZM Szervezet második helyen regisztrált tagja.
A fiatal könyvtáros méltó megbecsülése érdekében a MKE és az Informatikai és Könyvtári Szövetség a harmincötödik életévüket még nem betöltött fiatal magyar könyvtárosok munkájának jutalmazására, elismerésére 2000-ben Az év fiatal könyvtárosa elnevezésű díjat alapított. Az elismerést évente egyszer, a könyvtáros egyesület vándorgyűlésén adják át.
Az MKE 55. Vándorgyűlésén hagyományteremtő szándékkal megalakul az Év fiatal könyvtárosa Szekció, melynek keretében a nyertesek és a zsűri által javasolt további pályázók lehetőséget kapnak pályamunkájuk bemutatására is.
----
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázaton a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény eredményesen szerepelt és “Családra hangolva” pályázatunk pozitív elbírálásban és támogatásban részesült.
Az intézmény megkapta a „Családbarát munkahely 2024” címet, amelyet 2024. november 15-én Budapesten vett át Gacov Katalin igazgató Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkártól és Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkártól.
Az intézmény egyik meghatározó erőforrása az itt dolgozó szakembergárda, hiszen nekik köszönhető, hogy a látogatók szívesen térnek be a könyvtár tereibe.
Prioritás, hogy a munkavállalóink kiegyensúlyozottak legyenek, meg tudják teremteni a munka és magánélet közötti optimális egyensúlyt. Ennek feltétele, hogy olyan támogató munkakörnyezetet biztosítson az intézmény, ahol érvényesül a családbarát szemlélet, a rugalmas hozzáállás és az intézmény iránti lojalitás.
A Családra hangolva projekt célja, hogy a munkatársak elégedettek, kiegyensúlyozottak, elkötelezettek legyenek, és – nem utolsó sorban – megfelelő munkahelyi teljesítményt nyújtsanak.
Várossá válásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepi képviselő-testületi ülést Tiszafüred. A város önkormányzata Képviselő-testülete „Tiszafüred Város Díszpolgára” elismerő címet adományozott 2024. július 5-én Gaál Sándor nyugalmazott könyvtárigazgató részére.
Fotó: Tiszafüredi Városi Könyvtár
Gaál Sándor Egerben született 1939. szeptember 1-én. Középiskolás éveit a fővárosban töltötte, első diplomáját a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros szakán kapta, majd könyvtárosi oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett.
1962-től a Heves megyei Kál községben dolgozott a művelődési otthon képesítés nélküli igazgatójaként, később a füzesabonyi járási könyvtárat vezette. 1974 novemberétől a tiszafüredi nagyközségi-járási könyvtár igazgatója. Az első évek a könyvtár bővítésével, a könyvtártechnikai kapacitás növelésével, a szolgáltatások és a munkaszervezet korszerűsítésével teltek. Később munkatársaival a helyismereti-helytörténeti gyűjtemény és szolgáltatásszerkezet fejlesztésébe kezdett, amely néhány éves felfutással a nyolcvanas évek közepére a település és intézménytípusban iskolát teremtett.
A városi férfikar szervezője és laikus vezetője, a Férfikari Alapítvány és a Tiszafüredi Énekegylet létrehozásának kezdeményezője, adminisztratív ügyeinek intézője.
1983/84-ben közreműködött Tiszafüreden az új könyvtár tervezésében. Az építkezést, a beköltözést, az 1988-as tavaszi megnyitást követő hónapokat könyvtárosi pályájának szakmai sikereként élte meg.
1989-ben részt vett a Tiszafüredi Könyvtárpártoló Alapítvány létrehozásában, amelynek alaptőkéje meghaladja a 4 mFt-ot, éves kamatai pedig a könyvtári szolgáltatásfejlesztés, és gyűjteményépítés forrásait figyelemre méltó arányban bővítik.
1993-tól a kutatástól, szakirodalmi munkától elvont idejét a technikai lehetőségek tanulmányozására fordította, megkezdte a helyismereti gyűjtemény számítógépes feltárását. 2000 őszére elkészült a könyvtár első honlapja, s pár nap elteltével a katalógus a teljes könyvgyűjteményről online is elérhetővé vált.
Közel 30 évig tagja volt a Magyar Könyvtárosok Egyesületének.
2003. július elsejétől nyugdíjas, de utána is éveken át látogatta a könyvtárat. A helyismereti gyűjtemény feltárásában, az intézményi és alapítványi honlapok aktualizálásában, az alapítványi iratok kezelésében, a feldolgozó munkában, s a helytörténeti-helyismereti jellegű pályázatok, diplomamunkák „olvasószolgálati menedzselésében” segédkezett.
Dolgozatait, tanulmányait megyei és országos folyóiratok közölték. Több könyvismertetése, helytörténeti írása az egri és a szolnoki megyei napilapokban is megjelent, a tiszafüredi sajtó pedig több helytörténeti írását közölte. 1982 óta szerkesztette a "TISZAFÜREDI ÉVFORDULÓK" c. naptár éves számait, részt vett a "TISZAFÜREDI ESEMÉNYNAPTÁR" kiadvány formálásában.
1987-ben Szabó Ervin Emlékéremmel ismerték el munkáját. A „Tiszafüredért” díjat 2004 januárjában, a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Érdemkeresztjét ugyanazon év márciusában vette át.
2013-2019 között tagja volt Tiszafüred Város Önkormányzata Települési Értéktár Bizottságának.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!
4. Községi Könyvtár (Örményes): Megnyílt az örményesi kastély, amelyben idősek napközi otthona, valamint családsegítő és gyermekjóléti szolgálat kezdte meg működését, valamint az épületben kapott helyet a könyvtár és a Teleház.
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megjelent az In memoriam Verseghy Ferenc című konferenciakiadvány 5. kötete.
12. Városi Könyvtár (Jászberény): Benyó György festőművész és tanítványa, Kurucz Attila műveiből nyílt kiállítás a könyvtárban, amelyet Velkeiné Pócz Ilona nyitott meg.
