Ünnepi Könyvhét kategória bejegyzései

2020

91. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok

Hagyományosan az Ünnepi Könyvhét nyáron kerül megrendezésre. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt a többnapos kulturális programot szeptemberre tették át a szervezők. A budapesti országos megnyitó azonban a járványhelyzet miatt elmaradt. Így a szeptemberre tervezett eseményt Szolnoki Irodalmi Napok néven rendezte meg a Verseghy Könyvtár.

1965

 36. Ünnepi Könyvhét
1965

Karcag

965. május 30. 

Szolnok

1965. május 29. – június 12. Ex libris kiállítás dr. Kertész Dénes gyűjteményének legszebb darabjai

1965. május 30. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Bárdi Imre osztályvezető, Megyei tanács Művelődésügyi Osztály. Vendégek: Darvas József, Garai Gábor, Sánta Ferenc, Vas István. Közreműködnek: Básti Lajos, Györffy György, Kállai Ferenc, Hegedűs Ágnes, Holl István

2000

71. Ünnepi Könyvhét

Az Anno 2000 című rendezvénynek Endrei Judit volt a vendége a szakszervezeti megyei könyvtárban. A szolnoki előadást már a könyvhét keretein belül rendezték, amelynek megyei megnyitójára Kisújszálláson került sor.

2000. június 2-án délelőtt a kisújszállási városháza dísztermében, ünnepi beszédet Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mondott. A könyv Gutenberg óta az emberiség legfontosabb információhordozója, hiszen a múlt ismerete nélkül lehetetlen megismerni a jelent, és képtelenség látni a jövőt — mondta megnyitójában Palágyi Gábor polgármester, majd köszöntötte a könyvtárosokat, az írókat, kiadókat és az olvasókat, hiszen Kosztolányi szerint a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa. Idén a millenniumi események sodrában ünnepibb a könyvhét, eltekintünk marketinges vonatkozásaitól, s eltöprengünk azon, mit is jelentett a magyarság életében a könyv – kezdte beszédét Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke. Az elnök szólt a honfoglaló magyarok rovásírásáról, a híres Mátyás Corvinákról, illetve a forradalmi változásokat hozó könyvnyomtatásról. — Bár ma sokan temetik a könyvet, és nem divat olvasni, a művelődési intézmények helyett az emberek a videotékába járnak, a tavalyi év statisztikai adatai – miszerint 9731 könyvet adtak ki 45 millió példányban – azonban azt jelentik, hogy amíg ennyi könyvnek van vevője, addig nincs nagy baj az olvasás körül – fejtette ki Búsi Lajos, aki tanári pályájának tapasztalatait felidézve azt is elismerte, hogy a mai oktatásban nagy vetélytársa a könyveknek a számítógép. Éppen ezért jobban oda kell figyelni a felnövekvő generációk esetében az olvasás szeretetére – hangsúlyozta Búsi Lajos.

S hogy milyen az olvasó 2000-ben? Erről Kamarás István szociológus mondta el gondolatait. Szólt az átalakult szokásokról, a sorok között is olvasó, a szelektáló, antropológiai specifikumú olvasóról; beszélt arról, aki a számítógépes web-lapról tájékozódik. Sarusi Mihály író az olvasás fontosságáról, az esztétikai élményt hajhászó olvasóról – aki mint a Rege a csodaszarvasról hőse, a csodaszarvast próbálja az olvasással elfogni – szólt előadásában. Az MTI jelentése szerint csütörtökön, az ünnepi könyvhét országos megnyitóján, Budapesten adták át a minőségi könyvesboltok legrangosabb elismerését, a Hermész-díjat, amelyben a szolnoki Szigligeti könyvesbolt is részesült.

Ugyanazon a napon a szolnoki városi megnyitón Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt a Damjanich múzeum udvarában, ahol most is megtartják a hagyományos könyvvásárt.

Új Néplap képes tudósítása - Mészáros János felvétele

Dr. Kaposvári Gyöngyi muzeológus a most kezdődő és jövő szeptemberig tartó „Játék a múzeumban” című vetélkedősorozatra hívta föl az újságírók figyelmét. Ennek során a múzeum kiállításaihoz kötődően kell majd feladatlapokat kitölteni a résztvevőknek, akik menet közben is bekapcsolódhatnak a játékba.

A 71. Ünnepi Könyvhéten Szolnokon három olyan kiadványnak is örülhettünk, amely helyi szerzők munkáját dicséri. Ezeknek a könyveknek a bemutatói is eseménnyé váltak a könyvhét folyamán. Szolnoki muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok, kutatók írták a „Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig” című kötetet, amely Szolnok történetét ismerteti meg az olvasókkal. Tál Gizella a megyéből elszármazott neves emberekkel készült interjúit bocsátotta közre a "Jászkunságban születtem…” lapjain, és Szolnokon élő vagy ide erősen kötődő írók, költők műveiből adott ízelítőt a Torkolat című antológia.

A megye szinte minden településén voltak ünnepi rendezvények, előadások, vetélkedők, író-olvasó találkozók. Cibakházán a régóta készülő községtörténeti monográfia az ünnepi könyvhét alkalmából megjelent, a többkötetesre tervezett sorozat első darabját ünnepélyesen mutatta be az önkormányzat, s a közreműködésben részt vevőket megajándékozták.

