Címke: 1999

1999

Január

4. Községi Könyvtár (Örményes): Megnyílt az örményesi kastély, amelyben idősek napközi otthona, valamint családsegítő és gyermekjóléti szolgálat kezdte meg működését, valamint az épületben kapott helyet a könyvtár és a Teleház.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megjelent az In memoriam Verseghy Ferenc című konferenciakiadvány 5. kötete.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Benyó György festőművész és tanítványa, Kurucz Attila műveiből nyílt kiállítás a könyvtárban, amelyet Velkeiné Pócz Ilona nyitott meg.

Sárközi felvétele - Új Néplap

18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban régi dokumentumokból és tárgyakból nyílt kiállítást, amelyet Ö. Tóth Lajosné nyitott meg. A történelmi esték sorozat keretében a II. világháború Magyarországát mutatta be dr. Kiss Kálmán történelemtanár.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Kölcsey szavalóversenyt szerveztek a magyar kultúra napja tiszteletére.
Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Szintén a kultúra napja alkalmából „Legkedvesebb irodalmi, zenei élményem” címmel irodalmi estet rendeztek.

22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Középiskolás fiatalok műveltségi vetélkedőjét tartották meg a bibliotékában.

Gyermekolvasók a kenderesi könyvtárban - Új Néplap felvétele

26. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A gyermekkönyvtári hetek keretében korábban meghirdetett Az én mesém meseíró- és a Kedvenc mesém meseillusztrációs pályázatra érkezett műveket értékelik .

27. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárba irodalmi fórumra várták az érdeklődőket a cigányok vándorlásáról, polgárosodásáról szóló előadással. Az előadó Rostás-Farkas György író, költő, újságíró. Ugyanekkor adták át a Cigány Letéti Könyvtárat is.
Az elfeledett cigány hiedelemmel, irodalommal és a kunságiak által egyre kevésbé használt cigány nyelvvel foglalkozó művekeket, valamint a cigány-magyar olvasókönyveket, a cigány szótárt vehettek kézbe az érdeklődők.
A cigány letéti könyvtárat Kovács Józsefné, a Lungo Drom helyi vezetője, cigány önkormányzati képviselő vette át Gubuczné Tömör Máriától, az Arany János Városi Könyvtár igazgatójától. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért közalapítványtól elnyert támogatásból valósult meg a letéti könyvtár.

Február

4. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Jauemik István országgyűlési képviselő Krausz Tamás történésszel beszélgetett a Van baloldali alternatíva című közéleti fórum keretében.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „A szerelem az élet legnagyobb öröme” mottóval Valentin-nap alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Több baráti kör, klub, egyesület képviselőinek részvételével megalakult a Nemzetek Háza Egyesület. A találkozóra a Verseghy Könyvtárban került sor, ahol Bertalanná Kovács Piroska könyvtárigazgató bevezető szavai után a jelenlévők ismertették a szervezetet, amelynek képviseletében eljöttek.

16. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár helyismereti részlegében elkészült az Új Néplap két évfolyamát tartalmazó CD.

22. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Beszéljük meg című program keretében Jauemik István országgyűlési képviselő Földes György történésszel, a Politikatörténeti Intézet igazgatójával beszélgetett. Az előadásának témája Magyarország jelene volt.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jász-Nagykun-Szolnok megye francia testvérmegyéjének küldöttsége látogatott Szolnokra. Küldöttséget Fernand Demilly szenátor, Somme megyei önkormányzat elnöke vezette. 
A vendégek négyszáz kötet francia nyelvű szépirodalmi, valamint történelmi témájú könyvet ajándékoztak a megyei könyvtárnak, hogy ösztönözzék a helyi fiatalokat a francia nyelv elsajátítására, erősítve a kulturális kapcsolatokat.

Március

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Heine-kiállítás nyílt a könyvtárban. A tárlat a szolnoki Nemzetek Háza első rendezvénye. A kiállítást a szolnoki Magyar-Német Baráti Társaság, a düsseldorfi Heine Intézet és a Verseghy könyvtár rendezte a szolnoki csata évfordulójának tiszteletére.A megnyitón Szurmay Ernő méltatta Heine munkásságát. A rendezvények közreműködtek a Széchenyi István Gimnázium diákjai

Mészáros János felvétele - Új Néplap

23. Községi Könyvtár (Szajol): A hatéves Lajkó Károly Kinder tojás játékaiból nyílt kiállítás a helyi könyvtárban. Az 1500 darabos gyűjteményből közel ezer játékot egy működő terepasztalokon helyezték el.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Balia D. Károly író, szerkesztő, könyvkiadó, Bemiczky Éva novellista, gyermekíró, Csernicskó István nyelvész, szerkesztő, főiskolai oktató és Kovács Elemér újságíró voltak a megyei könyvtárban vendégei, akik a kárpátaljai irodalmi életről számoltak be a Trianon utáni kezdetektől napjainkig. Szó volt az 1950-es évek sematizmusáról, az egymást követő nemzedékek fellépéséről, a folyóiratokról, az antológiákról, a csoportosulásokról. Szóba került a rendszerváltás utáni elbizonytalanodás és az újrakezdés, a legfiatalabb nemzedékek változó szelleme, az asszimiláció és a kárpátaljai magyar irodalom magyarországi kapcsolatai is.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kékesi Kun Árpád tartott előadást „Színház az ezredvégen. A posztmodem.” címmel.