Sárközi felvétele - Új Néplap
18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban régi dokumentumokból és tárgyakból nyílt kiállítást, amelyet Ö. Tóth Lajosné nyitott meg. A történelmi esték sorozat keretében a II. világháború Magyarországát mutatta be dr. Kiss Kálmán történelemtanár.
Mészáros János felvétele - Új Néplap
21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Kölcsey szavalóversenyt szerveztek a magyar kultúra napja tiszteletére.
Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Szintén a kultúra napja alkalmából „Legkedvesebb irodalmi, zenei élményem” címmel irodalmi estet rendeztek.
22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Középiskolás fiatalok műveltségi vetélkedőjét tartották meg a bibliotékában.
Gyermekolvasók a kenderesi könyvtárban - Új Néplap felvétele
26. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A gyermekkönyvtári hetek keretében korábban meghirdetett Az én mesém meseíró- és a Kedvenc mesém meseillusztrációs pályázatra érkezett műveket értékelik .
27. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárba irodalmi fórumra várták az érdeklődőket a cigányok vándorlásáról, polgárosodásáról szóló előadással. Az előadó Rostás-Farkas György író, költő, újságíró. Ugyanekkor adták át a Cigány Letéti Könyvtárat is.
Az elfeledett cigány hiedelemmel, irodalommal és a kunságiak által egyre kevésbé használt cigány nyelvvel foglalkozó művekeket, valamint a cigány-magyar olvasókönyveket, a cigány szótárt vehettek kézbe az érdeklődők.
A cigány letéti könyvtárat Kovács Józsefné, a Lungo Drom helyi vezetője, cigány önkormányzati képviselő vette át Gubuczné Tömör Máriától, az Arany János Városi Könyvtár igazgatójától. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért közalapítványtól elnyert támogatásból valósult meg a letéti könyvtár.
Február
4. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Jauemik István országgyűlési képviselő Krausz Tamás történésszel beszélgetett a Van baloldali alternatíva című közéleti fórum keretében.
14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „A szerelem az élet legnagyobb öröme” mottóval Valentin-nap alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Több baráti kör, klub, egyesület képviselőinek részvételével megalakult a Nemzetek Háza Egyesület. A találkozóra a Verseghy Könyvtárban került sor, ahol Bertalanná Kovács Piroska könyvtárigazgató bevezető szavai után a jelenlévők ismertették a szervezetet, amelynek képviseletében eljöttek.
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár helyismereti részlegében elkészült az Új Néplap két évfolyamát tartalmazó CD.
22. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Beszéljük meg című program keretében Jauemik István országgyűlési képviselő Földes György történésszel, a Politikatörténeti Intézet igazgatójával beszélgetett. Az előadásának témája Magyarország jelene volt.
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jász-Nagykun-Szolnok megye francia testvérmegyéjének küldöttsége látogatott Szolnokra. Küldöttséget Fernand Demilly szenátor, Somme megyei önkormányzat elnöke vezette.
A vendégek négyszáz kötet francia nyelvű szépirodalmi, valamint történelmi témájú könyvet ajándékoztak a megyei könyvtárnak, hogy ösztönözzék a helyi fiatalokat a francia nyelv elsajátítására, erősítve a kulturális kapcsolatokat.
Március
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Heine-kiállítás nyílt a könyvtárban. A tárlat a szolnoki Nemzetek Háza első rendezvénye. A kiállítást a szolnoki Magyar-Német Baráti Társaság, a düsseldorfi Heine Intézet és a Verseghy könyvtár rendezte a szolnoki csata évfordulójának tiszteletére.A megnyitón Szurmay Ernő méltatta Heine munkásságát. A rendezvények közreműködtek a Széchenyi István Gimnázium diákjai
Mészáros János felvétele - Új Néplap
23. Községi Könyvtár (Szajol): A hatéves Lajkó Károly Kinder tojás játékaiból nyílt kiállítás a helyi könyvtárban. Az 1500 darabos gyűjteményből közel ezer játékot egy működő terepasztalokon helyezték el.
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Balia D. Károly író, szerkesztő, könyvkiadó, Bemiczky Éva novellista, gyermekíró, Csernicskó István nyelvész, szerkesztő, főiskolai oktató és Kovács Elemér újságíró voltak a megyei könyvtárban vendégei, akik a kárpátaljai irodalmi életről számoltak be a Trianon utáni kezdetektől napjainkig. Szó volt az 1950-es évek sematizmusáról, az egymást követő nemzedékek fellépéséről, a folyóiratokról, az antológiákról, a csoportosulásokról. Szóba került a rendszerváltás utáni elbizonytalanodás és az újrakezdés, a legfiatalabb nemzedékek változó szelleme, az asszimiláció és a kárpátaljai magyar irodalom magyarországi kapcsolatai is.
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kékesi Kun Árpád tartott előadást „Színház az ezredvégen. A posztmodem.” címmel.
Április
2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekkönyvtárban csaknem negyven kisgyermek készített ablakdíszeket, festett tojásokat.
10. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Költészet napi megemlékezés vendégei voltak az Eső című folyóirat alkotói.
10. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Városi Csokonai Könyvtárért Alapítvány süteménysütő versennyel egybekötött jótékony délutánra várta a nyugdíjas olvasókat. A jó hangulatról Ferenczi Béla nótaénekes, Papp Mihály és Harsányi János zenészek gondoskodtak.
Új Néplap felvétele
11. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A bibliotéka József Attila születésnapjának méltó ünnepeként Nem én kiáltok címmel szavalóversenyt hirdetett középiskolás diákok részére.
12-21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészetnapi versmondó versenyt szerveztek a könyvtárosok az óvodásoktól a felnőttekig.
Új Néplap felvétele
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tomajmonostorai óvodások könyvtárhasználati foglalkozáson vettek részt a megyei bibliotéka gyermekkönyvtárában.
