Könyvtár-Egyház- Helytörténet. Az egyházi könyvtárak szerepe a helytörténeti kutatásban

 A MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete XXV. Országos Konferenciáját együttműködve az Eötvös Károly Könyvtárral és az MKE Veszprém Megyei Szervezetével 2024. augusztus 1-3. között Veszprémben rendezte meg.
Az idei konferencia célja volt, hogy bemutassa az egyházi-felekezeti gyűjtemények szerepét és szolgáltatásainak széles körét a tudományos és helyismereti kutatások területén. Az átfogó előadások mellett jubileumokra is felhívták a figyelmet: elsőként a Váci Egyházmegyében rendelték el a Historia Domusok vezetését 1774-ben, illetve szintén évfordulót ünnepelt 2024 áprilisában a Pécsi Egyházmegye. 250 éve, 1774. március végén vagy április elején nyitotta meg mindenki számára Klimo György pécsi ordinárius püspöki könyvtárát. Ez a könyvgyűjtemény volt Magyarország első nagy nyilvános bibliotékája. Klimo György mellett Somogyi Károly könyvtáralapító kanonok, valamint a János Pál Közösség szerzeteseinek helytörténeti munkásságával is megismerkedhettek a résztvevők. Különleges kezdeményezésként a jászberényi könyvtár projektjét Parti Csaba mutatta be.

Fotó: Oros Sándor

„Zsinagóga és könyvtár – a zsidó múlt emlékei Jászberényben” című előadásában annak az animációs kisfilmnek az elkészítéséről beszélt, melyben fennmaradt fotók és dokumentumok alapján rekonstruálták a ’60-as években lebontott helyi zsinagógát, melynek helyén most a könyvtár épülete található.


Az 1850-es évektől beszélhetünk zsidó hitközségekről a Jászságban. Kései megjelenésük ellenére gyorsan beilleszkedtek a többségi társadalomba, fontos szerepet töltöttek be Jászberény és más jászsági települések fejlődésében. A holokauszt vetett véget ennek az alig százéves történetnek. A hitközség maradéka a háborús károknak ellenállt zsinagógát eladta a városi tanácsnak, amely annak helyére építette a városi könyvtárat.
A jászberényi könyvtárosok feladatuknak tekintik a zsinagóga és a helyi zsidóság történelmének megőrzését. A könyvtár épülete megidézi az egykori zsinagóga épületét, amelyet tavaly óta virtuális formában is megtekinthetünk. Emellett néhány, a zsinagógából megmentett tárgyat őriz a városi könyvtár.


Ennek a szakmai tanácskozásnak a keretében emlékezett meg az egyesület megalakulásának 30. évfordulójáról. Bemutatták az MKE Elnökségének felkérésére készült kisfilmet is, melyben az Helyismereti Szervezet tagsága – köztük Károly Nóra, a Verseghy Ferenc Könyvtár munkatársa – veszi számba az elmúlt három évtized szakmai eredményeit.
Az egyesület megalakulásától – a konferenciák életre hívásán át, – a kiadványok megjelenéséig, a Kertész Gyula emlékérem alapításáig igyekeztek megemlékezni az összeállításban közreműködő szakemberek.

Károly Nóra könyvtáros, csoportvezető

Verseghy Ferenc Könyvtár - Szolnok