Címke: Barbaricum Könyvműhely

2004

75. Ünnepi Könyvhét és 4. Gyermekkönyv Napok

2004-ben a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő újszászi városi könyvtár adott otthont a könyvhét megye megnyitójának. Könyvet megjelenteni ma nem könnyű. Ezt jelzi az is, hogy a könyvkereskedelem egyre kevésbé van jelen az írott szó ünnepén. Az íróknak igazi kapaszkodót ma már csak a könyvtárak jelentenek — fogalmazta meg a könyvhét megyei megnyitóján Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója. Az értékek felmutatásához összefogásra van szükség. 

A könyvhét bizonyítja, hogy nincs igazuk a nyomtatott szó végét jósolóknak — fejtette ki Botka Lajosné polgármester a 75. jubileumi ünnep szolnoki megnyitóján. Mindez azt jelzi, hogy vannak állandó értékeink, melyek megőrzése minden nemzedéknek feladata. A város vezetője úgy vélte: ma már tudományos művekhez, irodalmi alkotásokhoz is hozzáférhetünk a számítógépek segítségével, mégis sajátos, semmivel nem pótolható varázsa van a könyvtár polcáról leemelt könyveknek, vagy a nyomdából frissen kikerült kötet fellapozásának. A könyv ugyanakkor üzlet is. Az értékteremtéshez támogatókra van szükség. Ezért reményét fejezte ki a polgármester, hogy az ünnepen a szolnoki polgárok találnak támogatásra érdemes produktumot, hiszen ezen a könyvhéten is több, a megyében élő szerző művét vehetik kézbe. 

Új Néplap archívum

A könyvhét tehát csendben elmúlt, ám ez az este örök nyomot hagyott a gálán résztvevőknek.” – fogalmazta meg impresszióit Mészáros Géza újságíró a Kányádi-estről. 2004. június 9-én Kányádi Sándor (1929-2018) Kossuth-díjas költő volt a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ vendége. A magát szamarasincs apostoltanoncnak tartó erdélyi költő verseskötetei is megjelentek a könyvhét alatt. Huzella Péter Kossuth-díjas előadó- művész, aki gitárkísérettel tolmácsolta a gyermekek és a felnőttek által jól ismert Kányádi-rigmusokat.

Kronológia

2004. május 25 – június 11. Önálló Vizuális Alapiskola kiállítása (Kengyel)

2004. május 30. A jószágtartás és a pásztorélet használati tárgyai, vásártartás Kunhegyesen. Kiállítás Oláh Lajos helytörténeti gyűjteményéből (Kunhegyes)

2004. június 2. Városi megnyitó. Köszöntő Botka Lajosné polgármester. Közreműködik: Bartók Béla Kamarakórus (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő (Szolnok)

2004. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 3-9. A Móricz Zsigmond nyomában című olvasópályázat zárása. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 3. Nyílt nap. Könyvbemutató. Ötórai tea a könyvtárban. Kötetlen beszélgetés a mai irodalomról (Abádszalók)

2004. június 3. Könyvbemutató. Katona Mihály: Túrák Kunszentmárton környékén (Kunszentmárton)

2004. június 3. Apáról Fiúra Alapítvány kézműves bemutatója és kirakodóvására (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 3. Protokoll az életem. beszélgetés Görög Ibolya írónővel (Szolnok, Borostyán Művelődési Ház)

2004. június 3. Könyvpremier. Mrena Julianna elsőkötetes írónővel Jenei Gyula beszélget (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2004. június 3. Vetélkedő Fekete István műveiből (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Könyvtári Kreatív Klub foglalkozása (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Ünnepélyes megyei megnyitó. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska, Molnár Péter polgármester, Barta Imréné könyvtárvezető. (Újszász)

2004. június 3. Munkálkodásunk és ennek társadalmi visszhangja. Előadó: dr. Nagy Attila (Újszász)

2004. június 3. Eső-bemutató. Vendég: Jenei Gyula (Újszász)