Kronológia

2000. május 22. A Nagykunság természeti értékei. Előadó: dr. Tóth Albert (Kenderes)

2000. május 26. Könyvankét. Dr. Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére (Túrkeve)

2000. május 29. Könyvvásár (Kunhegyes)

2000. május 29 – június 3. Honfoglalás motívumok kézimunkáinkban. Szokolai Jánosné kiállítása (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Mesterségek bemutatója - Hild Könyvár felvétele

2000. május 30. A gőgös hercegnő c. mesejáték. Előadó: Budapesti Kincses Színház (Abádszalók)

2000. május 30. Anno 2000. Vendég: Endrei Judit (Szolnok, Szakszervezeti Könyvtár)

2000. június 1. Küszöb nélkül. Nyílt könyvtári nap (Abádszalók)

2000. június 1. Legkedvesebb mesém, legkedvesebb olvasmányom. Rajzkiállítás. Versmondó verseny gyerekeknek (Besenyszög)

2000. június 1. Könyvtárhasználati foglalkozás 5. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)

2000. június 1. Megtanultunk olvasni. 1. osztályosok ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba (Jászfelsőszentgyörgy)

2000. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Koltai Tamás (Tiszabő)

2000. június 1. Olvasási verseny 8. osztályos tanulóknak (Tiszajenő)

2000. június 1-5. Könyvkiállítás és vásár (Abádszalók)

2000. június 1-7. Olvasmányélmények – gyermekrajz-kiállítás (Tiszaörs)

2000. június 2. Meseolvasás óvodásoknak (Besenyszög)

2000. június 2. Könyv-parti. Könyvről – könyvért vetélkedő (Abádszalók)

2000. június 2. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitója. Köszöntő: Palágyi Gábor polgármester. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos Megyei Közgyűlés elnöke. Konferál: Ö. Tóth Lajosné ny. könyvtárvezető (Kisújszállás)

2000. június 2. Bemutatkozik a Szárnyaló képzelet c. folyóirat. Vendég: Bodnár László, Hajdrik József, Kovács Zita, Nádas Erzsébet (Kunszentmárton)

2000. június 2. Mesedélelőtt óvodásoknak. (Öcsöd)

2000. június 2. József Attila versmondó verseny (Örményes)

2000. június 2. “Barátunk a könyvtár” irodalmi vetélkedő (Rákócziújfalu)

2000. június 2. Az üveghegyen innen és túl. Mesedélelőtt óvodásoknak (Szajol)

2000. június 2. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc polgármester (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Megnyitó ünnepség - Hild Könyvtár felvétele

2000. június 2. Könyvbemutató. Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Moderátor: Pápayné Kemenczey Judit (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 2. “Honfoglaló magyarok életmódja”. Előadó: Petraskó Tamás (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2000. június 2. Könyvtári foglalkozások (Tiszabő)

2000. június 2. Millenniumi vetélkedő (Tiszaörs)

2000. június 3. Játékos feladatok középiskolásoknak (Fegyvernek)

2000. június 3. Játék a múzeumban (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 3. Szabadtéri történelmi játék. Naplegenda Együttes műsora. Hagyományőrző játszóház. Szolnoki Népdalkör műsora. Corvinka néptánegyüttes műsora és táncház (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2000. június 3. III. Országos Módszertani Klubtalálkozó. Az olvasó és beszélő számítógépek ünnepélyes átadása. Közreműködik: dr. Baranyi Imréné Miks Mária titkár, a Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetségének Megyei Szervezete (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Speciális eszközök használat közben - Verseghy Könyvtár felvétele

2000. június 3. Hogy vagy, István király? Zenés irodalmi emlékműsor (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 3. Millenniumi rendezvények (Tiszaföldvár)

2000. június 3. Ifjúsági olvasótalálkozó (Tiszaörs)

2000. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Végh-Alpár Sándor (Túrkeve)

2000. június 5. Barangolás a mesék birodalmába. Gyermekfoglalkozás (Abádszalók)

2000. június 5. Nyugdíjas Klub talákozó (Besenyszög)

2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 3-4. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)

2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 7. osztályos olvasóknak (Jászfelsőszentgyörgy)

2000. június 5. Könyvbemutató. Jászkisér c. monográfia. Közreműködik: Szakálné Torma Eszter, Szikszai Mihály (Jászkisér)

2000. június 5. Rendhagyó irodalomóra felső tagozatos tanulók részére (Öcsöd)

2000. június 5. Könyvtári vetélkedő (Szajol)

2000. június 5. Könyvbemutató: Torkolat. Közreműködik: Valkó Mihály, Molnár Gyöngyi (Szolnok, Városháza)

2000. június 5. Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő (Zagyvarékas)

2000. június 6. Az 1946-os Magyar Rádiótól az 1990-es Magyar Nemzetig. Életrajz és vallomás. Vendég: Tóbiás Áron (Jászberény)

2000. június 6. Könyv-parti (Martfű)

2000. június 6. Könyvbemutató. Tál Gizella: Jászkunságban születtem. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 7. Könyvbemutató. Lázár Balázs: Szárny angyal nélkül. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 7. Mesedélután (Tiszaörs)

2000. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Temesi Ferenc. Beszélgetőtárs: Mondok Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Térey János, Ficsku Pál (Törökszentmiklós)

2000. június 10. Versbarát-találkozó. Dr. Baranyiné Miks Mária: Árnyjátékok a fényben. Közreműködik: Deméné Szondi Anikó, Palásti Tibor, Rózsa Dezső (Túrkeve)

2000. június 11. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)

2000. június 17. Kocsis István: Árva Bethlen Kata c. monodráma. Előadó: Meister Éva (Törökszentmiklós)

1973

 
 

az ünnepi könyvhetet, amely ebben az évben a magyarországi könyvnyomtatás 500. évfordulójával szervesen összekapcsolódva a szokásosnál is gazdagabb, színesebb programot kínál. Iskolákban, gyárakban,
könyvtárakban, író-olvasó találkozók, a könyv útját, történetét bemutató vándorló kiállítások, irodalmi műsorok, dedikálások könyvsátrakban és könyvesboltokban, rendhagyó irodalmi órák írók és színészek közreműködésével, vetélkedők, szavalóversenyek színesítik majd a könyvhét eseményeit.

1941

Mezőtúr

Írói konferencia: Darvas József, Kodály Zoltán, Kodolányi János, Móricz Zsigmond, Sinka István, Szabó Dezső, Veres Péter

Szolnok és Vidéke 1941. június 7.

