Címke: Harsányi Attila

2004

Január

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dömény Boriska festőművész kiállításának megnyitása. A kiállítást megnyitja Verebes György festőművész. A megnyitón közreműködik Tárnai Attila és Halter András.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU-Finis, a Jász-Nagykun-Szolnok megye Európa uniós kommunikációs program keretében integrációs elődást tartottak a Verseghy teremben.

Február

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szőke Tibor festményeiből nyílt kiállítás intézményünk Művészeti Szalonjában. A tárlatot Zsolnay László művészettörténész nyitotta meg.

Március

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Lengyel népművészet Jan Swidersky szemével látva" fotókiállítása. A Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiállítását Juhász János muzeológus, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatóhelyettese nyitotta meg.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Schäffer Erzsébet: Egyszer volt című kötetének bemutatására és dedikálására került sor. Az író műveiből részleteket Huszárik Kata színművész mutatott be. Fuvolán közreműködött Farmosi Orsolya és Kiss Szilvia, mindketten a Tiszaparti Gimnázium tanulói.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU-Finis. Vendégünk dr. Fazekas Judit államtitkár

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Brtisch Council Angol Nyelvi Forrásgyűjteményének megnyitójára került.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendégünk Brendon McMahon, Írország magyarországi nagykövete

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csőke Erzsébet "Alföldi nyár" címmel nyílt tárlata a Művészeti szalonban. A megnyitóbeszédet Valkó Mihály tartotta.

Április

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Konrád György íróval "Európa és irodalom" címmel író-olvasó találkozóra került sor könyvtárunk Művészeti szalonjában. Az író beszélgetőtársa Valkó Mihály.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ady Endre verseiből összeállított idodalmi műsort hallgathattak végig az érdeklődők Melkvi Bea és Harsányi Attila színművészek előadásában. Az eseményen közreműködött Tzafetás Roland gordonkán és Torda Zoltán.


27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gál István festő és grafikus képeiből nyílt kiállítás. A tárlatot Vajna Katalin művészeti szakreferens nyitotta meg. Az eseményen közreműködtek az Ádám Jenő Művészeti Iskola és Alapfokú Zeneiskola tanárai és növendékei.

27-30. EGYÜTT EURÓPÁBAN. Finn napot rendez Szolnokon a Verseghy Könyvtár

Május

20-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Minőségmenedzsment a könyvtárakban címmel kétnapos szakmai továbbképzést rendezett intézményünk a megyében dolgozó könyvtáros kollégák részére.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Majláth Andrea festőművész kiállításának megnyitójára került sor. A tárlatot Lakatos Judit, a Colarma ügyvezetője nyitotta meg.

Június

3-. Ünnepi Könyvhét

14-16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Helyismeret - Digitalizálás - Európai Unió címmel intézményünkben tartotta meg XI. Országos Tanácskozását a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete. 

Helyismereti konferencia - Mándli Gyula felvétele

Augusztus

23-25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council Gateway UK Információs Pontjában dolgozó referensz könyvtárosok továbbképzésére került sor könyvtárunkban.

Szeptember

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó könyvtáros kollégák részére

Október

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kugler Erika "Időben változó mű" című fotókiállítása nyílt meg. A kiállítást Telek Béla nyugalmazott főiskolai tanár nyitotta meg.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ernyei Béla színművész Sznobbarométer című kötetének bemutatására és dedikálására. Az íróval Nagy Abonyi Erna, a Szolnok Televízió művészeti műsorainak szerkesztője beszélgetett.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EuroPartner Klub. Vendégünk Frans Van Nouhuys, a Holland Királyság nagykövete

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó kollégák számára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Gondoltam fenét!" Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban címmel Fűzfa Balázs, a Berzsenyi Dániel Főiskola docense tartott előadást az ESŐ című irodalmi folyóirat előadássorozatának első rendezvénye volt, melyet a Nemzeti Civil Alapprogram támogatott.

November

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Frankofon napot tartott az EuroPartner Klub

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Taní-Tani c. alternatív iskolai folyóirat nyári számát mutatta be könyvtárunk Verseghy Termében Szávai István a Szolnoki Metszőkör Egyesület elnöke, akinek tanári munkásságát mutatta be a lap és Takács Géza a folyóirat szerkesztője.

26. Verseghy Könyvtár: A szöveg és az olvasás egység-e címmel tartott előadást Odorics Ferenc irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem docense.
Az előadás az ESŐ című irodalmi folyóirat előadássorozatának második rendezvénye volt, melyet a Nemzeti Civil Alapprogram támogatott.