2004. június 3. Könyvbemutató. Turza Ferenc: Fakéreg íze van a levegőnek. Beszélgetőtárs: Tóth Péter tanár (Újszász)

2004. június 3. Bálint Erika zenés műsora (Újszász)

2004. június 3. Könyvajánló. Varga Ferenc: Jász-Nagykun-Szolnok megyei sportalmanach. Moderátor: ifj. Varga Ferenc újságíró (Újszász)

2004. június 3-7. “Barangolás a könyvespolcok között.” 8. osztályos tanulók ismerkedése a könyvtárral. “Már tudok olvasni” 1. osztályosok ismerkedése a könyvtárral (Jászárokszállás)

2004. június 3-9. Móricz Zsigmond nyomában. Olvasópályázat eredményhirdetése. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 4. Mesék a szeretetről. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2004. június 4. Ismeretterjesztő előadás. Előadó Túrócziné Eszes Mária (Jánoshida)

2004. június 4. A mi világunk. Fenyves Otthon lakóinak foglalkozása (Kenderes)

2004. június 4. Előzzük meg a vízi baleseteket! Ismeretterjesztő foglalkozás (Kenderes)

2004. június 4. Kék Angyal és barátai. Meister Éva előadóestje. Közreműködik: Bánfi Miklós előadóművész (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 4. Írás-, könyv- és könyvtártörténeti foglalkozás 3. osztályos tanulók részére. Játékos foglalkozás a kisegítő iskolások részére (Tiszaföldvár)

2004. június 5. Barbaricum Könyvműhely éves közgyűlése (Karcag)

2004. június 5. V. Kunkapitány választási ünnepsége (Kunhegyes)

2004. június 5. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. A Jászságtól Beregig, az Észak-Alföld népművészetét feltáró kiállítás bemutatója. Tárlatvezetés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. Kézművesek bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. “Könyvmoly – Galaxis”. Könyves játékok általános és középiskolás tanulók részére (Martfű)

2004. június 7. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. Mesezsák óvodások részére (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Karinthy Márton. Beszélgetőtársa Lengyel Boldizsár. Közreműködnek a Széchenyi István Gimnázium tanulói (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Ügyességi vetélkedő 5. osztályos tanulók részére. “Keresd a könyvtárban!” című többfordulós könyvtári fejtörő eredményhirdetése (Tiszaföldvár)

2004. június 8. “Étel és irodalom” Beszélgetés Bächer Iván íróval (Jászberény)

2004. június 8. “Igazságot Magyarországnak” Előadó: Beregszászi Olga (Kunszentmárton)

2004. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég Szécsi Magda festőművész, költő. Kiállításmegnyitó. Köszöntő: Berta István alpolgármester. Közreműködik: “Integrált Oktatásért” Dr. Hegedűs T. András Szakközépiskola és Kollégium színjátszóköre (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Shelley Éva (Mezőtúr)

2004. június 9. Zenés beszélgetés a 75. születésnapját ünneplő Kányádi Sándor költővel. Vendég: Huzella Péter előadóművész (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ, Hild János tér)

2004. június 10. Könyvbemutató. Sziki Károly: Nyakunkon a tél (Martfű)

2004. június 10. Felolvasó délután martfűi verselők írásaiból. Vendég: Jenei Gyula. Közreműködik: Damjanich János Szakképző Iskola és Gimnázium tanulói (Martfű)

2004. június 13. Végvári vitézek. Törökszentmiklósi Szépmezőkszárnya Lovasíjász Hagyományőrző Együttes bemutatója. A végvári vitézek itala. Borkostoló és vásár (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Balassi Bálint emléke, üzenete. Előadó: dr. Szecsei István tanár. Közreműködik: Kobzos Kiss Tamás. (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Moldvai és Gyimesi Táncház

