Címke: Alattyán

2024

Január

9. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub újévi foglalkozása

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közönségtalákozóra várták az érdeklődőket, melynek Pallavicini Zita író, Andrássy Borbála grófnő dédunokája volt vendége.

22. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Karcagi könyvtáros kollégánk kapott elismerést a Magyar kultúra napja alkalmából. Karcag Város Kultúrájáért Díjat a város érdekében végzett kiemelkedő nevelő-oktató munka elismeréseként Szabó Péterné, a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár könyvtáros tanárának adományozta a város.

26. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Sárkányok a könyvtárban szerveztek tematikus mesedélután a gyerekeknek.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): Társasjátékos napot szerveztek a bibliotékában.

Február

2. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Az előző évi olvasási kihívás résztvevői számára rendeztek találkozót a bibliotékában.

3. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Busi Tímea olvasott fel mesét a gyerekeknek.

8. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Utazásaink az irodalomban címmel biblioterápiás csoport működik Palkó Nikolett vezetésével.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szent Korona ereje címmel tartott előadást Szántai Lajos művelődéskutató.

10-16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): L'amour napok keretében párkapcsolati előadások, kölcsönzési akciók és kvízjátékkal készültek a könyvtárosok. A gyermekek pedig a Nemzetközi könyvajándékozási nap alkalmából ajándékkönyvet kaptak minden kölcsönzés után.

13-16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Bálint napi könyves vakrandi akciót szerveztek a könyvtárosok.

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Mesés páros címmel önismereti alkalmat szerveztek pároknak Verseginé Ujhelyi Petra vezetésével.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lengyel Zsuzsa Édua A Bardo és a Terra című könyv szerzőjével Vona-Gődár Krisztina beszélgetett.

19. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Jászsági Évkönyv legújabb számát a szerkesztő, Pethő László és vendégei mutatták be az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Újszász): Magyar széppróza napján az Idősek Nappali Ellátásában résztvevőkkel játszottak  az írók nevével, a mű címekkel és a betűkkel.

23. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasó estet szerveztek a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas, Érdemes művész volt a bibliotéka vendége.

27. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Úton az egyensúlyért címmel Kubas Eleonóra egészségfejlesztő mentálhigiénikus tartott előadást.

Március

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ruttkai Éváról és Gábor Miklósról mesélt lányuk és férje, Szigethy Gábor. A közönségtalálkozót egy alkalmi kiállítás is kiegészítette, melyen Hamlet és Ophelia jelmezét, Gábor Miklós és Ruttkai Éva rajzait is megtekinthették az érdeklődők.

2. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Csirmau Luca pszichológus volt a bibliotéka vendége.

5. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A többszörösen díjazott, nemrég elhunyt íróról, tankönyvíróról, Csorba Piroskáról emlékeztek meg a 

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Találkozás Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett magyar író, költő, szerkesztővel a Magyar széppróza napja alkalmából. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula az Eső irodalmi lap alapító főszerkesztője volt.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fejős Éva írót látta vendégül a könyvtár nőnap alkalmából. A Középpontban a nő rendezvényt workshopok is színesítették.

10. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Jantyik Zsolt Ezüstbojtár című kötetét mutatták be a Petőfi program keretén belül.

11-13. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Pilvax Kávézó címmel szerveztek színes interaktív programokat, melyen az 1848 márciusi eseményeket idézték meg az érdeklődőknek.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az 1849. január 22-én és március 5-én vívott szolnoki ütközetekről tartott Prof. Dr. Hermann Róbert történész előadást.

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A felújítási munkálatok miatt átmenetileg a helyi művelődési házban várja olvasóit a könyvtár.

20. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Gazda József erdélyi író volt a bibliotéka vendége, akivel Erdély Barátainak Köre Kulturális Egyesület titkára, Vidra Sándor beszélgetett. Az író műveiből Meister Éva színművész olvasott fel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Angol társalgási klubot indított a könyvtár. 

22-28. Internet Fiesta

22. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A 20 éves Nagykunsági Népművészek Egyesülete című helytörténeti kiadványt mutatték be a szerzők: S. Kovács Ilona és Gál András.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diákok és vasutasok, alkalmazottak és cégvezetők címmel szolnoki utazók a két világháború közötti útlevélkérelmeiről tartott helytörténeti előadást dr. Bojtos Gábor főlevéltáros.

25. Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Örsi Julianna és Laskai Magdolna műveit mutatták be a Kevi Érdeklődők Klubja szervezésében.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): L. Murányi László A háború árnyékáben című tényfeltáró kötetét mutatta ba a bibliotékában.

Városi Könyvtár (Jászberény): Sz. Bíró Zoltán történész, ruszista, egyetemi oktató, Oroszország-szakértő tartott előadást az orosz-ukrán háború történelmi és politikai előzményeiről.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Pannonius Irodalmi Kör alkotóinak műveiből tartottak felolvasó estet.

30. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Immár második alkalommal szervezték meg a Lumina Cornu társasjátékos napot a Jászberényi Társasjátékosok Klubja és a Reflexshop közreműködésével.

Április

3. Városi Könyvtár (Jászberény): A Város napi ünnepségek keretében adták át Jászberény Város önkormányzati kitüntetéseit. Ebből az alkalomból Szabó Jánosné nyugalmazott könyvtárigazgatónak Pro Urbe érdemérmet adtak át.

8. Községi Könyvtár (Kengyel): Németh Nyiba Sándor verses önálló estjének adott otthont az intézmény.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A névadó tiszteletére szerveztek újra tudományos konferenciát In memoriam Verseghy Ferenc címmel.

8-12. Városi Könyvtár (Jászkisér): A könyvtár csatlakozott a Csete Balázs Általános Iskola által szervezett digitális témahéthez. Több helyszínen kaptak a felső tagozatos tanulók feladatot, melyben a könyvtár munkatársai is részt vállaltak.

11. Magyar költészet napja

12. Városi Könyvtár (Túrkeve): 2024-ben első alkalommal vett részt a könyvtár a Földrajz éjszakája címet viselő nemzetközi program egyik magyar helyszíneként egy rendezvényben. A program célja a földrajz népszerűsítése, megismertetése, és olyan érdekes események egy estébe való besűrítése, amivel összehozták a geográfia iránt érdeklődőket Túrkevén.

15. Városi Könyvtár (Kenderes): A Titanic elsüllyedésnek 112. évfordulója alkalmából előadást tartott Fehér Gréta könyvtáros a Rejtélyes históriák sorozat keretében.

18. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Régi Krónikáink varázslatos világa címmel kalandos mesélős, bemutató-előadást tartott Farkas Gábor az Olvasó családok 2024 programsorozat keretében.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A Kevi Érdeklődők Klubja vendége Antonia Eliason.

19. Községi Könyvtár (Jászdózsa)

23. (Kengyel): Jagelló Izabella és családja címmel nyílt kiállítás a lengyel származású magyar királyné életútját bemutató tablókból.

24. Városi Könyvtár (Tszafüred): A Föld napja alkalmából Telegdi Ágnes fotóművész, író tartott előadást a gyermekolvasóknak.

25. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): XIV. Jász Fény vers- és prózamondó találkozónak adott otthont az intézmény.

Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár):Anyák napi kézműves foglakozásra várták a gyermekeket. 

Május

22. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Lélekcseppek címmel életmód előadást tartott Gálné Moldován Anita sorselemző.

24. Községi Könyvtár (Szajol): Böde Péter vándormeseíró volt a bibliotéka vendége, aki érdekes történeteket, meséket hozott a gyermekeknek.

27. Városi Könyvtár (Kenderes): "Kenderes, Bánhalma és Kakatpuszta történelmi téglái" címmel Koczó Sándor téglagyűjteményéből nyílt kiállítás a bibliotékában.

28. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Irodalom- és művelődéstörténeti utazásra várta az érdeklődőket Bánhegyi Ferenc történész és tankönyvszerző, aki a tőle megszokott alapossággal beszélt a magyar történelem jelentős eseményeiről, a magyar nyelvemlékek keletkezéséről.

29. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtár Baba mama klub foglalkozásán Simon Júlia klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Kátainé Nyakó Edit Dévény szakgyógytornász tartott előadást a Karcagi Egészségfejlesztési Iroda- Lelki Egészségközponttal együttműködésben.

Június

3. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Megszépült Balázsovich Oszkár Közösségi Színtér.A település épített értékei közül kiemelkedik Balázsovich Oszkár 19. század utolsó negyedében épült kastélya, ami jelenleg művelődési házként és könyvtárként funkcionál. A hosszú idő óta leromlott állapotú épület már igazán megérett a felújításra. Épületenergetikai korszerűsítése a TOP Plusz keretében valósult meg mintegy 121 millió vissza nem térítendő támogatásból. Őrizve az épület eredeti jellegét, a múlt és jelen találkozásával különleges atmoszféra hatja át a tereket.

10. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Digitális Alapok címmel időseknek tartottak számítógépes oktatást a könyvtárban.

13-16. Ünnepi Könyvhét

13. Ipolyi Arndold Kultirális Közont (Törökszentmiklós): Arany Miskolc Irodalmi Kör foglalkozására várták az érdeklődőket a könyvtárban.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Lezárult a könyvtár által meghirdetett rajzverseny, melyre óvodások nevezhettek alkotásaikkal a Madarak és fák napja alkalmából.

15. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A Közösségi napon szabadulószoba játékkal kedveskedtek az érdeklődőknek a könyvtárosok.

17. Községi Könyvtár (Kengyel): Élő képek címmel nyílt fotókiállítás a bibliotékában.

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár biblioterápiás csoportja tartott foglalkozást.

21. Községi Könyvtár (Tiszajenő): Mire jó egy könyvtár, címmel a helyi horgolószakkör munkáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

24. Községi Könyvtár (Tószeg): Csukás István Mesehét címmel szerveztek könyvtári napközis tábort a helyi kisiskolásoknak a nyári szünet első hetében.

Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): A Nemzeti Művelődési Intézet Jász- Nagykun Szolnok vármegyei igazgatója Rónyai László meglepett  egy hollóházi porcelánból készült Jókai szobrot adományozott az intézménynek, amely a könyvtárban kapott helyet.

Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár): Bálint István mini makett kiállításának adott otthont a bibliotéka.

24-28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  Tiszazug természeti kincsei könyvbarát műhely táborban fogadták a nyári szünetet megkezdő gyerekeket.

27. Városi Könyvtár (Martfű): Jánoki-Kis Viktória mutatta be új könyvét a martfűi közönségnek.

28. Városi Könyvtár (Tiszafüred). Szénási Veronika mesemondó élőszavas meséléssel lepte meg a hallgatóságot.

30. Községi Könyvtár (Öcsöd): Lezárult az „Adományozz lehetőséget a higiénikusabb élethez” kampány, melyet az öcsödi Család és-Gyermekjóléti Szolgálattal közösen indított a könyvtár.

Július

1. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Szeretlek Kunszentmárton címmel helytörténeti vetélkedőt szervezett a bibliotéka.

2-25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Strandkönyvtári szolgáltatásokkal gondoskodtak a Füredre pihenni érkezőkről a helyi könyvtárosok.

3. Községi Könyvtár (Kuncsorba): A Könyvtári Szolgáltató Rendszer jóvoltából  a Furfangos Paraván Bábszínház "A Világszépe Kecskebéka" című előadását tekintették meg a helyi óvodás és kisiskolás gyermekek.

4. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Óvodakezdés csipetnyi hisztivel fűszerezve címmel Vizkeleti Lenke tartott könyvajánlóval színesített előadást a könyvtár szervezésében.

6. Községi Könyvtár (Nagyrév): A tiszakécskei Nádirigó Tanösvényhez szervezett kerékpáros túrát a könyvtár.

19. Községi Könyvtár (Öcsöd): Baba-Mama Délelőtt elnevezésű programot szervezett a könyvtár. E hónapban a Tóth József Alapszolgálati Központ Nappali Ellátásában Interaktív előadás sorozatot indítottak. Első alkalommal az "Okoseszközök használata", majd pedig az "Önvédelem és kommunikáció az interneten" volt a téma. Ezeken az interaktív előadásokon a résztvevőknek lehetősége nyílt feltenni az okoseszközökkel és internethasználattal kapcsolatos kérdéseiket, valamint okoseszközeik használatát is gyakorolni tudták.