Április

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekkönyvtárban csaknem negyven kisgyermek készített ablakdíszeket, festett tojásokat.

10. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Költészet napi megemlékezés vendégei voltak az Eső című folyóirat alkotói.

10. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Városi Csokonai Könyvtárért Alapítvány süteménysütő versennyel egybekötött jótékony délutánra várta a nyugdíjas olvasókat. A jó hangulatról Ferenczi Béla nótaénekes, Papp Mihály és Harsányi János zenészek gondoskodtak.

Új Néplap felvétele

11. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A bibliotéka József Attila születésnapjának méltó ünnepeként Nem én kiáltok címmel szavalóversenyt hirdetett középiskolás diákok részére.

12-21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészetnapi versmondó versenyt szerveztek a könyvtárosok az óvodásoktól a felnőttekig.

Új Néplap felvétele

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tomajmonostorai óvodások könyvtárhasználati foglalkozáson vettek részt a megyei bibliotéka gyermekkönyvtárában.

Szűcs Gyuláné gyermekkönyvtáros -  Új Néplap felvétele

14. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A megye harmadik teleházát avatták fel a könyvtárban. A jászfelsőszentgyörgyi Továbbtanuló Fiatalokért Alapítvány az önkormányzat háromszázezer forintos anyagi segítségével 1998 augusztusban adta be pályázatát az országos teleházszövetséghez, melynek eredményeként közel egymillió forint értékben telepítettek technikai eszközöket a teleháznak helyet adó könyvtárba. Két, internetes kapcsolattal rendelkező számítógép, egy színes nyomtató, egy fekete-fehér fénymásoló, faxos, üzenetrögzítős telefon alkotta a ház gépparkját, illetve egy félállású dolgozó ügyelt az eszközökre, segített a használatukban. A teleházát közösen nyitotta meg Kis Zoltán országgyűlési képviselő és Ménkű Miklós polgármester.

15. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Heltainé dr Nagy Erzsébet Anyanyelvünk magyarsága című előadása az Anyanyelv hete alkalmából.

16. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Könyvtáros szakmai programkeretében Zalainé dr. Kovács Éva, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke a különböző könyvtárak közötti együttműködési lehetőségekről, dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a könyvtárügy aktuális, ezredvégi kérdéseiről tartott előadást. 

17. Városi Könyvtár (Túrkeve): A helyi cigány kisebbségi önkormányzat roma gyerekek első területi versmondó versenyét rendezte meg a városi könyvtárban. Három település - Kunhegyes, Mezőtúr, Túrkeve - majd ötven diákja verselt, mesélt.

A versmondó verseny résztvevői - Új Néplap felvétele

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár a városvédő és -szépítő egyesülettel közösen a műemléki világnapról emlékezett meg a zenei könyvtárban.

A programot a Péli család festményeiből nyílt kiállítás is színesítette - Új Néplap felvétele

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Anyanyelvi vetélkedőt tartotta a kisújszállási és túrkevei középiskolások számára.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Kazinczy szépkiejtési versennyel kezdődött el Tiszafüreden a magyar nyelv hete. A városi könyvtár és a TIT által szervezett rendezvénysorozat első felvonásaként 19 általános iskolás vizsgázott a Jáki Csabáné vezette négytagú szakmai zsűri előtt a szép és jól érthető beszéd tudományából.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Jól magyarul, vagy jól "reklámul” címmel dr. Kemény Gábor kandidátus (MTA Nyelvtudományi Intézet) tartott előadást a könyvtárban.

25-27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar és olasz nyelvű film vetítést tartotthárom estén keresztül a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Olasz Klubja a Verseghy Könyvtárral közösen. A Verseghy teremben Fellini-filmeket vetítettek (Bikaborjak, Országúton, Cabiria éjszakái). A bemutatók érdekessége volt, hogy minden film két változatban került bemutatásra, először magyarra szinkronizált majd pedig az eredeti, olaszul beszélő változatot. A vetítés előtt rövid magyar és olasz nyelvű ismertetést kaptak a nézők Felliniről és a műsoron lévő filmről.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár közös szervezésében délután öt órakor a könyvtár első emeleti művészeti szalonjában Jákov Bárzilai magyar származású izraeli íróval beszélgethettek az érdeklődők.

