Bakondi Brigitta: Internet Fiesta – KSZR könyvtárak

... avagy, hogyan oldjuk meg minden helyzetben, hogy ne ússzon a robotika bemutató?

2024. március 25-én az Internet Fiesta keretein belül Vezsenyre majd Tiszajenőre látogattunk el. Négyesi Ildikó kolléganőm – állandó megmentőnk – és én, felpakoltuk a Lego Boost robotokat, a Bee-Bot padlórobotokat, és két VR-szemüveget.
Az első állomás Vezseny volt, itt a helyi általános iskolások (1-4. osztályosok) már vártak bennünket. Kipakoltunk minden kelléket, és megkérdeztük a WIFI kódot. Könyvtáros kolléganőnk közölte, hogy nem rendelkezik az épület internet kapcsolattal. Szerencsére erre az esetre is készenlétben volt az agyunk, megosztottuk telefonról az internetet, illetve az ott dolgozó tanárnő is készségesen felajánlotta, hogy ő is tud netet adni.

Vezseny Könyvtár, Információs és Közösségi Hely

A gyerekek csillogó szemmel figyelték, amint általánosságban bemutattuk a
robotok, illetve a VR-szemüveget. Nagyon gyorsan ráhangolódtak az eszközökre.

Három csoportra bontottuk a tanulókat. Egy csoport a Lego Boost Vernie robotot programozta, adtak neki különböző feladatokat. A másik csoport a Bee-Bot méhecske padlórobotokkal oldottak meg különböző ügyességi feladatokat. A harmadik csoport pedig türelmesen várta, hogy mindenkire sor kerüljön, hogy elmerüljenek pár perce a VR-szemüveg csodálatos virtuális valóságában.




A második állomásunk a Szent István Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda volt, ahol olyan szerencsés helyzetben van a tiszajenői települési könyvtár, hogy egy épületben van az iskolával.
A könyvtárban egy kisebb tömeg fogadott bennünket. Két felsős osztály töltötte be az olvasói teret. Ildivel törtük a fejünket, hogyan tudjuk az eszközöket úgy bemutatni, hogy mindenki ki is próbálhassa.
Szerencsére a helyi könyvtáros rutinosan elrendezte a gyerekeket, és a három eszközt szét tudtuk osztani közöttük.

Ebben a könyvtárban is érdeklődve fordultak felénk a gyerekek, Vernie robottal is tudtunk különböző feladatokat csinálni és a padlórobotokkal mutattunk be nekik programozási gyakorlatokat.
A VR-szemüveg tarolt itt is a népszerűségi listán.