34. Ünnepi Könyvhét
Besenyszög
Az irodalmi szakkör például a könyvhét idején lépett fel.
Jászberény
május 7. Összeült az a bizottság, melynek feladata a május 25-től június 2-ig tartó ünnepi könyvhétnek a város és a járás területén való megszervezése és irányítása. Programját az országos, illetve megyei' irányelvek alapján, de a helyi adottságok figyelem- bevételével állította össze.
Az idén is lesz Jászberényben és a községekben könyvsátor.
A járás négy községében — köztük a legkisebben, Jásziványban — író-olvasó találkozót is rendeznek. Jászalsószentgyörgyön ezt az újjáépített könyvtár megnyitásával kapcsolják egybe. Sokfelé lesz könyvbál tombolával, melynek nyereménytárgyai értékes olvasmányos könyvek. A bevétel egyharmadát a helyi közművelési könyvtárállomány gyarapítására fordíthatják. Kiállításokat is rendeznek, melyen nem csak a könyvheti újdonságok láthatók, hanem az utóbbi évek irodalmi anyagát és az „év legszebb könyve”-it is bemutatják a közönségnek. Szórakoztató előadások formájában könyvismertetésekre is sor kerül.
A könyvhét sikerét elősegítik a járás minden, községében működő „könyvbarátbizottságok” is, melyeknek tagjai közt minden üzem, tsz, intézmény, tömegszervezet képviselője helyet foglal és amelynek legtöbb helyen a községi párttitkár az elnöke.
május 25. A Jászsági Állami Gazdaság volt a színhelye a hivatalos megnyitó ünnepségben. A Déryné színházterem irodalmi színpadának tagjai léptek fel. Jászberényben többfelé lesz könyvkiállítás és árusítás így a Fémnyomó és Lemezárugyárban, valamint az Aprítógépgyár ebédlőjének előcsarnokában, s a város számtalan pontján. Az ünnepi könyvhét kedves velejárójaként két könyvbálra is sor kerül, melynek tombolajátékán értékes regényeket és versköteteket nyerhetnek a szerencsések.
május 30. A Művelődési Ház és a járási könyvtár rendezésében az ünnepi könyvhét záróakkordjaként került sor a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet tantermében zsúfolt-nézőtér előtt Surányi Ibolya és Egressy István budapesti előadóművészek közreműködésével a jászsági irodalmi estre.
Karcag
május 26. A Déryné művelődési házban Veres Péter író volt a vendég
Martfű
1963. május 26. Író-olvasó találkozó. Vendég: Vihar Béla, Tuli József
Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatványtára
Mezőhék
május 25. Veres Péter látogatott a településre az ottani Táncsics Tsz vendégeként.
Tiszafüred
június 2. Az ünnepi könyvhét befejezése alkalmával író-olvasó találkozón helybeli irodalmi színpad adott rövid műsort, majd a Szolnok megyei írók olvastak fel műveikből.