2005

76. Ünnepi Könyvhét és 5. Gyermekkönyvnapok 

2005-ben a megyei megnyitóra Jászapátiban került sor. Szabó Lajos polgármester köszöntője után, Bertalanná Kovács Piroskának, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatójának beszédével vette kezdetét a szakmai program. A könyvtárigazgató kiemelte, hogy a 2000-es évek eleji kutatások szerint az olvasás egyre kevésbé jellemző a felnövekvő nemzedékre. Egyes elemzések szerint a gyermek csak akkor válik olvasóvá, ha a könyvekben választ talál az őt foglalkoztató problémákra. Mások viszont azt vallják, hogy az olvasóvá válás felé az első lépcső, ha a gyermekkorban sok mesét, történetet hall az ember. Megismerkedhet családja, települése, a térség történetével. Ha a felnövekvő ember tudja, honnan jött, megvannak a gyökerei, akkor szárnyalhat a fantáziája, alkotóvá válhat, kifejlődik kreativitása. Ebben az esetben nem kell attól félnünk, hogy nem találja helyét az egyre táguló, globalizálódó világban.

„A könyvtár ablak a világra” mottó jegyében szóba került a könyvtáros szakma lehetőségeinek, szerepének változása is globalizálódó világunkban. Majd délután szórakoztató rendezvényekkel nyitották meg a könyvhetet. A megnyitót Kórodi Anikó operaénekes, majd Nemcsák Károly és Tóth Enikő színművészek az ünnepi alkalomhoz illő műsora tette még színesebbé.

A József Attila-emlékév keretében számos település könyvünnepi programjában helyet kaptak. Szolnokon a többfordulós József Attila internetes vetélkedő eredményhirdetésére került sor, Túrkevén „Barangolás a költészet világában” címmel Lukács Sándor színművész önálló estje indítja útjára idén az ünnepi könyvhét eseményeit.

A másik országos olvasásnépszerűsítő kampány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram által támogatott Nagy Könyv. 2005. június 15-én Az én Nagy Könyvem címmel Jókai Anna író, valamint Mészáros Ilonka és Binderné Palocsay Erzsébet volt a Túrkevéért Alapítvány és a művelődési ház vendége.

Szolnokon 2005. június 2-án a Múzeumudvarban megnyitották a városi könyvhetet. Botka Lajosné polgármester megnyitójában többek között üdvözölte a városban élő alkotókat, akik munkásságukkal gazdagítják Szolnok kulturális életét és a könyvtárosokat, akiknek nélkülözhetetlen szerepük van abban, hogy a könyv eljusson a közönséghez. Elégedetten említette, hogy Szolnokon a megyei könyvtár, a városi könyvtár és a fiókkönyvtárak mellett ma már minden iskolában könyvtár és könyvtáros gondoskodik arról, hogy az érdeklődők hozzájussanak a szükséges könyvekhez.

Szolnokon Frankó Tibor, Ungváry Zsolt, Babay Bernadette dedikálta műveit, dr. Örsi Julianna és Pénovácz Antal néprajzkutató pedig „A Kunságtól Bácskáig” című munkáját. Zenei programok, irodalmi vetélkedők és Bánffy György színművész Wass Albert-összeállítása színesítette a kulturális seregszemlét. A Hild Viktor Könyvtár író-olvasó találkozójának vendége volt Faludy György (1910-2006) költő.

“A muzeológus mint szerző vagy szerkesztő”

A szolnoki Damjanich János Múzeumban a könyvünnepen olyan kiadványokat mutattak be az érdeklődőknek, amelyek a megyebeli múzeumok gondozásában jelentek meg. Dr. Bődi Erzsébet, a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékének tanára, dr. Nagy Molnár Miklós karcagi múzeumigazgató és dr. Bartha Júlia néprajzkutató szólt, aki szerkesztőként és kiadóként maga is gondozója volt a karcagi Barbaricum könyvműhelyben megjelent tatár népköltészeti köteteknek.