December

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és az Országos Idegennyelvű Könyvtár a "Szerelmem vagy te, szép hazám" című rendezvénysorozata keretében Észt estet rendezett. A rendezvény keretében az Észt Intézet támogatásával plakátkiállítás is nyílt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Európai népek karácsonya címmel zenés programot szerveztek, ahol fellépett a könyvtárosokból álló énekkar is.

Könyvtárosok kórusa - Verseghy Könyvtár felvétele

2005

Január

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Ádám képzőművészeti tanuló Minden történetnek két oldala van "Anglia" című kiállítása. A tárlatot Mészáros Marianna művésztanár nyitotta meg.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Világokat igazgatok" címmel Zalán Tibor költő, író tartott irodalmi rendezvényt. A költőt Lengyel Boldizsár újságíró mutatta be a közönségnek.

Zalán Tibor és beszélgetőtársa - Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Sikerült otthonosabbá tenni a község könyvtárának olvasótermét egy pályázati sikernek köszönhetően. A megnyert pénzből ugyanis új bútorokat vásároltak az intézménybe, így az internetezők is jobb körülmények között használhatják a világhálót.

2. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Dr. Bagi Imre Frontérzékenység és annák hatása a mindennapjainkra címmel tartott egészségügyi előadást.

8. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Az országos mezőgazdasági könyvhét alkalmából kiállítás nyílt a minap az abádszalóki Ember Mária Könyvtárban. A mező- gazdasággal, növénytermesztéssel, kertészkedéssel foglalkozó kiadványokat vehettek kézbe az érdeklődők

Verseghy Könyvtár: "820 °C árnyékban" címmel Császár Péter ötvös zománcmunkáiból nyílt kiállítása. A tárlatot Dr. Horváth László, a megyei múzeum igazgatója nyitotta meg.

A kiállító Császár Péter Bertalanné Kovács Piroska és dr. Horváth László társaságában - Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Városi Könyvtár (Jászapáti): Ismét Élményklubot tartottak a helyi könyvtárban, a foglalkozáson Szabó Dénesné erdélyi élményeiről mesélt az érdeklődőknek.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): A Bod Péter könyvtárhasználati vetélkedő megyei döntőjét rendezték meg, ahol két korcsoportban is hirdettek győzteseket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Posztmodern jegyek Tandori műveiben" címmel Doboss Gyula irodalomtörténész tartott előadást az "Olvasásstratégiák" sorozat keretében. Az ESŐ című irodalmi folyóirat rendezvényét a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A Nagy Könyv" projekt regionális Roadshow. Az Észak-Alföldi Régió könyvtárosai e rendezvényen tájékozódhattak a március közepén induló akció részleteiről.

 

Kóthy Judit szakértő előadása - Verseghy Könyvtár Fotótára

A Nagy Könyv Program a Magyar Televízió, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma együttműködésében valósult meg. A Nagy Könyv az irodalmat, azon beiül is a szépirodalmat, szűkebb értelemben véve a regények olvasását hivatott népszerűsíteni.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bali István "Hagyományőrző népi és sportjátékok Európában" című könyvének bemutatója az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs pont szervezésében.

Új Néplap archívum

14. Györffy István Általános Iskola (Karcag): Az iskola könyvtára a névadó születésének 121. évfordulója alkalmából  helytörténeti és néprajzi pályázatot hirdet A mi utcánk címmel.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A bibliotéka adott helyet a Kazinczy szépkiejtési verseny területi döntőjének. A karcagi, túrkevei, tiszaörsi és kenderesi versenyzőket és a felkészítő pedagógusokat a zsűri elnöke, Drávái Mária, a megyei pedagógiai intézet munkatársa köszöntötte.

Március

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az immár 10. alkalommal megrendezett finnugor művészeti vetélkedő eredményhirdetését tartották Szolnokon a városháza dísztermében Kirsi Rentalának, a finn nagykövetség kulturális titkárának a jelenlétében. A versenyt három korcsoportban általános iskolásoknak és középiskolásoknak hirdették meg, a versenyeket előzőleg a Verseghy Könyvtárban tartották.

5. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Barbaricum Irodalmi és Művészeti Egyesület rendkívüli közgyűlését tartotta, melyen az elnök - közelmúltban elhunyt Körmendi Lajos író - utódját választották meg.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Zenés könyvtári estet rendeztek a bibliotékában.

