Tagozati könyvtártól a felsőoktatási szakkkönyvtárig
1976-ban alakult meg a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki levelező tagozata. A konzultációs központ kereskedelmi szakon tartott képzéseket 1979-ig. 1979 őszétől pedig elindult a nappali képzés is kibővülve a vendéglátóipari szakkal.
A képzés beindításakor egy zártkörű szakkönyvtár támogatta az oktatói munkát és a képzésben résztvevőket. A gyűjtemény a főiskola Ady Endre úti épületében (korábban a Vízügyi Szakközépiskola) kapott helyet. Alapterülete 160 m² volt, melyből 75 m²-t tett ki a kiválasztó övezet és az olvasóterem, amely egyszerre 18-20 fő részére adott jegyzetelési lehetőséget. Külön helyet kapott a folyóiratolvasó, valamint egy feldolgozói munkaszoba.
A Főiskola épülete Szolnok belvárosában - Verseghy Könyvtár Fotótára
1990-ben a főiskola könyvtárába helyezték át a rendszerváltáskor megszűnt MSZMP szolnoki Oktatási Igazgatóságának társadalomtudományi szakkönyvtárát. 1992-ben jelentős tartalmi és mennyiségi revíziót hajtottak végre a könyvtárosok. A több ütemű állományapasztással 18700 egységre redukálódott a gyűjtemény.
A könyvtár raktára - Verseghy Könyvtár Fotótára
Bemutatkozó szakcikk a Kaptár folyóiratban 1992-ben
Az 1993 őszétől már önálló intézményként indított új tanévet a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola (KGF). Az új intézmény fiatal közgazdászok európai szintű képzését célozta meg. A menedzsment az új struktúra kialakításakor felismerte, hogy a könyvtár a főiskola minőségi létének fontos tartópillére. A korábban Budapesten működő külkereskedelmi kar könyvtári gyűjteményét integrálták a szolnoki intézménybe, amely a Tiszaligetben tagkönyvtárként kapott helyet 200 m² olvasói övezettel, ahol 60 fő tudott leülni. Ehhez egy 6 m² alapterületű raktári helyiség tartozott. A központi könyvtár alapterületét bővítették 225 m²-re.
Mészáros János felvétele - Néplap archívum
Az állomány két épületben történő elhelyezése többletköltséggel is járt. A prézens állományban elhelyezett törzsanyagokat, kézikönyveket vagy a szakfolyóiratokat így duplán kellett szerzeményezni.
Központi könyvtár az Ady E. úti épületben - Verseghy Könyvtár Fotótára
1997 őszén indult tanévtől a főiskola szakkönyvtára megnyitotta kapuit a külső olvasók előtt is. Abban az évben történt meg a főiskola átvilágítása és akkreditációja is. A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) a könyvtáriban folyó munkát magas színvonalúnak, szakszerűnek ítélte meg. A főiskola vezetése a MAB javaslata nyomán a két könyvtári gyűjtemény belső integrációja mellett döntött.
Mártírok úti épület - Verseghy Könyvtár Fotótára
1998-ban a főiskolához tartozó Mártírok úti diákszálló épületének földszintjén kapott elhelyezést az összevont állomány. A beruházás első ütemében egy 600 m²-en nyitotta meg kapuit a könyvtár, majd 2002-től teljes alapterületen: 1040 m²-en fogadja az olvasóit a gyűjtemény.
A főiskola könyvtára - Verseghy Könyvtár Fotótára
Az újonnan kialakított ún. "lepényszárnyban" önálló helyiséget kapott a folyóirat olvasó. Az olvasótermi és a kölcsönzői övezet pedig egy térben kapott végleges helyet 2002-ben.
2002. február 14-én az átadás alkalmából tartott rövid beszédében dr. Törzsök Éva főigazgató felidézte a fejlődés állomásait az első, 147 négyzetméteres helyiségtől a mostani korszerű és tágas nyilvános gazdasági szakkönyvtárig. Köszönetet mondott Varga Mihály pénzügyminiszternek a 30 millió forintos támogatásért, amely lehetővé tette a bővítést, továbbá a könyvtár dolgozóinak és a kivitelezőknek. Kiss Sándorné, az előző igazgató munkáját dr. Gábori József, a főiskola volt megbízott főigazgatója méltatta. A megye könyvtárosainak nevében Bertalanné Kovács Piroska, a megyei könyvtár igazgatója köszöntötte nyugdíjba menő kolléganőjét. A Szolnoki Főiskola könyvtárának új, megbízott igazgatójává Kincses Juliannát nevezték ki, aki 1998 óta volt a gyűjtemény munkatársa. Az ünnepség végén dr. Törzsök Éva elvágta az új részleg bejáratánál kifeszített szalagot, ezzel átadta azt rendeltetésének.
Ünnepélyes átadás - Verseghy Könyvtár Fotótára
2000 elejétől a főiskola nevet váltott, így a könyvtár is felvette a Szolnoki Főiskola Könyvtára nevet.
2005-ben a Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Kar beintegrálódott és a Szolnoki Főiskola részeként működött tovább, majd 2010-ben a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultása is Szolnokra költözött. Az addig megosztott könyvtári állomány szintén összevonásra került. A mezőtúri huszonötezres állomány szakmailag gondosan kiválogatott könyvei kerültek be a Mártírok úti épületbe.