Ennek anyagát még az első világháború idején gyűjtötte magyarországi fogolytáborokban Kúnos Ignác turkológus. Számos munka került most az olvasók kezébe a megye két nagy tájegységének életéről, emlékeiről.
A Jászság sokáig méltatlanul kezelt, s így jórészt ismeretlen népviseletét dr. Bathó Edit dolgozta fel, a Nagykunság életéről végzett kutatásainak eredményeit pedig dr. Örsi Julianna foglalta össze három kötetben. Bemutatásra került Gecse Annabellának a szolnoki csipke történetéről szóló munkája és dr. Füvessy Anikónak az Alföld fazekashagyományait felölelő tanulmánykötete. Pusztai Gabriella, Pusztai Zsolt és Benedek Csaba közreműködésével több néprajzi tárgyú CD és DVD is segítségére lehet a jövőben azoknak, akiket bővebben érdekel a megye népművészete, ezen belül a hagyományos fazekasság világa.

Bistey András az Új Néplap hasábjain megjelent írásában sajnálatát fejezi ki, hogy a 2005-ben zajló Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő országos kampány és a júniusi könyvünnep ellenére “a könyv az elmúlt másfél évtizedben nemcsak ismét áruvá, de a társadalom széles rétegei számára luxuscikké vált. Sajnos azok számára is, akik képzettségük, munkájuk, érdeklődési körük miatt a leginkább igényt tartanának rá: a diákok, a kis keresetű értelmiségiek, pályakezdők, nyugdíjasok számára.” Hangsúlyozza, hogy ebben a nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben milyen fontos szerepet játszanak a könyvtárak.

Kronológia

2005. május 25. Csodaceruza-ankét (Karcag)

2005. május 27. Nők Lapja-ankét. Vendég: Schäffer Erzsébet újságíró (Karcag)

2005. május 31. Lukács Sándor pódiumműsora (Túrkeve)

2005. június 1.

  • Bálint Ágnes mesevilága. Gyermekfoglalkozás 3-4. osztályos tanulók részére (Kunhegyes)
  • “Nem kartoték adat” – amit a könyvtárak rejtenek címmel a József Attila életével és munkásságával kapcsolatos, középiskolások számára rendezett információkereső verseny döntője (Törökszentmiklós)

2005. június 2. Megyei megnyitó ünnepség.

Könyvtárak a holnapért: az olvasás és a könyvtárhasználat időszerű kérdései. Előadó: dr. Bartos Éva, Könyvtári Intézet. A könyvtári fejlesztések irányai Európában és alkalmazásuk a magyar könyvtárügyben Előadó: dr. Dippold Péter, Könyvtári Intézet. Korszerű technika a könyvtárban: a Jászapáti Városi Könyvtár 2004-ben elnyert új technikai eszközei és alkalmazásuk a gyakorlatban. Előadó: Friczné Urbán Magdolna igazgató

Kóródi Anikó operaénekes műsora. Köszöntő: Szabó Lajos polgármester. Megnyitó beszéd: Bertalanné Kovács Piroska igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár. “József Attila és a nők” Nemcsák Károly és Tóth Enikő irodalmi műsora. Könyvbemutató. Jászapáti képekben. Közreműködik: Lóczi Miklós elnök, Jászapátiak Baráti Egyesülete és dr. Suba Györgyné (Jászapáti)

  • Ünnepélyes városi megnyitó. Köszöntő: Botka Lajosné polgármester. Közreműködik a Bartók Béla Kamarakórus (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • "A NAGY KÖNYV” kidoboltatik. Felvonulás. Közreműködik: Szolnoki Kolompolók (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Szolnoki írók, költők dedikálnak (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • József Attila-irodalmi vetélkedő eredményhirdetése (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Aranysor Íróklub felolvasó délutánja (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2005. június 2-7.

Megbocsátás hete. Késedelmes könyveiket térítés nélkül hozhatják vissza a könyvtárba az olvasók. A hét folyamán a beiratkozás ingyenes! (Mezőtúr)

2005. június 3.

  • “Hogyan halt meg József Attila?” Előadó: Garamvölgyi László, az ORFK Kommunikációs igazgató (Mezőtúr)
  • Frankó Tibor dedikál a Szkítia Könyvesbolt standján (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • “A muzeológus mint szerző vagy szerkesztő”. Múzeumi kiadványok bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum): A Kunságtól Bácskáig c. irodalmi est és könyvbemutató. Vendég: dr. habil Örsi Julianna a néprajztudományok kandidátusa, Pénovátz Antal néprajzkutató (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Bertalanné Kovács Piroska bemutatja a vendégeket - Verseghy Könyvtár felvétele

2005. június 3-6.

“Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2005. június 4.

  • Ungvári Zsolt dedikál a Szkítia Könyvesbolt standján (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  •  “Csipkenap”: csipkekészítők bemutatkozása. Közreműködik: Bodolai Jánosné Debrecen, Sziráki Éva Nagykörű, Tóth Béláné Szolnok (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Zenei randevú. Közreműködők: a Bartók Béla Zeneiskola Big Band együttese, Amicus Énekegyüttes (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2005. június 4-5.

  • Játszóház gyerekeknek (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Tárlatvezetés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2005. június 5.

Nevrast rockegyüttes műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2005. június 6. “

  • Az igazán fontos dolgokról nem szavakkal, hanem egy egész élettel lehet mondani valamit” Irodalmi est. Körmendi Lajosra emlékezik Rideg István és dr. Varga Gyöngyi (Karcag)
  • Szindbád hazamegy. Márai Sándor-est. Előadó: Pálfy Margit előadóművész (Karcag)
  • József Attila különös élete és pályája. Előadó: Veres András irodalomtörténész, József Attila Társaság társelnöke (Kisújszállás)
  • Fazekas játszóház. Vezeti: Veresné Rácz Mária (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Faludy György író, költő. Közreműködnek a Széchenyi Gimnázium növendékei (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2005. június 7.

  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Babay Bernadette író (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
  • 65 éves a szolnoki repülés, a katonai repülőtér. Előadó: dr. Fekete István ny. alezredes, hadtörténész, Verseghy Kör tagja (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2005. június 8.

  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Gerlóczy Márton író. Moderátor: Váczi Borbála újságíró (Jászberény)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Nógrádi Gábor (Karcag)
  • Bánffy György színművész Wass Albert műveiből készült összeállítást ad elő. (Szolnok, TEMI Korona Könyvtára)

2005. június 9.

  • Mesék, népdalok a Nagykunságról és annak környékéről. Közönségtalálkozó. Vendég: Berecz András mesemondó (Kisújszállás)
  • Könyvbemutató. Varnus Xaver: Átváltozások. Beszélgetőtárs: S. Tóth Anikó szerkesztő, Szolnok Televízió (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Varnus Xavér dedikálás közben - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 9. Wass Albert élete. Előadó: Turcsány Péter irodalomtörténész (Törökszentmiklós)

2005. június 13.

Író-olvasó találkozó. Vendég: Gerlóczy Márton (Szolnok, Törökszentmiklós)

2005. június 15.

“Az én Nagy Könyvem”. Találkozás Jókai Annával (Túrkeve)

2006

77. Ünnepi Könyvhét és 6. Gyermekkönyv Napok 

A 77. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóját Jászberényben rendezték meg. A megye könyvtárosai, a könyves szakma egyéb képviselői, a kultúra területén dolgozók a város megújult bibliotékájában találkoztak. Utcai könyvárusítás, irodalmi rendezvény, író-olvasó találkozó színesítette az egész napos programsort.

2006-ban jelent meg az ünnepi könyvhét alkalmából dr. Kiss Kálmánné (1935-2016) tollából a Kisúji harangszó.

Jenei Gyula a Parnasszus gondozásában a könyvünnepre megjelenő Ha kérdenéd című kötetéről kollégája, P. Nagy István szolnoki író és pedagógus írt könyvismertetőt az Új Néplap hasábjain.

Ebben az évben a Verseghy Ferenc Könyvtár Iluh István (1936-2006) 70. születésnapja tiszteletére az Ünnepi Könyvhétre kívánta megjelentetni a szerző művét. Sajnos azonban a kötet bemutatóját már nem élte meg.