7. József Atila Könyvtár (Kunszentmárton): Helyismereti munka a könyvtárakban címmel szakmai továbbképzést tartottak. Takáts Béla és Károly Nóra, a megyei könyvtár munkatársai nyújtottak módszertani segítséget a településtörténeti gyűjtemények gondozásában.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council által szervezett Brit Olvasókör vendége volt könyvtárunkban Matt Thorne angol író, akivel legújabb regénye - Cherry - és korábbi művei kapcsán beszélgetett Friedrich Judit, az ELTE Angol Nyelvi Tanszékének munkatársa.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): „Trombita harsog, dob pereg” címmel március 15-e alkalmából műsorral egybekötött könyvtári és kézműves-foglalkozást tartottak alsó tagozatos csoportok részére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Palkó Tibor festőművész ... öt perccel előtte ... című kiállításának megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A kiállítást Várszegi Tibor doktor nyitotta meg.

18. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére könyvkiállítást állítottak össze a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Szerelmem vagy te, szép hazám!" rendezvénysorozat keretében Lengyel est-re került sor. Köszöntőt mondott, valamint a „Négy égbolt” című, a visegrádi országokban élő lengyel képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást dr. Konrad Sutarski, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg; „Költőnek lenni? – csakis Krakkóban” címmel Zsille Gábor költő, műfordító tartott előadást; „Orgonagallyat babusgatva” címmel Trojan Tünde irodalmi összeállítása hangzott el Dávid Attila emlékére.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Kiadós beszélgetések" sorozat keretében szakmai nap

24-29. Internet Fiesta 

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A mi Verne Gyulánk" címmel nyílt kiállítás. A tárlatot a Jászkun-Picard Francia-Magyar Baráti Körök Egyesülete, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont, a Szolnoki Napsugár Gyermekház és intézményünk közösen rendezi. A kiállítást Bali Zoltán, az Amiens-i Verne Társaság tagja nyitja meg.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházat szerveztek családoknak. A programok közt szerepeltek húsvéti rejtvények, locsolóversíró és -olvasó verseny, kézművesfoglalkozások.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Irodalmi jelen című aradi irodalmi folyóirat bemutatkozó estjére került sor. Vendégeink voltak: Böszörményi Zoltán, Elek Tibor, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Nagyálmos Ildikó, Szőcs Géza és Orbán János Dénes.

Április

Községi Könyvtár (Tiszaörs): Az internet bevezetésével új szolgáltatással gazdagodott a közelmúltban a tiszaörsi könyvtár. Ebben az évben intézménybe látogatók három számítógépen érhetették el a világhálót.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Az elzálogosított 13 szepességi város és más lengyel települések a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteményében" című kiállítás megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A rendezvényt - intézményünkön kívül - a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára és a Lengyel Kisebbség Önkormányzata szervezte. A megnyitót Barta István alpolgármester tartotta. A kiállítás április 30-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Könyvtári napot rendeztek a Magyar Könyvtárosok Egyesületével közösen a helyi könyvtárosok. Jelen volt és előadást tartott dr. Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium minisztere is.

Dr. Bozóki András - Új Néplap archívum

9. Községi Könyvtár (Nagykörű): József Attila születésének 100. évfordulójának emlékére a községi könyvtár és a „Pethes Ferenc” színjátszó csoport szavaló- és prózamondó versenyre invitálta az érdeklődőket. Három kategóriában egy kötelező József Attila-verssel és egy szabadon választott művel lehetett pályázni a jelentkezőknek.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): A holokausztra emlékező hét keretében a „Szép sima kő” című, egy tiszaföldvári túlélőről készült filmet láthatták az érdeklődők, majd Kármán Irén rendezővel lehetett az alkotásról beszélgetni.

Nagyközségi Könyvtár (Öcsöd): A József Attila-emlékév tiszteletére a helyi könyvtár és a József Attila Emlékbizottság szavaló- és rajzversenyre, valamint rajzpályázatra várta a gyermekeket.  A rajzokat zsűrizés után a helyi művelődési házban állították ki.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Csak az olvassa versemet..." címmel József Attila műveiből összeállított felolvasóestre került sor. A verseket Meister Éva színművész vezetésével a Teátrum Művészeti Alapiskola Kölyökszínpad tagjai (Mátyus Tímea, Mátyus Krisztina, Molnár H. Boglárka, Molnár Dávid, Rutkai Janka, Vágó Nikolett) mutatták be.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finnugor Baráti Társaság és az EuroPartner Klub tagjaival találkozott intézményünkben Toivo Tasa úr, az Észt Köztársaság nagykövete. A nagykövet úr tájékoztatást tartott a két nép közötti kapcsolatok fejlődéséről, az együttműködésről, különös tekintettel a két ország Európai Uniós tagságára. A rendezvény házigazdája Csikász Sándorné volt.