Augusztus

8. Községi Könyvtár (Tiszajenő): Éjszaka a könyvtárban

12. Községi Könyvtár (Öcsöd): Lezárult a könyvtár által hirdetett fotópályázat.

Szeptember

2. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók):  Átadták az uniós forrásokból megújult könyvtár épületét.

5. Városi Könyvtár (Újszász): A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő könyvtár épülete egy pályázatnak köszönhetően megújulhatott. Az átadást zenés műsorral és rendhagyó kiállítással ünnepelte a bibliotéka.

Fotó: Kincses János Tamás

13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Természet a könyvtárban tematikus délutánt szerveztek a könytárban. Az interaktív feladatokkal színesített programban közreműködött a JóKa Túrák vezetői/szervezői: Grószné Kati és Grósz József.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Negyedik Módszertani ötletek csoportos foglalkozásokhoz című műhelynap keretében játékos kedvű könyvtárosok megoldhattak egy bűnesetet és megismerkedhettek a genially és a kahoot alkalmazásokkal.

20. Városi Könyvtár (Kenderes): Tibeti hangtál terápiás foglalkozásra várták az érdeklődőket.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Az OFA Felelős Foglalkoztató minősítésén elért BRONZ fokozatú oklevelet kapott az intézmény.

25. Ipolyi Arnold Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Darvasi László regényének bemutatóján a szerzővel Csőke Tibor könyvtáros beszélgetett.

27., 30. Községi Könyvtár (Öcsöd): A Magyar Népmese Világnapja alkalmából két könyvtári délelőttöt is szerveztek a könyvtárban a helyi óvodások számára.

30. - október 6. Országos Könyvtári Napok

Pinczésné Császi Eszter, a rákóczifalvai könyvtár munkatársa bepillantást engedett a szabadulószoba kulisszái mögé. Fotó: Nagy Balázs

Október

7. Gosztony Aladár Közösségi Színtér és Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Ötven év után új külsőt és új nevet kapott a település kulturális intézménye. Az önkormányzat a TOP Plusz program keretében háromszázmillió forintot nyert a falu központjának környezettudatos, család- és klímabarát fejlesztésére.

8. A mai napon a könyvtárban került megrendezésre a Család és Gyermekjóléti Szolgálat által összehívott jelzőrendszeri értekezlet, melynek témája az internetes csalás volt. Molnár Judit százados asszony előadását tekinthették meg a jelzőrendszeri tagok

10. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A vármegyei levéltár munkatársa, dr. Bojtos Gábor tartott előadást a település múltja iránt érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nyomozás Mátyás király könyvei után címmel tartott előadást Zsupán Edina filológus, kodikológus, HUN-REN-OSZK, Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársa.

11. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Fiala Borcsa író, újságíró, aki "A legrövidebb út a nők szívéhez" címmel felnőtteknek tartott közvetlen, vidám hangulatú beszélgetést kapcsolatokról és az életről. A találkozón felolvasásra kerültek az író műveiből rövid részletek, majd dedikálásra került sor.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület –Intermodális Mesepszichológiai Munkacsoportjának
minikonferenciájának adott otthont a könyvtár.

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mesekuckóban kutyás mesék hangzottak el.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Palkó Nikolett biblioterápiás foglalkozást tartott a könyvtárban.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító volt a bibliotéka vendége.

26. Városi Könyvtár (Jászladány): Könyvvásárt szerveztek a könyvtárban.

29. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Kuncsorba): Tök jó lámpások délutánja címmel szerveztek kézműves foglalkozást a könyvtárban.

30. Községi Könyvtár (Öcsöd): A helyi olvasókör várta az érdeklődőket őszi foglalkozására.

November

4. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Fizika óra címmel tartott zenés gyermekfoglalkozást Tormási Attila. 

5. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): A jászalsószentgyörgyi Andolgók Gyalogló Klub volt a könyvtár vendége.

6. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Márton napi óvodásoknak szóló rajzpályázat díjátadójára várták a gyermekeket.

7. Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett konferenciát a Damjanich Múzeum. Az előadók között ott volt Jámbor Csaba, a múzeum könyvtárosa, aki arra kereste a választ, hogy miért nincs még Szolnoknak monográfiája.

Fotó: Simon Ferenc 

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Énidőm képei címmel nyílt kiállítás a könyvtár a galériájában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interaktív regény klubfoglalkozást tartott Szirákiné dr. Kovács Györgyi az Ifjúsági részlegben.

11. Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár): A Kutyával egy mosolyért Alapítvány jóvoltából Sáriné Papp Erzsébet kutyásterapeuta tartott a Kossuth L. Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A Damjanich János Múzeummal közösen ünnepelte a könyvtár fennállásának 90. évfordulóját. Koszorúzással és szakmai előadásokkal emlékeztek meg a gyűjtemények alapítóiról.

Fotó: Herczeg Péter

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely volt a könyvtár vendége, akik Élni és enni Umbriában című kötetüket mutatták be.

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Zarándokút Szent Jakab sírjához" címmel tartottak előadást Baji Gál Erzsébet, Illés Dóra, Koroknai Józsefné és Szalóki Károlyné, hortobágyi és tiszafüredi lakosok.

14. Gecse Árpád Közösségi Színtér és Könyvtár (Alattyán): Ünnepélyes névadó ünnepség keretében adták át a felújított intézmény épületét.

Fotó: Pesti József - szoljon.hu

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Kutasd a múltad többalkalmas klubfoglalkozást szervezett a könyvár a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltárral együttműködésben.

15. Városi Könyvtár (Újszász): Az Országos Rajzfilmünnep keretében tartottak filmvetítést. A gyerkek az Egy komisz kölyök naplója című mesét tekintették meg.

21. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Bihari György: Megérkezés című kötetének bemutatóját az író barátai, Bartha András és Kocsis Lajos nótaénekesek műsora színesítette, tette azt kerek egésszé.

Fotó: Déryné Művelődési Központ és Városi Könyvtár

Városi Könyvtár (Jászberény): Új integrált könyvtári rendszerre tért át a berényi könyvtár, leváltva ezzel a húsz éven szolgáló TextLib programot.

22. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A régi kor fonóinak hangulatából kapott ízelítőt, aki ellátogatott könyvtárba. A mesekocsmát a Jászberényi Városi Könyvtár gyermekkönyvtári részlegének munkatársai, a 3K biztosította: Boda Lászlóné, Szarvas Lászlóné és Verseginé Ujhelyi Petra.

Városi Könyvtár (Újszász): Az Európai Hulladélcsökkentési Hét keretében tartottak foglalkozást a könyvtárosok a Zagyvaparti Idősek Otthona lakóinak.

27. Községi Könyvtár (Öcsöd): Évzáró összejövetelét tartották az Öcsödi Olvasókör tagjai a bibliotéka olvasótermében. A foglalkozás fő témája a karácsonyi ajándéknak ajánlott könyvek voltak.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Borkóstolással egybekötött könyvbemutató ismerhették meg az érdeklődők Borgőzös évszázadok című könyv szerzőit Kupa Enikőt és Kovács Tibort.

Városi Könyvtár (Martfű): Bajzáth Mária könyvbemutatójára várták az érdeklődőket.

30. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mesekuckó adventi programján a könyvtárosok meséltek a gyerekeknek többek között Luca gyertyáiról és Miklós püspök legendájáról.

December

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Az EOQ MNB Egyesület  "Minőség-Innováció 2024" pályázatán díjat nyert a bibliotéka.

3. Városi Könyvtár (Újszász): Versmondó versenyt és Mikulás napi kérműves foglalkozást szerveztek általános iskolásoknak.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtárosokból álló BibliotéKar adott ünnepi hangversenyt a Művészeti szalonban.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub karácsonyváró irodalmi műsorral lepte meg a közönséget.

9. Városi Könyvtár (Kenderes): Tóthné Molnár Ágnest nevezte ki Kenderes Város Önkormányzata a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjének. A megbízatása öt évre szól.

11. Városi Könyvtár (Újszász): A Szamóca Bábcsoport előadásában az Erdei karácsony című mesét tekintettek meg a helyi általános iskola 4. évfolyam Teátrumosai.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az intézmény is kapcsolódott a Netrevalók elnevezésű országos programsorozathoz, melynek keretében középiskolások önkéntesen segítséget nyújtanak időseknek az okoseszközök használatában.

12. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vendel Otthon lakói a könyvtárban tartott foglalkozás keretében karácsonyi képeslapot készítettek.

Városi Könyvtár (Újszász): A Magyar-Török Kulturális Évad keretében Kirtay Fanni tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kultúrpince vendége Rácz Rolan

Időpont: 18:00
Helyszín: KultúrPince Szolnok

13. Városi Könyvtár (Fegyvernek): karácsonyi zsobongó címmel szerveztek ünnepváró kérműves foglalkozást a gyerekeknek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Rongyok között nőttem fel" címmel Debreczeni Ildikó jelmeztervező művész, a Magyar Tavak Fesztiválja ötletgazdája mutatta be könyvét.  A családias légkörű eseményen szóba kerültek a szerző életének, pályafutásának fontosabb állomásai. Megtudtuk azt is, hogyan vált az érdeklődő kislányból jelmeztervező szakember és felelős vállalkozó. Debreczeni Ildikó ezer szállal kötődik a Tisza-tóhoz és Tiszafüredhez, ahova mindig szívesen jön rendezvényszervezőként és magánemberként is. Zárszót mondott Ujvári Imre polgármester, aki egy csokor virággal köszöntötte Ildikót. Beszélgetőtárs Prinyi Tünde, a könyvtár igazgatója volt. A program végén dedikálásra is lehetőség volt.

14. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Míves Műhelyben adventi diótörőt készült papírhengerből és karácsonyi gipszfigurákat festhettek a gyerekek.

20. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Karácsonyi témájú könyvtári szabadulószoba - interaktív foglalkozást szerveztek a látogatóknak.

2024

2024. szeptember 30. - október 6.

A négy elem: föld-tűz-víz-levegő

Abádszalók

szeptember 30.

  • Megújult könyvtárunk
  • Könyvek és idézetek a témakörökhöz

október 2. Könyvturi Abádszalók 2024.10.02.

október 4. Űrutazás

Alattyán

október 3. Együtt egymásért - játékok partnerségben
 

Besenyszög

szeptember 30. 

  • Milyen szép ez a Föld!
  • Meseelőadás: Az égigérő paszuly
  • "Befordúltam a konyhára"

október 1.

  • Könyvtári percek 1-2.
  • Őszikék köszöntése

október 2. 

  • Játékos babapercek
  • A tűz ereje Besenyszög

október 3.

  • Könyvtári percek 3-4.
  • A rendőrséggel együtt, egymásért!

október 6. Könyves Vasárnap: Zengő könyvtár

Cibakháza

szeptember 30.

  • Gyógyító könyvek
  • Népmese Totó
  • A levegő bajnokai

október 1. 

Könyvturi

október 2.

Elveszett, keresem!

október 3. 

Népmese - Könyvtár Mozi

Csépa

szeptember 30. Népmese napja

október 1. Könyvtárak az egészségért

október 2. Generációk és Hagyományok

október 3. Égjen a tűz!

Cserkeszőlő

szeptember 30. "Mint galamb a tiszta búzát..."

október 2. Gyermekkor-Boldogság-Játék

október 3. Több, mint (k)víz!

október 4. "Tegnap hősök kellettek, ma mártírok..."

Fegyvernek

október 2.

  • Papírszínház előadás óvodás csoportoknak
  • Filmvetítés Fegyvernek

október 4. Felolvasóest a Fegyverneki Tollforgatókkal

Hunyadfalva

Őszi kézműveskedés Hunyadfalva 2024.10.03.