Pillanatképek - Néplap archívum
2006 novemberétől a hallás- és látássérültek is akadály nélkül kölcsönözhetnek ki szakmai könyveket, jegyzeteket a Szolnoki Főiskola könyvtárából. A hallássérültek részére a kommunikáció javítása érdekében a kölcsönzői pultnál erősítőket építettek be. A hagyományos, illetve az elektronikus információkat az érintettek speciális munkaállomás segítségével érik el. A modern multimédiás számítógépre képernyőolvasót, továbbá nagyítóprogramot is telepítettek. A könnyebb tájékozódás érdekében a könyvtár területéről hangos térkép készült, amely az internetről is letölthető. A vakok részére braille kódkészletű billentyűzetet és nyomtatót is csatlakoztattak.
2010-ben pályázati forrásból több mint 26 millió forintot fordítottak könyvtárhasználatot, olvasást népszerűsítő programokra is. Új szolgáltatásokat fejlesztettek ki, új internetes portál készült, felhasználóképzéseket tartottak. Két író-olvasó találkozót szerveztek.
A Szolnoki Főiskola Könyytárának tematikus ajánlója
2019. augusztus 1-vel létrejött a Debreceni Egyetem Szolnok Campusa, amely a Neumann János Egyetem Gazdálkodási Karának Debreceni Egyetembe történő beolvadása révén valósult meg nagy változást hozva Szolnok város felsőoktatási intézményének életébe. A Debreceni Egyetem új campusának a célja a 40 éves szolnoki felsőoktatás hagyományainak megőrzése és folyamatos fejlesztése. A campusban jelenleg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara folytat oktatási tevékenységet felsőoktatási szakképzési-, alap- és mester szakokon.A Debreceni Egyetem szenátusának döntése következtében a Neumann János Egyetem
Könyvtár és Információs Központ Gazdálkodási Szakkönyvtára a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) részeként működik tovább. 2019. augusztus 1-től a könyvtár a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Szolnok Campus Könyvtára (SZCK) nevet vette fel.
Könyvtárosok
1989-ben 3 fő szakvégzett könyvtáros gondozta a 12 ezer kötetből álló gyűjteményt. Heti 30,5 órában folyt a szolgáltatás a beiratkozott 416 olvasó számára. Az 1990-es évek elején pedig már heti 41,5 órában biztosították a közel 470 olvasó kiszolgálását. 1993-ban a könyvtár integrációja után már egy könyvtárvezető irányítása alatt 4 főállású könyvtáros biztosította közel 970 beiratkozott használó igényeinek kielégítését.
1998 őszétől a Mártírok úti épületrész könyvtárrá alakításával a felhasználók igényeire alapozva heti 59 órában érhették el a szolgáltatásokat, amelyet két műszakba osztva 11 könyvtáros és egy fő kisegítő személyzet látott el. A szervezet felépítése is megváltozott. Külön feldolgozó és olvasószolgálati csoport alakult. Az informatikai feladatokat egy rendszer-könyvtáros látta el. A könyvtárvezető munkáját a megválasztott helyettes és az olvasószolgálat vezetője támogatta.
Informatikai háttér
1991-ben egy Novell szerver és 2 db 386-os PC telepítésével kezdődött meg számítástechnika könyvtári alkalmazása a könyvtárban. Az integrált könyvtári rendszerek közül a MicrolSIS programra esett az intézmény választása, amelybe a kurrens beszerzések adatrögzítése már a telepítés napján megindult. 1993-ban 2-2 IBM számítógép és egy nyomtató segítette a könyvtári munkát. 1994 végére sikerült az integrált tiszaligeti állomány honosítása is. Majd egy OMFB pályázatnak köszönhetően 1995-ben lehetőség nyílt a géppark fejlesztésére és az ALEPH-rendszer bevezetésére, amely a könyveken kívül egy 7000 rekordból álló folyóirat-adatbázis építését is lehetővé tette. Hat könyvtári munkaállomást és tíz hallgatói terminált is üzembe helyeztek.
Olvasói terminál a könyvtárban - Verseghy Könyvtár Fotótára
1997-ben kötötték be az Internetet a főiskola könyvtárába. A könyvtár adatbázisai így elérhetővé váltak a távhasználók számára is. 1998-ban egy újabb pályázatnak köszönhetően további ALEPH-licenszeket vásárolt az intézmény.
1999-ben vált sürgetővé a számítógépes kölcsönzés teljeskörű bevezetése, amelyhez egy NKÖM által kiírt telematikai pályázat segítette hozzá a főiskola könyvtárát.
2012.01.11. Nyílt napot tartott a főiskola a továbbtanulni szándékozók számára. A nyílt nap a főiskola kollégiumának, illetve könyvtárának megtekintésével zárult. - Néplap archívum
2011.03. Goethe Intézet „musik+X” című multimédiás vándorkiállítás a könyvtárban - Néplap archívum
A Debreceni Egyetem Szolnoki Campusának Könyvtára 2019-ben a Corvina Integrált Könyvtári rendszerre tért át. Elkezdődött a szolnoki könyvállomány honosítása; 75 ezer kötet integrálása mellett az aktív felhasználók adatainak átemelése is megtörtént.
Szolnoki Campus Könyvtára - Teleki Józsefné felvétele, DEENK
Könyvtár vezetői
Kis Sándorné
Kincses Julianna 2001-
Ország László (a műszaki, mezőgazdasági könyvtár vezetője)
Karácsony Gyöngyi
Forrás:
Bővült a főiskola könyvtára. Új Néplap (2002.02.15.)
Kincses Julianna: Útközben. In: A Szolnoki Főiskola Tudományos Közleményei II.
Teleki Józsefné: A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Szolnok
Campus Könyvtára. Kaptár (2021)
Új Néplap archívum