Szolnok

június 4-6. Székelykapus sátor 
 

1983

54. Ünnepi Könyvhét

1983. május 27. Városi megnyitó. A Könyvudvart és a Könyvhetet megnyitja Kukri Béla, a Galéria Baráti Kör elnöke. A Verseghy Diáknapok nyerteseinek műsora. (Szolnok, Könyvudvar)

1983. május 27. Irodalmi est (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 27. A termelőszövetkezetek fizikai szocialista brigádjainak megyei vetélkedője. Döntő (Szolnok, Pelikán Szálló bárhelyisége)

1983. május 27. Kovács Titusz műsora (Tiszafüred)

1983. május 27. Váczi György könyvművészeti kiállítás megnyitója (Törökszentmiklós)

1983. május 28. Könyvtombola (Szolnok, Könyvudvar)

1983. május 29. Irodalmi matiné (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Mai magyar valóság irodalmunkban Vendégek: Bárány Tamás, Bertha Bulcsú, Fekete Gyula, Tímár Máté (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Néplap archívum

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bertha Bulcsú (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fekete Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Tímár Máté (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola)

1983. május 30. Babits emlékest. Bevezető Czine Mihály irodalomtörténész. Közreműködik: Vargha Béla előadóművész (Törökszentmiklós)

1983. május 31. Korunk marxizmusa. Kerekasztal beszélgetés filozófusokkal. A beszélgetést Kelemen János, MTA Filozófiai Intézet helyettes igazgatója vezeti (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Bárány Tamás (Szolnok, Városi Könyvtár)

1983. május 31. Körmendi Lajos szerzői estje (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Fekete Gyula (Törökszentmiklós, Tiszakürt)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Tímár Máté (Tiszafüredi járás)

1983. június 1. Könyvpremier a Szépirodalmi Könyvkiadó rendezésében. Békés Pál írót bemutatja Márványi Judit irodalomtörténész. Közreműködik: ifj. Kőmíves Sándor színművész

1983. június 1. Dévai Nagy Kamilla és Mohai Gábor irodalmi estje (Jászapáti)

1983. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Czakó Gábor. (Tiszaörs)

1983. június 1. Micimackó – pódiumműsor (Karcag)

1983. júnus 1-6. Könyvről könyvért. Irodalmi vetélkedő (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1983. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó László újságíró (Szolnok)

1983. június 2. Filmvetítés Bálint Ágnes munkái alapján (Tiszaigar, Tiszaörs)

1983. június 3. Filmvetítés Bálint Ágnes munkái alapján (Nagyiván)

1983. június 3. “Üzenek lovat”. Pálfy Margit előadóművész műsora (Szolnok)

1983. június 3. Dévai Nagy Kamilla zenés irodalmi műsora (Jászberény)

1983. június 3. Író-olvasó találkozó: Marék Veronika (Törökszentmiklós)

A Szegeden 1932-ben megjelent első kiadás betűhív utánnyomása. Kiadta az 1983. évi Ünnepi Könyvhét alkalmából a Verseghy Könyvtár.

1984

 55. Ünnepi Könyvhét
1984

1984. május 24. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szilágyi Ferenc (Mezőtúr)

1984. május 25. Megyei ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Rácz Ferenc tanácselnök (Kunhegyes)

1984. május 25. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Kunhegyes)

1984. május 25. Ünnepi Könyvhét városi megnyitója. Köszöntő: Bíró Boldizsár elnökhelyettes, Városi Tanács (Szolnok, Könyvudvar)

1984. május 25. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bálint Ágnes (Tiszapüspöki, Törökszentmiklós)

1984. május 28. Irodalmi matiné. Vendég: Csurka István. Beszélgetőtárs: László Gyula. Közreműködik: Kőmíves Sándor színművész (Szolnok)

1984. május 28. Sánta Ferenc szerzői estje. Beszélgetőtárs: Szurmay Ernő ny. könyvtárigazgató. Közreműködik: Kőmíves Sándor színművész (Szolnok)

1984. május 29. Zenés irodalmi műsor Iluh István verseiből (Karcag)

1984. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Cseres Tibor (Tiszafüred)

1984. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika (Mezőtúr)

1984. május 31. Irodalmi matiné. Vendég: Gyurkovics Tibor. Beszélgetőtárs: László Gyula. Közreműködik: Kőmíves Sándor színművész (Szolnok)

1984. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lakatos Menyhért (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár, Tiszabő, Törökszentmiklós)

1984. június 1. A világ rendje. Kertész Ákos szerzői estje. Közreműködik: Kertész Lilla, Tóth János István (Szolnok)

2011

82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok

Jászberény

június 2.

  • Könyves Csütörtök. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Szabó Jánosné könyvtárigazgató. Ünnepi beszéd: Darvasi László (Jászberény)

Új Néplap archívum

Martfű

június 1.

  • Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Közreműködik Szűcs Miklós népzenész, a népművészet ifjú mestere, mesemondó. (Martfű)
  • Könyvbemutató. Kaid Aisa: Dóra és Szürke. Beszélgetőtárs: Pankotai Tímea magyartanár (Martfű)
  • Könyvbemutató. Lakatos Márk. Beszélgetőtárs: Venczelné Polgár Anna. Közreműködik: Gál Bence (Martfű)

Új Néplap archívum

  • „Oroszlán a könyvtárban” olvasópályázat eredményhirdetése (Martfű)
  • június 1. A Manók álma. Barangolás a népmesék birodalmában. Moderátor: Szűcs Miklós (Martfű)
  • Kiből lesz olvasó? című szakmai kerekasztal (Martfű)

Szolnok

június 1.

  • Kasza Soma kiállításának megnyitója. Köszöntő: Verebes György festő- és grafikusművész, Szolnoki Művésztelep vezetője. Közreműködik: Varga Erik (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 2.

  • Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Kállai Mária alpolgármester. Közreműködik: Szolnoki Mazsorett- és Zászlóforgató Csoport, Szolnok Városi Óvodák – Zengő Óvoda, Bartók Béla Kamarakórus. (Szolnok, Kossuth tér)
  • Könyvkirály vetélkedő díjátadó ünnepsége (Szolnok, Kossuth tér)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. “Psalmus Hungaricus” Meister Éva önálló estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Meister Éva – Takács Rudolf felvétele

  • 2011. június 2. Közönségtalálkozó. Vendég: Döbrentey Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Szekeres Ferenc Ferikuin, Kafferrája (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Dudás Sándor: Járdarepedésben fűcsomó. Közreműködik: Tóth Etelka Edit. Jeltolmács: Bende Lajos. Moderátor: Fehér Julianna (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 3.

  • Könyvbemutató. Dr. Nemes András: A kiséri harangszót Szolnokon is hallom (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Jenei Gyula Ívek és törések című interjúkötetének bemutatója. Vendég: Benedek Szabolcs, Dienes Eszter, P. Nagy István, Rentz Mátyás, Serfőző Simon, Szenti Ernő, Várszegi Tibor (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Obsidian együttes zenés estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvsátor a Széchenyi városrészen (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

június 4.

  • Öreg néne őzikéje. Mesejáték. Előadó: Kurázsi Színjátszó Kör (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Viszlát, Gutenberg? Családi nap. Az ex librisek világa. Előadó: Tóth Lajos. Régi könyvek között. Előadó: Jámbor Csaba. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Kézműves foglalkozások (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Múzeumi tekergő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • “…hazánknak szabadsága helyre állíttassék…” Tárlatvezetés. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Városháza) 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

  •  Író-olvasó találkozó. Vendég: Hegyi Fatime Barbara. Beszélgetőtárs: S. Tóth Anikó (Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ)

 június 5.

  • Aranysor művészeti folyóirat 3. számának bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvbemutató. Jenei Gyula: Az időben rend van. Beszélgetőtárs: dr. Pókász Endre (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

június 6.

  • Lakótelepi mesemondó nap. Önkéntes program a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület szervezésében. Közreműködik: Obsidian együttes (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
  • A paleolit táplálkozásról. Előadó: Szendi Gábor (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2024

Jászárokszállás

Június 14-én író-olvasó találkozó vendége volt Hadházi Anita, akivel Paksi Csabáné könyvtárigazgató beszélgetett. A rendezvény végén lehetőség nyílt dedikáltatásra is.

Jászberény

Június 13. 15. Könyves Csütörtök:

Vendég: Holden Rose

Használ könyvek vására

Mesekocsma

Kisújszállás

Kunszentmárton

Június 14. Mándi Ildikó illusztrátor-meseíró volt a József Attila Városi Könyvtár vendége.

Mezőtúr

Június 11. Madách Színház Online: A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei

Június 14. Telegdi Ágnes gyermekeknek szóló állatvédő előadása

Június 17. Író-olvasó találkozó vendége volt Sándor Anikó

Szolnok

Június 12. Író-olvasó találkozó Jenei Gyulával. A 2024-ben megjelent új verseskötetéről, az Isteni műhiba című könyvről pedagógustársa Szűcs Sándor, a Verseghy Gimnázium igazgatóhelyettese kérdezte.

Június 13. Közönségtalálkozó Závada Pál íróval. Az alkotóval Tálas László, a Szolnok TV szerkesztője és Szarvák Tibor szociológus beszélgetett.

Június 14. Hadas Krisztina televizíós újságíróval találkozhattak az érdeklődők a Verseghy Könyvtárban, a Hild Könyvtár pedig Sándor Anikó írót látta vendégül.

Június 15. Juhász Előd zenekritikus Zeneközelben című könyvsorozatának 10. kötete jelent meg 2024-ben, amelyet a szolnoki közönségnek a Könyvhéten mutatott be.

Szilasi Katalin szolnoki szerző újabb kötetét mutatta be az érdeklődőknek.

Június 17. Szikszai Ilka a Hild Könyvtárban mutatta be könyvét.

Június 18. V. Kulcsár Ildikó újságíró volt a Verseghy Könyvtár vendége a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi szervezetével közös szervezésben.

Tiszafüred

Június 14. X. Vers-és prózaíró pályázat díjátadójátadó ünnepségével kezdődött a könyvheti rendezvénysorozat a 40 éves városban.

Június 18. "Záródik az aranykalitka" címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást Káli-Rozmis Barbara író, Erzsébet királyné kutató, aki beszélt arról, hogy 170 éve házasodott össze Ferenc József és Erzsébet. Bemutatta két tényirodalmi kötetét, amelyek alapos kutatómunkával, több éven át készültek. Az Erzsébet királyné és a magyarok című kötet 2022-ben elnyerte az év könyve díjat az olvasói szavazatok alapján. Alapos és tartalmas betekintést kaptunk a királyné szokásairól, az uralkodó és családja életéről, mindezt hiteles történelmi háttérrel. A családias hangulatú eseményen, értő, érdeklődő közönség volt jelen.

Törökszentmiklós

Június 6. Vécsey Zoltán, gróf Vécsey Károly honvédtábornok, aradi vértanú oldalági leszármazottja volt a könyvtár vendége a Zsigray Színházteremben. A könyvhét keretében bemutatta a Vécsey család történetét bemutató könyvét, amely több évtizedes kutatómunka, családi emlékek, iratok összefoglalásaként jelent meg.

Június 12. Bemutatta legújabb kötetét Jenei Gyula költő és beszélgetőtársa, Verebes György festőművész volt az Ipolyi Arnold Művelődési Központ, Könyvtár olvasótermében.