29.  Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Föld napjáról egy játékos vetélkedővel emlékeznek meg a könyvtárban.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council információs sarkot alakítottak ki a megyei könyvtár második emeletén. A megnyitóra Szolnokra érkezett dr. Paul Dick kultúrattasé, a British Council Hungary igazgatója.

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Május

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alvar Aalto építészete címmel nyilt kiállítás a Nemzetek Háza keretében a Verseghy teremben.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

23. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár pünkösdi királynéjárást szervezett.

27. Községi Könyvtár (Abádszalók): Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködtek Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.

28. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Természeti környezetünk: ami vonz és ami taszít a Nagykunságban címmel rajz- és fotópályázatot írt ki a könyvtá. A pályaművekből nyílt kiállítás városházán.

Június

1. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Takarékossági okok miatt Kunszentmárton önkormányzata összevonta a könyvtárat és a művelődési házat, aminek így egyetlen igazgatója lett. Megbízott vezetőként az addig a könyvtárban dolgozó Herczeg László vette át az összevont intézmény irányítását.

3. Ünnepi Könyvhét

5. AMK (Tiszabura): Az iskola, könyvtár, művelődési központ és óvoda együttes intézménye felvette Recsky Klárának (1796-1856) nevét.

26. Verseghy Könyyvár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő verseny és tábor ünnepélyes díjkiosztással ért véget a szolnoki városháza dísztermében.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az izraeli napok keretében a könyvtár Verseghy termében Izrael régészete címmel nyílt kiállítás.

28-30. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A könyvtár leselejtezett könyveiből kiárusítást rendeztek.

Július

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az angliai Durham megye küldöttsége felkereste szolnoki útja során a könyvtárat.

Csabai István felvétele - Új Néplap

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobrát állították ki a Verseghy Könyvtárban, amelynek bronz változata Koltón található.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Berényi Műhely alkotóinak munkáiból összeállított tárlat kapott helyet a könyvtárban.

Sárközi János felvétele - Új Néplap

31. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Tóth László és Erdős István közös kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

Augusztus

Ady Endre Művelődési Központ (Tiszaszentimre): A település könyvtára ebben az évben is meghirdette használtkönyv-akcióját. Az "Ajándékozz egy könyvet a könyvtárnak!” felhívás nem várt sikerrel zárult. Egy hónap alatt közel kétszáz könyvet vettek nyilvántartásba a könyvtárosok. Mivel a központi támogatások elmaradása miatt a könyvtár beszerzési kerete idén 100 ezer forinttal kevesebb, ez a segítség szó szerint felbecsülhetetlen értékű volt.

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Barbaricum Könyvműhely bemutatójára várták az érdeklődőket.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Modem sámán” címmel szervezett programot a könyvtárban a Finnugor Baráti Kör. Juvan Sesztalov manysi költővel, sámánok utódával találkozhattak az érdeklődők.

Szeptember

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A bibliotéka a Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, valalmint az önkormányzattal és a művelődési központtal közösen második alkalommal rendezte meg a romanapot. A Jászság számos pontjáról összesen 14 fellépő csoport érkezett a seregszemlére.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megnyílt az intézmény földszintjén a kávézó.

25. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Európai örökségi napot tartottak a településen, ennek keretében a „Tenger ékszerei” tárlat nyílt a bibliotékában.

29. Városi Könyvtár (Jászjákóhalma): A könyvtár adott otthont a Rokkantak napja alkalmából tartott első rendezvénynek a településen. A szép számban megjelent sorstársakat és családtagjaikat Csányi Sándorné csoportvezető köszöntötte, és ismertette a távlati elképzeléseket, majd Simon Jánosné az egyesület megyei titkára és Fodor István Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkun Fotóklub a könyvtárral már harmadik alakalommal rendezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fotótörténeti konferenciát és kiállítást. A Művészeti szalonban Díváid Károly A Magas-Tátra (Eperjes, 1870—1880-as évek) című kiállítását nyitotta meg Cs. Plank Ibolya. A Verseghy teremében pedig szakmai konferenciát tartottak.

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Október

2. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A város legidősebb polgárait köszöntötték a művelődési központ, a városi könyvtár és a polgármesteri hivatal munkatársai. Gálaműsorral kedveskedtek a szervezők, az hogy mennyire szükség van a bölcs öregekre, az a Jakab Elvira által elmondott tatár népmeséből is kiderült.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): „Információ, könyv, könyvtár” címmel pályázatot hirdetett a könyvtár általános iskolások részére. Több mint száz tanuló adta be a megoldást a város három iskolájából.

Új Néplap felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): 150 órás pszichodráma tréningnek adott helyet a megyei gyűjtemény.

4-8. Őszi könyvtári napok

7. Községi Könyvtár (Szajol): Macihad címmel mackókiállításnak adott helyet a könyvtár.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hivatalosan elindult a Megyei Elektronikus Könyvtár, melynek célja a megyei írók művei, illetve a helytörténeti dokumentumok feldolgozása.

10. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): 1999-ben fél évszázados fennállását ünnepelte a könyvtár. A születésnapi megemlékezések keretében névfelvételi ünnepséget tartottak. A továbbiakban az intézmény hivatalos neve Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény lett. 
A százezer kötetes könyvtár névfelvételi ünnepségén dr. Hoppál Mihály néprajzkutató, az Európai Folklór Intézet igazgatója emlékezett a névadóra, aki nagyon sokat áldozott a kultúrára. Saját pénzén kutatta a corvinákat, népmeséket gyűjtött, s az ő nevéhez fűződik a Magyar mitológia című mű is.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A III. Őszi szolnoki művészeti hetek programsorozat keretében a reneszánsz és a barokk zene világába nyújtott betekintést Kónya István lantművész.

20. Városi Könyvtár (Abádszalók): Ünnepélyes keretek között adták át az új könyvtárépületet, amelyet az Eldorado Holding volt épületében alakítottak ki. Az 1949-ben megnyitott régi könyvtár állagában életveszélyessé vált. Az ünnepségen Bordás Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, megköszönte a kivitelező cég és a számtalan társadalmi munkás tevékenységét. Busi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke is azt emelte ki ünnepi beszédében, hogy Abádszalók nem véletlenül nyerte el 1998-ban a kultúrapártoló önkormányzat címet, hiszen a település évről évre sikeresen bizonyítja, hogy itt a kultúra valóban védett érték. Majd Nagy Bertalanná vezető könyvtáros Busi Lajos és Bordás Imre polgármesterrel közösen avatta fel az új könyvtárat.

Új Néplap felvétele

25. Napsugár Gyermekház (Szolnok): Az önkormányzat döntése értelmében a Hild Viktor Városi Könyvtár tagintézményévé vált gyermekház, amely az egykori Baross úti óvoda helyére költözött. Kovács Libór alpolgármester adta át az átalakított épületet.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rokon népek irodalmából rendezett előadói estet a Finnugor Kör a bibliotékában.

28. Vasutas Csomóponti Művelődési Központ Könyvtára (Szolnok): Három győri kötődésű fotóművész — Hadarics Gábor, Obermayer József és Szíjártó Ernő — képeiből nyílt kiállítás, amelynek a gyűjtemény adott otthont.

November

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Hagyományosan a városi könyvtárban tartották meg a tudománynapi ünnepséget. Gaál Sándor könyvtárigazgató megnyitója után Nyáry László, a TIT megyei ügyvezető elnöke szervezete kitüntetéseit adta át: dr. Molnár Miklós aranykoszorús emlékplakettet vehetett át, míg Végh Lukács Tiszafüredről és Vincze Ferencné Abádszalókról tiszteletbeli tagságot igazoló oklevelet kapott. 

Ezután a nemzetközileg is elismert, magyar származású környezetvédelmi szakember, dr. Guy Turchany előadásában kiemelte, hogy uniós csatlakozásunkban lehet sikertörténet a Tisza-tóé, de csak úgy, ha belátjuk: feladatainkat nem másoknak, hanem nekünk kell végrehajtanunk, kiemelten kezelve azokat az értékeinket, melyek hagyományosak, speciálisan magyarosak. Fenntartható módon, tervezve az eddig „esetlegest”, embercentrikusan vigyázva a techno- és ökoszféra egyensúlyát, és nem utolsósorban önbecsüléssel nekigyürkőzve a kihívásoknak.

9. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Márton-napi rendezvénysorozat keretében Szent Márton alakja az irodalom és a művészetek tükrében címmel nyílt kiállítás a városi könyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Valóság és képzelet határán címmel rendezett tárlatot a könyvtár Csőke Erzsébet tűzzománc és akvarellképeiből.

Csabai István felvétele - Új Néplap

11. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az egészségvédelmi hetek keretében transzcendentális meditáción vehettek részt az érdeklődők, amelyet Milunovits Drágán vezetett.

13. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): A Napsugár Gyermekház munkatársai tartottak játszóházat a gyerekeknek a könyvtárban. 
Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Izrael az ezredfordulón címmel Dán Ofry tartott előadást.

25. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége a tudomány napja alkalmából a tudományos ismeretterjesztéshez nyújtott kiemelkedő támogatásáért TIT Aranykoszorús Emlékplakett kitüntetésben részesítette a könyvtárat. Az elismerést Palágyiné Rúzs-Molnár Katalin, a TIT Kisújszállás és város környéke szervezetének elnöke adta át Gubiczné Tömör Mária könyvtárigazgatónak.

26. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A gyűjtemény 30 éves jubileumának alkalmából kiállítás nyílt. A megnyitót vitafórum követett, melynek témája: a kultúra napjainkban volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor íróklub tartott irodalmi estet a könyvtárban.