Jászágó

október 1. Baba- Mama Klub

október 3. Vidám Vándorok Társulat: A varázsfurulya

Jászalsószentgyörgy

október 3. Együtt egymásért - játékok partnerségben

Jászapáti

szeptember 30. 

  • Népi játékok a Jászságban
  • Hogyan beszélsz vele?

október 2. 

Fáraók ősi játéka Jászapáti

október 3. 

  • Ringató
  • Papírsárkány

október 4. Fáraók ősi játéka

Jászárokszállás

október 1. A család fejlődése

október 2. Gyermek-és időskori fitoterápia

október 4. 

  • Játékos író-olvasó találkozó K.László Szilviával 
  • Egy korty derű

október 5. Kézműves foglalkozás a négy elem jegyében

Jászberény

szeptember 30. - október 6. Kvízjátékok egész héten

szeptember 30. Társasjátékos délután


október 1. Inspiráló tűz

október 2. Elemünkben vagyunk!

október 4. 

  • Elemek a szavak tükrében
  • Az elhagyott ház titka

október 5. Állati jó délelőtt!
október 6. Online könyvajánlók

Jászdózsa

október 2. IX.Jászsági Mesemondó Verseny

október 3. "Tüzet viszek, lángot viszek..." 

Jászfelsőszentgyörgy

október 3. A varázs furulya

Jászfényszaru

szeptember 30.

  • 4 elem: együtt a teljességért
  • Az éltető víz
  • Retro játékok kiállítás és kvíz
  • Iskolai rajzpályázat a magyar népmese napja alkalmából

október 1. Iskolai olvasási kihívás 2024/25-ös tanév

október 4. Játsszuk együtt, amíg csak lehet! 

Jászjákóhalma

szeptember 30. - október 6. Beiratkozási akció, megbocsátás hete 

október 2. Könyvturkáló

október 3. Népmese kvíz

Jászkisér

szeptember 30. 

  • Bogyó és Babóca
  • Ingyenes beiratkozás
  • Könyvturkáló

október 1. Elhagyott könyv vagyok!

október 2. Indul a Baba-Mama klub

Jászszentandrás

szeptember 30. Népmesék a nagyvilágból

Jásztelek

október 2. Társasjáték klub a könyvtárban! 

Karcag

Ingyenes beiratkozás és megbocsátás hete

szeptember 30. Pedig az úgy volt - A népmese napja

október 2. 

  • Iskolai könyvtárosok új szerepben
  • Jóga a könyvtárban

október 3. "Azért a víz az úr"

október 4. Nem csak játék

Kenderes

szeptember 30. Telefonnal a Kerek erdőben

október 1. Jóga foglalkozás

október 2. Az ivóvíz fontossága

október 3. Tibeti hangtál terápia

október 4. Repülj velem!

október 5. Őszi szelfi pont a könyvtár bejáratánál

Kisújszállás

szeptember 30.

  • Olvasd és játszd!
  • Víz kvíz
  • Nosztalgia sarok
  • A négy elem Kisújszállás
  • Ingyenes beiratkozás
  • Mese, mese, mátka

október 1. Kézműves délután

október 3. Társasozzunk!

Kuncsorba

október 2. Könyvtár bemutatása

Kunhegyes

szeptember 30. - október 6. Ingyenes beíratkozás

szeptember 30.

  • A Magyar Népmese Napja a föld jegyében
  • Ismered meg a vízi állatokat!
  • Ismerd meg a bolygókat!
  • Őszi ablakos kvíz játék a föld jegyében!
  • Könyv Böngészde
  • Verses est

október 1.  

  • Irodalmárok a négyzeten
  • Varázslat Kunhegyes

október 3. Kívánság Kunhegyes 

Kunszentmárton

szeptember 30. - október 4. 

  • Mesél a könyvtáros
  • Könyvturi

szeptember 30.

  • Kvíz - Egészséges életmódról
  • Tűz és víz? - Generációk játékai
  • 100 magyar vers
  • Népmese Activity
  • Kedvenc játékom rajzpályázat

október 1. Egészségre fel!

október 2.

  • Mesemondó verseny
  • Népmese totó

október 6. Könyves vasárnap

Martfű

szeptember 30.

  • Emberség! Bátorság!
  • Megbocsájtás hete

október 1. "Játék szünet nélkül"

október 3. Mesélde

október 4. Felolvasó este

Mezőtúr

szeptember 30.

  • Ingyenes beiratkozás
  • Megbocsájtás hete
  • Mesemondó verseny
  • Móricz Zsigmond és Mezőtúr kapcsolata

október 1.

  • Mesterek és gyógynövények 
  • A könyvtárfa születésnapi köszöntése

október 2.

  • Sakk generációk között
  • Rejtvényfejtők csatája
  • Könyvszobrászat

október 3. Mocorgó-maszatoló

október 4. Író-olvasó találkozó

Nagyiván

október 2. Ismerkedés a könyvtárral

Nagykörű

október 1. Az éltető víz

Pusztamonostor

szeptember 30.

  • "Emlékezzél meg az útról"
  • " Egy kuriális falu története képeken" 

Szajol

szeptember 30.

  • Kávézzunk együtt
  • Könyvbörze

október 1. "Mesélj egy szép történetet a szépkorúaknak!"

október 2. A bátor kis papagáj

október 3. Jao, a kaméleon

október 5. Őszi családi nap a könyvtárban 
 

Szelevény

szeptember 30.

  • Könyvturi
  • Magyar Népmese Napja
  • Egészség megőrzésével kapcsolatos könyvek kiállítása, beszélgetés

október 4. Állatok világnapja

Szolnok

szeptember 30. - október 6.

  • Beiratkozási akció
  • Könyvkiállítás állatvédelmi héthez kapcsolódóan
  • Állateledel adománygyűjtés
  • Bogyó és Babóca bábkiállítás

szeptember 30.

  • Meseolvasás a könyvtárban
  • Zenebölcsi a Hild Viktor Könyvtárban
  • Magbörze a Szansaszőlősi Fiókkönyvtárban
  • Olvass bele! Játssz vele!
  • Koszorúzási ünnepség
  • Nyugdíjas könyvtárosok baráti találkozója
  • Generációk találkozása. Az Ádám Jenő Zeneiskola koncertje

október 1. 

  • Ciróka móka. Babafoglalkozás Kocsis Andrea könyvtáros vezetésével és Koragyermekkor címmel tájékoztató előadás
  • Lúdas Matyi bábelőadás a Hild Könyvtárban
  • Önismereti csoportfoglalkozás
  • Egy év Európai Önkéntes Szolgálat Suderbynben
  • A négy elem gyógyító ereje

október 2.

  • Négy elem játék
  • Babázó
  • Vízcsepp
  • Elérhető munkaerőpiaci támogatási és szolgáltatási lehetőségek
  • Csinszka élete című előadás
  • Számítógépes tanfolyam
  • Tini QuizDay
  • Michael Walden - Waldmann Szabolcs író-olvasó találkozó
  • Történelmi esték Szajkó Attilával

október 3.

  • Meseolvasás a könyvtárban
  • A négy elem gyógyító ereje
  • Bridzs klub a könyvtárban
  • Lásd meg az élet csodáját! Közönségtalálkozó Kandász Andreával
  • Író-olvasó találkozó Vántus Dominikkal
  • Quiz Night

október 4.

  • Zenebölcsi a Tallinn Városrész Fiókkönyvtárában
  • Harmónia
  • Majoros Nóra - Mesél a szél
  • Nyíltnap: Bemutatkoznak az ifjúsági részleg klubjai
  • Kollár Betti író-olvasó találkozó
  • Könyvbújó Zetével és Kevével
  • Nemzedékek emlékezete
  • Kínai asztrológia

október 5.

  • Nyíltnap: Bemutatkoznak az ifjúsági részleg klubjai (2)
  • Working holiday Új-Zélandon
  • Ringató
  • Az álmok valóra válnak

október 6.

  • A négy elem
  • Okos játékok
  • Zenebölcsi
  • Meseprogram
  • Bogyó és Babóca QR kódos játék
  • Bogyó és Babóca kézműves foglalkozás
  • Középkori szabadulószoba
  • Képpel írt várostörténet
  • Madárbemutató
  • Czimre Kutyaiskola bemutatója
  • Horthy Miklós haditengerésztiszt
  • Örökbefogadó nap
  • Állateledel átadása

Tiszafüred

szeptember 30.

  • Mesemondó verseny
  • Föld-víz-tűz-levegő
  • Könyvjelző kiállítás

október 3. Egy az egészség és ezer a ruhája

október 5. 

  • Míves Műhely
  • Huncut mesék

Tiszainoka

október 3. Őszi mese hallgatás és kreativ foglalkozás

Tiszajenő

október 2. Mi kerülhet egy befőttes üvegbe?

október 4. Mindenki lehet nyerő! 

Tiszakürt

október 1.

  • Könyv-turi
  • Őszi kézműves foglalkozás

október 2. Kvíz

október 3. Papírszínház

Tiszapüspöki

szeptember 30. - október 6.

  • Ingyenes beiratkozás
  • Megbocsátás hete
  • Könyvvásár

október 4. Szüreti hagyományok

Tiszasüly

szeptember 30. Mesék a bokorban is megteremnek

október 1.

  • A mi kis akváriumunk
  • Játszunk együtt korhatár nélkül

Tiszavárkony

szeptember 30. Szabadulószoba

október 2. Népmeseolvasó verseny

október 3. Kézműves foglalkozás

október 4. Jó játék a ... 

Tószeg

szeptember 30.

  • Kincsvadászat a könyvtárban
  • Levegőzz!

október 3. Dúdolka tűzön-vízen át

október 5.  Társasozz a könyvtárban

Törökszentmiklós

szeptember 30.- október 6.  

  • Megbocsájtás hete
  • Könyvkiállítás játékos könyvekből

október 2. 

  • Könyvbemutató vendége Rácz Roland, az Irodalmi Rádió szerzője.

Elsősorban olvasmányélményei inspirálták az írásra. A könyvek által teremtett, magával ragadó világok, ahová több száz oldal kalauzolta el. Sok-sok végigizgult kötet után érdekelni kezdte, hogy képes-e saját maga is létrehozni olyan történeteket, melyekkel azonosulni tud az olvasó. Ami felidéz egy emléket, okoz néhány vidám pillanatot vagy épp megdöbbentő hatást vált ki. Kikapcsolódást jelent számára a novellái áttekeredő cselekményszálak összesodrása. Van úgy, hogy maga sem tudja, mi lesz egy történet vége, ezért az írás leköti az első betűtől egészen az utolsóig.

  • Lontai Léna dedikálja könyveit

október 4. Társasjáték délután

október 5. Mesedélelőtt

október 6. Könyves vasárnap

Túrkeve

szeptember 30. - október 6.

  • Ingyenes beiratkozási lehetőség
  • A megbocsátás hete

szeptember 30.

  • Benedek Elek, a "Nagy mesemondó" 
  • "Vár a Bagolyvár"

október 3. Benedek Elek városi mesemondó verseny

október 4. A szép könyv Túrkeve 2024.10.04.

Újszász

szeptember 30. - október 6. Mesélőképek - rajzkiállítás

október 1. Újszászi iránytű

október 3. Mesélj nekem!

október 5. Könyveső

október 6. AZOLO 2024/25

Vezseny

október 2. Könyvtárbemutató foglalkozás

1978

Alattyán

04.11. Irodalmi összeállítással emlékezett meg a költészet napjáról a művelődési ház irodalmi színpada.

Jászberény

04.11.Grafikusművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Ady-lapok címmel a városi könyvtárban. Az emléklapok köréből Stettner Béla és König Róbert fametszetei, Farkas József és Fery Antal portré ex librisei, Vén Zoltán rézkarcai elevenítik fel a legváltozatosabb módon Ady Endre emlékét. Az illusztrációk között különös élményt nyújtanak egy Ady vers több művész által is megfogalmazott képi megjelenítései. A néző például Ágotha Margit és Józsa János a Párizsban járt alz Ősz című, Bangha Ferenc és Józsa János A fekete zongora című versekhez készített illusztrációit hasonlíthatja össze, értelmezheti. A kisgrafikai tárlat kiemelkedő élményeit jelentik még Csohány Kálmán, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Tassy Béla rézkarcai és Reich Károly rajzai.