1964

Karcag

május 23. Író-olvasó találkozó. Vendég: Dobozy Imre

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnok

Szolnoki Kulturális Hetek

május 22. Köszöntő: Fodor Mihály elnökhelyettes, MTVB. Vendégek: Dobozy Imre, Benjámin Imre, Urbán Ernő, Váci Mihály. Közreműködik: Mádi-Szabó Gábor, Bürös Gyöngyi, Fonyó István, Győri Emil, Upor Péter 

1999

70. Ünnepi Könyvhét

Számos programmal készülnek a könyvtárak a 70. Ünnepi Könyvhétre. 1999-ben a megyei megnyitó ünnepséget a jászberényi Városi Könyvtárral közösen szervezte meg a Verseghy Ferenc Könyvtár. A megyei könyvtár készítette el a programfüzetet, vállalta a szervezést és a meghívott íróvendégek utaztatását is.

A rendezvény különlegességét adta, hogy ezen alkalomra időzítve mutatták be a jászberényi szociológus, főiskolai tanár dr. Pethő László Egy mikrorégió az ezredfordulón című könyvét.

Az író tollából számos szociográfiát, társadalompolitikai tanulmányt olvashattunk már korábban. Az utóbbi másfél évtizedben érdeklődése a Jászság társadalma felé fordult. A most megjelent könyvében – jó néhány kitekintéssel – ezeket kötötték egy csokorba, fűzték fel egy gondolati egységbe.

A Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házában a nyugalmazott főiskolai tanár, Farkas Ferenc köszöntőjét és a Lehel Vezér Gimnázium tanulóinak előadásában elhangzó novellacsokrot követően Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.

"Számtalan alakváltozáson ment már át a könyv magyarországi ünnepe a hetven esztendő alatt, mióta 1929-ben először megrendezték a könyv napját. Akkor összesen két kötet jelent meg az ünnep tiszteletére, most hét évtized után több mint százhetven új könyvet jelentettek meg a kiadók"— mondta Fejér Andor. A politikus kiemelte, a könyv minden kor emberéhez tudott szólni. Többször megkongatták már felette a vészharangot. Először a mozit, később a televíziót, a videót nevezeték meg felváltójaként, mostanság pedig sokak szerint a számítógép fenyegeti létét. Ezzel szemben aki végignézi az idei könyvhét alkalmából megjelent munkákat, láthatja: nem letűnt korok árnyai azok, hanem élő remekművek.

A megnyitót Rékasi Károly, jászberényi származású színművész verses összeállítása követte, a műsorban közreműködött a Palotásy János Zeneiskola növendékei. Délután a városi könyvtárban egy beszélgetés keretében mutatták be Pethő László könyvét. A beszélgetésen részt vett Táll Éva és Bőhm Antal szociológusok, Guba László ügyvezető igazgató (az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársai) és Szabó László egyetemi tanár (Damjanich Múzeum, Szolnok).

Az összesített megyei program szerint Jászberényen kívül a megye több településén, így például Abádszalókon, Fegyverneken, Karcagon, Kenderesen, Kisújszálláson, Kunhegyesen, Kuncsorbán, Martfűn, Tiszaszentimrén, Tiszatenyőn, Törökszentmiklóson, Túrkevén is lesznek könyvheti rendezvények, valamint további helységekben is megemlékeznek a könyv ünnepéről. A megyei könyvtár Írószövetséghez beadott pályázatából valósult meg irodalmi rendezvény Karcagon, ahol Körmendi Lajos író volt a vendég.

Abádszalók

Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeztek a község könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködött Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.

Mezőtúr

Könyvtár és Közösségi Ház az ünnepi könyvhét alkalmából felolvasónapot szervezett. A rendezvény megálmodói úgy gondolták, az irodalmat úgy a legszebb ünnepelni, ha olvasnak. Tudták azt is, hogy hívó szavukra számos érdeklődő várható, akik nemcsak olvasni szeretnek, hanem másokat hallgatni is. Igazuk lett, hiszen amellett, hogy csaknem harmincan előzetesen jelezték, másokkal is megismertetnék kedvenc regényüket, vagy verseiket, többen vitték magukkal ismerősüket is, akik hóna alatt szintén ott lapult egy-egy kötet.
À könyvtár a vállalkozó szellemű olvasókat süteménnyel, teával várta. A rendezvényről mindenki emléklappal térhetett haza, hogy azt látva arra gondoljon: volt Mezőtúron 1999- ben egy (fel)olvasónap.

Kisújszállás

Az ünnepi könyvhét rendezvényei keretében Kisújszálláson az Arany János Városi könyvtárban az Új Néplappal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A könyvtárosok délelőt az óvodásokat, délután az első, második osztályosokat várták mesemondó versenyre a zenei könyvtárba, míg este ugyanitt adják át a Valentin-napi versírópályázat lapunk által felajánlott díjait. Az eredményhirdetés után az Új Néplap, az Új Néplap Vasárnap Reggel és a Jászkun Krónika készítéséről, kulisszatitkairól kérdezhetik az érdeklődők Nánai Tibor irodavezetőt, Berki Imre főszerkesztőt és az újságírókat.
A könyvhéten természeti környezetünk rajz- és fotó- pályázatra beérkezett munkákból, vasárnap pedig a hősök napja alkalmából Emlékek a háborúból címmel nyílt kiállítás.

Kunhegyes

 

 

Szolnok

A környezet méltóságot sugall. E mondat Sánta Ferenctől származik, egy több évtizeddel ezelőtti könyvhéten mondta a szolnoki múzeum udvaráról. Most, hosszú idő után a könyvheti vásár – és sok rendezvény is – visszakerül korábbi, méltó helyére.
Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy könyvtár igazgatója, Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor könyvtár igazgatója, valamint dr. Kertész Róbert, a Damjanich múzeum igazgatója és Tárnoki Judit igazgatóhelyettes  ismertették a könyvheti programot.
Ennek a korábbiakhoz képest legnagyobb újdonsága, hogy a szolnoki rendezvények jelentős része és maga a vásár hosszú idő után visszakerült a múzeum udvarába, olyan környezetbe, amely a legméltóbb hely a könyv ünnepének.