Szűcs Gyuláné gyermekkönyvtáros - Új Néplap felvétele
14. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A megye harmadik teleházát avatták fel a könyvtárban. A jászfelsőszentgyörgyi Továbbtanuló Fiatalokért Alapítvány az önkormányzat háromszázezer forintos anyagi segítségével 1998 augusztusban adta be pályázatát az országos teleházszövetséghez, melynek eredményeként közel egymillió forint értékben telepítettek technikai eszközöket a teleháznak helyet adó könyvtárba. Két, internetes kapcsolattal rendelkező számítógép, egy színes nyomtató, egy fekete-fehér fénymásoló, faxos, üzenetrögzítős telefon alkotta a ház gépparkját, illetve egy félállású dolgozó ügyelt az eszközökre, segített a használatukban. A teleházát közösen nyitotta meg Kis Zoltán országgyűlési képviselő és Ménkű Miklós polgármester.
15. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Heltainé dr Nagy Erzsébet Anyanyelvünk magyarsága című előadása az Anyanyelv hete alkalmából.
16. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Könyvtáros szakmai programkeretében Zalainé dr. Kovács Éva, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke a különböző könyvtárak közötti együttműködési lehetőségekről, dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a könyvtárügy aktuális, ezredvégi kérdéseiről tartott előadást.
17. Városi Könyvtár (Túrkeve): A helyi cigány kisebbségi önkormányzat roma gyerekek első területi versmondó versenyét rendezte meg a városi könyvtárban. Három település - Kunhegyes, Mezőtúr, Túrkeve - majd ötven diákja verselt, mesélt.
A versmondó verseny résztvevői - Új Néplap felvétele
19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár a városvédő és -szépítő egyesülettel közösen a műemléki világnapról emlékezett meg a zenei könyvtárban.
A programot a Péli család festményeiből nyílt kiállítás is színesítette - Új Néplap felvétele
20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Anyanyelvi vetélkedőt tartotta a kisújszállási és túrkevei középiskolások számára.
20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Kazinczy szépkiejtési versennyel kezdődött el Tiszafüreden a magyar nyelv hete. A városi könyvtár és a TIT által szervezett rendezvénysorozat első felvonásaként 19 általános iskolás vizsgázott a Jáki Csabáné vezette négytagú szakmai zsűri előtt a szép és jól érthető beszéd tudományából.
22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Jól magyarul, vagy jól "reklámul” címmel dr. Kemény Gábor kandidátus (MTA Nyelvtudományi Intézet) tartott előadást a könyvtárban.
25-27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar és olasz nyelvű film vetítést tartotthárom estén keresztül a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Olasz Klubja a Verseghy Könyvtárral közösen. A Verseghy teremben Fellini-filmeket vetítettek (Bikaborjak, Országúton, Cabiria éjszakái). A bemutatók érdekessége volt, hogy minden film két változatban került bemutatásra, először magyarra szinkronizált majd pedig az eredeti, olaszul beszélő változatot. A vetítés előtt rövid magyar és olasz nyelvű ismertetést kaptak a nézők Felliniről és a műsoron lévő filmről.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár közös szervezésében délután öt órakor a könyvtár első emeleti művészeti szalonjában Jákov Bárzilai magyar származású izraeli íróval beszélgethettek az érdeklődők.
29. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Föld napjáról egy játékos vetélkedővel emlékeznek meg a könyvtárban.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council információs sarkot alakítottak ki a megyei könyvtár második emeletén. A megnyitóra Szolnokra érkezett dr. Paul Dick kultúrattasé, a British Council Hungary igazgatója.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Május
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alvar Aalto építészete címmel nyilt kiállítás a Nemzetek Háza keretében a Verseghy teremben.
Mészáros János felvétele - Új Néplap
23. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár pünkösdi királynéjárást szervezett.
27. Községi Könyvtár (Abádszalók): Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködtek Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.
28. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Természeti környezetünk: ami vonz és ami taszít a Nagykunságban címmel rajz- és fotópályázatot írt ki a könyvtá. A pályaművekből nyílt kiállítás városházán.
Június
1. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Takarékossági okok miatt Kunszentmárton önkormányzata összevonta a könyvtárat és a művelődési házat, aminek így egyetlen igazgatója lett. Megbízott vezetőként az addig a könyvtárban dolgozó Herczeg László vette át az összevont intézmény irányítását.
5. AMK (Tiszabura): Az iskola, könyvtár, művelődési központ és óvoda együttes intézménye felvette Recsky Klárának (1796-1856) nevét.
26. Verseghy Könyyvár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő verseny és tábor ünnepélyes díjkiosztással ért véget a szolnoki városháza dísztermében.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az izraeli napok keretében a könyvtár Verseghy termében Izrael régészete címmel nyílt kiállítás.
28-30. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A könyvtár leselejtezett könyveiből kiárusítást rendeztek.
Július
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az angliai Durham megye küldöttsége felkereste szolnoki útja során a könyvtárat.
Csabai István felvétele - Új Néplap
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobrát állították ki a Verseghy Könyvtárban, amelynek bronz változata Koltón található.
Mészáros János felvétele - Új Néplap
29. Városi Könyvtár (Jászberény): Berényi Műhely alkotóinak munkáiból összeállított tárlat kapott helyet a könyvtárban.
Sárközi János felvétele - Új Néplap
31. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Tóth László és Erdős István közös kiállítása nyílt meg a könyvtárban.
Augusztus
Ady Endre Művelődési Központ (Tiszaszentimre): A település könyvtára ebben az évben is meghirdette használtkönyv-akcióját. Az "Ajándékozz egy könyvet a könyvtárnak!” felhívás nem várt sikerrel zárult. Egy hónap alatt közel kétszáz könyvet vettek nyilvántartásba a könyvtárosok. Mivel a központi támogatások elmaradása miatt a könyvtár beszerzési kerete idén 100 ezer forinttal kevesebb, ez a segítség szó szerint felbecsülhetetlen értékű volt.
19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Barbaricum Könyvműhely bemutatójára várták az érdeklődőket.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Modem sámán” címmel szervezett programot a könyvtárban a Finnugor Baráti Kör. Juvan Sesztalov manysi költővel, sámánok utódával találkozhattak az érdeklődők.
