Címke: 1972

1972

Szolnok

04.10. Ünnepi irodaImi estet rendeztek a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ nagytermében. A Költészet Napja 1972. című műsorban a kecskeméti Forrás című folyóirat szerzői, Buda Ferenc, Hatvani Dániel, Kiss Benedek költőit és Zám Tibor író voltak a vendégek. Bevezetőt mondott Varga Mihály főszerkesztő. Közreműködnek: Békés Rita Jászai-díjas színművész, a Vígszínház tagja, Bókay Mária és Huszár László, a szolnoki Szigligeti Színház művészei.


A szolnoki ünnepnap költővendégei az alföldi táj küldöttei. Ennek a tájnak élményvilága kapcsolja őket egybe. A tiszaderzsi születésű Hatvani Dániel a Jászság és a Kiskunság üzenetével érkezik a költészet tájaira; a Debrecenből induló Buda Ferenc verseiben a „magyar alföld tüzei” lobbannak fel, költeményei a „tanya-Magyarország” kemény életének tiszta és eltökélt vállalásáról vallanak.
Kiss Benedek szavában pedig, akit Petőfi szülőhazája, a Kiskunság adott a költészetnek, Juhász Ferenc szerint „aranyfüttyű szél tekereg.

Könyvtári Magazin

A Szolnok megyei Verseghy Könyvtár kiadványa, a Könyvtári Magazin naprakészen, időszerűséggel jelent meg 1969-ben a holdralépés előtti napokban jelent meg. 

Az első szám az egész szám tematikájában az a kérdés uralkodik, könyvek és folyóiratcikkek bőséges ajánlásával és a legérdekesebb kérdések kiemelésével. A szerkesztés legnagyobb érdeme a jó propaganda érzékről tanúskodó kérdésfölvetés: a Magazin kíváncsivá teszi az olvasót, majd rövid válaszaival, művekből vett idézetekkel ezt a kíváncsiságot tovább fokozza úgy, hogy kielégíteni majd csak az ajánlott könyvek fogják, azok azonban új kérdéseket is ébresztenek olvasóikban. (Csupán példaképpen: Kiből lehet űrhajós? — Fertőzés a kozmoszban? Hogy lehet megmenteni az űrhajós életét? stb.)

Ugyanezt a célt szolgálják, s egyben mintát adnak a könyvtárosoknak a közölt kviz-játékok, rejtvények is; végül külön elismerést érdemel az Ízelítő rovat, mely a könyvajánlásokat megkönnyítendő, rövid érdekes idézeteket közöl néhány könyvből. A válogatás érdeme, hogy a kóstoló valóban étvágygerjesztő. Az ötletes, friss számot Mándy Gábor állította össze. - számolt be a Könyvtáros szakfolyóirat.