27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.

29. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Éjfél vitéz, Gombos Imre író, műfordító kis puliról szóló elbeszélő költeményének bemutatójára került sor. A könyvet Körmendi Lajos író ismertette.

30. Hajnóczy József Gimnázium (Tiszaföldvár): A csillagok születéséről tartott előadást dr. Kun Mária csillagász a Hajnóczy Klub soros foglalkozásán az iskolai könyvtárban.

December

3. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Chlumetzky Ildikó fazekas népi iparművész
munkáiból nyílt kiállítás a bibliotékában.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6. Községi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a könyvtárban köszöntötte a véradóit. Az ünnepségen huszonketten részesültek elismerésben.

17. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó keretében Kiss Dénes íróval, költővel ismerkedhettek meg a gyermekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége elnevezésű programban többek között bábelőadás, játszóház, betlehemes játék szerepelt.

 

 

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Az Életmód Klub foglalkozásának keretében Czakó László, a White Klub vezetője a vegetáriánus étrendről beszélt az érdeklődőknek.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Lengyel—Magyar Klub és a lengyel kisebbségi önkormányzat tartotta közös évzáróját a megyei könyvtárban. A programban többek között lengyel ételkülönlegességek kóstolója is szerepelt.

1999

70. Ünnepi Könyvhét

Számos programmal készülnek a könyvtárak a 70. Ünnepi Könyvhétre. 1999-ben a megyei megnyitó ünnepséget a jászberényi Városi Könyvtárral közösen szervezte meg a Verseghy Ferenc Könyvtár. A megyei könyvtár készítette el a programfüzetet, vállalta a szervezést és a meghívott íróvendégek utaztatását is.

A rendezvény különlegességét adta, hogy ezen alkalomra időzítve mutatták be a jászberényi szociológus, főiskolai tanár dr. Pethő László Egy mikrorégió az ezredfordulón című könyvét.

Az író tollából számos szociográfiát, társadalompolitikai tanulmányt olvashattunk már korábban. Az utóbbi másfél évtizedben érdeklődése a Jászság társadalma felé fordult. A most megjelent könyvében – jó néhány kitekintéssel – ezeket kötötték egy csokorba, fűzték fel egy gondolati egységbe.

A Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házában a nyugalmazott főiskolai tanár, Farkas Ferenc köszöntőjét és a Lehel Vezér Gimnázium tanulóinak előadásában elhangzó novellacsokrot követően Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.

"Számtalan alakváltozáson ment már át a könyv magyarországi ünnepe a hetven esztendő alatt, mióta 1929-ben először megrendezték a könyv napját. Akkor összesen két kötet jelent meg az ünnep tiszteletére, most hét évtized után több mint százhetven új könyvet jelentettek meg a kiadók"— mondta Fejér Andor. A politikus kiemelte, a könyv minden kor emberéhez tudott szólni. Többször megkongatták már felette a vészharangot. Először a mozit, később a televíziót, a videót nevezeték meg felváltójaként, mostanság pedig sokak szerint a számítógép fenyegeti létét. Ezzel szemben aki végignézi az idei könyvhét alkalmából megjelent munkákat, láthatja: nem letűnt korok árnyai azok, hanem élő remekművek.

A megnyitót Rékasi Károly, jászberényi származású színművész verses összeállítása követte, a műsorban közreműködött a Palotásy János Zeneiskola növendékei. Délután a városi könyvtárban egy beszélgetés keretében mutatták be Pethő László könyvét. A beszélgetésen részt vett Táll Éva és Bőhm Antal szociológusok, Guba László ügyvezető igazgató (az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársai) és Szabó László egyetemi tanár (Damjanich Múzeum, Szolnok).

Az összesített megyei program szerint Jászberényen kívül a megye több településén, így például Abádszalókon, Fegyverneken, Karcagon, Kenderesen, Kisújszálláson, Kunhegyesen, Kuncsorbán, Martfűn, Tiszaszentimrén, Tiszatenyőn, Törökszentmiklóson, Túrkevén is lesznek könyvheti rendezvények, valamint további helységekben is megemlékeznek a könyv ünnepéről. A megyei könyvtár Írószövetséghez beadott pályázatából valósult meg irodalmi rendezvény Karcagon, ahol Körmendi Lajos író volt a vendég.

Abádszalók

Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeztek a község könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködött Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.

Mezőtúr

Könyvtár és Közösségi Ház az ünnepi könyvhét alkalmából felolvasónapot szervezett. A rendezvény megálmodói úgy gondolták, az irodalmat úgy a legszebb ünnepelni, ha olvasnak. Tudták azt is, hogy hívó szavukra számos érdeklődő várható, akik nemcsak olvasni szeretnek, hanem másokat hallgatni is. Igazuk lett, hiszen amellett, hogy csaknem harmincan előzetesen jelezték, másokkal is megismertetnék kedvenc regényüket, vagy verseiket, többen vitték magukkal ismerősüket is, akik hóna alatt szintén ott lapult egy-egy kötet.
À könyvtár a vállalkozó szellemű olvasókat süteménnyel, teával várta. A rendezvényről mindenki emléklappal térhetett haza, hogy azt látva arra gondoljon: volt Mezőtúron 1999- ben egy (fel)olvasónap.