04.13. A költészet napja alkalmából író-olvasó találkozót rendeztek a jászberényi Aprítógépgyárban, a szakszervezeti kulturbizottság szervezésében. A találkozóra Szentmihályi Szabó Péter költőt hívták meg.

Karcag

04.14. A Déryné Művelődési Központ színháztermében Keres Emil Kossuth-díjas Érdemes-művész vendégszerepelt versekből szerkesztett műsorral.

04.18. A gimnázium tanulóinak és a Déryné Művelődési Központ irodalmi alkotókor tagjainak közreműködésével a költészet napja tiszteletére emlékműsort rendezett a Városi Csokonai Könyvtár.

Rákóczifalva

04.06. A Napfény étteremben a rákóczifalvi művelődési ház irodalmi és zenei klubjának tagjai emlékeztek meg a költészet napjáról.

Szolnok

04.17.  Délelőtt a Komarov teremben gyermekek számára rendeznek Kormos István emlékműsort. A műsorban, amelyet Nagy Gáspár, a Móra Kiadó munkatársa szerkesztett, a Szigligeti Színház művészei és Vitay Ildikó gitáros-énekes működtek közre.

Este pedig a „Szép versek ’77” című Bata Imre irodalomtörténész által szerkesztett műsorban a Szép versek című antológiában megjelent lírai alkotásokból hallgathattak az érdeklődők.

04.19. Iluh István költő találkozott a 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában a Horizont klub tagjaival.

Tiszaföldvár

04.23. A VIT ’78 és a költészet napja jegyében  a községi KISZ-bizottság és a könyvtár közös szervezésében KlSZ-korosztáiyú fiatalok szavalóverseny zajlott a művelődési házban.

Törökszentmiklós

04.10. A művelődési központ „Üj Tükör” klubja költészet napi ünnepségén Fekete Sándor irodalomtörténész „Perben Petőfiért” címmel tartott előadást.

2022

Abádszalók

10.03.Nyílt hét a könyvtárban. Könyv-turi
10.04. Egy kutyabarát könyvtár mindennapjai című rajzpályázat
10.05. Mesejáték az egészséges életmódról
10.06. A múlt ismerete a jövő esélye - fotókiállítás

Alattyán

10.06. Egészséges élet esélyei / mozgás és táplálkozás. Nyugdíjasok felvilágosítása

Besenyszög

10.03. Vár a könyvtár!

10.03. Szépkorúak köszöntése.  Ajándékműsor az Idősek Világnapja alkalmából.

10.04. "Gyerkőcnyúzó" baba-mama klub 

"Szép asszony magáért, rossz kocsit vasáért pártolják.” Benedek Csaba a szolnoki Damjanich Múzeum társadalomnéprajz munkatársának előadása.

10.05. "Az állatok csodálatos élete" rajzkiállítás 
„A könyv a legnagyobb varázslat”. A könyv és az olvasás jótékony hatása és fontossága – Tóth Ádám pszichológus előadása

10.06. Az aradi vértanúk emlékezete. 

10.07. Nálatok laknak-e állatok? Mesés délelőtt a könyvtárban sok zenével. Mindenki bemutathatja kedvenc állatfiguráját vagy kabalaállatát!

Cibakháza

10.03.

  • Hasznos oldalak az interneten a tanuláshoz, szórakozáshoz, ügyintézéshez.
  • Egészségtudatos élet
  • "Ősz hurja zsong..."  Őszi gyümölcsökről online totó
  • Őszi szófelhő.  Melyik őszi verset rejti a szófelhő és ki a szerző?
  • Szüreti bálok. A könyvtár helyismereti gyűjteményében található szüreti bálos fotókból kiállítás
  • Mennyire ismerjük madarainkat? Internetes játék

10.04. Védd az állatokat. Táblajáték. Környezetünkben élő állatok megismerése játékos formában.

10.07. Gyermekeink jövője. Baba-mama klubban beszélgetés a szülőkkel, hasznos weboldalak ajánlása.

Csataszög

10.08. "Interaktív foglalkozás – Hozd magaddal az okostelefonodat is” Játékos feladatok, kvízek megoldása az állatokkal és gyermekek jogaival kapcsolatosan. Kézműves foglalkozás 

Csépa

10.03. Rendhagyó óra a Könyvtárban
10.04. Hímzés kiállítás
10.05. Egészséges életmód a Könyvtárban

10.06. Emlékezzünk az aradi vértanúkra

Cserkeszőlő

10.04.Kuckó-zoo. Ki mit tud az állatok élőhelyéről? Kérdések és válaszok az állatok világnapja alkalmából

10.06. Emlékezzünk... Ünnepi műsor az Aradi Vértanúk emlékére

10.06. Óriásláb fia. Mese az elfogadásról. 
10.08. Az emberi méltósághoz való jog a II. világháborúban. Könyvajánló
 

Fegyvernek

10.04.

  • Nagyon állat! Állatos mesefelolvasás, állatos kvíz és állatos könyvjelzők készítése
  • Beszélgetés a Fegyverneki ÍzŐrző Klub tagjaival

10.05. Képben vagyunk. Fegyverneki amatőr festők és grafikusok kiállítása

Jánoshida

9.30.-10.30. A mese mindenkié.  Időszakos mesekiállítás a Premontrei Rendházban
Leírás A Verseghy Ferenc Könyvtár és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió időszakos mesekiállítása tekinthető meg

10.03.-10.07. V. Meseút. Óvodás és alsótagozatos gyerekek részére könyvtárbemutató foglalkozás a mesék segítségével

Megbocsátás hete

10.05. Mozgó Könyvtáros - Olvassunk a demencia ellen

10.06. Újra Baba-Mama Klub!

10.09. Filmklub - Az élet ízei

Jászágó

10.05. E-ügyintézés a Könyvtárban

10.06. Varázslat. Jelmezes, élőszavas mesélés Hajdú Katalin gyermekkönyíróval

Jászalsószentgyörgy

10.05.

  • Gyógyszermentesen. Idősen is egészségesen. Ötletek, hogy mivel helyettesíthetőek a gyógyszerek.
  • Felelős állattartás. Pötyi a kutya 

Jászapáti

10.04.-10.07. 

  • Állatok világnapja. Gipszfigurák készítése és kifestése
  • A könyvtár világa. A könyvtár és a könyvtári rendszer megismerése. Tudatos könyvhasználat

10.04., 10.06., 10.07. Mentsük meg az esőerdőt! Az esőerdő, az ott élő veszélyeztetett állatok és növények bemutatása, illetve a Passzold vissza, Tesó! esőerdőt megmentő kampány ismertetése.
 
10.07. El Camino - Ahol a csodák tényleg megtörténnek. Író-olvasó találkozó Sándor Anikóval

Jászárokszállás

10.04. 

  • Ingyenes beiratkozás
  • Rajzverseny

10.07. Apró trükkök a konyhában az egészségért - kóstolóval V

10.08. 

  • Állatos kézműveskedés
  • 1-2. osztályosok számára meghirdetett rajzverseny eredményhirdetése

Jászberény

Baglyot is simogathattak a gyerekek az Állatok világnapja alkalmából

Jászdózsa

10.04.

  • Papírszínház
  • A rajz csodálatos világa

10.05.

  • VII.Jászsági Mesemondó Verseny 
  • Mesék az élet körforgásáról. Bajzáth Mária előadása

10.06.

  • A "csengettyűs" A könyvtár épületének ünnepélyes átadása
  • "Madárka, madárka". Népdalverseny

Jászfelsőszentgyörgy

10.06. Varázslat című interaktív előadás. Jelmezes, élőszavas mesélés Hajdú Katalin gyermekkönyvíróval

Jászfényszaru

10.03.

  • Erzsébet királyné - szépség és mítosz
  • Dr. Balla Zoltán előadása
  • Online könyv- és kacatvásár
  • Iskolai olvasási kihívás elindítása
  • Rajzpályázat A magyar népmese napja alkalmából

10.05. Mire jó egy lyukas zacskó? Papírszínházi előadások óvodásoknak

10.07. A mesék világa, meséljünk együtt 

Jászjákóhalma

Karcag

10.03. Juhász Róza irodalmi estje

Karcag TV felvétele

10.04.Játék (kor)határok nélkül - Rummikub 
10.05. Mesélő könyvtár

Kenderes

10.03.

  • Egészségi állapotfelmérés
  • Megtartó erőink
  • Megbocsátás napja
  • Őszi szelfipont a könyvtár előtt

10.04. Író olvasó találkozó és könyvbemutató K. T. Hyland íróval


10.05. Folyóirat ajánló

10.06. "Szorgos és dolgos" - méhész előadás óvodásoknak és általános iskolásoknak Ferenczi Gábor helyi termelő közreműködésével

10.07. Időutazás

Kisújszállás

10.03.

  • Ingyenes beiratkozás
  • Könyvtárunk 70 év tükrében. Az alapítás évfordulója alkalmából 70 év emlékei a facebookon
  • Habent sua fata libelli
  • Mese, mese, mátka... 
  • mindenKIrakó

10.04. Leg-ek köszöntése 
10.06. Emlékezzünk... 

Kunhegyes

10.03. Divat az olvasás. Olvasásnépszerűsítő program 8.osztályos tanulók interaktív részvételével

Kunszentmárton

10.03. 

  • Játékos könyvtárismertető (és használati) óra
  • Könyvturi

10.04. Az állatok esélyei

10.05. Esély az emberi méltósághoz

10.06. 

  • Kunszentmártoni időutazás. Könyvtárunk munkatársai egy kisfilmben mutatják be, hogy mennyit változott városunk. A helyiektől sok fényképet kaptunk ehhez, ezeket digitalizáltuk.
  • Családfakutatás lehetőségei

10.07. A család esélyei a 21. században. A családok egészsége, egészségmegőrzés, különös tekintettel a számítógép- és mobilhasználat káros pszichológiai hatásaira

10.08.

  • Városunk értékei
  • Szeretlek Kunszentmárton. Diákok és családok mérték össze tudásukat a helyismeretu vetélkedőn

10.09. Könyves vasárnap
 

Martfű

10.03. Lapozó Olvasókör
10.04. Segítségnyújtás a kütyük világában 
10.05.Állatok Világnapja 

10.06. Felolvasó este

10.07. 

  • Találkozás Kiss Judit Ágnessel

  • "Bűbájos könyvek" 

Mesterszállás

10.07. Mese, mese, mátka 

Mezőtúr

10.03.

  • Egészségtudatosan
  • Esélyegyenlőség
  • Ingyenes beiratkozás
  • Holden Rose író olvasó találkozó

10.04. 

  • Kattints rá! Netre fel!
  • Az állatok világnapja
  • Föld felett ég alatt
  • Rejtvényfejtő klub

10.05. 

  • A könyvtárfa születésnapja
  • Bábszakkör

10.06. 

  • Höcögtető
  • Innováció és tanulás

10.09. 

  • Könyves vasárnap
  • Mesegála

Nagykörű

10.04. Madárvilág
10.07. A Képes Krónika. Pap Tamás előadása

Pusztamonostor

10.03. Delineata per Laurentium Bedekovich. Válogatás id. Bedekovich Lőrinc térképeiből

Rákóczifalva

10.03.

  • Szelfikihívás
  • Kötelező-kvíz

10.08. Könyvespolcod pszichológus szemmel Jakobovits Kitti pszichológus, biblioterapeuta előadása

Rákócziújfalu

10.03. Újfalusi Hírmondó

10.05. Stresszoldás

10.07. Könyves fotók az őszi természetben
 

Szajol

10.03. "Süssünk, süssünk valamit,azt is megmondom, hogy mit!"
10.07. Író-olvasó találkozó ovisoknak Böde Péter Vándor Meseíróval
10.08. Őszi családi nap a könyvtárban

Szelevény

10.04.Állatok Világnapja

10.07. Mosolyra hangolók együttes gyermekműsora

Szolnok

Tiszafüred

10.03. Mesemondó verseny

10.04. 