Szeptember
6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A bibliotéka a Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, valalmint az önkormányzattal és a művelődési központtal közösen második alkalommal rendezte meg a romanapot. A Jászság számos pontjáról összesen 14 fellépő csoport érkezett a seregszemlére.
Banka Csaba felvétele - Új Néplap
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megnyílt az intézmény földszintjén a kávézó.
25. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Európai örökségi napot tartottak a településen, ennek keretében a „Tenger ékszerei” tárlat nyílt a bibliotékában.
29. Városi Könyvtár (Jászjákóhalma): A könyvtár adott otthont a Rokkantak napja alkalmából tartott első rendezvénynek a településen. A szép számban megjelent sorstársakat és családtagjaikat Csányi Sándorné csoportvezető köszöntötte, és ismertette a távlati elképzeléseket, majd Simon Jánosné az egyesület megyei titkára és Fodor István Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket.
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkun Fotóklub a könyvtárral már harmadik alakalommal rendezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fotótörténeti konferenciát és kiállítást. A Művészeti szalonban Díváid Károly A Magas-Tátra (Eperjes, 1870—1880-as évek) című kiállítását nyitotta meg Cs. Plank Ibolya. A Verseghy teremében pedig szakmai konferenciát tartottak.
Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
Október
2. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A város legidősebb polgárait köszöntötték a művelődési központ, a városi könyvtár és a polgármesteri hivatal munkatársai. Gálaműsorral kedveskedtek a szervezők, az hogy mennyire szükség van a bölcs öregekre, az a Jakab Elvira által elmondott tatár népmeséből is kiderült.
Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): „Információ, könyv, könyvtár” címmel pályázatot hirdetett a könyvtár általános iskolások részére. Több mint száz tanuló adta be a megoldást a város három iskolájából.
Új Néplap felvétele
Verseghy Könyvtár (Szolnok): 150 órás pszichodráma tréningnek adott helyet a megyei gyűjtemény.
7. Községi Könyvtár (Szajol): Macihad címmel mackókiállításnak adott helyet a könyvtár.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hivatalosan elindult a Megyei Elektronikus Könyvtár, melynek célja a megyei írók művei, illetve a helytörténeti dokumentumok feldolgozása.
10. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): 1999-ben fél évszázados fennállását ünnepelte a könyvtár. A születésnapi megemlékezések keretében névfelvételi ünnepséget tartottak. A továbbiakban az intézmény hivatalos neve Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény lett.
A százezer kötetes könyvtár névfelvételi ünnepségén dr. Hoppál Mihály néprajzkutató, az Európai Folklór Intézet igazgatója emlékezett a névadóra, aki nagyon sokat áldozott a kultúrára. Saját pénzén kutatta a corvinákat, népmeséket gyűjtött, s az ő nevéhez fűződik a Magyar mitológia című mű is.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A III. Őszi szolnoki művészeti hetek programsorozat keretében a reneszánsz és a barokk zene világába nyújtott betekintést Kónya István lantművész.
20. Városi Könyvtár (Abádszalók): Ünnepélyes keretek között adták át az új könyvtárépületet, amelyet az Eldorado Holding volt épületében alakítottak ki. Az 1949-ben megnyitott régi könyvtár állagában életveszélyessé vált. Az ünnepségen Bordás Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, megköszönte a kivitelező cég és a számtalan társadalmi munkás tevékenységét. Busi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke is azt emelte ki ünnepi beszédében, hogy Abádszalók nem véletlenül nyerte el 1998-ban a kultúrapártoló önkormányzat címet, hiszen a település évről évre sikeresen bizonyítja, hogy itt a kultúra valóban védett érték. Majd Nagy Bertalanná vezető könyvtáros Busi Lajos és Bordás Imre polgármesterrel közösen avatta fel az új könyvtárat.
Új Néplap felvétele
25. Napsugár Gyermekház (Szolnok): Az önkormányzat döntése értelmében a Hild Viktor Városi Könyvtár tagintézményévé vált gyermekház, amely az egykori Baross úti óvoda helyére költözött. Kovács Libór alpolgármester adta át az átalakított épületet.
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rokon népek irodalmából rendezett előadói estet a Finnugor Kör a bibliotékában.
28. Vasutas Csomóponti Művelődési Központ Könyvtára (Szolnok): Három győri kötődésű fotóművész — Hadarics Gábor, Obermayer József és Szíjártó Ernő — képeiből nyílt kiállítás, amelynek a gyűjtemény adott otthont.
November
2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Hagyományosan a városi könyvtárban tartották meg a tudománynapi ünnepséget. Gaál Sándor könyvtárigazgató megnyitója után Nyáry László, a TIT megyei ügyvezető elnöke szervezete kitüntetéseit adta át: dr. Molnár Miklós aranykoszorús emlékplakettet vehetett át, míg Végh Lukács Tiszafüredről és Vincze Ferencné Abádszalókról tiszteletbeli tagságot igazoló oklevelet kapott.
Ezután a nemzetközileg is elismert, magyar származású környezetvédelmi szakember, dr. Guy Turchany előadásában kiemelte, hogy uniós csatlakozásunkban lehet sikertörténet a Tisza-tóé, de csak úgy, ha belátjuk: feladatainkat nem másoknak, hanem nekünk kell végrehajtanunk, kiemelten kezelve azokat az értékeinket, melyek hagyományosak, speciálisan magyarosak. Fenntartható módon, tervezve az eddig „esetlegest”, embercentrikusan vigyázva a techno- és ökoszféra egyensúlyát, és nem utolsósorban önbecsüléssel nekigyürkőzve a kihívásoknak.
9. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Márton-napi rendezvénysorozat keretében Szent Márton alakja az irodalom és a művészetek tükrében címmel nyílt kiállítás a városi könyvtárban.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Valóság és képzelet határán címmel rendezett tárlatot a könyvtár Csőke Erzsébet tűzzománc és akvarellképeiből.
Csabai István felvétele - Új Néplap
11. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az egészségvédelmi hetek keretében transzcendentális meditáción vehettek részt az érdeklődők, amelyet Milunovits Drágán vezetett.
13. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): A Napsugár Gyermekház munkatársai tartottak játszóházat a gyerekeknek a könyvtárban.
Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Izrael az ezredfordulón címmel Dán Ofry tartott előadást.
25. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége a tudomány napja alkalmából a tudományos ismeretterjesztéshez nyújtott kiemelkedő támogatásáért TIT Aranykoszorús Emlékplakett kitüntetésben részesítette a könyvtárat. Az elismerést Palágyiné Rúzs-Molnár Katalin, a TIT Kisújszállás és város környéke szervezetének elnöke adta át Gubiczné Tömör Mária könyvtárigazgatónak.
26. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A gyűjtemény 30 éves jubileumának alkalmából kiállítás nyílt. A megnyitót vitafórum követett, melynek témája: a kultúra napjainkban volt.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor íróklub tartott irodalmi estet a könyvtárban.
27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.
29. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Éjfél vitéz, Gombos Imre író, műfordító kis puliról szóló elbeszélő költeményének bemutatójára került sor. A könyvet Körmendi Lajos író ismertette.
30. Hajnóczy József Gimnázium (Tiszaföldvár): A csillagok születéséről tartott előadást dr. Kun Mária csillagász a Hajnóczy Klub soros foglalkozásán az iskolai könyvtárban.
December
3. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Chlumetzky Ildikó fazekas népi iparművész
munkáiból nyílt kiállítás a bibliotékában.
Verseghy Könyvtár Fotótára
6. Községi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a könyvtárban köszöntötte a véradóit. Az ünnepségen huszonketten részesültek elismerésben.
17. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó keretében Kiss Dénes íróval, költővel ismerkedhettek meg a gyermekek.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége elnevezésű programban többek között bábelőadás, játszóház, betlehemes játék szerepelt.
Verseghy Könyvtár Fotótára
20. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Az Életmód Klub foglalkozásának keretében Czakó László, a White Klub vezetője a vegetáriánus étrendről beszélt az érdeklődőknek.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Lengyel—Magyar Klub és a lengyel kisebbségi önkormányzat tartotta közös évzáróját a megyei könyvtárban. A programban többek között lengyel ételkülönlegességek kóstolója is szerepelt.
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Girnt Vilmos festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jászberényi Sándor íróval Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő emlékkiállítás nyílt a Helyismereti gyűjteményben a könyvtár 2. emeletén.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Hild Könyvtár (Szolnok): Szavalóversenyt szerveztek a Magyar kultúra napja alkalmából a könyvtárban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon anime klubok találkozójának adott otthon az Ifjúsági részleg.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvassuk ki Európát! 2017. évi olvasási kihívás eredményhirdetésén vehették át a nyertes olvasók a nyereményeiket.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Baba-mama klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek
Február
1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szóvihar címmel Lackfi Jánossal találkozhattak az irodalombarátok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd döntőjének adott otthont a Gyermekkönyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5-23. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Ne ítéljen a borító alapján! címmel kölcsönzési akciót szerveztek a könyvtárosok.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Fotóműhely kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Hild Könyvtár (Szolnok): "Itt a farsang, áll a bál" címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.
Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Valentin-napi kézműves foglalkozást és meseolvasást szerveztek.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nagy könyves kihívást előző évben teljesítő olvasókat köszöntötték egy kis ünnepség keretében a könyvtárban.
10. Hild Könyvtár (Szolnok): Bemutatkozott az Autistákért Szolnokon Civil Társaság. A beszélgetésen közreműködtek a Liget Úti Iskola diákjai. Oravecz Lizanka könyvbemutatója is színesítette a programot.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A reneszánsz királyné, Beatrix címmel tartott előadást Mátyás király olasz hitveséről Kiszelyné Tóth Anett történész.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írókról, írásról, irodalomról beszélgettet Darvasi László és Jenei Gyula.
Verseghy Könyvtár Fotótára
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya volt a Művészeti szalon vendége. Az írónővel Lengyel Boldizsár beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A MKE megyei szervezetének taggyűlésén Czakóné Gacov Katalin tartott beszámolót európai szakmai útjáról.
Verseghy Könyvtár Fotótára
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó klub tagjai Ázsia irodalmáról beszélgettek. Az Ifjúsági részlegben a Fantasy kör tagjai tartották meg havi találkozójukat.
23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasóestet tartottak az író születésének 110. évfordulója tiszteletére.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázadj fel! Mosolyogj! című író-olvasó találkozó vendége Schäffer Erzsébet volt. Az íróval Joó Zsuzsanna újságíró beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
23., 28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Mesél a papírszínház foglalkozáson A három toll című mesét hallgathatták meg a gyerekek.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör tagjai Kavabata Jaszunari munkásságáról beszélgettek a Művészeti szalonban.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A juta madzag sokoldalú felhasználását mutatta be Tóth Etelka Edit a Kreatívlak foglalkozásán.
A tiszaörsi könyvtár - Ujvári László felvétele
Március
5. Hild Könyvtár (Szolnok): Vajdulákné Fótos Éva tartott kézműves foglalkozást a 3D-és papírcsodák klubfoglalkozás keretében.
Verseghy Könyvtár Fotótára
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikoletta fotóiból nyílt kiállítás Megragadt pillanatok címmel.
9. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Kitűzőket készítettek a könyvtárosok gyermekekkel közösen.
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Boszorkányokról tartott színes előadást Kiszely Tóth Anett történész az Életre kelt történelem sorozat keretében.
22.Községi Könyvtár (Pusztamonostor): "Ezernyolcszáznegyvennyolc te csillag" címmel irodalmi estet tartottak a könyvtárban.
Pusztamonostor Hírek archívuma
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kötter Tamással Jenei Gyula beszélegetett egy hangulatos közönségtalálkozó alkalmával a Művészeti szalonban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tollforgatók A-tól Z-ig irodalmi vetélkedőt szerveztek Nógrádi Gábor PetePite című kötete alapján.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): "A tavaszi nyúl" című papírszínházi mesét hallgathatták meg a gyerekek angol és magyar nyelven.
27. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Barabás Csaba tartott élménybeszámolót a Spartan Race akadályfutóversenyről.
IKK facebook oldala
Verseghy Könyvtár (Szolnok) Az Olvasókör Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas író munkáival ismerkedtek meg.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Veszíts, hogy nyerj!" akcióindító a Városi Gyermektanáccsal.
Verseghy Könyvtár Fotótára
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.
Felújítás alatt a tiszapüspöki könyvtár - Új Néplap archívum
Április
3. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör húsvéti foglalkozását tartotta a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
5. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes írót látta vendégül a település könyvtára.
11. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ez is Költészet, csak másként című kiállítás megnyitójával és maratoni felolvasással emlékeztek meg a városban a Költészet napjáról.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7mérföldes csizmában heted7 határon című országos mesevetélkedő megyei döntőjének adott a könyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
13. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Oroszlán a könyvtárban című játékos mesedélutánt szerveztek óvodásoknak és kisiskolásoknak a könyvtár működéséről.
14. Hild Könyvtár (Szolnok): A kerekesszékes világjáró címmel író-olvasó találkozóra került sor Nagy Bendegúzzal.
15. Kertvárosi Közösségi Ház és Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos családi napot tartottak a városrészben lakók számára.
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Folyamatmenedzsment a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban volt a címe Molnár Georgina elődaásának, amely a megyei könyvtárosok szakmai napján hangzott el.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyúl szimbóluma a történelemben címmel tartott előadást Kiszely Tóth Anett történész.
20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Rubicon folyóirat Jászok és kunok különszámának bemutatójának adott otthont a könyvtárban.
Mi újság Fényszarun? archívumából
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld Világom 4.0 című környezetvédelmi vetélkedő döntőjére került sor a Europe Direct Szolnok és a Gyermekkönyvtár szervezésében. A Tavaszi zsongás program keretében pedig ökojátékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.
26. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár vendége volt Sohonyai Edit író.
Verseghy Könyvtár Fotótára
25. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Szádváry Gyula volt a vendégünk, aki tanítványaival háromszor járta végig az Országos Kéktúra útvonalát. Előadásainak, könyveinek célja Rockenbauer Pál (Másfélmillió lépés Magyarországon) emlékének ápolása, valamint a természetjárás népszerűsítése.
IKK facebook oldala
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Párducpompa címmel Tóth Krisztina irodalmi estjén a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva Bábcsoport Csipkerózsika című mesét mutatta be a családi délelőttön.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Karcag TV
Május
3. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Réti László krimi- és thrillerszerző volt könyvtárunk vendége. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során fontos és érdekes témák kerültek elő íróvá válásról, írásról, könyvkiadásról egyaránt
IKK facebook oldala
2. Hild Viktor (Szolnok): Májusfát állítottak a Széchenyi-lakótelep iskolásai részvételével a könyvtár előtti téren. Ezen a napon Lippai Mariannát látták vendégül egy nagy létszámú közönségtalálkozón.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Verseghy Könyvtár (Szolnok): QR-kód vadászatot szerveztek a könyvtárban.
7. Szandaszőlősi Művelődési Ház (Szolnok): Összmunkatársi értekezletet tartott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. E projektnap keretében került sor a jubileumi kitüntetések átadására is, amellyel az intézményben 20 éve dolgozó munkatársak munkáját ismerték el.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabó Magda munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthon a Gyermekkönyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rezdülések címmel nyílt meg Kolozsi Sándor ESFIAP, Hon. ÖGPh fotókiállítása a Művészeti szalonban. Ezen a napon Simon Béla világ- és Európa-bajnok evezőst látta vendégül a könyvtár az Ifjúsági teremben tartott közönségtalálkozón.
11. Hild Könyvtár (Szolnok): A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Aranysor Íróklub műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
16. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Író-olvasó találkozó vendége volt a településen Telegdi Ágnes.
23. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ebben az évben rendezte meg a XI. Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőt 7. osztályos tanulóknak az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ és a Városvédő és -Szépítő Egyesület. Az eddigi 11 vetélkedőn összesen 173 csapat, azaz 519 törökszentmiklósi diák vett részt. Az idei vetélkedő döntőjére 2018. május 23-án került sor a Zsigray Színházteremben.
Kuncsorbai könyvtárban - Mészáros János felvétele
25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos vetélkedőt szerveztek a gyereknek a fiókkönyvtárban.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Boldogságcseppek" mesekönyv zenés bemutatóján Hajdú Katival, a könyv írójával, valamint Illés Mártával, a könyv illusztrátorával találkozhattak az érdeklődők.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Hild Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi családi délután keretében avatták fel a Titkos királyság szabaduló szobát is, és egyéb meglepetésekkel várták az érdeklődőket.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi foglalkozást tartott a Gyermekkönyvtárban a Mátyás király emlékév jegyében.
Június
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete sorozatban Kis Krisztián Bálint Trianon 98 éve címmel tartott előadást.
7. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Hajnal József újságíró mutatta be Mákdobáló című kötetét.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Üvegharmónia - Egyediség az ékszereink által Magyarné Szűcs Erika üvegékszer kiállítása
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lady’s Club Ki vagy nekem életem? A női lét sokszínűsége című előadássorozat 5. Kimondatlan áldásaink, átkaink – Mérgező harag, gyógyító jókívánság Előadó: Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla
16. Hild Könyvtár (Szolnok): Svarsnig Judit első önálló fotókiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja Barhács László, közreműködik az Aranysor Íróklub
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születésnünnep címmel számos színes programmal várta az érdeklődőket Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla; Hoksári Éva jogász.
Verseghy Könyvtár Fotótára
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): MÚZUEUMOK ÉJSZAKÁJA Nappal zárva, este nyitva! - rendkívüli nyitvatartás, élményprogramok a könyvtárban. A részletes programkínálatról tájékozódjon a könyvtárban!