Kisújszállás

Az ünnepi könyvhét rendezvényei keretében Kisújszálláson az Arany János Városi könyvtárban az Új Néplappal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A könyvtárosok délelőt az óvodásokat, délután az első, második osztályosokat várták mesemondó versenyre a zenei könyvtárba, míg este ugyanitt adják át a Valentin-napi versírópályázat lapunk által felajánlott díjait. Az eredményhirdetés után az Új Néplap, az Új Néplap Vasárnap Reggel és a Jászkun Krónika készítéséről, kulisszatitkairól kérdezhetik az érdeklődők Nánai Tibor irodavezetőt, Berki Imre főszerkesztőt és az újságírókat.
A könyvhéten természeti környezetünk rajz- és fotó- pályázatra beérkezett munkákból, vasárnap pedig a hősök napja alkalmából Emlékek a háborúból címmel nyílt kiállítás.

Kunhegyes

 

 

Szolnok

A környezet méltóságot sugall. E mondat Sánta Ferenctől származik, egy több évtizeddel ezelőtti könyvhéten mondta a szolnoki múzeum udvaráról. Most, hosszú idő után a könyvheti vásár – és sok rendezvény is – visszakerül korábbi, méltó helyére.
Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy könyvtár igazgatója, Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor könyvtár igazgatója, valamint dr. Kertész Róbert, a Damjanich múzeum igazgatója és Tárnoki Judit igazgatóhelyettes  ismertették a könyvheti programot.
Ennek a korábbiakhoz képest legnagyobb újdonsága, hogy a szolnoki rendezvények jelentős része és maga a vásár hosszú idő után visszakerült a múzeum udvarába, olyan környezetbe, amely a legméltóbb hely a könyv ünnepének.

A múzeumudvar a legalkalmasabb helynek bizonyult a könyvhét rendezvényeinek, és a Simon-kiállítás, valamint a múzeumi ingyenes belépés is jól kiegészítette a programot. Összességében a kínálat változatos volt minden napra jutott több gyermek- és felnőttrendezvény. A rendezők több résztvevőre számítottak ugyan, bár ha a közönség ismét megszokja a múzeumudvart, talán nagyobb lesz a látogatók száma.

Törökszentmiklós

A törökszentmiklósi művelődési központban Párkány László Tolnay Kláriról szóló könyvét mutatják be. Az író-olvasó találkozón megtekinthetik a művésznő relikviáiból összeállított kamarakiállítást is.
Párkány László legújabb, Tolnay Kláriról készült könyvét mutatták be Törökszentmiklóson – az országban először.
Az ünnepi könyvhét alkalmából a városi művelődési központ adott otthont a rendezvénynek. „Tolnay Klári egyes szám első személyben” című könyvének élő bemutatójára eljött a szerző is, aki többek között elmesélte két Tolnay-könyvének születését az érdeklődő közönségnek.
Az első könyv jó tíz évvel ezelőtt készült el, és a múlt év nyarán kezdtek hozzá a második változathoz. A mű eredetileg  július 17-e körül, a művésznő nyolcvanötödik születésnapjára készült volna el, ám a könyvírást megelőző találkozásokat a szerzővel félbeszakította a halál. Az életrajzi könyv egyes szám első személyben történő megírásához Tolnay Klári ragaszkodott, mondván: „Hogy mit gondolok magamról, hogy hogyan éltem az életemet, azt csak én tudom elmondani.”

A könyvpremier alkalmából kamarakiállítást is rendeztek a művésznő relikviáiból. Ugyanis a művelődési központban őrzik a Balta István bőrész tulajdonában lévő Tolnay-gyűjteményt, amelynek állandó helyet szeretnének keresni.
 

 Kronológia

1999. május 20. Dr. Tóth Albert: Ár- és belvizek a Nagykunságban (Kisújszállás)

1999. május 26. Mesemondó versenyek (Kisújszállás)

1999. május 27. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szűcs István költő. Közreműködik: Turcsányi Péter, Szutor Ágnes (Abádszalók)

1999. május 27. Közönségtalálkozó. Új Néplap, Jászkun Krónika és a Vasárnap reggel munkatársaival. Vendég: Berki Imre, Nánai Tibor (Kisújszállás)

1999. május 28. Rajz- és fotókiállítás. Természeti környezetünk (Kisújszállás)

1999. június 1. Könyv-parti. Könyvről könyvért vetélkedő. Irodalmi totó (Martfű)