  • Készletkiárusítás
  • Márton Sándor bőrműves kiállítása

10.05. Városszéli blues. Répa Jenő könyvbemutatója. A szerző a könyvtár vers-és prózaíró versenyén rendszeresen helyezéseket ért el. A kötetbe válogatott versek és novellák közel 50 év anyaga szerepel. Beszélgetőtárs Ujvári László volt.

10.06. 

  • Tisza-tavi öltögető
  • Társasjáték közösen

10.07. Ne szorongj! Előadás a stresszkezelésről

10.08. Míves Műhely 

Tiszajenő

10.06. A múlt ismerete a jövő esélye. Petőfi műveiből összeállítások. Versek-gondolatok interaktív előadás
10.07. Az állatok esélyei

Tiszakürt

10.04.

  • Esély az információhoz
  • Gyógyító könyvek kiállítása

10.05. Az állatok esélyei


10.06. Tipegő

Tiszaörs

10.05. Mesevetélkedő a könyvtárban

Tiszapüspöki

10.03.

  • Megbocsátás hete
  • Beiratkozási akcíó
  • Használt könyvek vására
  • A Tiszapüspöki táj

10.04.

  • Ismerkedés a könyvtárral
  • Játékdélután a könyvtárban

10.05. Tiszapüspöki múltja és jelene
10.06. Helytörténet, helyismeret
10.07. Egészségnap

Tiszaroff

Hozd vissza most késedelmi díj nélkül!

Tiszasüly

10.03. Egészsége élet!
10.04.

  • Gyere és segíts! A lakókat is bevonták a könyvtárszépítésbe
  • Papírszínház

10.05. 

  • "Állati " kézműveskedés
  • Szeretem a könyvtáramat! 

10.06. 

  • Elköltöztünk , szolgáltatásaink a régiek
  • Emlékezés napja! Tisztelet az elődöknek

10.07. 

  • Egyszer volt, hol nem volt
  • Könyvtár Mozi

Tiszaszentimre

Megbocsátás hete

Tiszavárkony

10.03. Digitális adatbázisok
10.04. "Állati jó!"
10.05. Helytörténet, helyismeret

10.06. A gyerekek és a fiatalok esélyei, jogai
10.07. Esély az egészséges élethez
 

Tószeg

10.03. Kincsvadászat a könyvtárban
10.04. Mesedélelőtt: A gyerekek meghallgatták Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás c. papírszínházas meséjét, beszélgettünk az Állatok Világnapjáról, kutyusokról, majd a foglalkozást kis kézműveskedéssel zárult.

10.06. Dúdolka
10.08. Kreatív könyvtári délelőtt: a könyvszobrászat

Törökszentmiklós

 

Túrkeve

10.03. Ingyenes beiratkozási akció a könyvtárban; Ingyenes internethasználat a Városi Könyvtárban

10.05. Városi mesemondó verseny
10.06. A népi triász gólyái. Rendhagyó irodalomóra
 

Újszász

10.03. Csodálatos állatvilág. Író-olvasó találkozó Telegdi Ágnes íróval

10.04. Mesemondóverseny

10.05., 10.07. Kedvenc népmesém. Rajzverseny

10.07. AZOLO 2022/2023. Az Olvasás órája program újabb évadának meghirdetése

10.08. Díjkiosztás

2021

Együtt. Működik

2021. október 4-10.

Abádszalók

10.04. Nyílt hét a könyvtárban
10.04. Egy életmentő maszk kalandjai
10.04. Könyv-turi
10.06. Látogass KönyvtART!
10.07. Felnőtt jóga
10.09. Babajóga

Alattyán

10.06. Kölykök a könyvtárban

Besenyszög

Cibakháza

10.04. Emlékezés Dékány Kálmán íróra 10.04. Hogyan készül a cipő?
10.04. Cibakháza története képekben
10.06. A Holt -Tisza növényvilága
10.07. Holt-Tisza állatvilága

Fegyvernek

10.05. Lelovich György emlékkiállítás

Jászágó

10.04., 10.07. Kitalálod?
10.06. Író- olvasó találkozó Sás Károllyal
10.07. Kerekítő foglalkozás

Jászalsószentgyörgy

10.05 "Bogárvadászat" foglalkozás óvodásoknak

10.06. A 4. osztályos tanulók látogattak el a könyvtárba.

Jászapáti

10.06. Az ONCSA áldásos tevékenysége a Jászságban című könyv bemutatója

Jászárokszállás

Jászberény

10.04. Nálatok laknak-e állatok? Adományok átadása a Kutyákkal az Életért Alapítvány részére Jászberényi Városi Könyvtár
10.05. Tipegő történetek
10.05. Életmesék
10.06. Múltunk lapjai
10.06. A jászok és a szabadságharc
10.07. Azt olvasok, amit akarok
10.07. Ady, de másképp
10.08. Könyvtártól a katedráig
10.09. Harmóniában a természettel
10.10. Karanténkönyvtár

Jászdózsa

10.04. Halak a lakásban
10.04. "A legnagyobb magyar"
10.05. VI.Jászsági Mesemondó Verseny
10.05. Bara Margit tekintete
10.06. " Leszel a padtársam"
10.06. Erre gyere, ne menj arra
10.07. Szépség kívül belül
10.07. Lélek a kozmetikumokkal és nélkülük
10.08. Online illem
10.09. Kalandozások a fantázia világába és asztali szerepjáték

Jászfelsőszentgyörgy

10.06. Író-olvasó találkozó Sás Károllyal

Jászfényszaru

10.04. Te hogy gondolod?
10.04. IV. iskolai olvasási kihívás
10.06. A magyar népmese napja - papírszínházas foglalkozás
10.08. Felolvasóest

Jászjákóhalma

10.05. Ismerkedés a Könyvtárral Jászjákóhalma 2021.10.08.
10.05. Megbocsátás hete
10.06. Író-olvasó találkozó. Vadadi Adrienn gyermekkönyv bemutatója 10.06. Településünk Anno
10.07. Könyv Börze és vásár
10.09. Egyensúlyban a természettel

Jászkisér

10.04., 10.07. Ingyenes beiratkozás!
10.04., 10.07. Benedek Elekre emlékezünk
10.05., 10.08. Vendégünk egy kávéra! Könyvvásár

Jásztelek

10.04. Vallásos tárgyaink a múltból
10.07. Karantén versek

Karcag

Kenderes

10.04. Miben segíthetünk? Könyvtárak a járványhelyzetben
10.05. A bogaras bogarak
10.06. Tibeti hangterápia
10.06. Könyvtár=tudástár
10.07. Jógázz velünk!
10.07. Gyere el a könyvtárba!
10.08. Író olvasó találkozó és könyvbemutató

Kisújszállás

10.08. A Galéria Könyvtárban került sor dr. Vágvölgyi Istvánné művész-tanár Ecsetnyomok üzenete című festmény-kiállításának megnyitójára, az Országos Könyvtári Napok programsorozatának zárásaként. A rendezvényt Keller András, Zeneiskolánk ifjú gitártanára nyitotta meg egy romantikus darabbal, majd dr. Ducza Lajos beszélt a művész munkásságáról és a képekről.

Kuncsorba

10.09. Mozi szakkör indítása

Kunmadaras

10.05. Állj meg néhány percre... gyere be egy teára, kávéra... beszélgessünk
10.08. Könyvtár bemutatása gyermekcsoportnak

Kunszentmárton

10.04.Könyvbörze
10.05. Helyismereti tevékenység formái könyvtárunkban
10.07. A mélységektől a magasságokig
10.10. Könyves vasárnap

Martfű

10.04. író-olvasó találkozó Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával
10.05. A kortárs magyar líra
10.07. Az internet lehetőségei
10.08. Irodalmi csemegézés
10.10. Könyves vasárnap

Mesterszállás

Mesélj még nekem!
10.07. Társas délután

Mezőtúr

10.04. Az ember és a természet
10.04. Mentális egészségünkért
10.04. Szeresd az állatokat!
10.04. Segítségnyújtás oltási regisztrációban
10.05. "Boldogságcseppek"
10.06. Ültess fát, olvass alatta!
10.07. Titokdoboz
10.04.-10.09. Megbocsátás hete
10.10. Ügyeskedjünk!
10.10. Könyves vasárnap
10.10. Mesegála

Nagykörű

10.06. Emlékezzünk

Rákóczifalva

10.04.Varázslat
10.06. Legyünk újra együtt!
10.08. Az idők mélyén
10.09. Az őszi természet

Szajol

10.05.-10.08. Zsákban a macska!

10.05. Könyvtári barangoló

10.07. Egészségünk védelméért

10.08. Író-olvasó találkozó Böde Péter Vándor Meseíróval

10.09. Könyves Szombat

Szelevény

10.04. Ingyenes börze ajándék- és selejtezett könyvekből egész héten
10.06. Emlékezés napja
10.07. Mi és a világ

Szolnok

Tiszafüred

10.04.Kiállítás

10.04. Amnesztia hét. Készletkiárusítás

10.04. Népmese Napja

10.05. Tini-tanya

10.06. Könyvbemutató
10.07. Tisza-tavi öltögető

10.07. Ingyenes beiratkozás

10.08. Könyvbemutató
10.09. Míves műhely

10.10. Könyves Vasárnap
10.10. Itt-Hol vagyok?

Tiszakürt

10.04. Az ODR használata

Tiszakürti Művelődési Ház és Könyvtár felvétele

 10.05. Hogyan éljük túl a Covidot? Dr. Gőgh Edit homeopátiás előadása
10.06. Könyvtárak régen és ma
10.07. Őszi képek

Tiszasüly

10.05. Így társasozunk mi !

10.05. Meseláda

10.07. Minden út a könyvtárba vezet

10.08. Őszi szöszmötölés

Tiszatenyő

10.07. "A tanyán"
10.08. "Az őszi falevelek meséje"
10.10. "Előadások az olvasásról" 

Tiszavárkony

10.04. Ezt olvastam a járványhelyzet idején
10.05.Szívvel-szóval-lélekkel
10.06. Helytörténet, helyismeret
10.07. Társakkal a könyvtárban
10.08. A könyvtárak tudásátadó szerepe

Törökszentmiklós

10.04. Bogarak
10.04. Retro kiállítás
10.04. Könyvvásár
10.05. Félárú beiratkozás
10.05. Meseszálak
10.05., 10.07., 10.08.& kis kondás
10.06. Baba-Mama Klub
10.06. Ipolyi Könyvbarát Kör nyitott foglalkozása
10.10. Rendkívüli nyitvatartás
10.10. Megbocsátás napja
10.10. Családi játszóház

 

Túrkeve

10.04. Ingyenes beiratkozási lehetőség és internethasználat
10.04. Csillaghúr és barátai
10.04.-10.09. A Megbocsátás hete
10.05. A nép triász gólyái
10.05. Városi mesemondó verseny
10.07. Pepe manó bábszínháza
10.07. Kacor király
10.07. Csehov szemüvegén keresztül
10.08. Bohóc Játék

Újszász

10.04.Mesélő képek
10.05. Mesélj nekem!
10.06. Az alma
10.07. Meglepetés a kis mesemondóknak
10.08. Az Olvasás Órája
10.10. 2021. A Széchenyi-család éve

Zagyvarékas

10.06. Emlékezzünk együtt

1997

 Őszi könyvtári napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

1997. október

10.03.

Klubkönyvtár (Kuncsorba): Észköszörű kicsiknek és nagyoknak

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Őszi könyvtári napok megnyitása. Fórum Az értelmiség alkonya címmel György Péter esztéta és Mezei Balázs filozófus közreműködésével

10.06.

Hild Könyvtár (Szolnok): Könyvtárhasználati foglalkozás

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyílt nap

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Emlékezzünk az aradi 13-ra! Könyvkiállítás

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendégeink a norvég könyvtárosok Oslóból

10.07.