2006-ban a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő karcagi Barbaricum Kiadó a könyvhéten is jelentkezett új művekkel. Az alapító, az időközben sajnálatos módon eltávozott Körmendi Lajos (1946-2005) József Attila-díjas író-költő válogatott írásait Az álom fonákja, Sarusi Mihállyal közös munkáját Szabad csapat, Sárándi József verseit pedig Birtokviszony címmel jelentette meg. A Bereki Irodalmi Társaság is megemlékezett Körmendi Lajosról. Csokorba gyűjtötték az elhunyt alapító mintegy kétszáz írását, amelyek korábban a Találkoztam egy emberrel című tárcasorozatban jelentek meg egy karcagi reklámújságban. AZ Édes otthon című kötet 2007-ben jelent meg az Ünnepi Könyvhéten.

Kronológia

2006. május 29. – június 2. Könyvkiállítás és -vásár a legújabb könyvekből. “Retro” napok. A 60-as, 70-es években megjelent magazinok kiállítása (Abádszalók)

2006. május 29. – június 2. Megbocsátás hete (Abádszalók, Újszász)

2006. május 30. A mese varázsa. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2006. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja, Dedik János Batsányi-díjas író, Feinek György Krúdy-díjas író és Király Lajos költő, a Magyar Kultúra Lovagja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. május 31. Simon M. Veronika festménysorozataiból kiállítás (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. június 1. Az Üdvözlet Abádszalókról c. elektronikus dokumentum bemutatója (Abádszalók)

2006. június 1-30. Skót és ír kortárs szépirodalmi poszter- és könyvkiállítás (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 2. Irodalomról-Irodalomért. Napközisek könyvtári vetélkedője (Abádszalók)

2006. június 3. Az Ünnepi Könyvhét és a Pedagógusnapi ünnepség helyi megnyitója. Köszöntő: dr. Kiss Kálmánné díszpolgár, ny. címzetes gimnáziumigazgató. Iskolában, könyvek között. előadó: Hajdú Péter, Jámbor József és Somody Ildikó színművészek. (Kisújszállás)

2006. június 6. Ulrike Franz kiállításának megnyitója (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 6 – 9. Könyvgyűjtő akció (Újszász)

2006. június 7. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár.
Könyvtáros életpálya. Előadó: dr. Bartos Éva.
“Könyvborítók felsőfokon” c. kiállítás. Közreműködik: Velkeiné Pócz Ilona rajztanár, Lehel Vezér Gimnázium.
Internetterem új eszközeinek átadása. Közreműködik: dr. Magyar Levente polgármester. Könyvtárnéző séta. Vezető: Szabó Jánosné igazgató, Városi Könyvtár és Információs Központ. (Jászberény)

2006. június 7. Örkény István: Egypercesek egy órában. Előadó: Csengeri Attila, Varga Zsolt (Jászberény)

2006. június 7. Könyvbemutató. Para-Kovács Imre: A mamut dala (Jászberény)

2006. június 7. A T-Com Digitális-híd (Internet sztráda) címmel bemutató előadás (Kenderes)

2006. június 7. Könyvbemutató. Vendég: Jenei Gyula. Ünnepi köszöntő: Tokajiné Demecs Katalin alelnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Tokajiné Demecs Katalin - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. A felvilágosodás költői. Rendhagyó irodalom óra (Kenderes)

2006. június 8. Gondolatok a madárvilágról. A madarak élete és élettere. Előadó: Katona Mihály madárkutató (Kunszentmárton)

2006. június 8. “Olvassatok könyvmolyok, a világ rátok mosolyog” címmel nyári olvasmány ajánló rendezvény (Martfű)

2006. június 8. Könyvbemutató. Benson Vilmos: Szolnoki srácok (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 8. Kóka Rozália “Egy asszon két vétkecskéje” c. előadóest (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Kóka Rozália - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. Sári László Kelet-kutató, tibetológus előadása (Szolnok, Törökszentmiklós)

2006. június 8. Karinthy örök… Vidám irodalmi műsor. Előadó: Szabad Ötletek Színháza (Túrkeve)

2006. június 9. Négyszögletű kerek erdő. Mesedélelőtt (Kenderes)