1999. június 3. Dajkamesék. Vendég: dr. Dajka Miklós (Fegyvernek)

1999. június 3. Megyei ünnepi megnyitó. Köszöntő: Farkas Ferenc ny. főiskolai tanár. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos, a Megyei közgyűlés elnöke. Konferál: Egyedfi Gizella könyvtáros (Jászberény)

1999. június 3. Könyvbemutató. Pethő László: Egy mikrorégió az ezredfordulón. Beszélgetőtárs: Gedei Gábor (Jászberény)

1999. június 3. “Hóc, hóc, katona” Diavetítés óvodásoknak (Kenderes)

1999. június 3. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Libor alpolgármester. Alkalmi postahivatal, alkalmi postabélyegzés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendégek: Sepsy Judit, Tóth Endre. Beszélgetőtársak: Estókné Csete Olga, Sléder Éva (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 9. Berecz András mesemondó, népdalénekes, népművész Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1999. június 10. Zenés könyvnap (Abádszalók)

1999. június 11. Könyvbemutató. Párkány László: Tolnai Klári egyes szám első személyben (Törökszentmiklós)

999. június 17. Benedek Elek meséiből gyerekeknek (Kuncsorba)

1999. június 3. Ex libris kiállítás Arató Antal gyűjteményéből. Megnyitja: Szurmay Ernő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 3. Irodalmi vetélkedő (Tiszaszentimre)

1999. június 3-7. Kiállítás. A tenger ékszerei (Kunhegyes)

1999. június 4. Barangolás a mesék birodalmába, kicsikkel (Fegyvernek)

1999. június 4. “Milyen a jó könyv?” Beszélgetés az olvasókkal. (Kenderes)

1999. június 4. Könyvbemutató. Szabó Erika – Németh Krisztina: Erdő mélye apró népe (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 4. Zenés korzó Könyv-irodalom köszöntése. Közönségtalálkozó, dedikálás. Vendégek: Turczi István, Tornai József, Szentmártoni János, Kulicz Gábor,
Oravecz Péter, Jenei Gyula, Dienes Eszter, P. Nagy István, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)


1999. június 4. Könyvbemutató. Találkozás Forli – Szolnok. Bemutatja: Bistey András (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. „Töretlen hittel” – Dinnyés József dalénekes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. „Mesterdalnokok” Szolnokon. Lyra Együttes zenés irodalmi műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. “Önálló próbálkozások, egyéni megoldások”. Könyvtárhasználati foglalkozás. Művészetek az irodalomban. Vetélkedő fiataloknak (Tiszatenyő)

1999. június 4. Híres magyar írók műveinek illusztrálására hirdetett verseny eredményhirdetése. (Túrkeve)

1999. június 5. Könyvbemutató. Erdei Szabó István: A távolság leltárhiánya ; Körmendi Lajos: Dátumversek. (Karcag)

1999. június 5. Szolnoki Metszőkör műhelybemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 5. Reneszánsz táncház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 5. Irodalmi est. Vendég: Piros Ildikó (Szolnok, Városháza)

1999. június 5. Irodalmi játékok. Irodalmi lottó (Tiszatenyő)

1999. június 5. “De a dal tovább száll. És jár a malom” Irodalmi értékeink versben, dalban, prózában (Törökszentmiklós)

1999. június 6. Játszóház (Szolnok, Könyvudvar)

1999. június 7. Vetélkedő könyvekről, írókról, költőkről gyerekeknek (Fegyvernek)

1999. június 7. “Így írunk mi” irodalmi pályázat eredményhirdetése (Abádszalók)

1999. június 7. Derűs órák nyugdíjasoknak (Kenderes)

1999. június 7. “Lábnyomon ház”. Berecz András mesemondó műsora (Kunhegyes)

1999. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Lőrinc L. László dedikál - Hild Könyvtár felvétele

1999. június 7. Mesés délelőtt óvodásoknak (Tiszatenyő)

1999. június 7. Középiskolások rímfaragó versenyének eredményhirdetése (Túrkeve)

1999. június 7. Könyvankét. dr. Örsi Julianna: Emberszőtte háló. Beszélgetőtárs: Klamár Zoltán (Túrkeve)
 

1999

Szolnok

04.10. Közel kétszázan szerepeltek a József Attila szavalóversenyen a Ságvári Művelődési Házban. A megye húsz településéről közel kétszáz diák tisztelgett egy-egy szép verssel a költő születésnapja s egyben a magyar költészet napja előtt.

Az Eső című irodalmi folyóirat munkatársaival találkozhattak az érdeklődők a Hild Viktor Városi Könyvtárban.

04.12. Szolnoki szervezetek és diákok koszorúztak József Attila szobránál.

Csabai Istvá felvétele - Új Néplap archívum 

04.13. A városháza nagytermében a költészet napja alkalmából ünnepi műsort adtak a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulói, akik az iskola névadójáról is megemlékeznek.