ÁMK Könyvtára (Alattyán), Klubkönyvtár (Tiszabő): Író-olvasó találkozó Nógrádi Gábor íróval

Községi Könyvtár (Besenyszög): Mesedélelőtt óvodásoknak

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Író-olvasó találkozó Nemere István íróval

Községi Könyvtár (Kengyel), Klubkönyvtár (Tiszatenyő): Író-olvasó találkozó Marék Veronika gyermekkönyv íróval

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Bemutatkozott a karcagi Barbaricum Könyvműhely. Közreműködött Körmendi Lajos és Rideg istván

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Őszi képek című rajzverseny óvodásoknak

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Így látom Csukás István mesevilágát című illusztrációs rajzpályázat

Városi Könyvtár (Martfű): Internet Klub

10.08.

Hild Könyvtár (Szolnok): Internet bemutató

Községi Könyvtár (Besenyszög): Ismeretszerzés a tankönyveken kívül címmel felsős tanulók vetélkedője

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Játékos vetélkedő napközis gyerekekkel

Nagyközségi Könyvtár (Fegyvernek): Fajtánk bölcsője a Tisza-völgy címmel Tóth Albert tartott előadást

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Mesélnek az évszakok címmel óvodások versmondó versenye

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvárusítás helyi kiadványokból

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó Kubassek Jánossal

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Októberben születtek. Híres emberek a művészetben és a tudományban című kiállítás

Verseghy Könvytár (Szolnok): Író-olvasó találkozó a Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin íróházaspárral.

10.09.

Klubkönyvtár (Rákócziújfalu): Ki tud többet II. Rákóczi Ferencről? vetélkedő

Községi Könyvtár (Besenyszög): Könyvtárhasználati foglalkozés

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Mesék világa gyermekfoglalkozás

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Elsőosztáylos gyerekek a könyvtárban

Városi Könyvtár (Jászberény): Mesevilág címmel Boldizsár Ildikó mesekutató tartott előadást

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Internet-bemutató

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ezen a napon legyen a vendégünk! MÉZ együttes műsora

10.10.

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyugdíjasok a könyvtárban

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Játákos irodalmi vetélkedő 3-4. osztályos tanulókkal

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Olvastad már? Kedvcsináló gyerekeknek

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Művészet a könyvtárban. Lengyel pantomim csoport előadása

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diéta-ankét a folyóirat szerkesztőivel

10.11.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A martfűi Városi Könyvtár munkatársainak vendégül látása

10.13.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag), Városi Könyvtár (Kunhegyes): A debreceni Kuckó Művésztanya irodalmi műsora

10.14.

Városi Könyvtár (Martfű): A XIX. század magyar költészete B. Horváth István és Márai Enikő előadásában

10.15.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Nyugdíjasok a könyvtárban

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Őszi hangulatok az irodalomban, a zenében, a képzőművészetben

10.16.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Helyi tantervek

10.17.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Csizmás kandúr mesejáték

Községi Könyvtár (Tószeg): Marcipán és társai címmel B. Horváth István zenés estje, valamint Dob és tánc címmel Márai Enikő adott elő válogatást kortárs magyar költők verseiből

10.20.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Vers- és prózamondó verseny Ady Endre születésének 120., Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulója alkalmából

10.22.

Községi Könyvtár (Tószeg): Szavalóverseny

10.27.

Nagyközségi Könvytár (Kenderes): Szavalóverseny

 

 

1993

 Január

14. Tiszaföldvár: Játékos anyanyelvi vetélkedő.

15. Jászárokszállás: Urvölgyi Andrásné, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult.

15. Törökszentmiklós: Vetélkedő döntő felsőtagozatos tanulóknak. Téma: Amerika felfedezésének 500. évfordulója.

19. Törökszentmiklós: Előadássorozat kezdődött, melynek témája: Biblia a helyes életmódról.

20 Jánoshida: Dr.Tóth Edit pszihológus előadása.

22. Karcag: A Magyar Kultúra Napja tiszíeletére helyi irók, költők és műveik bemutatása.

23. Kisújszállás: A Magyar Kultúra Napja alkalmából találkozó Füzesi Zsuzsa grafikussal.

23. Mezőhék: Játékos irodalmi vetélkedő általános iskolásoknak.

24. Abádszalók: A Magyar Kultúra Napja alkalmából mesemondó versenyt rendezett a könyvtár a helybeli és a megyében élő gyermekek számára.

25. Tiszaörs: Rendhagyó irodalmi óra a könyvtárban. A foglalkozás témája: Fekete István élete és művei.

30. Tiszafüred: A "Zöld gyógyítás Alapítvány" ismeretterjesztő előadást rendezett a könyvtárban.

Február

3. Zagyvarékas: A KDMP helyi szervezetének anyagi támogatásával vetélkedőt rendeztek Móricz Zsigmondról.

5. Mezőtúr: A könyvtár vendége volt Lengyel László politológus.

5. Tiszafüred: Dr. Hankóczi Gyula gimnáziumi tanár 37 kötet könyvet adományozott a Városi Könyvtárnak, 2.320.-Ft értékben.

24. Jászárokszállás: A Városi Önkormányzati Testület Ádám Gábornét nevezte ki a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szólt.

24. Karcag: „Legkedvesebb süteményem" - nyugdíjasok süteménysütő versenye.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Vetélkedő Petőfi Sándor születésének 170. évfordulója alkalmából, általános iskolások részvételével.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Töprengő című vetélkedő díjkiosztó ünnepsége

26. Karcag; "A méhészet aktuális problémái" címmel Ruff János szakíró tartott előadást.

Március

5. Kunhegyes: Március 15-e tiszteletére rendezett szavalóverseny lebonyolításában,értékelésében vettek részt a könyvtár dolgozói.

9. Fegyvernek: Iró-olvasó találkozó Jóka Annával.

11. Kisújszállás: Arany Jánosról szóló irodalmi estét tartottak Bánffy György színművész közreműködésével.

15. Öcsöd: Ünnepi megemlékezés március 15-ről.

15. Újszász: Községi szavalóverseny minden korosztály számára.

17. Tiszaörs: Origami foglalkozás gyermekolvasókkal.

19. Jászapáti: A Vakok és Csökkentlátók Megyei Szervezete közreműködésével irodalmi műsor.

19. Tomajmonostora: Vidám, játékos vetélkedő általános iskolások részvételével. A jutalomnak szánt többszáz palacsintát és fánkot a fiatalok készítették.

21. Karcag: Sárossy László földművelésügyi államtitkár előadása a mezőgazdaság aktuális problémáiról.

25. Szolnoki Városi Könyvtár: Dr. Szalay Márta nőgyógyász szakorvos tartott előadást kamasz olvasók számára.

29. Karcag: A Jászkunság című irodalmi folyóirat estje.

29. Megyei Könyvtár: Vendég volt Nagybányáról Fazekas Magdolna könyvtáros, aki március 29-től április 2-ig ismerkedett a szakmával.

29. Megyei Könyvtár: Fórum: - Haladunk vagy maradunk.

29. Megyei Könyvtár: Beszélgetés az alternativ színházról Rigó Józseffel, a Híd Szinpad vezetőjével.

29. Megyei Könyvtár: Beckett: Lépések, a Híd Szinpad előadása.

29-04.02. Könyvtári Kultúrálís Napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

27-29. Tiszafüreden: Óriási károkkal járt a tavaszi hóolvadás. A könyvtár olvasóterme „elázott".

30. Megyei Könyvtár: Először az országban! „ A business az biznisz"

31. Jászárokszállás. Az MSZP országos vers- és prózamondó versenyének területi fordulója a könyvtárban.

31. Kisújszállás: Költészet napi versmondó verseny általános iskolásoknak.

31. Megyei Könyvrár: Rendhagyó irodalmi óra az MTV "Lyukasóra" c. műsorának részvételével.

31. Megyei Könyvtár: Rendhagyó történelemóra a Szemtanú c. folyóirat irányításával, Bíró Ferencné vezetésével a Varga Katalin Gimnázium diákjai számára.

31. Megyei Könyvtár: Ankét a Szemtanú c. folyóirat szerkesztőivel tönénelemtanároknak és érdeklődőknek.

31. Tiszaföldvár: Rajzpályázatot hirdettek „Tiszaföldvár város" címmel általános iskolásoknak.

Április

1. Jászberény: „A Jászság őstörténete" címmel Kertész Róbert régész előadása.

1. Megyei Könyvtár: - Betekintés a Megyei Könyvtár életébe. Nyitott nap.

1. Megyei Könyvtár: Az Új Néplap hasábjain megjelent vetélkedő eredményhídetése.

1. Megyei Könyvtár: A kéttannyelvű Varga Katalin Gimnázium diákjainak angol estje /angol nyelven/.

1-5. Szolnoki Városi Könyvtár: Könyvtáros hét. Program: Módszervásár gyermekkönyvtárosok részére. Vendég: Marék Veronika író. Kun János előadóművész irodalmi órája 7-8. osztályos tanulóknak. Koszpek József tojáspatkoló népművész bemutatója. Dudás Zoltán zenés, irodalmi műsora gyermekeknek.

2. Fegyvernek: A Megyei Könyvtári Kulturális Napok keretében könyvárusítás, gyermekeknek ajándékosztás, "nyilt napok" a könyvtárban.

2. Fegyverek: A község helytörténeti (tárgyi) gyűjteményének ünnepélyes átadása.

2. Megyei Könyvtár: Sajtótájékoztató a Megyei Könytári Kulturális Napok célkitüzéséről, eseményeiről, eredményeiről.

7. Tószeg: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

7-20. Kengyel: A könyvtár helyiségeit az óvoda foglalta el, így ismét 50m2-en kellett az állományt elhelyezni.

9. Öcsöd: Költészetnapi ünnepség.

10. Kuncsorba: Szellemi és ügyességi vetélkedő a könyvtárban fiatalok részére.

11. Alattyán: Vers és prózamondó verseny általános iskolások számára.

11. Törökszentmiklós: Arany János verseiből saavalóverseny
általános iskolásoknak.

13. Csépa: A könyvtár átköltözött a Művelődési Ház volt mozi helyiségébe. Alapterülete 72 m2, korszerű, világos, központi fűtéssel.

14. Mezőtúr: „Életem nyitott könyve" címmel előadóestet tartott Kádár Edit és Kádár István. Mindketten a Túri Teátrum tagjai.

15. Szolnoki Városi Könyvtár: Költészetnapi versmondó verseny Weöres Sándor verseiből óvodásaknak.

16. Kunszentmárton: Városi szavalóverseny.

17. Tiszafüred: A Kazinczy nyelvművelő verseny városi és városkörnyéki döntője.

18. Abádszalók: Kun János rendhagyó irodalmi órája "A XIX. sz. költői" címmel, 7. osztályosoknak.

18. Martfű: Az olvasókör tagjai a kecskeméti színházba látogattak, ahol a Csodálatos vagy Júlia c. darabot nézték meg.

19. Jászárokszállás: Az országos Kazinczy-verseny területi fordulója, 38 versenyzővel.

19. Jászberény: A Kazinczy-verseny területi fordulója.

19. Karcag: A Kazinczy-verseny városi döntője.

19. Kunhegyes: A Kazinczy-verseny előkészítése, lebonyolítása.

19. Kunszetmárton: A Kazinczy-verseny körzeti fordulója.

19. Martfű: A Kazincay-verseny területi döntője.

19. Megyei Könyvtár: A Kazinczy-verseny városi fordulójának megrendezése.

19. Zagyvarékas: Szavalóverseny az általános iskola tanulóinak részvételével.

22. Jászberény: A „Föld Napja" alkalmából Buschmann Ferenc, a Jász Múzeum munkatársa tartott emlékezetes előadást.

22. Szolnoki Városi Könyvtár: Regényíró pályázat keretében Rideg Sándor: Indul a bakterház c. művének folytatását írták meg a gyermekek, saját elképzeléseik szerint.