2006. június 9. Meseposztócska. Előadó: Verseghy Könyvár gyermekkönyvtárosai (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2006. június 9. Könyvbemutató. Hubai Gruber Miklós, az egri megyei rádió munkatársa hétköznapi emberi történetekről szóló kötetének bemutatója. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 9. Könyvbemutató. Szolnoki mártírköltők verses hagyatéka. Vendég: László Cecília, Szurmay Ernő (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó Magda (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Szabó Magda Szolnokon - Új Néplap archívuma

2006. június 12. Brazília. Videófilmes élménybeszámoló és könyvbemutató. Előadó: dr. Dajka Miklós (Martfű)

2006. június 12. Útravaló és Otthon pihen a család. Ötletek, javaslatok a szabadidő hasznos eltöltéséhez témában könyvajánló. Játsszunk együtt! címmel nyári szabadidős barkácsötletek és tanácsok kicsiknek és nagyoknak. Fonalgrafikák készítése a Színes ötletek könyvsorozatban megjelent művek segítségével. Gyermekfoglalkozások (Jászárokszállás)

2006. június 12. Könyvbemutató. Doros Judit: Átkozott, édes föld (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002

Jászberény

A Hamza Múzeum a költészet napja alkalmából középiskolások számára hirdetett illusztrációs pályázatot, amelynek eredményhirdetéssel egybekötött megnyitóját  rendezték meg az intézményben.

A költészet napja alkalmából szervezett ünnepségre várták az érdeklődőket a DMK Ifjúsági Házának nagytermében is. A Szabadság, szerelem című előadás közreműködői Vitai fldikó és Sinkovits-Vitay András művészek voltak.

Karcag

04.10. A költészet napja alkalmából közös rendezvényt tartott a Városi Csokonai Könyvtár, a Barbaricum Könyvműhely és a Kunhalom Polgári Kör. A költészet napjára jelent meg Dienes Eszter: Szerető, este című versgyűjteménye. Az irodalmi esten a szerző felolvasta verseit, és mesélt Ladányi Mihályról, a magyar költészet különös alakjáról. Dienes Eszter pedig sajátos, nyílt, őszinte, szókimondó egyéniség, akinek remek humora is van, és rendkívül ízesen, érdekesen adja elő a történeteket.

Martfű

04.11. A költészet napja alkalmából helyi verselők találkozóját rendezték meg a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Az eseményen megnyitották a Kengyel Éva képverseiből és Hegedűs József fafaragó alkotásaiból megrendezett tárlatot is, amelyet Molnár Aranka középiskolai tanár ajánlott az érdeklődők figyelmébe.

Szajol

04.11. A költészet napja alkalmából Jenei Gyula tartott előadást, majd egy nyolcéves karcagi kislány, Rideg Enikő Alexandra könyvbemutatóját rendezték meg a Közösségi Ház és Könyvtárban.

Szolnok

04.09. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a szolnoki Verseghy Kör a költészet napja alkalmából irodalmi estet rendezett. Aszódi Imre költő volt az est vendége. A rendezvényen közreműködött Aszódi Mária operaénekes, ifj. Hatvani István tanuló és Meister Éva előadóművész. A Szolnokról elszármazott költőt Szurmay Ernő nyug. könyvtárigazgató mutatta be

Koszorúzás a szolnoki József Attlila-szobornál - Mészáros János felvétele

04.11. Költészet napi műsort rendeztek a Hild Könyvtárban. Köszöntőt mondott Bánfi Miklósné, a polgármesteri hivatal művelődési és oktatási osztály vezetője. Közreműködtek a Verseghy Ferenc Gimnázium, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola, valamint a Széchenyi Körúti Általános Iskola irodalmi színpadai.

A Boldogság legendája címmel jelent meg a Pelikán Könyvek sorozat 3. köteteként a két világháború között Szolnokon élő és alkotó költők antológiája. A könyv bemutatóján bevezetőt Szurmay Ernő, a Verseghy kör elnöke mondott, közreműködtek a Széchenyi István Gimnázium diákjai.