1999

A rendezvénysorozat keretében a könyvtárak számos érdekes programot és akciót szerveztek. Több település könyvtárában a megbocsátás jegyében zajlott az ünnepi hét. A késve visszavitt könyveket térítés nélkül vették vissza, illetve az esetlegesen illegálisan elvitt dokumentumok visszavitelekor a könyvtárosok „becsukták a szemüket”.  

A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban bevezették a „Fogadjon örökbe egy könyvet” akciót és átadták az év olvasója díjakat.

Október 4.  

Klubkönyvtár (Tiszabő): Puding és Palacsinta, a két ennivaló bohóc lépett fel a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Fegyvernek): Diafilmvetítést tartottak a gyermekek részére.

Községi Könyvtár (Szelevény): A helyi művelődési házban B. Horváth István zenés műsorral várta a gyerekeket.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Jókai Anna írónővel találkozhattak az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Popper Péter tartott előadást, melynek címe Értékeink változása az elektronikus információ korában.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Október 5.

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós):  Farkas Kálmán író, újságíró Csisznyikói cserepek című művének bemutatójára várták az érdeklődőket.

Községi Könyvtár (Kétpó): Puding és Palacsinta, a két „ennivaló” bohóc lépett fel.

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Zenés mesedélelőttel várták az óvodásokat.

Városi Könyvtár (Jászberény): „Arad pedig a magyar Golgotha...” címmel Babúcs Zoltán muzeológus, hadtörténész tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Idősebbek is elkezdhetik címmel internet-tanulási lehetőség nyílt az olvasók számára, és multimédiás bemutatót is tartottak.

"Ünnepnap van nálunk" címmel pedig Bálint Erika és Szokoly Lajos szereplésével operett és nótaestre került sor. Hangszeren Kállai Gábor működött közre.

Verseghy Könyvtár Fotótár

Október 6.

Községi Könyvtár (Kenderes):  Zenehallgatásra nyílt lehetőség.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Színes program keretében mutatkoztak be a Nemzetek Háza Egyesület tagjai.

Október 7.

Községi Könyvtár (Jászladány): Ötórai teára várták az érdeklődőket a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Tiszatenyő):  pedig 15 órától Lencse János tart videófilmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót Erdélyi mozaikok címmel.

Községi Könyvtár (Kenderes): Balla D. Károly kárpátaljai magyar író tartott rendhagyó irodalomórát.

Balla D. Károly a fiatalokkal - Új Néplap felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A 25 éves zenei részlegnek évfordulós ünnepséget tartott, ahol fellépett a Bartók Kórus is.

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

A Verseghy Könyvtárban útjára indították az örökbefogadási akciót, mellyel az olvasók új módon támogathattk a megyei könyvtárat. Aki úgy döntött, szeretne egy könyvet olvasótársai figyelmébe ajánlani, az ex libris cédulát válthatott, amely az ajánlott könyvbe került. Elsőként a megyei közgyűlés elnöke, Busi Lajos fogadta örökbe — s adta egyben ajándékba — A világörökség című kötetet. A kezdeményezéshez csatlakozott dr. Lévy Zoltánné, az OTP megyei igazgatója, aki Az emberiség krónikája című könyvet, valamint egy nyugdíjas könyvtáros, dr. Kardos Józsefné, aki egyszerre három, németalföldi vonatkozású könyvet vett pártfogásába.

Busi Lajos - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

A program zárásaként Auth Csilla énekesnő zenés produkcióját hallgathatta meg a közönség.

Auth Csilla - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Október 8.

Községi Könyvtár (Jászkisér): Jászkiséren Balla D. Károly kárpátaljai magyar író találkozott az érdeklődőkkel.

Klubkönyvtár (Rákócziújfalu): Berniczki Éva, Kárpátaljáról érkezett író volt a rendezvénysorozat vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Vannak ezek, de nem nagyon tudja senki elnevezésű programon a megyében élő költőkkel, írókkal találkozhattak egy tea mellett az érdeklődők.  

Hivatalosan elindult a Megyei Elektronikus Könyvtár, melynek célja a megyei írók művei, illetve a helytörténeti dokumentumok feldolgozása.

 

 

1999

Országos könyvtári napok

1999. október 4-8.

10.05.

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Farkas Kálmán Csisznyikói cserepek című művének bemutatása

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó Jókai Anna íróval

10.06.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Gruppo italiano elnevezésű olasz klubja filmvetítése

10.07.

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Könyvtárakat érintő aktuális jogi kérdések című regionális szakmai tanácskozás dr. Kenyéri Katalin szakreferens közreműködésével

Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Író-olvasó találkozó Serfőző Sumon költővel

10.10.

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A könyvtár névfelvételi ünnepsége

10.12.

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Identitás, kultúra, oktatás - Magyarország az Európai Unió kapujában című előadássorozat eseménye