23. Mezőhék: Mesemondó verseny általános iskolások reszvételével.

24. Tiszaörs: Szavalóverseny általános iskolások számára.

30. Jászberény. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium irodalmi színpada a vak és gyengénlátó költők "Óda a fényhez" c. antológiáját mutatta be.

Május

2.   Karcag: „Csak egy Földünk van" címmel környezetvédelmi vetélkedő gyermekeknek.

6. Szolnok, Megyei Könyvtár: A Verseghy nyelvművelő verseny területi fordulója.

7. Jászberény: A Verseghy nyelvművel verseny területi döntője.

13. Szolnoki Városi Könyvtár Reutlingenből - Szolnok testvérvárosából - delegáció látogatott a könyvtárba. Gyönyörű, német nvelvű mesekönyveket, regényeket hoztak ajándékba.

14. Tiszafüred: Ismeretlen tettesek betörtek a könyvtárba és elvitték a könyvtár csaknem teljes elektrotechnikai felszerelését és a video lejátszót.

24. Jászberény, Jászjákóhalma: Az ünnepi könyvhét vendége volt Fenyvesi Félix Lajos költő.

25. Karcag: „Északi madárhegyek tájékán" címmel Dr. Zsigray György kutató környezetvédelmi előadást tartott a gyermekolvasoknak.

25. Abádszalók: Kun János rendhagyó irodalmi órája "Arcomról minden csillagot" címmel.

25. Kisújszállás: Rajzóra a könyvtárban Varga Tamás ilusztrátorral, alsótagozatos gyermekeknek.

25. Martfű: „Szent a költő lantja" címmel szavalóversenyt rendeztek.

26. Jászberény: Irodalmi estet tartott Kányádi Sándor műveiből Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze.

27. Zagyvarékas: Valamennyi alsótagozatos tanulót és nagy csoportos óvodást vendégül látta a könyvtár Ivancsics Ilona gyermekműsorán.

30. Mezőtúr: Városi Gyermeknap.

Június

1. Tiszafüred: A Városi Önkormányzati Testület Gaál Sándort nevezte ki a könyvtár igazgatójává.

3. Csépa: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Kenderes: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Mezőtúr: A megyei ünnepi könyvhetet megnyitota Grendel Lajos. Az ezt követő Márai Sándor emlékműsor előadóművésze Márai Emőke volt.

3. Szolnoki Városi Könyvtár: Az ünnepi könyvhét városi megnyitója. Ünnepi beszédet mondott a város polgármestere, Várhegyi Attila. Íróvendég: Molnár H. Lajos.

4. Szolnoki Városi Könyvtár: Gyárfás Endre írő-költő találkozott gyermekolvasókkal.

4. Törökszentmiklós: "Csöndes kiáltás a vesztesekért" címmel Meister Éva tartott irodalmi műsort az ünnepi könyvhét tiszteletére.

5. Jászapáti: Az évtizedek óta működő nyugdíjasklub 50.000.- Ft támogatást kapott az önkormányzattól. Az idősek kultúrális programokra költötték az összeget.

7. Kisújszállás: Az ünnepi könyvhét alkalmából Körmendi Lajos író és Szenti Ernő költő-grafikussal találkoztak az olvasók.

7. Martfű: Az ünnepi könyvhét alkalmából Békés Pál íróval találkoztak a gyermekolvasók.

8. Abádszalók: Író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal, aki a Nap titkairól, fantasztikumokról, rejtélyekről beszélt.

8. Megyei Könyvtár: Békés Pál íróval találkoztak a szolnoki olvasók.

8. Mezótúr: Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

8. Tiszapüspöki: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

8. Tomajmonostora: Az ünnepi könyvhér alkalmából író-olvasó találkozó volt. íróvendég: Padisák Mihály.

9. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal,7-8. osztályos tanulók részvételével.

9. Szolnok, Megyei Könyvtár: Író-olvasó találkozó Cs. Gyímesi Évával. A beszélgetést Molnár H. Lajos vezette.

9. Öcsöd: A népszerű íróval, Padisák Mihállyal találkoztak a gyermekolvasók.

11. Fegyvernek: „Mesél az erdő" címmel Kovács Mari környezetvédelmi órája, kicsiknek.

11. Szolnok, Városi Könyvtár: A könytár fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a kollektíva.

14-jul.8. Kunhegyes: Olvasótábor. Eseményei: Kirándulás jún. 29-én és júl. 2-án. Részvétel a HUNGARY KUN CUP nyitóünnepségen. Ókori jelmezes felvonulás. Dudás Zoltán „Meseváros" című zenés, irodalmi műsora. Író-olvasó találkozó Czine Mihállyal.

14-15. Tiszafüred: Az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Városi Könyvtárban rendezte meg a könyvtárosok helyismereti konferenciáját.

16. Kuncsorba: Ügyességi és kulturális vetélkedő gyermekeknek.

20-27. Szolnok, Megyei Könyvtár: Anyanyelvi tábor. A tábor keretében zajlott jún. 25-én és 26-án a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője.

Július

5-16. Törökszentmiklós: Intenzív angol nyelvtanfolyam középiskolás tanulóknak.

7. Vezseny: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

10. Kuncsorba: Kirándulás Kecskémétre a Nemzetközi Gyermektalálkozóra.

15. Jászberény: Nemes András, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult.

22. Kisújszállás: Honismereti vetélkedő a napközis tábor lakói számára.

Augusztus

1. Jászberény: A Városi Önkormányzati Testület Janó Jánost kinevezte a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szól.

1. Szolnok, Megyei Könyvtár: Ecseki Jánosné igazgatóhelyettes nyudijba vonult.

1. Tiszaszentimre: Molnár Anikó kinevezett dolgozóként vette át a könyvtár vezetését.

3. Tiszaföldvár: Romániai magyar gyermekek látogatása a könyvtárban.

5. Kenderes: Előadás és gyógytermék-bemutatö a Szoptatási Világhét alkalmából.

7-14. Megyei Könyvtár: Olvasótábor a Verseghy nyelvművelő versenyenen résztvevő gyermekek számára.

9. Kunhegyes: Régi munkatárs távozott a könyvtárból: Somogyi Irén.

9-19. Törökszentmiklós: Olvasótábor alsótagozatos gyermekeknek.

16. Megyei Könyvtár: Szülői Hatékonyság Fejlesztése (P.E.T) elnevezésű tréning kezdődött 12 könyvtáros részvételével. Dr. Thomas Gordon könyve alapján.

17. Tiszaföldvár: Csángó fiatalok látogatása a könyvtárban.

18-22. Karcag: A Nagykunsági Kulturális Napok keretében hirdetett pályázatok értékelése, elbírálása. Karcag: Bodnár György irodalomkritikus és Gombos Imre író találkoztak irodalomkedvelőkkel.

Szeptember

1. Jászalsószetgyörgy: Megkezdődött a videó kazetták kölcsönzése.

1. Törökszentmiklós: "77 magyar népmese" klub alakult gyermekolvasóknak.

23. Abádszalók: 3 db Merabona könyvállványt vásároltak a könyvtár helyismereti állományának elhelyezésére.

28. Jászberény: A nyári szünidei rajzpályázatra 35 mű érkezett. A rajztanárok által zsűrizett rajzok alkotói könyvjutalomban részesültek.

Október

1. Megyei Könyvtár: TextLib-tanfolyam a hálózatban dolgozó könyvtárosoknak.

6 Tiszaörs: A Kincskereső Irodalmi Klub megalakulása.

9. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Eseménynaptár 1992. évi kézirata. Takáts Béla szerkesztésében.

10. Martfű: Kirándulást szerveztek a gyermekolvasóknak Szegedre és Szeged-Ópusztaszerre.

16. Karcag: „A biblia katolikus szemmel" - Galsi János plébános előadása gyermekeknek.

19. Nagyiván: A Szerencsejáték Alapból a könyvtár 20.000 Ft ot nyert, amelyet könyvvásárlásra fordítottak.

21. Szolnoki Városi Könyvtár: A Grimm mesékhez kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetése. 230 művet értékeltek.

21. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Rajzpályázat eredményhirdetése

25. Megyei Könyvtár: Szakmai továbbképzés községi könyvtárosok számára.

November

Jászberény: A hangtár és az eszköztár egy helyre kerülésével új egység létesült. A videó-, hang-, dia-, grafikai és eszköztár.

4. Alattyán: Irodalmi vetélkedő a Vöröskereszt támogatásával.

4. Martfű: Az irodalmi pódium műsor vendége volt Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze, aki Kányádi Sándor verseiból adott elő.

5. Karcag: „A Biblia református szemmel" - id. Nagy Kálmán esperes előadása gyermekeknek.

6. Karcag: „A Szahara szivében, a Nílus völgyében" címmel dr. Kubissek János előadása.

12-13. Megyei Könyvtár: Verseghy Ferenc tudományos emlékülés. Társrendezők: a Magyar Irodalom Történeti Társaság megyei tagozata, a megyei TIT, a Verseghy Gimnázium, a Városi Könyvtár, a Pedagógiai Intézet, a Levéltár és a Damjanich
Múzeum.

13. Kenderes: A debreceni Nyugdijas Postásklub látogatása a könyvtárban.

14. Jászapáti: A zenei részleg CD lejátszóval gyarapott.

18. Megyei Könyvtár: Nagysikerű koncertet tartott a M.É.Z. együttes a zenei részlegben.

19. Kisújszállás: Az egészségvédelmi Hónap keretében rendezett rajzpályázat eredményhirdetése. Találkozó dr. Szöllősi Zsolt fogorvossal.

20. Jászárokszállás: 6 fordulós verélkedőt indított a könyvtár a Jászvidék címú helyi lapban. "Újra kalandozunk az ismeretlen birodalomban" címmel.

20. Jánoshida: A pályázaton nyert 95.000 Ft-ból 2 hangfalat, 1 erősítőt és 1 keverőgépet vásárolt a könyvtár.

22. Fegyvernek: író - olvasó találkozó Moldova Györggyel.

22. Megyei Könyvtár: Egésznapos közalkalmazotti és szakszervezeti napot tartott a könyvtár kollektívája.

22. Mezőtúr: Író - olvasó találkozó Konrád Györggyel.

24. Szolnok Városi Könyvtár: Kormos István születésének 70. évfordulója alkalmából versíró pályázatot hírdettek.

25. Szolnoki Városi Könyvtár: Molnár Ferenc író születésének 115. évfordulója alkalmából vetélkedőt rendeztek általános iskolásoknak.

25. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Évfordulók című kiadvány 1993. évi kézirata.

26. Karcag: "A Biblia földién jártam" címmel Dr. Örsi Julianna tartott előadást a gyermekolvasóknak.

29. Megyei Könyvtár: A Gárdonyi-vetélkedő döntője.

30. Martfű: Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

Zagyvarékas: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ vizsgálta az állománygyarapítás szakszerűségét.

1. Cibakháza: Huszár Györgyné,a nagyközségi könyvtár vezetője nyugdíjba vonult.

1. Kengyel: Munkácsiné Szabó Katalin, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa 4. osztályosoknak tartott foglalkozást "Népköltészet" címmel.

3. Kenderes: "Meseországban jártunk" címmel Almási Gizella, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa vetélkedőt rendezett a 3.és 4. oszlályosok számára.

3. Kunhegyes: Dr. Bodó László történésszel rendeztek író-olvasó találkozót. Téma: „Toldi Miklós-legenda és valóság" című monográfiájának megvitatása.

7. Abádszalók, Cibakháza: B. Horváth István előadóművész "Zöldvári ének" című összeállításában megzenésített verseket adott elő 6. és 7. osztályosoknak.

7. Kenderes: "Nyelvi játékok" címmel Almási Gizella tartott foglalkozást az 5. és 6. osztályosoknak.

8. Kenderes: „Magyar tájak népviselete, népzenéje" címmel Munkácsiné Szabó Katalin tartot gyermekfoglalkozást.

15. Kunmadaras: Játékos gyermekfoglalkozás. Vezette: Munkácsiné Szabó Katalin Téma: János Vitéz.

15. Szolnoki Városi Könyvtár: Békés Pál író találkozott a gyermekolvasókkal.

16. Kisújszállás: Karcagi Nagy Zoltán fenyőünnepi zenés műsora első osztályos gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Jaczkó György lelkész a karácsony eredetéről tartott előadást gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Dudás Zoltán zenés karácsonyi műsora.