14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag):  európai uniós pályázatok írásához kívánt segítséget adni a könyvtár. A Nemzeti Kulturális Alapprogramtól elnyert támogatásból európai uniós rendezvénysorozatot szervezett, melynek keretében Rácz Péter, a szolnoki Euró Info Központ vezetője tartott előadást Pályázzunk! De hogyan? címmel.

15. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A műemléki világnapra és a redemptio 260. évfordulójára emlékeztek a kisújszállási zenei könyvtárban a Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjai. Ez alkalomból Kovács József egyesületi tag redemptióhoz kapcsolódó gyűjteményéből nyílt kiállítás.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Szolnok): A haza tágabb értelmű képzetet jelent. Látomást. - ez volt a címe annak a költészet napi rendezvénynek, melyen Szőcs Géza költőt látták vendégül.

Hild Könyvtár (Szolnok): „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...” címmel József Attila emlékére a megyei gyermekkönyvtáros műhely a megye egész területére olvasópályázatot hirdetett az általános iskolák felső tagozatosainak. Az első írásos forduló feladatait április 1-ig oldhatták meg. Szóbeli döntőt pedig a szolnoki Hild  Könyvtárban tartották meg.

Új Néplap archívum

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Orvosok, köror vosok Tiszafüreden címmel  orvostörténeti tanácskozás zajlott le a könyvtárban a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Kiss Pál Múzeum és a Tariczky Endre Helytörténeti-helyismereti Alapítvány rendezésében.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szenti Ernő: A lemenő nap sütnivalója című kötetének bemutatójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A költő-grafikus beszélgetőtársa Mezey Katalin volt, a műből Meister Éva színművész mutatott be részleteket.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az EuroPartner Klub és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont "Sikeres partot érés? Magyarország és az Európai Unió helyzete egy évvel a csatlakozás után" címmel előadást és beszélgetést szervezett a könyvtár Európai Információs Pontján. A rendezvény vendége Dr. Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő volt, a beszélgetés moderátora Rátfai György nemzetközi referens (Polgármesteri Hivatal) volt.

23. Kulturális, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár (Berekfürdő): A II. Nagykun vers- és prózamondó versenyt hirdette meg az intézmény általános iskolás, középiskolás és felnőtt kategóriában. A verseny fővédnöke és egyben a zsűri elnöke Kalász Márton, az írószövetség elnöke volt. A bereki indulók mellett karcagi, kisújszállási, mesterszállási, bánhalmai, abádszalóki, kunhe- gyesi, kunmadarasi, tiszagyendai és szolnoki szavalok és prózamondók is felléptek.

Megújult a kunhegyesi könyvtár barokk épülete. A felújítás során a
burkolat mellett új cseréptetőt és csatornát is kapott a létesítmény - Új Néplap archívum

Május

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lengyel Boldizsárné Tóth Éva festő kiállításának megnyitójára került sor intézményünk Művészeti Szalonjában. A tárlatot Nagyné Kiss Mária nyitotta meg. A képek május 31-ig láthatók intézményünk nyitvatartási idejében.

5. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Író-olvasó találkozót tartottak, amelyen a helyi születésű Kovács Miklós életével, munkásságával és legújabb, Hazatérés című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

6. Nagyközségi Könyvtár (Jászkisér): Szabó Magda Kossuth-, és Prima Primissima- díjas író, a Corvin-lánc és a francia Femina-díj birtokosa volt a település vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Regényes majális" címmel irodalmi estet rendezett intézményünk és a PONT Kiadó. Az esten Benedek Szabolcs: Parázsvölgy c. művét mutatták be. Vendégeink: Benedek Szabolcs és Szávai Géza írók. Benedek Szabolcs regényéből Harsányi Attila színművész olvasott fel részleteket.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Községi Könyvtár (Besenyszög): Szalmafonók munkáiból nyílt kiállítás, a tárlat anyagát a helyi általános iskola tanulói készítették a Jászberényi Főiskola öt szociálpedagógus hallgatójának irányításával.

9. Nagyközségi Könyvtár (Fegyvernek): Mészáros Ildikó, fegyverneki versíró első verseskötete magánkiadásban jelent meg, melynek bemutatója a helyi könyvtárban került sor.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): A Feszty-körkép valósághű mása címmel Völgyi Sándor égetett elektrografikai képeiből nyílt kiállítás a könyvtár klubszobájában.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak a megyében dolgozó kollégák számára. 