A múzeumudvar a legalkalmasabb helynek bizonyult a könyvhét rendezvényeinek, és a Simon-kiállítás, valamint a múzeumi ingyenes belépés is jól kiegészítette a programot. Összességében a kínálat változatos volt minden napra jutott több gyermek- és felnőttrendezvény. A rendezők több résztvevőre számítottak ugyan, bár ha a közönség ismét megszokja a múzeumudvart, talán nagyobb lesz a látogatók száma.

Törökszentmiklós

A törökszentmiklósi művelődési központban Párkány László Tolnay Kláriról szóló könyvét mutatják be. Az író-olvasó találkozón megtekinthetik a művésznő relikviáiból összeállított kamarakiállítást is.
Párkány László legújabb, Tolnay Kláriról készült könyvét mutatták be Törökszentmiklóson – az országban először.
Az ünnepi könyvhét alkalmából a városi művelődési központ adott otthont a rendezvénynek. „Tolnay Klári egyes szám első személyben” című könyvének élő bemutatójára eljött a szerző is, aki többek között elmesélte két Tolnay-könyvének születését az érdeklődő közönségnek.
Az első könyv jó tíz évvel ezelőtt készült el, és a múlt év nyarán kezdtek hozzá a második változathoz. A mű eredetileg  július 17-e körül, a művésznő nyolcvanötödik születésnapjára készült volna el, ám a könyvírást megelőző találkozásokat a szerzővel félbeszakította a halál. Az életrajzi könyv egyes szám első személyben történő megírásához Tolnay Klári ragaszkodott, mondván: „Hogy mit gondolok magamról, hogy hogyan éltem az életemet, azt csak én tudom elmondani.”

A könyvpremier alkalmából kamarakiállítást is rendeztek a művésznő relikviáiból. Ugyanis a művelődési központban őrzik a Balta István bőrész tulajdonában lévő Tolnay-gyűjteményt, amelynek állandó helyet szeretnének keresni.
 

 Kronológia

1999. május 20. Dr. Tóth Albert: Ár- és belvizek a Nagykunságban (Kisújszállás)

1999. május 26. Mesemondó versenyek (Kisújszállás)

1999. május 27. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szűcs István költő. Közreműködik: Turcsányi Péter, Szutor Ágnes (Abádszalók)

1999. május 27. Közönségtalálkozó. Új Néplap, Jászkun Krónika és a Vasárnap reggel munkatársaival. Vendég: Berki Imre, Nánai Tibor (Kisújszállás)

1999. május 28. Rajz- és fotókiállítás. Természeti környezetünk (Kisújszállás)

1999. június 1. Könyv-parti. Könyvről könyvért vetélkedő. Irodalmi totó (Martfű)

1999. június 3. Dajkamesék. Vendég: dr. Dajka Miklós (Fegyvernek)

1999. június 3. Megyei ünnepi megnyitó. Köszöntő: Farkas Ferenc ny. főiskolai tanár. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos, a Megyei közgyűlés elnöke. Konferál: Egyedfi Gizella könyvtáros (Jászberény)

1999. június 3. Könyvbemutató. Pethő László: Egy mikrorégió az ezredfordulón. Beszélgetőtárs: Gedei Gábor (Jászberény)

1999. június 3. “Hóc, hóc, katona” Diavetítés óvodásoknak (Kenderes)

1999. június 3. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Libor alpolgármester. Alkalmi postahivatal, alkalmi postabélyegzés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendégek: Sepsy Judit, Tóth Endre. Beszélgetőtársak: Estókné Csete Olga, Sléder Éva (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 9. Berecz András mesemondó, népdalénekes, népművész Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1999. június 10. Zenés könyvnap (Abádszalók)

1999. június 11. Könyvbemutató. Párkány László: Tolnai Klári egyes szám első személyben (Törökszentmiklós)

999. június 17. Benedek Elek meséiből gyerekeknek (Kuncsorba)

1999. június 3. Ex libris kiállítás Arató Antal gyűjteményéből. Megnyitja: Szurmay Ernő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 3. Irodalmi vetélkedő (Tiszaszentimre)

1999. június 3-7. Kiállítás. A tenger ékszerei (Kunhegyes)

1999. június 4. Barangolás a mesék birodalmába, kicsikkel (Fegyvernek)

1999. június 4. “Milyen a jó könyv?” Beszélgetés az olvasókkal. (Kenderes)

1999. június 4. Könyvbemutató. Szabó Erika – Németh Krisztina: Erdő mélye apró népe (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 4. Zenés korzó Könyv-irodalom köszöntése. Közönségtalálkozó, dedikálás. Vendégek: Turczi István, Tornai József, Szentmártoni János, Kulicz Gábor,
Oravecz Péter, Jenei Gyula, Dienes Eszter, P. Nagy István, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)


1999. június 4. Könyvbemutató. Találkozás Forli – Szolnok. Bemutatja: Bistey András (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. „Töretlen hittel” – Dinnyés József dalénekes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. „Mesterdalnokok” Szolnokon. Lyra Együttes zenés irodalmi műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

1999. június 4. “Önálló próbálkozások, egyéni megoldások”. Könyvtárhasználati foglalkozás. Művészetek az irodalomban. Vetélkedő fiataloknak (Tiszatenyő)

1999. június 4. Híres magyar írók műveinek illusztrálására hirdetett verseny eredményhirdetése. (Túrkeve)

1999. június 5. Könyvbemutató. Erdei Szabó István: A távolság leltárhiánya ; Körmendi Lajos: Dátumversek. (Karcag)

1999. június 5. Szolnoki Metszőkör műhelybemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 5. Reneszánsz táncház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

1999. június 5. Irodalmi est. Vendég: Piros Ildikó (Szolnok, Városháza)

1999. június 5. Irodalmi játékok. Irodalmi lottó (Tiszatenyő)

1999. június 5. “De a dal tovább száll. És jár a malom” Irodalmi értékeink versben, dalban, prózában (Törökszentmiklós)

1999. június 6. Játszóház (Szolnok, Könyvudvar)