17. Karcag: „A téli madáretetés tudnivalói" címmel gyakorlati tanácsok gyermekeknek. Előadó: Dr. Zsigray György.

17. Kuncsorba: Dudás Zoltán "Meseváros" című zenés műsora gyermekolvasóknak.

20. Mezőtúr: Olvasók karácsonya.

25. Jászárokszállás: Hosszú betegség után. 47 éves korában meghalt Forintos Béláné Demény Katalin gyermekkönyvtáros.

Az év során: Jászberény: 100.000 Ft-ot nyert összességében a könyvtár 4
pályázaton. A pénzt elsősorban a helyismereti anyag gyűjtésére és a hangtár fejlesztésére fordították.

Törökszentmiklós: Nyelvtanfolyamok (február-május: angol nyelv, gyermekeknek és ugyanekkor külön felnőtteknek).

A bejegyzés elkészítésében közreműködött Miriszlai Márk az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.

1988

 összeállította Lengyelné Molnár Klára

Január

2. Jászalsószentgyörgy: megkezdték a helyismereti ínyag gyűjtését cikk-kivágatokból
3. Mezőtúr: Nagy Sándorné városi könyvtárigazgató kinevezése
5. Kenderes: japán vendéget fconyvt áriát ugatása

Február

11. Kunszentmárton: a mezőgazdasági könyvhónap ünnepi megnyitója

11. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Kisállatok a lakásban címmel dr. Veszely Andrásné állatorvos tartott előadást gyerekeknek a TIT szervezésében

17. Túrkeve: író-olvasó találkozó Dr. Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészet és Szőlészet folyóirat rovatvezetőjével
20. Jánoshida: a Közművelődési Alapból épületbővítés, átalakítás, új berendezés

Március

16. Jászladány: Major Judit nagyközségi könyvtárvezető kinevezése
17. Megyei Könyvtár: intézményi ifjúsági parlament
21. Tószeg: a Szolnok Városi Könyvtárhoz tartozó négy község munkaértekezlete
23. Zagyvarékas: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal

Április

7. Kenderes, Tiszafüred: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársainak látogatása
7. Kisújszállás: író-olvasó találkozó a "Kisújszállás város története" c. monográfia szerzőivel
8. Tiszafüred: az új könyvtárépület átadása
11. Megyei Könyvtár, Jászberény: találkozó Kerekes Emil színművésszel
13. Mezőtúr: városi könyvtárigazgatók értekezlete
13 Tiszafüred: mezőtúri könyvtárosok látogatása
15. Abádszalók: szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából /a tiszaderzs fiatalokkal közösen/
16. Kisújszállás: író-olvasó találkozó Nyerges Béla szakíróval
18-20. Megyei Könyvtár: Kazinczy-verseny /Szolnok város és vonzáskörzete/
26. Jánoshida: értelmiségi klub alakult
27. Rákócziújfalu: a szolnoki körzet 16 községének munkaértekezlete
28. Jászberény: tapasztalatcsere Hevesen, a városi könyvtár dolgozóinak részvételével
29. Jászapáti: "Bóbita" bábkört szervezett a gyermekkkönyvtár
29. Jászárokszállás: találkozó Dr. Benkő László egyetemi tanárral  a magyar nyelv hete alkalmából
30. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntője
 

Május

1. Jászalsószentgyörgy: színes televiziót és videomagnót kapott a könyvtár
10. Jászalsószentgyörgy: mosdó, WC kialakítása, a bútorzat megjavítása
12. Megyei Könyvtár: találkozó Gecse Gusztáv vallástörténésszel
13-15. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője
16-26.Torökszentmiklós: orosz nyelvi pályázat általános iskolai tanulóknak
24. Megyei Könyvtár: továbbképzés a hálózat könyvtárosainak. Előadók: Pechnik Mária közgazdász és Kéri László politológus
27. Rákóczifalva: író-olvasó találkozó Kiss Benedekkel
30. Megyei Könyvtár: a jászapáti "Barátunk, a könyv" szakkör látogatása

Június

1. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Rigó Bélával és és Lukácsy Katalinnal
2. Tiszaigar, Tiszaörs: rendhagyó irodalni óra Kovács Mari előadóművésszel
2. Tiszaigar, Tiszaörs: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
5. Nagyiván: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
6. Tiszafüred: az Ünnepi Könyvhét megnyitója
6. Tiszaigar: iró-olvasó találkozó Kömend Lajos költővel
7. Megyei Könyvtár: találkozó a Betűlábnyomok c. kötet alkotóival
8. Megyei Könyvtár: találkozó az Alföld c. folyóirat szerkesztőségévei: Aczél Géza, Keresztury Tibor, Márkus Béla
8. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Vásárhelyi Tamás biológussal
8. Jászapáti, Jászberény: rendhagyó irodalmi óra Czine Mihály irodalomtörténésszel
8. Jászberény: a Helikon Együttes Sütő András estje

8. Mezőtúr: iró-olvasó találkozó Baranyi Ferenc költővel

8. Nagyiván, Tiszaörs: rendhagyó irodalmi óra Körmendi Lajos költővel
8-9. Tiszafüred: iró-olvasó találiozó Vásárhelyi Tamás biológussal
13-24. Törökcszentnmiklós: nyári számítástechnikai napközis tábor
13. - július15. Jánoshida: nyári napközis olvasótábor
18. Megyei Könyvtár: megjelent a Kalandos Nyár '88. nyári szabadidős játék kérdéssora a Néplapban
20. Megyei Könyvtár: megyei továbbképzés a helyismereti munkáról — Ecseki Jánosné előadása
21-23. Megyei Könyvtár: regionális módszertani tanácskozás Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye könyvtárosai részvételével
23. Kenderes, Kunhegyes, Tiszafüred: Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye regionális módszertani tanácskozásának résztvevői meglátogatták a könyvtárat

Július

1. Tiszafüred: fehérgyarmati könyvtárosok látogatása
1-10. Túrkeve: olvasótábor Pápán a Jászkun Horizont szabadidős alaptól kapott 50.000 Ft támogatásból
4-10. Újszász: olvasótábor felsőtagozatos tanulóknak (1848-as témakörben)
26. Jászapáti: Móra Könyvklub alakult 37 fővel.

Augusztus

1. Alattyán: Köböl Zoltánné könyvtárvezető kinevezése
1. Jásztelek: Túróczi Lászlóné könyvtárvezető kinevezése
1, Tiszabura: főfoglalkozású könyvtáros lett Papp Istvánné
4-14. Megyei Könyvtár: a középiskolások tehetséggondozó olvasótábora Sóstón
6. Kenderes: A Horthy-család és a -kastélytalálkozó Dr. Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóval
10. Jászapáti: helyismereti bibliográfia készült /Szinnyei: Magyar írók élete és munkái c. mű alapján
10-17.Kisújszállás: olvasótábor Magyarhertelenden
13-22. Megyei Könyvtár: tehetséggondozó olvasótábor általános iskolásoknak Bükkszéken
22. Kengyel: költözik a könyvtár /a községi pártbizottság székházában kapott helyet/
26. Tiszafüred: nemzetközi finn-ugor nyelvészcsoport tanácskozott a köyvtárban

29. Jászkisér: új berendezésre 900.000 Ft-ot kapott a könyvtár a Közművelődési Alapból

Szeptember

1. Tiszabő: Imre Györgyné könyvtáros kinevezése
5. Szolnok Városi Könyvtár: az új könyvtárépület átadása a Széchenyi Lakótelepen.
13. Tiszafüred: kiskunhalasi könyvtárosok látogatása
20-21 . Tiszafüred: megyei könyvtárigazgatók országos értekezlete
33-30. Megyei Könyvtár: tapasztalatcsere Zala megyében a városi könyvtárigazgatók számára.
30. Cibakháza: író-olvasó találkozó Ordas Ivánnal

Október

3. Jánoshida: Betegek Klubja alakult az egészségmegőrzési pályázaton nyert 30.000 Ft tánogatás segítségével
4. Jánoshida; találkozó D. Nagy Évával, a Móra Kiadó szerkesztőjével
5. Megyei Könyvtár: tanácskozás a Technika Házában "A közművelődési könyvtárak szerepe a mezőgazdasági információ és szakirodalom" címmel

6. Tiszafüred: a szegedi Somogyi Könyvtár látogatása

11. Tiszafüred: a jászberényi és a körzeti községi könyvtárosok látogatása
15. Tiszafüred: Nógrád ntegye könyvtáros egyesületének látogatása
17 Jászladány: Sellei Zoltán előadóművész estje
25. Karcag: az őszi megyei könyvhetek megnyitója
28. Jánoshida: találkozó Bárdos Kató pszichológussal

November

1. Kisújszállás: a zenei részleg kialakítása az OKT pályázat útján nyert 300.000 Ft támogatásból
1. Tiszagyenda: Nagy Magdolna klubkönyvtárvezető kinevezése
4. Megyei Könyvtár: országos számítógép-technikai tanácskozás
5. Jánoshida: találkozó Nagy Valéria pszichológussal és Kun János előadómüvésszel
5. Tiszatenyő: bővült a könyvtár alapterülete a volt tanácsi házasságkötő teremmel
9. Megyei Könyvtár: továbbképzés a felsőfokú szakképesítéssel rendelkező könyvtárosok számára. Előadók.: Abonyi Iván fizikus és Papp István, a  FSZEK igazgatóhelyettese
9. Megyei Könyvtár: városi könyvtárigazgatók értekezléte

12. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Plakátverseny eredményhirdetése
21. Tiszasüly: elköltözött a könyvtár a volt áltiskolai épületbe /jelentős alapterület bövüléssel
21. Törökszentmiklós: író-olvas találkozó Bistey Andrással
25. Túrkeve: író-olvasó találkozó Makra Sándorral
28. Megyei Könyvtár: gyermekkönyvtáros értekezlet. Előadó: Fogarassy Miklós, az OSZK KMK munkatársa
29. Tiszaföldvár: író-olvasó találkozó Kósa Csabával
30. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

1. Tiszaföldvár: Molnár Györgyné könyvtárvezető kinevezése
1. Tiszafüred: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal
2. Jászszentandrás: találkozás a Csemadok képviselőivel az Új Tükör szervezésével
2. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Granasztói Szilviával
5. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Marék Veronikával 
5. Megyei Könyvtár: a MTVB döntése alapján a Tisza Antal u 2. sz. alatti épületet megkapta a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár
5. Megyei Könyvtár: találkozó a Piknik-sorozat munkatársaival, Borbíró Zsókával és Havas Fannyval

6. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Orosz műfordító verseny eredményhirdetése


6. Fegyvernek: Kun János előadómüvész "Kicsik és nagyok" c. műsora
8. Törökszentmiklós: író-olvasó találkozó Ágai Ágnessel
9. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal a Rákóczi úti Iskolában
9. Megyei Könyvtár, Városi Központi Könyvtár (Szolnok): találkozó a Süni szerkesztőivel
9. Jászberény, Jászladány: író-olvasó találkozó Bistey Andrással
9. Kenderes, mezőtúr: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal
9. Mezőtúr: Kertész Lilla "Csodaparipa" c. műsora gyerekeknek
11. Kisújszállás: találkozó D. Nagy Évával, a Móra Könyvkiadó szerkesztőjével
12. Jászfelsőszentgyörgy, Szászberek, Zagyvarékas: ióíró-olvasó találkozó Békés Pállal
14. Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaderzs: Kun János "Uccu neki, Jusztinka!" c. 
15. Jászberény: Kutulic László grafikusművész kiállításának megnyitása
18. Karcag: találkozó a Süni éa a Piknik könyvek szerkesztőivel
20. Jászberény: találkozó Dr. Gecse Gusztáv vallástörténésszel