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatívlak foglalkozást tartott Tóth Etelka Edit, aki nyári ékszereket készített az érdeklődőkkel.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros szakmai napra került sor
Verseghy Könyvtár Fotótára
Július
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ty. Szabó Julianna festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Hatvan új könyv érkezett a település könyvtárába.
Tiszasülyi gyermekolvasók - Mészáros János felvétele
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kreatívlak foglalkozáson Tóth Etelka Edit a szélcsengők készítését mutatta be az érdeklődőknek.
Kuncsorbai könyvtár - Mészáros János felvétele
Augusztus
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dolnay-Lágler Ágnes selyemfestmény kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Szeptember
4-7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szervezett könyvtárbemutató foglalkozásokkal vártál az általános iskolásokat az Analfabetizmus elleni küzdelem napja alkalmából.
12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ugyanaz és mégis más címmel nyílt László Cecília festményeből kiállítás a Művészeti szalonban. A tárlatot Danyi Zsuzsanna nyitotta meg.
Verseghy Könyvtár Fotótára
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fókuszban a család címmel biblioterápiás foglakozást szerveztek Kalotainé Gacov Szerafina vezetésével.
Verseghy Könyvtár Fotótára
14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hulló falevek címmel tartottak kézműves foglalkozást az érdeklődőknek.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyv útja címmel könyvtári családi túrákat szerveztek csoportoknak a Kulturális örökség napja alkalmából a könyvtárosok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Városi Könyvtár (Jászberény): Megnyílt a Jászsági Népmesepont.
Tutihír felvétele
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett életre kelt várakról indított előadássorozatot az Életre kelt történelem című klubfoglalkozás keretében.
25. Hild Könyvtár (Szolnok): Óvodai zenei nap keretében a szolnoki Szimfonik Harsona Együttes adott kakaókoncertet a könyvtárban. Ezen a napon Víg Balázs íróval is találkozhattak a könyvbarát gyerekek.
Verseghy Könyvtár Fotótára
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Én könyvtáram című szakmai napnak adott otthont az intézmény, ahol Farkas Ferenc, Gombos Péter, Márföldi István, Papp-Danka Adrienn és Tóth Máté tartott vetített képes előadást.
Verseghy Könyvtár Fotótára
Este pedig Joó Zsuzsa újságíró fagatta Molnár G. Attila szerkesztőt, aki A. G. Miller álnéven számos szépirodalmi alkotás szerzője is.
Verseghy Könyvtár Fotótára
28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): A Népmese napja alkalmából diafilmvetítést és mesedélutánt szerveztek kisgyermekes családok részére.
29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-Széf családi vetélkedőt szerveztek a könyvtárosok a játékos kedvű olvasók számára.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Érdekes Szolnok című előadássorozat keretében a kultúra és a művelődés fellegvárairól beszélt Kis Krisztián Bálint helyi történelem tanár.
1.-26. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Tűhegynyi kényelem címmel Tőkés Ágnes tűpárnagyűjteményébő nyílt kamarakiállítás. Ebben a hónapban „Az én családom” című óvodásoknak szóló rajzpályázatra elkészült műveket is megtekinthették az érdeklődők a fiókkönyvtárban.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Életre kelt történelem című történeti előadássorozat keretében érdekes várakat mutatott be Kiszely Tóth Anett történész.
13. Hild Könyvtár (Szolnok): Nádas Pál Árnyékban született csillagok című könyvének bemutatójára került sor.
18. Hild Könyvtár (Szolnok). Sohonyai Edit íróval találkozhattak szolnoki diákok egy hangulatos beszélgetés keretében a Széchenyi-városrészben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó könyvklub tartotta meg havi foglalkozását a könyvtárban.
25.- november 6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mi történt Judyval? – képregényes sztori Kulcsár Kinga rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.
27. Hild Könyvtár (Szolnok): Anime kör tagjai tartott foglalkozást a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30. Hild Könyvtár (Szolnok): Töj jó! elnevezésű családi programra várták a kézműveskedni vágyó érdeklődőket.
31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Halloween jelmezes party-t szerveztek a diákok az ifjúsági részlegben.
Verseghy Könyvtár Fotótára
November
1.-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok). Ebben a hónapban Szabó Tamás Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása kapott helyet a Verseghy teremben. A japán kert árnya címmel pedig Sinkó István grafikusművész tárlatát tekinthették meg az érdeklődők a Művészeti szalonban.
