Április 12-én ismét egy fantasztikus program részesei lehettek a könyvtárba ellátogató, földrajz és csillagászat iránt érdeklődő vendégek.
2024-ben első alkalommal vett részt városunk a „Földrajz éjszakája” címet viselő nemzetközi program egyik magyar helyszíneként e rendezvényben, amellyel a földrajztudomány iránt érdeklődőknek kívántak egy kellemes, ismeretterjesztő programot szervezni városunkban. A program célja a földrajz népszerűsítése, megismertetése, és olyan érdekes események egy estébe való besűrítése, amivel összehozhatták a geográfia iránt érdeklődőket Túrkevén.
A program keretében rendkívül érdekes előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők, akik zsúfolásig megtelítették a könyvtár olvasótermét. Elsőként városunk polgármestere, Sallai R. Benedek tartott ismertetést Gibraltár évszázadairól és geopolitikájáról, majd Molnár Géza a tűzhányók földjén tett látogatásáról beszélt. Ezt követően Máté Klaudia a táji örökségünk üzenetéről tartott előadást. Az előadások számos elképesztő fotóval illusztrálták a Földünk sokszínűségét és erejét. Rózsa Ferenc olyan fantasztikus és sokakat érdeklő kérdésre kereste a választ, mint: hol lakhatnak a földönkívüliek. Választ kaptunk arra is, hogy a chilei óriástávcsövek segítségével hogyan és miképp lehet exobolygókat keresni, felfedezni. Meteoritokat is vizsgálhattunk a mikroszkóp lencséjén át, ami sokunk számára adott alkalmat a csodálkozásra, ámulatra.
Ezzel az érdekes előadássorozattal nem ért véget az este, hiszen valamennyien kisétáltunk a Kis-Berettyó partjára, ahol csillaglesen vehettünk részt. Egy számunkra ismeretlen óriás távcső segítségével megcsodálhattuk a Hold felszínét, illetve csillagokat és csillagképeket pásztáztunk az éjszakai égbolton.
A Terminus Ismeretterjesztő Egyesület lelkes amatőr csillagászai voltak segítségünkre abban, hogy a rendkívül érdekfeszítő előadással, valamint az éjszakai csillaglessel felkeltsék az érdeklődésünket a földönkívüli lét iránt. Közösségi oldalunkon kedvesen nyilatkoztak túrkevei látogatásukról, amit most megosztunk önökkel is:
„Kedves meghívásnak tettünk eleget 2024. április 12-én. Túrkevére indultunk a városi önkormányzat „A földrajz éjszakája" c. rendezvényére, melynek keretében jómagam előadást tartottam a Chilében folyó HAT exobolygó-kutató programunkról. Forgács Attila, amellett, hogy megoldotta a logisztikai feladatokat, azaz eljuttatott minket a helyszínre, dokumentálta a rendezvényt, valamint Kocsis Bence tagtársunkkal magára vállalta az előadást követő mikroszkópos meteorit-vizsgálat és távcsöves bemutatás levezénylését is.
Teljes joggal reményteli estének néztünk elébe, mert bár kicsit megkésve tudtunk indulni, az égbolt derült volt. A Hold sarlója elég vastag volt ahhoz, hogy megmutassa kozmikus ütközésekről árulkodó sebhelyes arcát, de mégis elég vékony ahhoz, hogy fénye ne mossa le a halványabb égi látványosságokat. Érkezésünkkor dugig megtelt terem fogadott és még zajlott az előző előadás. Meglepetés volt, hogy e kis nyolcezer fős településen ekkora az érdeklődés, ahogy az is örömteli volt, hogy a hallgatóság bő kétharmadát a bőven húsz év alatti korosztály képviselte. A hangulatos, családias, hallgatói kérdésekkel tűzdelt előadás után meteorit simogatás zajlott, majd a közönség kisétált a Kis-Berettyó mentén kiszemelt közeli észlelőhelyszínre. Sajnos az időközben fátyolfelhős égbolt és a talajközeli pára jelentősen megnehezítette a bemutatást, mégsem távozott senki a mintegy 60 főnyi érdeklődő közül felejthetetlen távcsöves élmények nélkül.
Nagyon szépen köszönjük Túrkeve Önkormányzatának szíves meghívását, az érdeklődőknek pedig az érdeklődő jelenlétet, és a sok kérdést, nagyon jól éreztük magunkat!”
Valamennyien köszönjük a lehetőséget, a sok-sok fantasztikus előadást, a Terminus Ismeretterjesztő Egyesület csillagmegfigyelést lehetővé tevő óriástávcsöves vizsgálódását.
A választás lehetőségének több előnye is van. Többek között segít fenntartani a figyelmet, ami hasznos, mert a mai ingerekkel teli világban egy mondatokkal teleírt oldal már nem feltétlenül képes hosszan lekötni az embert. Emellett az olvasó a hagyományos regényhez képest sokkal jobban tud azonosulni a főszereplővel, és még inkább részévé válik a regény világának.