22-23. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Két napos tanácskozást tartottak  Törökszentmiklós és kistérsége gyermekkönyvtárosai.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A Veszprémi Hagyományőrző Egyesület művészeti tagozatának festmény-, fotó- és éremkiállításának adott otthont az intézmény. A tárlatot Sípos Zoltán a Veszprémi Városi Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Rab László: A magyarok között - Gulllversokadlk utazása és Uj Péter: Hatalmas álkérész című könyvek bemutatójára várták az érdeklődőket.

26-27. "Könyvtári marketing" címmel előadássorozatot rendez a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknap a Verseghy Ferenc Könyvtárban címmel várta látogatóit intézményünk gyermekrészlege és annak dolgozói. A nap során ifjú látogatóinknak módja volt ajándékot készíteni különböző technikával (gyöngyfűzés, karkötők fonása, nemezelés), rajzolni (kézzel és/vagy számítógéppel) mesét hallgatni, rejtvényeken, fejtörőkön, találós kérdéseken csiszolni elméjét, s szabadtéri játékokat játszani.

30. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Nem kartotékadat - amit a könyvtárak rejtenek címmel információkereső versenyt rendeztek középiskolásoknak József Attila életéről és munkásságáról a könyvtár munkatársai.

Június

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Makrovilág" címmel Csidér Bálint fotográfus kiállítása nyílik meg. A kiállítást dr. Írás Mátyás nyitja meg.

2-15. Az Ünnepi Könyvhét megyei rendezvénysorozata. 

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó kollégák részére a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával.

Július

11-13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Máramarosi szakmai tapasztalatcsere

16. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Nagy-Strand-KönyvTár címmel egész napos programsorozat zajlott a helyi könyvtárosok és a megyei könyvtár munkatársainak közreműködésével. A gyerekek és a felnőttek örömmel fogadták a különböző játékos feladatokat a TOP12 műveivel kapcsolatban villámkérdések és totók formájában. Eközben bábelőadást is nézhettek az érdeklődők, de nagy sikere volt a kavicsfestészetnek is. Az értékes könyvjutalmak kiosztása után pedig egyértelművé vált, hogy ez a strandolós nap igazán különlegesre és emlékezetesre sikeredett.

Szeptember

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkun Fotóklub kiállításának megnyitására került sor. A kiállítást Bertalanné Kovács Piroska igazgató nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött Makai István, az Ádám Jenő Zeneiskola növendéke.

30 - október 7. ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Quasar (Kovács) Berta "Az Elátkozott Vándor Útinaplója" c. könyvéről beszélgetett a szerzővel Nádas Erzsébet. A rendezvényen közreműködtek az Aranysor Íróklub tagjai.

24-26. Máramarosi könyvtárosok megyénkben 

Szabóné Taczman Mária - Verseghy Könyvtár felvétele

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hajdrik József (Vaj Ákos) "Népi gyógyí®tások" és Hajdrik József most mint (Kuruzs Lóránt) "Népi gyogy(ó)módok" c. könyveit mutatták be az Aranysor Íróklub tagjai és barátai.

November

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Erőss Zsolt "K2 - a hegyek hegye" címmel tartott előadást a kalandok, hegyek, távoli tájak iránt érdeklődők számára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ezredvég folyóirat szerkesztősége a lap fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezvényt tartott a Művészeti Szalonban. Az irodalmi, művészeti és társadalomkritikai folyóiratot Simor András költő, főszerkesztő, Tabák András író, rovatvezető és Bistey András író, újságíró mutatták be.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): az intézmény áttért a Corvina integrált könyvtári rendszer használatára.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című irodalmi folyóirat Körmendi Lajos-emlékszámának bemutatója. Körmendi Lajos költészetéről Szepes Erika irodalomtörténész beszélt, közreműködött Csíkos Sándor színművész. A rendezvényt Jenei Gyula, a lap főszerkesztője vezette.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verne rajzverseny eredményhirdetése 

Bertalanné Kovács Piroska köszönti díjazottakat - Verseghy Könyvtár felvétele

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekkönyvtárosok szakmai találkozójára kerül sor intézményünk gyermekkönyvtárában. 

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Határtalan hét

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ilyés János: Történetek c. kötetének bemutatójára kerül sor intézményünk Verseghy-termében. A rendezvényt az Aranysor Íróklub szervezte.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verne vetélkedő döntője

A csapatok - Verseghy Könyvtár felvétele

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A kantelétől a szimfónikus zenekarig címmel Ghéczy László tart vetítéssel egybekötött előadást a finn zenéről a Finnugor Baráti Kör szervezésében.