MINI-ART KIÁLLÍTÁS - A Hétszínvirág Óvoda bemutatkozó kiállítása. A kiállítás november hónapban látható a Gyermekkönyvtárban. 2018. november 8. 16:30 CSILLAGÁSZATI FOGLALKOZÁS – Kozmikus véletlenek Előadó: Ujlaki Csaba 2018. november 8., 22. 17:00 Tarológia Klub A beszélgetéseket Nagy Éva vezeti 2018. november 9. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ- Szegő Lili rajzainak kiállítása A kiállítást megnyitja: Kerekes Andrea paverpol oktató A kiállítás megtekinthető november 9-től december 8-ig az Ifjúsági részlegben. 2018. november 14. 28. 15:00-17:00 CSACSOGÓ BABAHORDOZÓ KLUB A foglalkozást vezeti Bán Zsófia. 2018. november 14. 17:00 ÉLETRE KELT TÖRTÉNELEM - Életre kelt várak I. Előadó: Kiszely Tóth Anett történész 2018. november 15., 29. 17:00 BIBLIOTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS Vezeti: Kalotainé Gacov Szerafina fejlesztő biblioterapeuta 2018. november 15. 17:00 HONISMERETI SOROZAT - „120 éve született vitéz Bertalan Árpád” Előadó: Kiss Dávid történészhallgató, hagyományőrző 2018. november 15. 17:00 Lady’s Club - Karmaasztrológiai előadássorozat Téma: Szaturnusz, a karmikus tanító Előadó: Szendrei Julianna 2018. november 23. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ Ragyogó karácsony - gyöngyékszer- és fotókiállítás Csatos-Rácz Anita gyöngyékszerkészítő és Molnár Nikolett fotográfus kiállítása A kiállítás megtekinthető december 21-ig a Művészeti szalonban. 2018. november 24. 10:00, 10:45 CSALÁDI HÉTVÉGE Zenés bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában 2018. november 29. 16:00 NEMZEDÉKEK EMLÉKEZETE - Klebelsberg Kuno emlékezete Előadó: Kis Krisztián Bálint 2018. november 29. 17:00 OLVASÓKUCKÓ Könyvek a bőröndben! Utazás egzotikus tájakon: fókuszban Fekete-Afrika! 2018. november 29. 17:00 FANTASY KÖR Téma: Mezopotámia – Kultúránk bölcsője HILD VIKTOR KÖNYVTÁR Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-56-523-000 -- www.hildvk.hu) Minden szerdán 9:30 Babázó - Baba-mama klub 0-3 éves korig (ringatók, mondókák) 2018. november 6. 16:00-18:00 Olvasóklub mindenkinek 2018. november 10. 14:00-17:30 Márton-napi családi délután (Origami Klub, kézműves foglalkozások, egyéb meglepetések) 2018. november 13. 11:00 A magyar nyelv napja alkalmából közös szavalás a könyvtár előtti téren. 2018. november 17. 14:00-17:30 Lego Klub 2018. november 30. 15:00-17:30 Adventi kézműves foglalkozás HILD VIKTOR KÖNYVTÁR KÖZMŰVELŐDÉSI RÉSZLEG Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-20-402-3774) Nyugdíjas klubok foglalkozásai: 2018. november 5.,12., 14:00 , 26. 14:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Szakszervezeti Nyugdíjas Klub 2018. november 13., 27. 15:00, 23. 15:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Barátság Nyugdíjas Klub 2018. november 7., 14., 21., 28. 15:00 Pedagógus Nyugdíjas Klub 2018. november 15., 29. 14:00 Széchenyi Nyugdíjas Klub Csoportos foglalkozások: 2018. november 12., 26. 15:00 Kamilla Foltvarró Kör 2018. november 3. 14:00 Paverpol foglalkozás Demény Gabriella vezetésével 2018. november 6., 20. 17:00 Csikung Borsos Árpád csikung tanítóval 2018. november 20. 17:00 Papírfonoda 2018. november 20., 27. 10:00 Csacsogó babahordozó klub Minden hétfőn 9:00 ETKA-Jóga Minden hétfőn 18:00 Tiszavirág Daloskör Minden hétfőn 14:00 és minden csütörtökön 15:00 Cha-Cha-Cha amatőr tánccsoport Minden szerdán 14:00 Szenior örömtánc Minden pénteken 17:00 3-1-2 Meridián torna Térítéshez kötött programok: Minden csütörtökön 17:30 Hatha jóga Minden hétköznap 9:00-17:00 Játszó-Kuckó Ingyenesen látogatható programok: 2018. november 16. 15:00-18:00 Kézműves és helyi termékek kiállítása és vására a Hild Viktor Könyvtár előtti téren. Rossz idő esetén a „Zöld Ház” aulájában 2018. november 17. 10:00 Szoptatási tanácsadás Ilyés Annamária védőnővel 2018. november 17. 14:00-17:30 Babaruha börze 2018. november 28. 17:00 Aranysor Íróklub kiállításának megnyitója SZANDASZŐLŐSI FIÓKKÖNYVTÁR Szolnok-Szandaszőlős, Simon Ferenc u. 32. (+36-20-568-0006) Minden hétfőn 10 órától Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozás 2018. november 5-30. Mickey egér 90 éves - válogatás a Disney-könyvekből 2018. november 13., 27. 14:30 - 18:00 Papírfonoda - papírfonó klub 2018. november 14. 16:30 Mesél a Papírszínház
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" - Az én könyvtáram projekt keretében kifejlesztett Széllel slamben mintaprogramot mutatta be Balázs Ildikó szolnoki középiskolásoknak.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Vince író volt a bibliotéka vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton napi foglalkozás keretében elevenítették fel a népszokásokat.
11. Városi Könyvtár (Jászberény): Minősített Könyvtár címet kapott a Jászberényi Városi Könyvtár.
Szigetváry Zsolt (MTI) felvétele
13. (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Dsida Jenő: Az én dalom című versét mondták el a szolnoki diákok a város több pontján.
Verseghy Könyvtár Fotótára
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt várakról tartott vetített képes előadást Kiszely Tóth Anett történész.
17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Angol napot szervezett a könyvtár Agatha Christie rajongók számára.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Akadémia elnevezésű programban szolnoki diákok számára tartott foglalkozást Károly Nóra a digitális eszközök és az internet tudatos használatáról.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Klebelsberg Kunóról tartott előadást Kis Krisztián Bálint a Nemzedékek emlékezete sorozat keretében. Az Olvasókuckó klub tagja pedig Könyvek a bőröndben! témakörben Fekete-Afrika irodalmáról beszélgettek. Este pedig Benedek Szabolcs: Kádár hét napja című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.
Verseghy Könyvtár Fotótára
30.- december 1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárak a hátrányos helyzetű emberek szolgálatában című országos konferenciának adott otthont a könyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
December
1-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok):
5. Hild Könyvtár (Szolnok): A gyermekolvasók nagy örömére a Mikulás is ellátogatott a könyvtárba.
Verseghy Könyvtár Fotótára
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Összmunkatársi értekezlet és minőségirányítással kapcsolatos projektnapot szervezett a könyvtár vezetősége, amely keretében Ficzkó Zsuzsanna stratégiai menedzsment tanácsadó, szervezet- és működésfejlesztési szakértőtartott előadást.
15. Hild Könyvtár (Szolnok): Karácsonyi kézműves foglalkozást tartottak az érdeklődő családoknak a könyvtárosok.
Verseghy Könyvtár Fotótára
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): BibliotéKar ünnepi műsorával örvendeztte meg könyvtár közönségét.
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kretatívlak foglalkozás vezetője Tóth Etelka Edit karácsonyi lámpás készítését mutatta be az érdeklődőknek.
Baba-mam klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.