1999. június 7. Vetélkedő könyvekről, írókról, költőkről gyerekeknek (Fegyvernek)

1999. június 7. “Így írunk mi” irodalmi pályázat eredményhirdetése (Abádszalók)

1999. június 7. Derűs órák nyugdíjasoknak (Kenderes)

1999. június 7. “Lábnyomon ház”. Berecz András mesemondó műsora (Kunhegyes)

1999. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Lőrinc L. László dedikál - Hild Könyvtár felvétele

1999. június 7. Mesés délelőtt óvodásoknak (Tiszatenyő)

1999. június 7. Középiskolások rímfaragó versenyének eredményhirdetése (Túrkeve)

1999. június 7. Könyvankét. dr. Örsi Julianna: Emberszőtte háló. Beszélgetőtárs: Klamár Zoltán (Túrkeve)
 

2023

 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok

2023. június 8-10.

Jászberény

Karcag

június 8. Meghívott vendégek: Daróczi Erzsébet, Debreczeni Lászlóné, Dr. Ducza Lajos, Kovács János, Rideg István, Ruzicska Ferenc, Saska Imre. A beszélgetést vezeti: Dr. habil Örsi Julianna

Kisújszállás

Szolnok

Június 7. szerda

17.00 Szendrey Júlia versei

Június 8. csütörtök

9:00, 11:00, 13:00 Nógrádi Gergely előadása szervezett csoportoknak

14:00-18:00 Könyvterasz

15:00 Szurmay Ernő olvasóterem megnyitója

15:30 Tiszavirág Quartett

16:00 Ünnepi Könyvhét ünnepélyes megnyitója

17:00 Közönségtalálkozó Nyáry Krisztián íróval

Június 9. péntek

9:00, 11:00, 13:00 M. Kácsor Zoltán előadása szervezett csoportoknak

11:00-16:00 Könyvterasz

15:00 Rékasy Ildikó emléktáblájának felavatása

16:30 Közönségtalálkozó Baráth Viktóriával

17:00 Tánczos Tamás A mérleg neve című könyvének bemutatója

18:00 Közönségtalálkozó Peller Mariann-nal

Június 10. szombat

9:30 – 12:00 Gyermekprogramok: Családi délelőtt: játékok-zsákbamacska, arcfestés, csillámtetkó

10:00 Ringató foglalkozás

10:30 Közönségtalálkozó Péterfy-Novák Éva íróval

14:00 Aranysor Íróklub műsora

15:00 Szilasi Katalin könyvbemutója

17:00 Romsics Ignác történész előadása

19:00 Quiz Night

Tiszafüred

Túrkeve

június 7. Nagykunsági írók összejövetele. Vendégek: Becskereki László, Debreczeni Lászlóné, Újszállási Rácz Lajos.

A beszélgetést vezeti dr. habl Örsi Julinna

1935

Szolnok

1935. június 2. Irodalmi ülés. Köszöntő: dr. Tóth Tamás. Vendég: Varga Sándor Frigyes író és költő, bibliográfus, lapszerkesztő. 2000 éves költő. Előadó: dr. Pauka Tibor. Közreműködik: dr. Tóth József, dr. Krámer Dezsőné

Törökszentmiklós
1935. június 3-5. Magyar könyvek Rubinstein Sándor könyvkereskedésében

1982

53. Ünnepi Könyvhét

1982. május 28. Városi megnyitó. Köszöntő: Szurmay Ernő könyvtárigazgató. Közreműködik: Borbély Erzsébet, Lendvai László, Lukács Gyula, Olajbányász zenekar (Szolnok, Könyvudvar)

Néplap archívum

1982. május 28. Irodalmi est. Közreműködik: Koltai János, Papp János, Somhegyi György, Vallai Péter, Varga Rita, Vitai Ildikó (Szolnok, Könyvudvar)

1982. május 29. Könyvillusztráció kiállítás (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1982. Mikor először felsírt. Koós Olga önálló műsora (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1982. május 29. Közönségtalálkozó. Vendég: Dargai Attila, a VUK c. rajzfilm rendezője (Szolnok, Tisza Filmszínház)

1982. május 29. – június 4. Könyvek filmen. A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat ünnepi filmprogramja (Abádszalók, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászfényszaru, Jászszentandrás, Karcag – Berekfürdő, Kenderes, Szolnok, Tiszaroff, Törökszentmiklós)

1982. május 30. Nyitva van az aranykapu. Játékdélelőtt óvodásoknak (Szolnok)

1982. május 31. Elsőkönyvesek bemutatkozása. Irodalmi est. Vendégek: Ferencz Győző, Körmendi Lajos, Sarusi Mihály, Szeder Katalin. Bevezető: Vasy Géza irodalomtörténész. Közreműködik: Andai Györgyi, Bencze Ilona, Gáti Oszkár, Kovács István, Kun Magda, Novák János, Jacobi László (Szolnok)

1982. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi György (Szolnok, Papíripari Vállalat)

1982. május 31. Rendhagyó óra. Vendég: Szeder Katalin (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1982. május 31. Rendhagyó óra. Vendég: Vasy Géza (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola, 605. Szakmunkásképző Intézet)

1982. május 31. Rendhagyó óra. Vendég: Ferencz Győző (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1982. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fábián Zoltán (Törökszentmiklós)

1982. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fábián Zoltán (Kunszentmárton)

1982. június 1. Rendhagyó óra. Vendég: Buza Péter (Szolnok, Kereskedelmi Szakközépiskola)

1982. június 1. Rendhagyó óra. Vendég: Bólya Péter (Szolnok, Közgazdasági Szakközépiskola; Ipari Szakközépiskola)

1982. június 1. Rendhagyó óra. Vendég: Nagy Katalin (Szolnok, Tallinn körzeti Általános Iskola)

1982. június 1. Réteghelyzet – rétegtudat. Ankét napjaink társadalmi kérdéseiről. Vendégek: Kolosi Tamás, Makara Péter, Váriné Szilágyi Ibolya. Beszélgetőtárs: Kamarás István (Szolnok)

1982. június 1. Mire való a borravaló. Könyvankét. Vendég: Buza Péter (Szolnok, MÁV Járműjavító)

1982. június 2. Földrengések és előrejelzésük. Könyvankét. Vendég: Kardeván Péter geológus (Szolnok)

1982. június 2. Irodalmi est. Vendég: Balázs Péter, Tahi Tóth László (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1982. június 2-3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bólya Péter (Jászberény)

1982. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Takáts Gyula (Kunhegyes)

1982. június 3. Rendhagyó óra. Vendég: Kass János (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1982. június 3. Ankét. Vendég: Kass János grafikus (Szolnok)

1982. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Takáts Gyula (Törökszentmiklós)

1982. június 3-4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Karcag)

1982. június 4. Rendhagyó óra. Vendég: Dessewffy Sándor (Szolnok, Abonyi úti Általános Iskola)

1982. június 4. Rendhagyó óra. Vendég: Marék Veronika (Szolnok, Kisegítő Iskola)

1982. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Dessewffy Sándor, Marék Veronika (Szolnok)

1982. június 4. Amatőr együttesek bemutatója (Szolnok)

1978

Jászberény

május 24. Képes Géza, Tóbiás Áron

május 26. Keresztes Ágnes Munka- és Védőruházati Szövetkezetben

Május 29. Cipőipari Vállalat Pinceklubjában Bárány Tamás beszélegetett az olvasókkal

Június 1. Városi—Járási Könyvtár

  • Író-olvasó találkozó vendége Fekete Sándor és Zimre Péter volt
     

Karcag

Kalász Márton

Kisújszállás

május 19.  A Férfi Fehérnemű Gyár Klubhelyiségében tartott író-olvasó találkozó vendége volt Bistey András. Dénes Pál az SZMT Könyvtár igazgatója mondott köszöntőt és Veszeli Mária, a Szigligeti Színház művésze olvasott fel a szerző műveiből.

Kunszentmárton

Csörsz István

Mezőtúr

május 26. Író-olvasó találkozó a városhoz kötődő írókkal. Vendégek voltak: Erdélyi József, Szabó Ede, dr. Szilágyi Ferenc és Torday Alíz, közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei Falvay Klára és Galkó Balázs.

május 27. Író-olvasó találkozón Solmyos Ida íróval beszélgethettek az érdeklődők.

május 28. Varázsdallam muzsikával címmel tartottak irodalmi műsort gyerekeknek a Művelődési Központban Surányi Ibolya, Pelsőczi László előadóművészek és Scwoth Lajos grafikus közreműködésével.

június 2. 
Fodor András új könyvéről rendeztek ankétot, amelyen a szerző bemutatta Vallomások Bartókról című művét az érdeklődő olvasóknak.

Szolnok

május 27.

  • Gyurkovics Tibor, Ladányi Mihály és Serfőző Simon tartott rendhagyó órát középiskolásoknak. Nemeskürty István pedig a TIT-klub vendége volt. Solymos Ida a Vöröshadsereg úti fiókkönyvtárban várta az érdeklődőket.
  • A Könyvudvart és a Könyvteret Sándor László nyitotta meg
  • Kortársaink címmel irodalmi est a Könyvudvarban

Szurmay Ernő és az íróvendégek - Verseghy Könyvtár Fotótára

  • Író-olvasó találkozón Nemeskürty István beszélgetett az érdeklődőkkel

május 29. 

  • Solymos Ida helyi középiskolásoknak tartott rendhagyó órát
  • A Mecsek Fúvósötös zenei ismeretterjesztő műsorát a Verseghy Könyvtár olvasótermében tartotta, melyen közreműködött Sólyom Katalin

május 30. Ankét a nemzetközi politikai helyzetről dr. Pálfy Józseffel, a Magyarország folyóirat főszerkesztőjével a Könyvudvarban, aki korábban a TIGÁZ Szolnoki üzemegységébe is ellátogatott a nap folyamán

Dr. Pálfy József a Könyvudvarban

május 31.

  • A Sebő együttes és Szécsi Margit a TVM művelődési házában, valamint a Könyvudvarban is szórakoztatta a szolnoki közönséget
  • Raffai Sarolta a szakszervezeti könyvtár vendége volt

június 1. 

  • Tímár Máté tartott rendhegyó órát középiskolásoknak
  • A Verseghy Könyvtárban megyénk üzemi közművelődési bizottságainak titkárai, valamint a megyei könyvtár, a Damjanich János Múzeum és a TIT megyei szervezetének munkatársai a munkásművelődés aktuális kérdéseit vitatták meg.
  • Dimiter Valev, Daszkalov és Daszkalova bolgár, valamint Vlagyimir Kanyivec ukrán író és Jurij Skornyicev műfordító volt az ünnepi könyvhét vendége Szolnokon. Vlagyimir Kanyivec „Az Uljanov család” című művét dedikált a könyvudvarban.


 

június 2. 

  • Szentiványi Jenő és Zimre Péter volt a Városi Könyvtár vendége
  • Iványi József színművész irodalmi délelőttjét rendezték meg a Verseghy  Könyvtárban.
  • A megye könyvtárainak helyzete és a fejlesztés lehetősége címmel tartottak fórumot, melyet a MKE megyei szervezete hívott össze.

Tiszafüred

május 26. - június 31. Könyvvásár

május 26. A Kossuth Lajos Gimnázium Irodalmi Színpadának műsora

május 27. A Hámán Kató MgTSz Citerazenekarának műsora

május 28. Bábműsor óvodásoknak a Kossuth téri és a Zrínyi Iskola bábcsoportja közreműködésével

május 29.

  • Szemelvények a Bártfai gyűjteményből c. hanglemez bemutatója
  • Horváth Ferenc irodalmi estje Születésnapomra címmel